Heves Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-21 / 68. szám

1998. március 21., szombat SporTTüköR 11. oldal Labdarúgó NB II. Keleti csoport - Párhuzamos utakon A Tisza-parton kell pontra halászni Az idő múlik, csak az időjárás nem javul. Az előrejelzések szerint a hét végén is „barátságtalan légkörben” játsszák majd bajnoki mérkőzéseiket a csapatok a labdarúgó NB II.- ben a 19. forduló keretében. Az Eger és a Hatvan az eddigi három tavaszi forduló során azonos teljesítményt nyújtott, először mindkét gárda győzött, aztán egyaránt 1-0-ás vere­séget szenvedett, majd legutóbb döntetlenre játszott. Párhu­zam dolgában az már biztos, hogy egy sajátosság marad: úgy az Eger, mint a Hatvan a Tisza partjára utazik pontszerzés céljából. Minden további a játékosokon múlik. Szegedi EAC (16.) - FC Eger-Tengely-Közmű (12.) Egerben a héten csapaton be­lül többször is átbeszélték a Palotás elleni 0-0-ás mérkő­zés kihagyott gólhelyzeteit, feltehetőleg leszűrtek az érde­keltek olyan tanulságokat, ami előre vivő lehet a fiatal gárda szempontjából, talán már ép­pen a sereghajtó vendégeként. Mivel a SZEAC otthonában ma kerül sor a mérkőzésre, pénteken már nem tartottak edzést az egriek. Csuhay Jó­zsef edző szomorú kötelessé­gének eleget téve már csütör­tökön este elutazott egykori sikerei színhelyére, Székesfe­hérvárra, ahol részt vett volt játékostársa, Májer Lajos te­metésén, aki egy baleset kö- vetkeztébén hunyt el. Azt azért így is sikerült megtudni a csapatról, hogy összetételében legfeljebb egy poszton változ­hat a legutóbbihoz képest. A szakvezető a támadósor össze­tételén gondolkozik elsődle­gesen, valószínűnek látszik, hogy Oláh kerül a kezdő 11- be. A sérült Telek ugyan futó edzéseket folytatott a héten, de még nem harcra kész, mint Klátyik sem, akinek a hosszú kihagyás után az ifiben kell erőre kapni. Csuhay M. beteg­ség miatt esett vissza erőnlét dolgában. Mindent egybe­vetve pontot várunk az Eger­től, s annak megszerzésére ké­pes is ez a gárda. Tiszafüred (15.)-FC Hatvan (13.) Mindkét csapat 1-1-re játszott az előző fordulóban. Ami a pontszerzést illeti, a fürediek Dunakesziben elért döntet­lenje értékesebb, mint a hat­vaniak hasonló eredménye otthonukban a Kiskunfélegy­házával. Orovecz György, az FC Hatvan játékos-edzője:- Változatlanul azt mon­dom, hogy a kapott góljainkat olyan figyelmetlenségek elő­zik meg, amelyekre előbb fel­hívom a játékosok figyelmét. Fejben, vagyis gondolkodás­ban szükséges feltétlen ja­vulni, hogy ne ússzanak el megszerezhető pontok. Igaz, hogy csak 11-esböl tudtunk egyenlíteni, de a játék képe alapján nem érdemtelen ré­szünkre a legutóbbi döntetlen. Mi is bőven megbeszéltük a héten az eddigi tapasztalato­kat, s ettől feltétlen javulást várok. Azt szeretném elhitetni a játékosokkal, hogy képesek vagyunk nyerni, és annak megfelelő egészséges önbiza­lommal kell felvenni a harcot otthonában a Tiszafüreddel. A rendelkezésre álló keret válto­zatlan. Tény, hogy Tóth és Buzma sérült, fájó, hogy Híd­végi játékengedélye változat­lanul hiányzik. Előbbiek elle­nére mindent megteszünk. Labdarúgó NB III. Mátra-csoport Reméljük, Poroszlóra elmennek a bírók A megszerezhető tizenötből mindössze öt pont került csapata­ink birtokába a labdarúgó NB III. Mátra-csoportjának 17. fordulójában, ehhez persze hozzá kell tenni, hogy a Tápiósze- cső-Füzesabony mérkőzés a játékvezetők hibás küldése miatt elmaradt. Értesüléseink szerint a találkozó ügyét a Fegyelmi Bizottság a két fél kérésére elnapolta. A soron következő 18. já­téknapon öt pontot minimálisan várunk csapatainktól, azzal együtt is, hogy az abonyiak a Mezőkövesdet, a poroszlóiak pe­dig a listavezető Tápiószecsőt látják vendégül. Vízilabda OB I. - A Vasas a vendég Újra Egerben az ÚVMK-Egervin Három bajnoki fordulót játszottak március 1-je óta az ÚVMK- Egervin OB I.-es férfi vízilabdázói, ám az egri Bárány-uszodá­ban csak most láthatják először dr. Áncsánékat a hazai nézők. A hódmezővásárhelyi győztes nyitányt követően a Spartacus- nál, majd Szentesen vereséget szenvedett Szilágyi Péter edző együttese, akik ma 13 órai kezdettel a Vasast fogadják. Sportműsor SZOMBAT Asztalitenisz: A megyei diák­olimpia döntője, Eger, Kistá- lyai úti játékcsamok, 9.30. Atlétika: Megyei mezei futó­bajnokság, Kompolt, 10. Röplabda: Megyei diák leány­bajnokság, Tamalelesz, 9. Természetjárás: A gyöngyösi Mátra TK 10 km-es „Tavasz­váró” túrája a Mátrában. Talál­kozó: Gyöngyös, autóbusz-pá­lyaudvar, 7.30. Vízilabda: OB I.-es férfimér­kőzés, ÚVMK-Egervin - Va­sas, 13. OB I.-es női, valamint leánymérkőzés, ÚVMK-Eger­vin -Becsej, 14.15, ill. 15.15 (mind Eger, Bárány-uszoda). Labdarúgás, Gyöngyös kör­zet, 15: Boconád - Kömlő, He- vesvezekény - Karácsond. Eger körzeti I. osztály: Sziha- lom - Egerbocs, 15. VASÁRNAP Rögbi: NB II.-es mérkőzés: Gyöngyösi Farkasok - Fehér­vár Qualitex, Gyöngyös Váltó­gyári pálya 12. Röplabda: Megyei leány ráját- szásos döntő, Eger, Szilágyi Erzsébet Gimnázium, 9. Szabadidősport: V. Eged-he- gyi sportnap. Eger, körcsarnok, 8.30. A sport és kulturális ro­manap keretében kispályás lab­darúgótorna, Besenyőtelek, 9. Teke: NB II .-es mérkőzés: Ag- ria Ba-Mat SC - Szabolcsi Épí­tők, Eger, tekecsamok 9. Természetjárás: A Bükki VM SE 28 km-es „A” túrája az or­szágos kéktúra útvonalán, a Cserhátba. Találkozó: Eger, vasúti pályaudvar, 5.30. A 18 km-es „B” túra találkozója: Eger, autóbusz-pályaudvar, 7.20. Labdarúgás, Gyöngyös kör­zet, 15: Visznek - Atkár, Gyöngyössolymos - Hort, Ti- szanána - Szűcsi, Adács - Detk, Boldog - Zagyvaszántó. Szabadnap: Rózsaszentmárton. Eger körzeti I. osztály, 15: Ba­laton - Verpelét, Demjén - An- domaktálya, Egerbakta - Sa­rud, Egercsehi - Kisnána, Szil­vásvárad - Mikófalva, Váraszó - Kápolna, Vécs - Bükkszék. Sorsoltak a kupákban Pénteken Lausanne-ban elké­szítették a három európai lab­darúgókupa elődöntőjének sor­solását. A párosítás, Bajnokok Ligája (ápr. l.és 15.): Juventus- Monaco, Real Madrid - Bo­russia Dortmund. Döntő: május 20. Amszterdam. KEK (ápr. 2. és 16.): Vi­cenza - Chelsea, VfB Stuttgart- Lokomotív Moszkva. Döntő: május 13. Stockholm. UEFA-kupa (márc. 31. és ápr. 14.): Atletico Madrid - Lazio, Intemazionale - Szpar- tak Moszkva. Döntő: május 6. Párizs. Poroszló (11.)- Tápiószeeső (1.) Két tavaszi forduló: két pont, rúgott gól nélkül. Ez a porosz­lóiak idei gyorsmérlege. Igaz, Magi hálóját sem avatták fel az ellenfelek, de ez Görbe Károly edző szerint nagyon kevés, hi­szen legalább az egyik mérkő­zésen illett volna győztesként levonulni. - Ősszel talán Tápiószecsőn szerezhettük volna meg legkönnyebben a győzelmet, mégis vereség lett a vége. A bajt akkor és most is a helyzetkihasználás jelenti. Vé­delmük stabil, gólt viszont nem tudunk rúgni. Csapatomtól most mégis győzelmet remélek, legyen akár a listavezető is az ellenfél - mondta a szakvezető, aki annyit tett hozzá mondan­dójához, hogy a pályát ugyan lehengerelték, de nem tudni, hogy a tegnap beköszöntött vi­haros idő mennyire veszi igénybe a játékteret. Füzesabony (14.)- Mezőkövesd (2.) Önhibájukon kívül hagyták ki a tápiószecsői pályára lépést az abonyiak, így Ferenczék még százszázalékosnak mondhatják magukat az idén. Ám ahhoz, hogy ez továbbra is megmarad­jon, le kellene győzni a leg­utóbb Pásztónak ötöt gurító szomszéd borsodiakat. A papír­forma a vendégként fellépő László István edző csapatának győzelmét ígéri, Lőrincz János játékosainak neki kell feszül­niük, ha sikeresen (a döntetlen már annak számítana) akarják letudni az összecsapást. Selyp! Kinizsi (9.)- Rákóczifalva (10.) A //.rza-partiakhoz hasonlóan a cukorgyáriak is csupán kétszer egy pont megszerzésére voltak képesek eddig - igaz, a 16. for­dulóban Poroszló-Selyp talál­kozót rendeztek -, ám ezúttal újabb hazai mérkőzés követke­zik, ahol már illő lenne győze­lemmel megörvendeztetni a zöld-fehérek szimpatizánsait. Szécsény (15.)- Besenyőtelek (4.) Döntetlen, majd győzelem sze­repel a besenyőiek tavaszi tel­jesítménylapján, amihez ma délután csatlakozhat egy újabb siker, a meglehetősen vérsze­gény produktummal előrukkolt szécsényiek otthonában. Állít­ható ez annak ellenére, hogy a nógrádiak a múlt héten 1-0-ra nyertek Gyöngyösön. Lengyel Lajos edző csapatában For­gács, Béres és Pásztor bajlódott kisebb sérüléssel, de ha olyan lesz a hozzáállás, mint az Öblös ellen, nemigen lehet gond. Monor (6.)- Gyöngyösi AK (16.) A gyöngyösieknek igazán kel­lemes élményeik fűződnek a monoriakkal szembeni őszi mérkőzéshez, hiszen akkor sze­rezték első, és azóta is egyetlen pontjukat a mátraalji legények. Bár a múlt héten is becsülettel küzdöttek Sári András játéko­sai, a Szécsénytől sem tudott el­venni az együttes. Vasárnap Monoron a már sokat emlege­tett tisztes helytállás lehet ismé­telten a cél. A szakvezető tegnap még nem tudta, számíthat-e a héten belá­zasodott kapusára, Sűrű De­zsőre, de bízik benne, hogy a hálóőr vállalja a játékot. A töb­biek egészségesen várják a profi körülmények között ké­szülő, emiatt jóval esélyesebb Vasast. Á fővárosiak nemzet­közi klasszisaik (Tóth F., Vári A.) mellett az egri születésű Regös testvéreket és a két évig a megyeszékhelyen védett Kö­kényt is soraikban tudhatják. Mindez persze nem jelent előre lefutott meccset, hiszen hazai közönség előtt minden já­tékos szeretne bizonyítani. Szi­lágyi Péter úgy gondolja, hogy szoros emberfogással kezde­nek, és az emberelőnyös hely­zetekben először próbálnak ki új variációkat. A hazaiak kez­dőcsapatában valószínűleg he­lyet kap az egyre jobb formába lendülő Seress Tibor. A nők a Becsejt fogadják A szintén OB /.-es hölgyek első tavaszi mérkőzésén (14.15 óra) a Becsej lesz Bíróék ellenfele. A külföldön tartózkodó Gyulavári Zoltán edző helyett a csapatot vezető Kelemen Attila számít­hat az immár egészséges Ko­vács Judit és Erdélyi Annamá­ria, valamint a fiataloktól felke­rült Ipacs Borbála játékára. Érsekújváron az úszók Az ifjú apa - Krajnyák György edzőnek a héten született meg Márk nevű kisfia - irányításá­val Érsekújvárra utaztak az ÚVMK-Egervin úszói. Az oszt- rák-szlovák-cseh-magyar né­gyes viadalon 13 egri ver­senyző áll rajtkőre. Labdarúgó megyei I. osztály Hatpontos meccs Tárkányban Már a tavaszi első forduló alaposan átrendezte a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság élmezőnyét. A listavezető Heves előnye tovább nőtt, mivel a második helyezett Gyön­gyöshalász pontot vesztett otthonában, a tárkányiak pedig kikaptak Egerszalókon. A hevesiek a 17. fordulóban is irigylésre méltó helyzetben vannak, hiszen a sereghajtó, szomszédvár Tenk otthonába utaznak. Balázs Tihamér edzőt először a riválisok bot­lásáról kérdeztük: - Ott vol­tam Gyöngyöshalászon, a le- lesziek jól játszottak, köze­lebb álltak a győzelemhez. Meglepett a tárkányiak vere­sége, a hétvégi egymás elleni találkozójukon szerintem döntetlenre végeznek. A ten- kiek fogadkoznak, hogy meg­nehezítik a dolgunkat, de bí­zom benne, hogy simán tu­dunk nyerni. Alapozom ezt a hétközi edzésmunkára, min­denki szorgalmasan dolgo­zott, egyedül Vajner bajlódik sérüléssel. A forduló mérkőzésének a gyöngyöshalásziak felsőtár- kányi vendégjátéka ígérkezik. A tárkányiak négy helyet zu­hantak a tabellán a szalóki ve­reséget követően. Kiss Tibor edző bízik a javításban: - Az elmúlt heti vereség miatt el­sősorban a csapatot elkísérő szurkolókat sajnálom, remé­lem, ma a halásziak elleni mérkőzésen sikerül őket kár­pótolni. Jó képességű ellenfe­let fogadunk, de ha lelkese­désben, küzdeni tudásban ja­vulunk, képesek leszünk a győzelemre. Bízom benne, hogy minden játékosom átérzi a mai mérkőzés jelentőségét, hiszen utolsó lehetőségünk, hogy ezen hatpontos mérkő­zésen újra felzárkózzunk a dobogóra esélyesek közé. A harmadik helyen álló Bélapátfalva a győzelem re­ményében látogat Novajra. Tipp elésre Balázs Tiha- mért, a Heves edzőjét kértük: Tenk - Heves 2, Tamalelesz - Energia SC 1, Egerszólát - Pétervására X, Hatvani Lo­komotív - Petőfibánya X, Novaj - Bélapátfalva 2, Fel- sőtárkány - óyöngyöshalász X, Recsk - Tamaörs X, Is­tenmezeje - Egerszalók 2. M érán a listavezető A megyei II. osztályban az élen álló sirokiak Tarnamé- rán lépnek pályára. A tavaszi első fordulóban érintetlen ma­radt mindkét csapat hálója, szerintünk vasárnap este ezt már aligha mondhatják el magukról. Ámbár... Tippje- ink: Pély - Kisköre 1, Vá- mosgyörk - Makiár 1, Apc - Párád X, Tamaméra - Sirok X, Heréd - Nagyréde X, Gyömgyöspata - Abasár X, Mátraderecske - Márkáz 2. Pályáról - pályára Labdarúgás, NB /., március 21. szombat: Újpesti TE - Diósgyőr, 15, Juhos, Békéscsaba - Haladás, 15, Tóth V., Kispest-HFC - BVSC, 15, Bede, Tiszakécske - Siófok, 15, Szabó Zs., Debrecen - Vác, 15, Pillér, Győr - MTK, 17, Ábrahám, Videoton - Stadler FC, 17, Hosszú. Vasárnap: Ferencváros - Vasas, 14.30, Vágner, ZTE - Gázszer FC, 17, Kiss G. NB II. Keleti csoport, március 21, szombat: Szegedi EAC - FC Eger-Tengely-Közmű, Szeged, 15, Harsányi. Vasárnap: Tiszafü­red - FC Hatvan, Tiszafüred, 15, Strehó. NB III. Mátra-csoport, szombat, 15: Füzesabony - Mezőkövesd, Kálé, Poroszló - Tápiószeeső, Paulusz, Selyp - Rákóczifalva, Hermann, Szécsény - Besenyőtelek, Gaál, Jászberény - Balassa­gyarmat, Pásztó-Hasznos - Újszász. Vasárnap: St Öblös - Gödöllő, 11, Monor - Gyöngyösi AK, 15, Komjáti. Megyei I. osztály, szombat, 15: Felsőtárkány - Gyöngyöshalász, Birincsik, Tamalelesz - Energia SC, Mezei, Tenk - Heves, Szolnok m.-i jv., Egerszólát - Pétervására, Sipeki, Novaj - Bélapátfalva, Borsod m.-i jv., Hatvani Lokomotív - Petőfibánya, Pest m.-i jv., Recsk - Tamaörs, Buda. Vasárnap, 15: Istenmezeje - Egerszalók, Molnár L. Megyei II. osztály, szombat 15: Pély - Kisköre, Nagy S., Vámos- györk - Makiár, Kónya, Apc - Párád, Kalicz. Vasárnap, 15: Tár­náméra - Sirok, Tóth B., Heréd - Nagyréde, Györgyfi, Gyöngyös­pata - Abasár, Kóródi, Mátraderecske - Márkáz, Várhegyi. NB I.-es női mérkőzés, szombat: FC Eger - Jászdózsa, Északi sporttelep, 11, Lánczos. Ha nyerünk - felezünk! Az Egertej Kft. támogatásával indított játékunkban a 12. játékhéten 211 darab szelvény érkezett szerkesztőségünkbe. A pénteki sorsoláson a szerencse Stugner András, Eger, Cifrakapu út 27. (szelvényszáma: 7254931) alatti olvasónk­nak kedvezett. így az ő 0-7-6 indexszámú szelvényét adtuk fel az egri Rózsa Károly úti totózóban. Stugner András 1. Győr-MTK 1 X 2. Ferencváros - Vasas 1 *■3. Vicenza - Roma 2 4. Parma - Juventus X 2 5. Újpest - Diósgyőr 1X 6. Tiszakécske - Siófok 1 X 7. Bremen - Wolfsburg 1 8. Karlsruhe - Hamburg X 2 9.1860 München - Mönchengladbach 1 10. Bari - Sampdoria 1 X 11. Fiorentina - Bologna 1 12. Lazio - Piacenza 1 13. Udinese - Brescia 1 X 14. Zalaegerszeg - Gázszer FC 1 HEVES T51 HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY. wjLjí LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M. Fleves megyei irodavezetője. Megbízott főszerkesztő: DR. KLOSS ANDOR Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlap@mail.agria.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644, fax: 36/412-333), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Zöldfa u. 6., tel/fax: 37/311-697), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel.: 37/341-598, fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 645 Ft, negyedévre 1935 Ft, fél évre 3870 Ft, egy évre 7740 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109

Next

/
Thumbnails
Contents