Heves Megyei Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-31 / 26. szám
16. oldal Pr - Riport 1998. január 31., szombat Harmincöt év a mérnökképzésért Az élethez igazított oktatás a GATE Gyöngyösi Főiskolai Karán Három és fél évtizede - egy akkori kormányhatározat alapján - szőlész-borász szakon felsőfokú mezőgazdasági technikum kezdte meg munkáját Gyöngyösön. Később ebből fejlődött önálló főiskolává, amely több átszervezést élt meg. Előbb a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemhez tartozott, majd a Gödöllői Agrártudományi Egyetemhez került. Ennek a főiskolai karaként működik 1992-től, de fejlődése révén ma már ettől lényegesen nagyobb feladatokat lát el. Dr. Magda Sándor főigazgatóval, a Magyar Tudományos Akadémia doktorával a felsőoktatási intézmény helyzetéről és jövőjéről beszélgettünk. Dr. Magda Sándor: van jövőképünk... Két tudományterületen- Professzor Úr! Milyen szerepet vállal a kar a mérnökképzésben?- A hallgatói létszámunk jelenleg több mint hétezer. A nappali, levelező és távoktatási tagozatunkon gazdasági, illetve mezőgazdasági mérnököket képezünk. Ezt azt jelenti, hogy két nagy tudományterületet oktatunk, amely hosszabb távú lehetőséget nyújt az önállóság megteremtéséhez jogilag és szervezetileg is. Ennek érdekében a múlt év októberében kari tanácsunk úgy döntött, hogy a két szakot két jól képzett, tudományos fokozattal is rendelkező tanár kolléga irányítja.- Önök ebben az intézményben a ’90-es évek elejétől tudatosan készülnek arra, hogy a két mérnöki szak oktatásának feltételeit minél magasabb színvonalon teremtsék meg.- Valóban, új tanszékeket hoztunk létre. így a növénytermesztésit, az állattenyésztésit, a kertészetit és a műszakit. Emellett kialakításra kerül a gyakorlati és szaktanácsadási tanszékünk is. Mindezek a taspusztai tangazdaságban működnek, ahol 300 millió forintos költséggel teremtettünk olyan feltételeket, amelyek jól szolgálják a mezőgazdasági mémökjelölt- jeink eredményes felkészítését. Élő környezetben- A halastótól a lovasiskolán át a műszaki-technikai bázisig, a terménytárolásig, a növényfajták bemutatásáig olyan élőteret alakítottunk ki, ahol a hallgatóink közvetlenül találkoznak a termeléssel. Ezzel az életre nevelést segítjük elő. A Mátrai úti központi épületünkben látjuk el a gazdasági mérnökképzést. Ezt segíti a marketing- és vezetéselméleti, a vállalatgazdasági, a szervezéselméleti, a közgazdasági, a matematikai és számítástechnikai tanszékek, valamint az idegen nyelvi lektorátus is. A XXI. századnak szól — Új büszkeségünk az a leendő épületszárny, amelynek már a falai emelkednek, s várhatóan 1999 őszén át is adják.-Több mint egymil- liárd forintos költséggel hozzuk létre az új épület- együttest, amelyet a jelenlegivel kötünk össze. Ez a fejlesztés már a XXI. századnak szól, hiszen megjelenésével, a legmodernebb berendezéseivel Gyöngyös és Eszak-Magyarország legkorszerűbb felsőoktatási központját alakítjuk ki. Ez a beruházó Kipszer Rt.-nek, s az alvállalkozóknak is bemutató létesítményként szolgál majd. De kihat a város életére, idegenforgalmára is, mert konferencia- központ lesz. A tanszékeinken jelenleg 28 kandidátus és két akadémiai doktor dolgozik. Ok is garanciái az intézményünk önálló jövőjének. Több mint hétezer hallgatót képeznek. - A gyöngyösi intézményben nappali, levelező tagozaton, valamint távoktatással tanulnak a hallgatók. A magas színvonalú munkát a felkészült tanári kar és a felhasznált modem technika biztosítja. fotó: majoros tamás „Mérnökként bróker szeretnék lenni...” Jó rendű átlageredménnyel zárta a félévi vizsgáit Gáli Gyula harmadéves gazdasági mérnök szakos hallgató.- A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gelejböl jöttem - meséli az ifjú szakemberjelölt. - Miskolcon, a Kandó Kálmán szakközépiskolában érettségiztem, majd a budapesti Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán folytattam. Fél év után azonban abbahagytam, mert nem tetszett. Miután a nővéreim pénzügyi pályán dolgoznak, elhatároztam, én is gazdaságtudományokat tanulok. így jelentkeztem a gyöngyösi főiskolai karra, ahová felvettek.- Az elmúlt két és fél évben milyen élményeket szerzett?- Nagyon jó főiskolásnak lenni. A tanulás mellett többGáll Gyula féle szórakoztató programot szerveznek nekünk. Sok jó barátot szereztem itt a főiskolán, de nem titkolom, nagyon megtetszett a város és a közeli Mátra is.- Milyen tervei vannak?- Szeretném befejezni a szakdolgozatomat, amelyet az átalakult geleji termelőszövetkezetről írok. Gazdasági elemzés lesz, amellyel azt bizonyítom, hogy az üzemben a juh- és a szarvasmarha-tenyésztésen alapul a gyapjú- és a tejfeldolgozás. A konzulensem, dr. Kovács István tanár úr arra biztatott, hogy a dolgozatomat minél hamarabb készítsem el, mert szeretné, ha márciusban a helyi tudományos diákköri konferencián részt vennék vele. Egyébként pénzügyre szakosodtam, és a tőzsde érdekei Bróker akarok lenni, amelyhez a gazdasági mérnöki diploma megszerzése után még 2 évet kell tanulnom. Gyöngyös újkori történetének fontos része a főiskolai kar létrehozása. - A városból a Mátrába vezető út mentén található modern épületegyüttes az északmagyarországi gazdasági és mezőgazdasági mérnökképzés fontos központja lett. A felsőoktatási intézménynek biztos jövője van. fotó: majoros tamás Hallgatóknak, munkaadóknak szolgáltatnak A két mérnöki terület programjait összefogva, folyamatos megújítással igyekszünk megteremteni az egymásra épülést - mondta a Hírlapnak dr. Liebman Lajos, a közgazdaság-tudomány kandidátusa, egyetemi docens, a gyöngyösi főiskolai kar gazdasági mérnöki szakának vezetője. - Bár mind a két területen önállóan dolgozunk, mégis együttműködve szolgáltatunk a hallgatóinknak, s azoknak a munkaadóknak, akik majd később diplomásként foglalkoztatják őket.- Mi a fő törekvésük?- Korszerű, a gazdasági élet igényeinek megfelelő tananyagot szolgáltatni annak érdekében, hogy a hallgatóink - mérnökként kikerülve az életbe - az elsajátított tudományos ismereteiket minél eredményesebben hasznosítsák. Ezért olyan kapcsolatot alakítottunk ki a munkaadókkal, a vállalkozókkal, hogy egyeztetünk arról, milyen tantárgyakat oktassunk és tanterveket készítsünk. A másik fontos dolog, hogy ma már bevonjuk a bankok, a termelőhelyek, az intézmények vezetőit az államvizsga-bizottságokba is, s ők rendszeresen minősítik a nálunk tanuló leendő mérnököket. Azt is fontosnak tartjuk, hogy a tanterveDr. Liebman Lajos ink jól illeszkedjenek a különböző képzési szintekhez. Ezáltal a gyöngyösi hároméves képzés után - igény szerint - a már mérnöki diplomával rendelkező szakemberek egyetemen is folytathassák tanulmányaikat.- Milyen területeket ölel fel a gazdasági mérnökképzés?- A már hagyományos üzemgazdasági mellett pénzügyi, marketing-menedzser és idegenforgalmi szakok vannak. A magas szintű technológiai ismeretekre építjük rá a gazdaságtudományi ismereteket. A kari tanácsunk nemrég fogadta el a kétéves államháztartási szakosító továbbképzést, valamint a vámigazgatási szakot is. Ez a gazdasági mérnöki oktatás továbbfejlesztését szolgálja. Emellett a jövőnek szól, hogy megteremtjük a közgazdászképzés feltételeit is. Ezért nyújtottuk be akkreditálásra a gazdálkodási szak tantervét az illetékes szakbizottságnak. Bízunk benne, hogy elfogadásra kerül.-A gyöngyösi főiskolai karon szinte már hagyományai vannak a távoktatásnak. Erről bővebbet is megtudhatnánk?- Ennek a tagozatnak a tanterve kapcsolatban van a nappali és levelező oktatás tantervével. Sőt a távoktatásban kereskedelmi szak is működik. Egyébként azonos értékű diplomát ad a nappali és levelező tagozatosokéval. Velük államvizsgáznak és védik meg szak- dolgozatukat. A rendszer azonban rugalmas, mert a távoktatásos hallgatóink 3-6 év alatt fejezhetik be tanulmányaikat. i ! A vidékfejlesztési szakemberek központja lesz Hosszabb távon mezőgazdasági menedzsereket, minőségbiztosítási, valamint vidékfejlesztési szakembereket is szeretnénk képezni - említette dr. Szűcs István, a mezőgazdaság-tudomány kandidátusa, egyetemi docens, a gyöngyösi főiskolai kar mezőgazdasági mérnöki szakának vezetője. Arra is utalt: ennek személyi és tárgyi feltételei már jelenleg is megvannak.-Jelenleg milyen tagozatokat választhatnak, akik a mező- gazdasági mérnöki szakra jelentkeznek? - kérdeztük dr. Szűcs Istvántól.-A tantervet és a tudományos ismeretanyagot folyamatosan korszerűsítjük. Jelenleg három területen: a kertészeti, a növénytermesztési és az állat- tenyésztési szakterületen oktatjuk hallgatóinkat. A növény- termesztéshez növényvédőképzés is kapcsolódik. Ebből külön államvizsgát tesznek a hallgatóink. Emellett vannak olyan diákjaink is, akik környezetgazdálkodási, illetve vadgazdálkodási szakképzésben is részesülnek. Ez utóbbit például az igények alapján az elmúlt év szeptemberében vezettük be. Nagyon fontosnak tartjuk a gyakorlati oktatást, a naposi és az üzemi feladatok ellátását. Ezt segíti elő a Mátrai úti kertészeti tanszékünk gyakorló-, valamint a taspusztai tangazdaságunk kísérleti területe is. Ez Dr. Szűcs István utóbbi egyébként fajtabemutatóival Eszak-Magyarországon a mezőgazdasági termelők ismereteinek gyarapítását is szolgálja.- Milyen további fejlesztéseket terveznek?- Nagyon fontosnak tartjuk a vidékfejlesztési szakemberek oktatásának megszervezését Gyöngyösön. Ez hazánk európai uniós tagságához is kapcsolódik. Az említett szakemberek adott területeken a táj egészébe illeszthető fejlesztéseket terveznek majd.- Mennyire sikerült elmélyíteni kapcsolataikat a mezőgazdasági szakközépiskolákkal?- Ez fontos feladatunk, mert hallgatóink egy része a szakirányú középiskolákból kerül hozzánk. így jó az együttműködésünk az egri, a váci, a jászapáti, a békési, a tarcali középfokú oktatási intézményekkel. Az ott tanulók közül több csoport nálunk folytat szakmai gyakorlatot, és főiskolai karunk hallgatói közül néhányan az említett helyekre járnak mezőgazdasági gyakorlatra.- Vannak olyan Gyöngyös környéki mezőgazdasági üzemek, amelyek évek óta segítik a főiskolai kar munkáját.- Például a nagyrédei, a gyöngyössolymosi, a gyöngyöshalászi, az atkári szövetkezet, valamint a Mátratej Kft., illetve a Falcotrade Rt. Szívesen járnak hozzájuk a hallgatóink, mert sok új dologgal találkoznak és hasznos gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek. (PR.)