Heves Megyei Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-27 / 22. szám
1998. január 27., kedd Megyei Körkép 3. oldal Komszomol-ötlet Az orosz kommunista ifjúsági szövetség, a Komszo- mol néhány tagja a minap azt javasolta, hogy klónozni kellene a legtehetségesebb orosz személyiségeket, így például Vlagyimir Iljics Lenint. Az indok: szerintük csak így lehetne kivezetni az országot a jelenlegi válság- helyzetből, illetve virágzó gazdaságot teremteni. Az ötlet kiváló. Ha pedig a nagy-nagy jólét nyomán megszaporodna a lakosság, elő lehet állni Sztálin klónozásával. (b. k.) Fogadóóra. Fejes Attila, az egri cigánykisebbségi ön- kormányzat elnöke holnap délután 4 órakor a Család- segítő Intézet Információs Irodájában tart fogadóórát, a Kallómalom u. 88. szám alatti épületben. Esslingeni találkozó. Január 28-tól 30-ig Esslingen- ben tartózkodik dr. Ringel- hann György, Eger polgár- mestere, valamint Habis László alpolgármester. A helyi főpolgármester meghívásának tesznek eleget, aki nyugállományba vonulása alkalmából ünnepélyes keretek között búcsúzik a testvérvárosok vezetőitől. Új üzem Gyöngyösön. Megalakulása hetedik évfordulóján új üzemet nyit az UTA Hungary a gyöngyösi Pipis-hegyen. A megnyitón részt vesz Kiss Péter munkaügyi miniszter, valamint Steiner László, az UTA vezérigazgatója. UFO-s klubnap. Ma este 6 órakor Egerben, a megyei művelődési központban klubnapot tart az Agria UFO-klub. A rendezvényre minden érdeklődőt várnak a szervezők. Fogad a képviselő. Dr. Puha Sándor SZDSZ-es országgyűlési képviselő ma 11-13 óráig a besenyőtelki polgármesteri hivatalban, 16-18-ig a poroszlói tömegszervezetek házában fogadja a választókat. Délután 2 órától az újlőrincfalvi falugyűlésen is részt vesz. TRAFFIPAXVEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Hatvan belterület. 14.00- 22.00 - Eger belterület. Olasz varroda Kerecsenden. Immár a helyükre kerültek az első szállítmánnyal érkezett gépek Kerecsend új üzemében, az olasz érdekeltségű Perotto Kft. varrodájában. Moreno Chisci igazgató tájékoztatása szerint február 9-én megkezdik a termelést. Addig pedig Claudio Gori hímzőmester és Lorenzo Rugei technikus irányításával többek között számítógéppel vezérelt gépsorokat telepítenek a helyiekből verbuvált alkalmazottak számára. Az év közepétől az új üzem 50-60 ügyes kezű asszonnyal folytatja munkáját. fotó: piusy elemér „Úgy éreztem, hogy szétrobbanok” A meglőtt férfit az eset óta rémálmok gyötrik éjszakánként (Folytatás az 1. oldalról)-Azok a mai napig bennem vannak. Jól kitapinthatnak a bőröm alatt. Nekem azelőtt soha semmi bajom nem volt. Most állandóan viszket a fejem - gondolom, a bőr alatt levő söréttől -, idegileg már teljesen kivagyok. Kovács Kálmán háziorvosa dr. Somogyi Erzsébet. A doktornő január 15. óta kezeli a férfit. A diagnózis: alvászavar, kimerültség.- Folyamatosan ellátjuk Kovács urat - mondja a háziorvos -, hiszen pszichikailag nagyon megviselte az, ami történt. Napközben szorongásoldó, éjszakára idegerősítő gyógyszereket kap. Sokat beszélgettem vele. Úgy vettem észre, nem tudja feldolgozni a vele történteket. Az is nyomasztja, hogy olyan emberek lőtték meg, akikkel korábban jó kapcsolatban volt. Javasoltam neki, hogy a lövés okozta lelki megrázkódtatásról szerencsés lenne egy pszichiáterrel is beszélnie. Ez olyan trauma az ember életében, aminek feldolgozásához szakember kell.- Maradandó fizikai károsodás érte-e őt?- Kálmán sérüléseit látta sebészorvos, de azt állapította meg, hogy a sőrétek beékelődtek, betokozódtak, így a fizikai állapotára nem hatnak ki. A vizsgálatot folytató Hevesi Rendőrkapitányságon megtudtuk: a vadőrök fegyvereit bevonták, de a szakértői vélemény - melyet azért kértek, hogy megállapítható legyen, ki lőtt - még nem érkezett meg, A tetteseket foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt gyanúsítják alaposan. Ám a fegyvertartási engedélyt nem vonták vissza... Szuromi Rita Ha óvatosak, körültekintőek vagyunk, nem leszünk könnyű prédák Miként védekezzünk a zsebesek ellen? EGER - Az utóbbi időszakban több olvasónk is elpanaszolta lapunknak, hogy az egri helyi járatokon, boltokban ügyes zsebtolvajok áldozatává vált. Lapunk természetesen csupán azt mondhatta a sértetteknek, hogy keressék fel a rendőrséget. Az alábbiakban azonban igyekszünk néhány olyan jó tanáccsal szolgálni, amelyek révén elkerülhetjük, hogy a zsebesek könnyedén hozzájuthassanak értékeinkhez. Mindenekelőtt ne feledjük: a zsebesek kihasználják áldozataik rossz szokásait. Ezek között is a legrosszabb, ha úgy megyünk bevásárolni, hogy a kosárba tesszük a pénztárcánkat. De akkor se lankadjon a figyelmünk, ha valaki egy társaságból a pontos idő vagy egy utca iránt érdeklődik. Ilyen alkalommal a társak előszeretettel nyúlkálnak a zsebünkbe, miközben mi készségesen válaszolunk a kérdésekre. Ha hátizsákkal járunk, ne legyen értéktárgy a könnyen nyitható zsebekben! Azokat — különösképpen a személyes iratokat és a pénzt - tartsuk tokban a zsák legvédettebb szögletében. Legyünk óvatosak a büfékben és az utcai elárusítóhelyeken. Amíg táplálkozunk, köny- nyen kizsebelhetnek. Az alkalmi tolvaj előszeretettel hívja fel magára a figyelmet, amíg a másik „dolgozik”. Például „véletlenül” leönt bennünket mustárral vagy ketchuppal. Ha megszólal a mobiltelefonunk, netán csak ki kell vennünk a pénztárcánkat, sohase tegyük le a táskát a földre! A csomagmegőrzőkben, uszodai kabinokban sem ajánlatos otthagyni értékeinket! Vigyázzunk a cipőboltban! Amíg az új cipőben lépegetünk, könnyen elvihetik a táskánkat. A repülőtereken, pályaudvarokon mindig legyen mellettünk a csomagunk. Egyetlen pillanatig se veszítsük azt szem elől. Mozikban, sportesemények nézőterein cseppet sem tanácsos, ha táskánkat a mellettünk lévő üres székre helyezzük. _____ ______Toll végen___________ • • Orömóda E zt is megértük: annyi fals hang után beénekeltük magunkat az Európa Tanácsba! S nem is akárhogyan. Történt ugyanis, hogy a nagy duma mentén, a T. Ház patinás falai között - két törvénytervezet sorsszimfóniára hangolt vitájának szünetében - dudorászni kezdett egyik-másik képviselő. S láss csodát, egyszerre csak rájöttek - miután a hangvilla nem tűr ellentmondást -, hogy megtalálták a közös hangot. Ám sejtésem szerint - mivel a csaknem negyven, dalra fakadó képviselő nem azonos pártállású - nagyobb gondot jelenthetett a névválasztás. Miután az ülésteremben mind-mind magabiztos, erős artikulációjú személyiség, ellentmondásos lett volna, ha egyszerűen zümmögőkórusnak titulálják magukat. Az Acélhang meg már kiment a divatból. Maradt hát a szellemes szójáték, s a honi szenátorok - Szená-torok kórus néven zengi azóta a kupolát rezegtető dallamokat. Most éppen az unió fővárosában, Strasbourgban. Példázva, hogy a dallamok már most sem ismernek határokat. Egyezményes tárgyalások és aláírások nélkül szárnyalhatnak hát - minden átkos előítélet nélkül - a repertoárjukban szereplő egyházi énekek, a magyar népdalok, illetve a néger spirituálék. Ráadásként pedig - magyar és német nyelven - az Európa-himnusz, Beethoven örömódája. M ondom, ezt is megértük. Remélem, megérjük azt is - a nem túl távoli jövőben talán -, hogy országgyűlés-méretűvé bővül a Szená-torok, s frakciós felhangok nélkül zúg majd - dalban és szellemben - nemzeti fohászunk is, miszerint „hozz reá víg esztendőt...” Micsoda öröm lenne! Szilvás István Akadnak, akik nem bíznak a terv valóra válásában Zsákbamacska a szeméttelep? (Folytatás az 1. oldalról) A méraiak elhatározását befolyásolta, hogy amennyiben létrejön a telep, úgy - számításaik szerint - a jelenlegi 2600 forint éves szállítási díj 7000-re emelkedik. Januárban már az is felvetődött: újra napirendre kerül az erki hulladéktároló megépítése. Ezt azonban Erk polgármestere, Csintalan Györgyné cáfolta.- Optimista vagyok - mondja -, és hiszem, hogy megépül a közös tároló. Most szerdán írjuk alá azt a pályázatot, amellyel a tervek készítéséhez szükséges pénzt kívánjuk megszerezni. Mivel az idén a céltámogatások rendszerében első helyen áll a hulladéklerakók támogatása, nagyon bízunk abban, hogy a jászsági létesítmény ügye is „megmozdul”. A térség másik települése, amely nem csatlakozik a közös tárolóhoz, Kisköre. Más kérdés, hogy ők a kezdetekkor sem támogatták az ötletet, s önmaguk alakítottak ki - a szükséges engedélyek birtokában - egy szemétlerakót. Lehet, hogy ők jártak jól?... (szuromi) Kedvezőbb a bértámogatás HEVES - A megye munka- nélküliségtől leginkább sújtott térségében tegnap tartottak tájékoztatót a foglalkoztatáspolitika idei újdonságairól. A városi munkaügyi kirendeltség házigazdaként látta vendégül a térség önkormányzatainak, intézményeinek, vállalkozásainak, gazdasági egységeinek képviselőit. Urbán Zoltánná kirendeltségvezető elmondta: a polgármesteri hivatalok főként a közhasznú munkavégzés feltételeiről érdeklődtek, míg az intézmények a pályakezdő fiatalok foglalkoztatási támogatására voltak kíváncsiak. A kezdeti, 24 munkáltatót felvonultató kör a szolgáltatói, termelői szféra meghívottjainak bekapcsolódásával további 14 munkaadóval bővült. Az utóbbiak a foglalkoztatásbővítő bértámogatásban bekövetkezett változást vették örömmel. Az idén ennek felső határa személyenként elérheti a havi 30 ezer forintot. A térség 20 százalék körüli munkanélküliségi mutatóját a remélt közmunkák beindítása csökkentheti majd. A vízügyi, útépítési munkák mellett az 1998-as esztendőben egy Szolnok megyébe is áthúzódó erdőtelepítési program növelheti az állástalanok elhelyezkedési esélyeit. Vita a gyermekvárosi fiatalok elhelyezéséről Nem közeledtek a nézetek KERECSEND - A településen élő emberek nem gyerekellenesek, csupán a falu jövőjéért aggódnak, amikor ellenzik az egri gyerekvárosi gyermekek kihelyezését. A falu rengeteg gonddal küszködik, súlyos szociális feszültségek uralják hétköznapjait. így foglalhatók össze a tegnap esti falugyűlésen elhangzott lakossági vélemények. Az Egri Gyermekváros igazgatónője, Kocsa Erika elöljáróban megjegyezte: a gyermeki jogok világnapján nem lehet arról elfeledkezni, hogy minden gyermeknek joga van emberi körülmények között élni. Ezt követően ismertette a szakmai program lényegét, s elmondta, hogy a családi házas modell megvalósítását az új gyermekvédelmi törvény is sürgeti. Hozzátette: ez nem ró terheket az önkormányzatra, sőt két helybeli embernek is munkát biztosítana. Arra kérte a jelenlévőket: adjanak esélyt a tíz fiatalnak, hogy bizonyíthassák, méltóak a falu bizalmára. A tegnapi fórumon lapzártánkig alig közeledtek az álláspontok. Annyi derült ki csupán, hogy a súlyos szociális problémák megoldatlanok. A gyermekvárosi gyerekek sorsa ezúttal jó ürügyet szolgáltatott az évek óta húzódó konfliktusok és sérelmek feltárásához is. (b. k.) Egészségszövetséget alakítanak (Folytatás az I. oldalról) Igen tanulságos volt mindnyájunk számára az, hogy - a KSH és a WHO adatai alapján - szőkébb hazánkban a magyarországi népbetegségek az országos átlagnál is nagyobb gondot jelentenek. Ugyanakkor az is tény, hogy e problémák kezelésére az intézményhálózat nem megfelelő. Tekintettel arra, hogy Észak-Magyarországon hasonlóak a vezető halálokok. A múlt heti ülésen tisztáztuk azt is, hogy mik a figyelembe veendő prioritások. Abban is megállapodtunk, hogy a cselekvésbe minél szélesebb kört vonjunk be. Azaz, ne csak a megyei, hanem a városi, illetve a települési önkormányzatok képviselői is delegáltassanak. Ez az elv és gyakorlat már korábban is érvényesült, ennek köszönhető, hogy a tavalyi 41 helyett pillanatnyilag 97 tagunk van. Szerintünk csak így érhető el, hogy a pályázat a valódi igényekhez igazodjon. A környezetvédőkhöz hasonlóan azt valljuk: gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! — E szándék szülötte az Egészségszövetség. Részletezné leendő tevékenységi körét?- Ez az egészségpolitikai döntéseket megalapozó, független szakmai egyesület szükebb hazánk polgárainak egészségi állapotát óhajtja megőrizni, védeni és javítani. Kamaránk, s a Heves Megyei Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat is úgy vélte, hogy érdemes követni a példát. Ekként kevésbé leszünk kiszolgáltatottjai a jelenlegi egészségpolitika rögtönzéseinek, s maradéktalanul érvényesülnek a helyi kívánalmak. Mindez a betegek javára kamatozik. Az is elképzelhető, hogy ebben az esztendőben nem nyerjük meg a pályázatot, mégsem munkálkodtunk hiába, mert egyértelműek és világosak a jövőre szóló elképzelések. Széles körű együttműködést hirdetünk a tulajdonosok, a szolgáltatást végzők és a köz- egészségügyet irányítók között. Nem feledkezve meg a lakosságról sem, hiszen minden miattuk történik. Igen lényegesnek tartjuk a hatékony kommunikációs stratégiát, ugyanis a média megértése feltétlenül hozzájárulhat ahhoz, hogy mind többen azonosulnak törekvéseinkkel. (pécsi) A HEVES "«'HÍRLAP :¥>: raj. GYtocvte, hatvan, mvts, rtimuow yfej utasa, rtuívlsm vAiouc ü Könnt« nahuha Lx ÜGYELETE: Újságíró: Négyessy Zita Telefon (36)413-853 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: Ambrus Henriett Telefon-(36)410-880 1 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: Gazsó Lászlóné Telefon-(36)412-646