Heves Megyei Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-04 / 29. szám

1998. február 4., szerda 3. oldal Megyei Körkép Eger szálúkon a vagyonvédelmi egyesület tagjai - öt éve vigyáznak a közbizton­ságra. Főként éjszakánként teljesítenek szolgálatot, így magukra vethetnek azok, akik őrizetle­nül hagyják holmijukat. Mert míg a fürdőzők önfeledten lubickolnak a hőforrás melletti meden­cében, addig a tolvajok összekapkodják az értékeket. Ebből már többször volt galiba, ám a gyógyvízhez mindig érkeznek új (és vigyázatlan) vendégek. fotó: ötvös imre Kiszolgáltatottan és kisemmizve Betyár idők Az 1800-as évekből szár­mazó tizenhét muzeális fegyvert - pisztolyt, puskát és kardot - loptak el Pákoz- don, az egykori szabadság- harc emlékére állított obe- liszk melletti múzeumból. A tárgyak értéke megközelíti az egymillió forintot. A pandúrok meg valószí­nűsítik, hogy a rablóit mus­kétákkal a sukorói csárdá­nál akarnak rajtaütni a pos­tafogaton. A megyei csend­biztos váltott lovakkal vette űzőbe a pernahajdereket. (-nos) * Kolping-bál. Az Egri Kol- ping Család február 7-én, szombaton 19 órától tartja farsangi batyusbálját. A Megyei Művelődési Központ dísztermében a zene, a tánc és a tombola mellett jel­mezversenyre is sor kerül. Napenergia-est. A KIK­csevej rendezvénysorozatá­ban - az ifjú környezetvé­dők szervezésében - ma 17 órától az egri MAS-klubban az energiatakarékosságról hangzik el előadás. A nap­energia felhasználásáról Stumphauser Tamás szól az érdeklődőknek. Ki mit tud? és koncert. Az egri Ifjúsági Házban ma 19 órakor a Szent Erzsébet Kol­légium szervezésében ren­deznek Ki mit tud? vetélke­dőt. Pénteken este fél 8-tól pedig a Danobius vonósné­gyes koncertezik itt. Kulturális metszet. Az Egri Városi Televízió ma 19 órától jelentkező Metszet műsorában ' többek között összeállítás látható Az em­ber tragédiája bemutatójá­ról, a kultúra napjáról, va­lamint Korponay Margó ki­állításáról. „JÁTÉK-LÁNC” A Rádió Eger és a Heves Megyei Hírlap „Játék-lánc” című mai műsorában Mát- raderecske és Recsk vállal­kozó kedvű lakói tárcsázhat­ják a 361420-420-as telefon­számot. A játék kérdése na­ponta 17 óra után hangzik el a 101,3 MHz-en. TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.09-14.00 - Eger belterület, 14.00-22.00 - Hatvan belte­rület. (Folytatás az 1. oldalról) -Alapos vizsgálatot folytattunk a fiatalember panaszával kap­csolatban. Minden, általa meg­nevezett tanút meghallgattunk, az üzleteket végigjártuk. Mivel a jegyzőkönyvbe vett vallomá­sok nem erősítették meg az úr igazát, ezért elutasítottuk ké­relmét. Ettől függetlenül joga van bírósághoz fordulni, és ott bizonyítani igazát. Ha meg­nyeri a pert, mi is hatályon kí­vül helyezzük a jelenlegi hatá­rozatunkat, és megállapítjuk a jogosultságát - mondja Farkas Erika, aki szerint tavaly majd’ száz hasonló esetet kellett tisz­táznia az osztálynak.- Sajnos, egyre több az.ilyen jellegű vizsgálat - mondja Koczka József. - A rendszervál­tás óta megnőtt a vállalkozások száma, ezzel együtt az alkalma­zottak kiszolgáltatottsága. Megszűnt az a világ, amikor pontosan nyomon követhettük (Folytatás az 1. oldalról)-Mi a tejet önköltségi áron, minden haszon nélkül bocsáta- nánk a gyerekek rendelkezésére - tette hozzá az igazgató. Ötvös Imre úgy érzi: az or­szágos programot számos nagy cég, multinacionális vállalko­zás piacszerzésre is föl kívánja használni, ráadásul az általuk kínált dobozos kétdecis tej tar­tós lenne, amely a legdrágább változat, ahol a csomagolás többe kerül, mint a tartalom. egy-egy cég nyilvántartását. A mai vezetők zöme a profitra tö­rekszik, a szociális feladatok el­látása másodlagos. A szóban vagy írásban kötött munkaszer­ződés sem mindig jelent biz­tonságot. Ennek mindenképp tartal­maznia kell az ellátandó felada­tot, a munkabért, illetve a mun­kaidő tartamát - tette hozzá a szakember. Nem árt, ha a dol­gozó ragaszkodik a bérjegy­zékhez, amit érdemes meg­őrizni. Ezzel a későbbi jogviták is könnyebben tisztázhatók. Ugyanez vonatkozik minden olyan dokumentumra, amely az életút egy-egy állomását rög­zíti. Ezek a papírok ugyanis nélkülözhetetlenek például a táppénz, s később a nyugdíj megállapításához. Gyakran elő­fordul, hogy a munkáltató és alkalmazottja szóban állapod­nak meg, s a megbízó zsebből fizet. Ugyancsak gondolkodni- Két éve mi is bekapcsolód­tunk a Soros Alapítvány által meghirdetett akcióba, és a Ju­nior vendéglátóipari cégnek szállítottunk tejet, elsősorban a fővárosba - tudtuk meg Kis Ist­vántól, a gyöngyösi Mátratej Kft. gazdasági vezetőjétől. A szakember is megerősí­tette: számukra sem jelentene nehézséget a megyei prog­ramba való bekapcsolódás, bár eddig ilyen kéréssel nem for­dultak hozzájuk. Az önkor­kell azon a lehetőségen is, ami­kor csupán minimálbérrel jelen­tik be a dolgozót, s a többi pénzt amellé adják. Ekkor ugyanis számolni kell a követ­kezményekkel. A táppénz és a nyugdíj is a befizetett járulék függvénye. A legdurvább hely­zet, amikor csupán próbaidőre alkalmazzák az illetőt, s valami nézeteltérés támad. Utólag már nehezen lehet bármit is bizonyí­tani, ráadásul ilyenkor hosszas tortúra vár a panaszosra.-Ha kiderül: igaza van, a munkáltatót bírsággal sújthat­juk, végső esetben pedig javas­latot tehetünk iparengedélyé­nek megvonására. Ez utóbbira is akadt már példa. Ismétlem - mondta Koczka József -: a megállapított tények alapján kénytelenek voltunk elutasítani a cikkben említett úr kérelmét, ám a bíróság döntése bizo­nyára megnyugtatja majd. Barta Katalin mányzatoknak, az iskolák, óvodák, az idősek otthonai számára egyébként szállítanak olyan nagy kiszerelésű - ötlite­res zacskós - friss tejet, ame­lyet a helyszínen mérnek ki. Ez így jóval olcsóbb, mint a na­gyobb csomagolási költségű ki­sebb adagok. Ráadásul arra is nagyobb esély van, hogy a va­lóban rászoruló gyermekeknek is csurran-cseppen belőle va­lamennyi. (kj) Egyelőre késik az iskolai tejprogram Nem, a megyei cégeken múlik az akció sikere Tollvégen Hosszú távú tisztulás N em vagyoni kártérítést követelhetnek azok a hazai sporto­lók, akiket a nyolcvanas évek elején tudtuk és beleegyezé­sük nélkül államilag doppingoltak - állítják jogászok. Harminc olimpikonról van szó. Peches emberek ők, kétsze­resen is: nem elég, hogy a kúra eredményeként májgyulladás, netán heresorvadás lépett fel náluk; ráadásul a politika azt az örömet is elvette tőlük, hogy bebizonyíthassák: ha ilyen háttér­rel is, de megérte kiutazni Los Angelesbe. Legfeljebb annak örülhetnek - hiába, a kis öröm is öröm -, ha férfi atlétáinknak nem nőtt ki a mellük, ahogy egynémely NDK-s sporttársuknak, vagy úszónőinket nem tévesztették össze Schwarzeneggerrel, mint az említett ország szirénjeit. Ám e nélkül is jól kibabráltak velük. Nehéz megjósolni, arra mennyi ideig kell még várni, hogy labdarúgásunkban is elkezdődjön a - szigorúan képletesen ér­tendő - tisztulás. Mert azt ugye, a szóbeszédek ellenére sem gondolhatja komolyan senki, hogy például a mexikói vb-n be­következett látványos formahanyatlás az ajzószereknek - bo­csánat, azok hirtelen módon történő, tudománytalan - megvo­násának következménye... Nem! A bajok forrása a tészta volt, amit fő- és mellékétkezések alkalmával tömtek a nemzet büsz­keségeibe. Ok ezért cserébe a felkészülés időszakában végig­verték az egész világot, csak - pechjükre, pechünkre - épp a legfontosabb pillanatokban feküdte meg gyomrukat az irdatlan njennyiségű túrós csusza. Í gy aztán bizonyos vagyok abban, hogy futballistáink nem csatlakoznak majd a kártérítést követelőkhöz. Sem okuk, sem jogalapjuk nincs erre. S nekünk, szurkolóknak sem. Hiszen ki tudna olyan érveket felsorakoztatni, amelyek alapján megér­demelnénk bármiféle jóvátételt...? Tari Ottó Rossz hírek a bizottsági ülésről: Drágul az étkezési és a hődíj EGER - Az önkormányzat költségvetési és gazdálkodási bizottságának határozata sze­rint március 1-jétől átlagosan 20 százalékkal emelkednek az oktatási, az egészségügyi, il­letve a szociális intézmények térítési díjai. A tegnapi ülésen szó esett a szociális és gyermekvédelmi támogatásról is. Ez utóbbi idén 2740 forint lesz. Azok a családok jogosultak a jutta­tásra, ahol az egy főre jutó nettó kereset nem haladja meg a 13.700 forintot. Ennek egy részét étkezési hozzájáru­lás formájában, nagyobb há­nyadát pedig készpénzben kapják meg az érintettek. Ä január 1-jétől megemelt gázár miatt átlagosan 6 száza­lékkal nő a távhőszolgáltatás hódija, amely az e havi szám­lákban jelentkezik először. Az EVAT Rt. igazgatójától, Vár- konyi Györgytől megtudtuk azt is, hogy április l-jétől újabb emelés várható. Szintén a költségvetés volt terítéken az Oktatási, Sport- és Ifjúsági Bizottság ülésén. Mint megtudtuk, végre na­gyobb összeget tudnak fordí­tani a Kemény Ferenc Általá­nos Iskola fűtéskorszerűsíté­sére, illetve a Kertész utcai épület rendbetételére. Új elem a költségvetési tárgyalások­ban az egyházi oktatási in­tézményekre szánt 1,3 millió forintos támogatás is. A sport tavalyi 20 millió fo­rintos költségvetése 5 millió 750 ezer forinttal emelkedik, ebből az ifjúságnak 2 millió 50 ezer forinttal több jut, mint ’97-ben. Az MTV Miskolci Körzeti Stúdiójában: Egriek a transzvesztita klubról HEVES MEGYE - Az MTV Miskolci Körzeti Stúdiója ma este 17.15-kor ismét Magazin műsorral jelentkezik, az MTV 1-es csatornáján. Az összeállításból a nézők egyebek mellett megismer­kedhetnek a tiszanánai ön­kormányzat idősgondozó rendszerével, s a gyógyszerfo­gyasztás és -áremelés ellent­mondásos viszonya mellett arra is választ kaphatnak, ho­gyan vélekednek az egriek a városban megnyílt transzvesz­tita klubról. A megyében egyedülálló közösség lehet... Sikeres az özvegyasszony-khib KISNÁNA - Nem minden­napi klub működik a települé­sen: özvegyasszonyok jönnek össze szerdánként a könyv­tárban, hogy egy kicsit elbe­szélgessenek egészségükről, a falu ügyes-bajos dolgairól, a világ gondjairól.- A múlt nyáron a Balaton­nál nyaraltam, s ott olvastam az újságban, hogy özvegyasz- szonyok klubja működik az egyik Fejér megyei települé­sen - idézi alakulásuk kezde­tét Koklács Sándorné. - Ez felkeltette az érdeklődésemet, s arra ösztönzött, hogy meg­próbáljam itthon is megszer­vezni a klubot. Nemegyszer beszélgettünk sorstársaimmal arról, hogy unalmas az éle­tünk, kellene valami közös­ség, ahol hasonló cipőben já­rók találnának meghallga­tásra, megértésre, segítségre. Szeptemberre a tervből va­lóság lett: a szüreti felvonulá­son már a klub nevét hirdették pólóikon az asszonyok. Ma már húszan-huszonöten min­dig vannak, a hét végén pedig egy kis farsangi uzsonnára készülnek. Az összegyűjtött tagdíjból szerény ünnepségre futja. Koklács Sándorné remény­kedik, hogy egészségmegőr­zésre benyújtott pályázatukra előbb-utóbb kedvező választ kapnak. S akkor nemcsak a lapokból kiolvasott egészség­védő jó tanácsokat beszélhetik meg, hanem szakembert is hívhatnak. A testületi tagok biztosították egymást: senki sem sértődött meg Kampánykezdet vagy építő vita? PÉTERVÁSÁRA - A város önkormányzatának tegnapi, költségvetési kérdésekkel fog­lalkozó ülésén több képviselő is kételkedett abban: alkalmas-e az előterjesztés az érdemi dön­tésre. A legtöbben azt kifogá­solták, hogy az idei fejlesztések nem szerepelnek kellő részle­tességgel az anyagban. Márpe­dig a kérdés fontos, hiszen az idén rendelkezésre álló 220 mil­lió forintból mintegy 40 millió tartalék, ennek felhasználásá­ról igen megalapozottan kell dönteni. Dr. Oltványiné dr. Bertus Katalin képviselőasszony azt is megjegyezte: a korábbi - igen szűkös - költségvetések terve­zésében a polgármester is részt vett, míg az idén a bizottsági tanácskozásról távol maradt. Mintha a jó kondíciók miatt kevésbé lenne fontos a közös gondolkodás. Többen is meg­erősítették: számos kérdés ezért maradt tisztázatlanul. Bajzáth Sándor képviselő kijelentette: számszaki ember lévén szá­mára világos, hogy a költségve­tés nem felel meg a számviteli törvénynek. Minderre Pál László kifej­tette: megdöbbenve tapasztalja, hogy a tavalyival teljesen meg­egyező rend szerint felépített dokumentumot - amit akkor „agyondicsértek” - most átlát- hatatlannak, felületesnek, gyengécskének tartják. Hozzá­tette: ez már talán a kampány kezdetét jelenti... Dr. Benkár József jegyző elmondta: az elő­terjesztés jó, a Magyar Köztár­saság költségvetési rendjével megegyezően épül fel. Ekkor felvetődött, hogy csu­pán „keretként” fogadják el a dokumentumot, s egy követ­kező - immár harmadik - for­dulóban hozzanak végleges döntést. Némi tanakodás után a testület és a polgármester köl­csönösen biztosították egymást: szó sincs kampányról, senki sem személyeskedett és senki sem sértődött meg. A szünet után a képviselők egyhangú igennel elfogadták az idei költségvetési rendeletet az­zal, hogy az abban szereplő fej­lesztésekről a konkrét számítá­sok ismeretében határoz majd a képviselő-testület. (s. p.) A HEVESTHÍRLAF na owe*«», mm nvu : ÜGYELETE: Újságíró; Mentusz Károly Telefon-(36)413-853 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: Ambrus Henriett Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: Gazsó Lászlóné Telefon - (36)412-646 * it 1 f 4

Next

/
Thumbnails
Contents