Heves Megyei Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-31 / 26. szám
Gazdag vadászélete volt... Csui, Nahar és a Hengergö homok Száz éve született gróf Széchenyi Zsigmondi Irodalmi munkásságának köszönhetően neve fogalommá vált nemcsak idehaza, hanem külföldön is. Széchenyi Zsigmond esetében a megfelelő neveltetés, a biztos anyagi háttér összekapcsolódott a széles körű zoológiái ismeretekkel, kiváló vadgazdálkodási, vadászati tudással, etikus magatartással és nem utolsósorban írói vénával. Könyvei valódi értéket képviselnek. Szép magyarsággal megírt útleírásaiban és életrajzi könyveiben a természet szere- tete ötvöződik az igényes szak- szerűséggel. Mondanivalójában sohasem a száraz tények közlésére szorítkozik, hanem egyéni stílusában kitárja előttünk a bemutatott egzotikus vagy hazai táj szépségét, az ott élő emberek szokásait, az átélt vadászeseményekkel együtt járó izgalmakat. Eddig 14 kötete jelent meg, több mint másfél millió példányban. Munkáit nemcsak hazai, hanem angol, német, holland, szlovák kiadók is megjelentették. Gróf Széchenyi Zsigmond 1898. január 23-án született Nagyváradon, gr. Széchenyi Viktor és gr. Ledebur-Wicheln Karolina gyermekeként. Ükunokája volt a Nemzeti Múzeum alapítójának, gr. Széchenyi Ferencnek. Dédapja, gr. Széchenyi Lajos testvére volt a „legnagyobb magyarnak”, gr. Széchenyi Istvánnak. Gyermekkora nagy részét a Fejér megyei Sárpentelén töltötte, de szünidőben gyakran vendégeskedett rokonai mile- schaui, Nime-i, somogyvári otthonában. Gimnáziumi évei alatt egyértelművé vált, hogy komolyan eljegyezte magát a természet titkainak megfigyelésével és nem utolsósorban a vadászattal. Ekkortól kezdte el gyűjteni módszeresen a vadászattal, vadgazdálkodással kapcsolatos hazai és külföldi szakkönyveket. Az érettségi vizsga sikeres letétele meghozta neki vadászéletének egyik legjobban várt eseményét, az első szarvasbika elejtésének apai engedélyezését. 1914 és 1923 között a müncheni, stuttgarti és a cambridge- i egyetemen mezőgazdaságtant hallgat, majd tanulmányai befejezése után apja kőröshegyi birtokára költözött. Nagy álma, az afrikai expedíciós utazás 1927- ben vált valóra. Ekkor indult el Szudán Fung tartományába vadászni. Ezek után 1928, 1929, 1934 és 1938 is afrikai utazásokkal telt el, sőt 1935-ben Alaszkában, 1938 elején Indiában is vadászott. Expedíciós útjairól sikeres könyveiben számolt be az olvasóknak. Ezekről született a Csui, a Nahar, az Alaszkában vadásztam, a Hengergö homok stb. Népszerű könyveit a korabeli lapok jó kritikával illették, és ő maga is gyakran szerepelt az újságok hasábjain. Az akkori társasági élet kedvelt személyisége lett. Egyedülálló egzotikus és hazai trófeagyűjteményét szívesen mutatta meg az érdeklődőknek az expedíciós albumokkal együtt. Az 1929. évi kenyai szafariján kapitális agyarú elefántbikát sikerült elejtenie. Az agyarak összsúlya 278 font (125,1 kg) volt. 1935-ben Szudánban világrekord szarvhosszúságú (109,20 cm) Addax-antilop bikát lőtt. Ez a két trófea szerepel a Rowland Wards African Records of Big Game trófeakatalógusban is. Magyar vadász Gróf Széchenyi Zsigmond sem előtte, sem utána nem ejtett el ilyen kiváló trófeájú elefántot, illetve addaxot. Szerencsére a ma már kuriózumnak számító naplói, fény- képfelvételek százaival teli albumai és ritkaságszámba menő - több mint ötezer kötetes - könyvtára átvészelték a háborús pusztításokat. Kiváló lőkészségéről tanúskodik, hogy 1938-ban megnyerte az itthon, illetve a belgiumi Liege-ben megrendezett európai élőgalamblövő bajnokságot. Budapest ostromát szülei Úri utcai házában vészelte át. A magyar vadászati örökség nagy kárára, sváb-hegyi villája gyújtógránát-találat miatt porrá égett az ott tárolt több mint 1300 különféle trófeával együtt. 1947 és '50 között az Állami Erdőgazdasági Üzemek vadászati felügyelőjeként dolgozott. 1948-ban még megjelent a Szarvas selejtezése című könyve, de a következő években mint „osztályidegennek” hányatott, megalázó élete volt. 1949-ben kizárták az írószövetségből, 1951. június 21-én pedig kitelepítették a Horto- bágyra. Később a keszthelyi Helikon könyvtárba került, mint állományon kívüli segéderő. Ebben az időben sokat dolgozott könyvei sajtó alá rendezésén, pedig kiadásuk akkor még igen távolinak tűnt. Az elszenvedett megaláztatások ellenére nem hagyta el az országot, ezzel is szilárd hazaszeretetéről téve ékes bizonyságot. Egyszer megkérdezték tőle, hogy miért maradt itthon? így válaszolt: „Gondolkodtam én ezen sokat. Kinti rokonaim írtak, üzentek. Aztán döntöttem. Mért menjek én? Hova menjek? Szökjek? - mint aki ezüstkanalat lopott? Itt maradtam. Hiszen, ha az úrnak jó volt ez az ország valamikor, akkor most a szolgának is jó kell, hogy legyen." A nélkülözések után végre szerencsésebb időszak következett életében. A Szépirodalmi Könyvkiadó - Illés Endre támogatásának köszönhetően - 1957-től egymás után kezdte újra kiadni könyveit. 1959-ben pedig ötödmagával egy két hónapos gyűjtőexpedícióra újból Afrikába mehetett. 1961-ben megjelent vadászönéletrajzának első kötete, az Ahogy elkezdődött... Ebben vadásszá válásának első korszakát írta meg. Majd 1962-ben követte az Ünnepnapok című kötet, amelyben többek között a férfikor európai és hazai vadászatairól esik szó, megismerkedhetünk a „boldog békeévek” soha vissza nem térő vadászati fénykorával, de megszívlelendő gondolatokat olvashatunk a vadásszenvedély- ről is. Ebben a két kötetben csúcsosodott Széchenyi nyelvi gazdagsága és utánozhatatlan egyéni stílusának sokszínűsége. 1964-ben indult el kilencedik, egyben utolsó afrikai expedíciójára, melyre elkísérte felesége is. Élményeiket a Denaturált Afrika című kötetben írta meg. Afrikai gyűjtőútjáról hazaérve, megromlott egészségi állapota miatt csak ritkán járt el vadászni. Idehaza élete utolsó vadászatán, 1965. június 13-án, a Martonvásár melletti László- majori erdőben egy öreg őzbakot hozott terítékre. 1967 tavaszán kórházba került. Gyógykezelése alatt még utolsó expedíciós könyvének javításán munkálkodott, sőt újabb fotoszafarit tervezett. De betegségéből már nem tudott felépülni: 1967. április 24-én hunyt el. Gazdag vadászélete volt. Az indiai Mysore államban elejtett királytigrissel Kovács Dénes Influenza-krónika A statisztika kimutatta: a mérsékelt égövű országokban egy felnőtt évente öt- ször-hatszor hűl meg. Ennek ellenére a legtöbben még a legsúlyosabb meghűléses betegséget, az influenzát is bagatellizálják. Minden 15-20 évben újfajta influenzavírus terjed az egész világon. Ennek rövid története a következő: Kr. e. 430-ban. Athénben pusztít egy járvány, amelynek történelmi leírása az influenza első kórtörténete. XVI. század. Spanyol hódítók behurcolták Dél-Ameri- kába az influenzavírust, amely ott addig nem fordult elő és így az emberek nem rendelkeztek ellene antitestekkel. A betegség az őslakosság nagy részét elpusztította. 1918-19: spanyolnátha. Ez volt világszerte a legsúlyosabb járvány. Feltételezik, hogy minden második halandó megfertőződött. A járványban mintegy 25 millió ember halt meg. 1933. Az influenzavírus felfedezése és izolálása Nagy- Britanniában. 1957-59: ázsiai influenza. Világszerte kereken egymillió áldozatot követelt. 1968-69: hongkongi influenza. Világszerte egymillió ember halálát okozta. 1995-96: "közepesen erős" influenzajárvány. Több országban halálos áldozatokat követelt, összesített statisztika még nem készült. (FEB) Itthon is idegenben? SEKÉLYES FÖLDRAJZ-TÖRTÉNELMI ismeretekkel úgy emlegetik nálunk, hogy hazánk is Európa felé tart. Sikkes dolog ez, s bizonyára tetszik azoknak, akik a vén kontinenst már régóta magukénak mondhatják. Vannak persze a világon, akik kevesebbel is beérik. Megelégszenek annyival, hogy csupán Magyarországra igyekeznek. így került a távolabbi Amerika már évekkel ezelőtt Taszárra. Újabban pedig hasonlóra szánta rá magát a közelebbi Balkán. Az előbbit lassan már teljesen megszokjuk, az utóbbi érdeklődéssel mostanában barátkozunk. Miközben Dél-Dunántúlunk egy részén yenkik masíroznak- lófrálnak, a terület más vidékén szerb zenekar bosnyák dalaira vigadozhat a magyar is, ha kedvet érez rá. Van piac, akad bolt is, ahol már vevőt sem talál a hazai eladó, ha nem horvátul írja ki az árat, s csak forintban próbál alkut kötni. Muzulmán templomban végzik a vallásos szertartást, nem az Istent, hanem Alahhot dicsérve a hívők. S ez is, az is boldog. Ha nekik már ennyi elég, fogalmam sincs, hogy nekünk miért kellene elmozdulnunk régi, megszokott helyünkről, S egyáltalán léphetünk-e tovább innen a Balkánnal hátunkon.? A félszigettel, amitől úgyszólván a kezdet kezdete óta iparkodtunk elhatárolódni. S szívünk szerint örökre elkerüljük még álmainkban is, ha közelebb találunk tengert a pancsikoláshoz, amikor a Balatonunkra ráuntunk. Bizonyára a múlté már az egykori előítélet. Ha tetszik, ha nem, be kell látnunk, hogy a szükség nagy úr. A büszke magyarnál is nagyobb. A pénz beszél leginkább! Ha anyagi hasznot látunk a külföldiből, nem csupán látogatóba jöhet hozzánk, hosszabb időre is letelepedhet nálunk, élhet közöttünk minden további nélkül. Honosítania sem kell magát feltétlenül, juthat neki szinte minden, ami bennünket megillet. Ha meg nagyon akarja, hát ugyanannyit is elérhet, mint az őslakos. Mégsem biztos, hogy Európa így együtt is fenntartás nélkül elfogad minket. Tartok tőle, hogy sajátos szimbiózisunk nem arat osztatlan tetszést tőlünk nyugatabbra. Ha a Balkán része is Európának, jobban meglennének nélküle odaát. Nyugtalanságot kelthetünk Nyugaton vegyes társaságunkkal. Kevésbé illünk abba az áhított képbe. Persze - mi tagadás? - valahogy itthon is nyugodtabbak tehetnénk, ha szűkre szakított kis hazánkban nem mozognánk egyre szorosabban, jártunkban-keltünkben jobban eligazodhatnánk a magunk országában. Nem jönnénk zavarba, akárhová jutunk, akárhol megfordulunk. Minden, de minden arra vallana, hogy igenis idehaza vagyunk. Csak turista, akit nem ismerünk annyira, mint a közöttünk lévő többi embert. Legfeljebb élelmes távoli kalmár, aki a portékáit kínálgatja a standon, az üzletben. S dehogy van kolóniája már a kínainak, az indiainak is! S NINCS SZÜKSÉG sóvárogva arrébb tekintgetnünk, szemünk különösebb meresztgetése nélkül észrevehetjük, hogy országhatárainkon belül is Európában vagyunk... Gyóni Gyula Megsebzett sírvilág Hová tett mára a síri világ csendje! - sóhajt fel az ember, miután egyre-másra megdöbbentő látvány tárul elé a temetőkben. Fájdalom fájdalmat tetőz, amikor szerettei, barátai hantjainál rikító festékkel meggyalázott, netán erőszakkal hanyatt döntött sírkövet talál. Vagy olyan keresztet, melyről vandál kezek letépték a megfeszített Krisztus bronz corpusát, meggyalázva ezzel a hit szentségét, s a föld mélyén nyugvó emlékét egyaránt. Hová tett mára a sírkertek nyugalma! - háborog az érző ember, aki nem feledheti a kegyeletsértések hosszú listáját. Az egri és a hevesi zsidótemetők, a tiszanánai, s most a kerecsendi nyughelyek gálád rongálását, megtépázását. Minden egyes eset megrázó, történjen az kamasz csínytevések, gyűlölködő eszmék, részeg duhajkodások, avagy megélhetési gondok miatt. A sírvilág sebei soha nem gyógyulnak be... (-s) HÍR(TELEN)KÉK... Egy működő lehallgatókészülékre találtak nagytakarítás közben Tocsik Márta lakásában a televíziót tartó szekrény lapja alatt. Annyi már bizonyos: nem interpoloska volt... * Egy amszterdami háziorvos - látva betegei szegénységét - egy- egy kenyérre, illetve húsz zsemlére jogosító receptet ad rászoruló pácienseinek, akik azt egy meghatározott pékségben válthatják be. A bucitékában... * Ha képviselővé választanák, kosztümöt és tűsarkú cipőt viselne a T. Házban - nyilatkozta laptársunkban a honi melegek jogainak aktivistája, Terry Black. Honanya vagy honatyaként...? * Az idén Budapest tesz a házigazdája a feltalálók világtalálkozójának. Világ zsenijei, egyesüljetek! * Egy sörimádó angol férfi, John McGrath úgy végrendelkezett, hogy az örökkévalóság első éveire elegendő mennyiségű árpalével megrakott koporsóba temessék el. Nehogy a mennyei ital hiányában pokoli szomjúság kínozza. (szilvás)
