Heves Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-02 / 51. szám

1998. március 2., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Horn Gyula lett az Antall-i örökség Balról jobbra: Borossné, Kelemen, Cseh és Csurka f : perl Sajtóbáli jelenet- Maga most is ír? - kérdezi döbbent csodálkozással a fővédnök a báli tudósítót. A kolléga - mint akit raj­takaptak - zavartan gyűri a teríték alá a jegyzettömböt. Hogyan is vallhatná be, hogy neki (azaz nekünk) az írás felér egy mindennapi táncparti izgalmával és gyönyörével. CM-) * Az eutanáziáról tart elő­adást kedden este 6 órától az egri Érsek-udvarban lévő Keresztény Ifjúsági Klub­ban dr. Szerdahelyi Ferenc pszichiáter. Domoszlón, az önkormány­zat horgásztavánál hétfőtől kezdődik a szezon. Napi je­gyet a helyszínen vásárol­hatnak a sportág kedvelői. A sebesvonat tegnaptól ko­rábban indul Egerből Buda­pestre. A MÁV illetékesei­nek tájékoztatása szerint az esti járat nem 18.38-kor, hanem 18.33-kor gördül ki a vasútállomásról. A Nyugdíjasok Heves Me­gyei Szövetsége kedden délelőtt 10 órakor az MMK-ban tartja beszámoló küldöttgyűlését. Új kémiatankönyveket mutatnak be kedden délután 3 órától az egri Technika Házában a Magyar Kémiku­sok Egyesülete Heves me­gyei csoportja szervezésé­ben. Műsorváltozás! Az egri If­júsági Ház EXTREME Vi­lágjáró Klubjának keddi programjában este hét óra­kor A Magas-Atlasz és siva­tag címmel a berber falvak­ról és Marakechről tart dia­képes beszámolót Kóczán Gábor. Fapofák. Szabó Áron fa­szobrász kiállítását március 14-ig tekinthetik meg az ér­deklődők Gyöngyösön a Vachott Sándor Városi Könyvtárban. UFÓ-hívők számára tart előadást kedden 18 órakor az MMK-ban Bállá László, a nyíregyházai Komorai Ufó Klub vezetője. TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület 14.00- 22.00 - Hatvan belte­rület. (Folytatás az 1. oldalról) Boross Béláné hozzátette: a né­pességfogyás mellett romlanak a körülmények az egészségügy­ben, s az oktatás terén, ráadásul hihetetlen méreteket öltöttek a jövedelmek közti különbségek is. Szerinte a banki szférában vannak, akik havonta 3 milliót is megkeresnek. A fórumon felszólalt Kap- ronczay Mihály, MIÉP-es hon­atya is, aki bírálta a NATO-hoz történő csatlakozást, illetve os­torozta a mezőgazdaságban, az állattartás terén kialakult álla­potokat. Mint mondotta: „a nemzet fél karját körülmetél­ték...” Úgy vélte, a történelem már beigazolta, hogy a csak növénytermelésből élő népek pusztulásra vannak ítélve. Cseh Sándor, a MIÉP-pel választási szövetségre lépett Kisgazda Szövetség elnöke kijelentette: ez az a két párt, amely még nem lopott, nem csalt, nem hazudott. Reményei szerint a választásuk után változást hoznak a belter­jessé vált, petyhüdt Parla­mentbe. (Folytatás az 1. oldalról) Az alapítvány persze igazából úgy lenne hasznos még mindig, ha gyarapodhatna-, az adóbefi­zetések egy százalékát ide irá­nyíthatnák az adózók. Mert enélkül az induló 100 ezer fo­rintos vagyon a vártnál szeré­nyebben növekszik. Az a gond ugyanis, hogy az alapítványt némileg módosítani kellene az adóátutalásokhoz. Többi között olyasféle kiegészí­tés kívánkozik az eredeti ok­irathoz, hogy a törekvés függet­len a pártoktól, azoktól támoga­tást soha nem kapott és nem is kap, az előző országgyűlési vá­lasztásokon nem állított képvi­selőjelöltet, s most sem indít senkit parlamenti mandátu­mért. Vagy éppenséggel, hogy a társadalombiztosítással szemben nincs tartozása. Módosítást azonban csak az alapító tehet. Viszont ilyen ­EGER - A megszokottól elté­rően nemcsak techno, house és rave zene, villogó fények, ha­nem ismertetővel ellátott óvsze­rek is várták szombaton éjjel a Kazamatába érkező fiatalokat. Az egri tanárképző főiskola két hallgatója 300, a biztonságos szexhez nélkülözhetetlen „esz­közt” osztott szét a Meló-Diák szervezésében. Az est zárásaként Csurka István, a MIÉP elnöke lépett a mikrofonhoz. - Nehéz helyzet­ben vagyunk - mutatott rá —, mert sokáig voltunk tétlenek, hiszékenyek, miközben rútul becsaptak bennünket. Ha nem lenne a MIÉP, a magyar égbolt végleg bezárulna. Ezért va­gyunk mi a legfőbb ellenségük. köztudottan - már nincs. A Sámson Mátra Gépgyár Kft.-t zavaros gazdasági ügyei, tarto­zásai miatt időközben hivatalo­san felszámolták. A cég jogutód nélkül megszűnt. Megoldáshoz vezethetne ta­lán az a jogászberkekben aligha teljesen ismeretlen eset, amikor eltűnt személyt holttá nyilvání­tanak, de az illető utóbb mégis csak előkerül, s bizonyos intéz­kedésekkel újra élhet. Kivált­képpen a háborút követő évek­ben akadt több példa is erre. Hivatali közreműködéssel - a szükséges iratok beszerzé­séig, az élet folytatásának le­galizálásáig - gondnokot nevez­tek ki az előkerült ember fel­ügyeletére. Nem elképzelhetet­len hát, hogy netán a felszámolt alapítót jobb híján valamiféle „jogi halottnak” tekintsék, de alapítványában - eseti gond­nokra bízva - változatlanul él­hessen a segítségével.-Tapasztalatom szerint örülnek az emberek annak, amit ingyen kapnak - mondta a diák­szövetkezeti csoport akciójában részt vevő biológia szakos Ba­lázs Mária. Társa, Kormos Zol­tán hozzátette: szükség lehetett az óvszerekre, hiszen negyed­óra alatt végeztek, fiúk, lányok egyaránt örömmel fogadták az „ajándékot”. Csurka szerint ha elmarad a gyökeres változás, szétkürtöl- hetnék: a magyar kérdés immár megoldott, jöhetnek az új hon­foglalók, nem lesz ellenállás. ígérni így itt már nem lehet, legfeljebb küzdelmet, küzdel­met, küzdelmet és becsületet, tisztességet. Kühne Gábor Az egyszerűnek tűnő rende­zés azonban sajnos sokkal bo­nyolultabb, miként azt hinnénk. Az alapítvány képviselője hiába fordult az Országgyűlési Biztos Hivatalához, a megyei bíróság­hoz, főügyészséghez, az APEH illetékes igazgatóságához, a he­lyi és területi önkormányzatok­hoz: kellő jogszabály hiányá­ban szó sem lehet a szükséges változtatásról. Következéskép­pen az adóbefizetések egy szá­zalékától immár a második esz­tendőben is elesik az alapít­vány, bármennyire kellene nö­veléséhez a pénz. Jogszabály-módosításra egyelőre remény sincs. Pedig a kérés aligha csak a gyöngyö­siek ügye. Az élet bizonyára másutt is is teremt hasonlókat, ennélfogva nem szabadna fi­gyelmen kívül hagyni, s az ala­pítványi segítséget hivatali se­gítséggel is támogathatnák. Gyóni Gyula a 300 óvszer A megkérdezett fiatalok kö­zül Péter elmondta: alkalmi kapcsolataiban mindig használ óvszert. Most többet is kért a csomagokból. Anita szabadko­zott, mondván: régóta él partne­rével, megbízik benne, nincs szüksége óvszerre. Akárhogy is, az asztalokra rakott csomagok is perceken belül gazdára találtak. Gondnokot kér egy alapítvány Negyedóra alatt elfogyott Tollvégen Lépéshátrányban T örtént egyszer - úgy másfél, két évtizede immár -, hogy kollégáimmal összedugtuk a fejünket, s elhatároztuk: egy egész újságoldalnyi írásban olyan embereket mutatunk be, akik valamilyen téren kitűnőre vizsgáztak az életben. Ha jól emlék­szem, volt köztük bátor életmentő, rajongásig szeretett pedagó­gus, kiváló szimatú zsaru. És egy erősen mozgássérült fiatal­ember. Ez a jobb kezét, jobb lábát elvesztett ifjú azért érdemelte ki valamennyiünk jeles osztályzatát, mert - azon túl, hogy ször­nyű balesete után hihetetlen akarattal küzdött a felgyógyulásá­ért - a kórházból kikerülve mindent elkövetett a normális életbe való visszatérésért. Nem az ő hibája, hogy nem úgy sikerültek a dolgai, ahogyan azt korábban elképzelte. Pedig megtanult önál­lóan élni, ballal talán szebben ír, mint ügyesebb kezével valaha, s még arra is telt az erejéből, hogy - Eger és Győr között pend­lizve - elyégezze a közlekedési műszaki főiskolát. Az egészségesek társadalma mindezek ellenére alig-alig fo­gadta be: mássága ki nem mondott ellenérzéseket váltott ki, bárhol is próbálkozott, mindenütt benne volt a levegőben, hogy nem egyenlő partner. S mint abban a bizonyos összeállításban elmondta: a legjobban az bántotta, hogy segítség helyett csupán szánakoztak rajta. Pedig nem kért teljesíthetetlent: az esély- egyenlőség lehetőségét csupán, akár hasonszőrű embertársai. H osszú évek után mára ott tart az ügyük, hogy a mozgássé­rültek - s velük együtt a fogyatékosok közösségének tagjai - jelképesen ott toporognak az ország háza előtt, hogy válasz­tott honatyáik által elfogadásra beterjeszthessék az életüket, ér­vényesülésüket könnyítő törvényjavaslatot a Paralamentbe. Amelynek lépcsőinél ők ma még - a szó valós értelmében is - lépéshátrányban vannak. Szilvás István Fogyatékosok művészete EGER - Az értelmi fogyaté­kosokat gondozó intézmények munkatársainak rendez egy­hetes továbbképzést az an- domaktályai Magyar Speciá­lis Művészeti Műhely Egyesü­let az Ifjúsági Házban. Amint Herczog Tamás el­nök elmondta, öt művészeti ágban adják át ismereteiket a szakemberek. Kissné Gerlei Mariann, az egri Színkópé együttes vezetője a színes kotta olvasásának, a különle­ges hangszerek világának tit­kaiba avatja be az érdeklődő­ket. Ombódi András, a Vid- róczki együttes vezetője nép­tánckultúránkat, Botond Béla, az Agria Sporttáncklub peda­gógusa a modem és standard táncokat mutatja be a résztve­vőknek. Fehér István és Venczel Valentin, a Gárdonyi Géza Színház művészei a színjátszás rejtelmeibe en­gednek betekintést. A kurzus nyitó előadását - A személyközi kapcsolatok szerepe a művészetekben címmel - ma 15 órakor dr. Sebestyén Tamás, a Semmel­weis Orvostudományi Egye­tem docense tártja. Holnap délután 3 órakor a résztvevők megtekinthetik á fővárosi Komédium Színház Kucó című darabját. Március 4-én Elek Dóra rendező a belgiumi értelmi fogyatékosok színházában szerzett tapasztalatairól szól. Kormányra készül az FKgP HATVAN - Politikai fó­rumra invitálta a helybelieket az elmúlt szombaton az Ady Endre Könyvtárba a Függet­len Kisgazdapárt Heves me­gyei elnöksége. Az eseményen - amelyen előadóként részt vett Sán- dorffy Ottó országgyűlési képviselő és dr. Bokor Imre nyugalmazott ezredes, a párt honvédelmi kabinetjének ve­zetője is - bemutatkozott dr. Mózer Albert orvos, aki az FKgP színeiben képviselője­löltként indul a lV-es számú választókerületben.- Pártunk esélyese a győze­lemnek - jelentette ki Sán- dorffy Ottó, aki hozzátette: a realitások figyelembevételé­vel készülnek az ország kor­mányzására. Dr. Bokor Imre elmondta: a honvédség helyzete a techni­kát és az állomány életkörül­ményeit tekintve siralmas. Mózer doktor szerint pedig az egészségügy is reformokra szorul. Sajtóbál nem csak újságírókkal Jó hangulatban telt az első He­ves megyei újságíróbál szom­baton este a Flóra Szállóban. Az eseményen részt vettek szűkebb hazánk médiáinak munkatársai, illetve a helyi közéleti személyiségek is. A Stellae Agriensis gyer­mektáncosainak nyitótánca után dr. Jakab István, a megyei közgyűlés elnöke üdvözölte azokat, „akik mindenre figyel­nek, s akikre ezúttal mindenki figyelt”. Komlós Attila, a Ma­gyar Újságírók Országos Szö­vetségének alelnöke köszönte meg, hogy a toliforgatók hűsé­gesek a szövetség törékeny sajkájához. A jó hangulathoz az Alpha­bet együttes adta a zenét, s az est két sztárjaként Charlie, és Viki lépett színpadra. Sós Tamás, a Hungária Biz­tosító Heves megyei kirendelt­ségének igazgatója elmondta: a cég nagy figyelmet fordít a megye kulturális és sportese­ményeire, így fontosnak érez­ték, hogy ezt a rangos, s re­mélhetőleg hagyományt te­remtő eseményt támogassák. Az igazgató azt is hozzátette: a megye újságírói jövőre is szá­míthatnak segítségükre. Rittenbacher Ódon, a Heves Megyei Vállalkozói Központ egri alirodavezetője szerint minden vállalkozónak fontos, hogy jó kapcsolatot építsen ki a sajtóval, erre egy ilyen bál remek alkalom lehet. Mint hangsúlyozta: reméli, hogy a média továbbra is sokat fog­lalkozik majd a sikeres vállal­kozókkal. Kollégáink a vacsoraasztalnál... FOTÓ: PILISY ELEMÉR A HEVESTHÍRLAP g: icq crtdofai urw gvn, itauwn, VÁM ítmvatM vitaos h tlmnis mwlvm ;g: ÜGYELETE: Újságíró: Szuromi Rita Telefon-(36)413-853 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: Petruczné Kovács Ágnes Telefon - (36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: Salétliné Murányi Gertrud Telefon-(36)412-646 i i r I

Next

/
Thumbnails
Contents