Heves Megyei Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-26 / 21. szám
1998. január 26., hétfő SporTTüköR 11. oldal Előkészületi labdarúgó-mérkőzések Bajzát „pipája” csak úgy füstölt... Az egri Bajzát Péter (jobbról), gyakorlásul, ritkán látható nagy gólt lőtt a Videoton hálójába fotó: majoros tamás FC Eger-Tengely-Közmű - Videoton SC 2-2 (1-0) Eger, északi-pálya, 200 néző. V.: Márta. Eger: Juhász (Tóth) - Baranyai, Holtner, Forgács - Be- recz (Bercsényi), Márton, Hompoth, Kecskeméti (Mont- vai), Telek - Bajzát, Nagy P. (Oláh). A tíz napig Mátraházán edzőtáborozó NB l.-es Videoton, hazaindulása előtt, Egerben játszotta idei első edzőmérkőzését. A fehérváriak rangjuknak megfelelő lendülettel kezdtek, Juhásznak többször is akadt dolga, s talán szerencséje is volt, mégis a hazaiak szereztek vezetést a kétszer ötvenperces mérkőzés első felének közepén. A tizenhetedik évében járó Bajzát a 76-os sarkától is távolabbról a hosszú felső sarokba, a „pipába” bombázta a labdát. (Mitring, a Videoton kapusa később is csak csodálkozásának adott hangot mondván: - Mozdulni sem tudtam, úgy jött a labda...) A gól bátrabbá tette a hazaiakat, jól is adogattak. A fehérváriak 1-1 után több játékost cseréltek, Bajzát azonban a másik kapust is „felszentelte”, a korosztályos válogatott futballista szorongatott helyzetből a kapufát érintve lőtt a hálóba. A Videoton egy remek támadást fejezett be szép góllal. Jobban „pörgött” ugyan az élvonalbeli együttes, de a Csuhay József edző által átformált Eger is reményt keltőén játszott, így rászolgált a „pontszerzésre”. (fb) További eredmények: FC Hatvan - Hévízgyörk 0-2 (0-0) Besenyőtelek - Egerszalók 2-1 (1-0) G.: Kónya, Nagy E., ill. Szabó R. Napköziben a női labdarúgók Február elsejéig gyakorolnak napközis rendszerben az FC Eger NB l.-es női labdarúgói, akik január 23-a óta készülnek délelőtti és délutáni edzésekkel. Az egri északi sporttelepen lévő és az érsekkerti salakos pályát felváltva használó csapat változatlan kerettel végzi a munkát Szabó Ilona játékosedző irányításával. A őszi szezont a 4. helyen befejező együttes a hét végén az országos szövetség teremtornáján vett részt, ahol a 6. helyen zártak Feke- téék. A felkészülésbe nem illeszkedő kupa után most már a március 7-én folytatódó pont- vadászatra koncentrálnak a hölgyek, amikor is az AutóTrader-Femina tesz látogatást Egerbe. Mivel a további küzdelmektől visszalépett a Fehér Bölény, a mezőny 8 csapatra csökkent. Az alapszakasz végén az 1-M. helyezett gárda számára rájátszás következik, Juhász Andrásáé szakosztály- vezető és a szurkolók reményei szerint egri részvétellel, Arra az esetre, ha Ön nem elérhető, ezért sokan emlegetik. Csuklások ellen Nokia 450 csak nettó (bruttó 37.375 Ft). Ráadásul további nem mmm*M (bruttó 7.500 Ft) most vehet mellé készüléket* is. Jl ÉÉf IfiJülilJJ Ha most vásárol, a nettó 25.000 Ft-os rendszerbelépést díjat is elengedjük! Sőt. a készülékek a vételár 50%-ának befizetésével 12 hónapos részletre is kaphatók. Ha Interneten keresztül kapcsolódik az akcióhoz, további 10% kedvezményben részesül. Beszélgetéseihez, mint mindig, most is a legkedvezőbb mobilpercdíjakat biztosítjuk. Mire vár? Arra, hogy kifogyjanak a készletek? Minden esetben 0 6 6 0 Társ a társalgásban *A készlettől és a típustói függted új vagy felújított készülék. • További jitfonnáció: 06-80-450-450 • Internet cím: www.westel.hu WEST EL IRODA: RGRR, 3300 BAJCSY ZS ÚT 3-, TEL.; 36/411-900,60/415-100 KÉKESÉRE OZliTTKÖTONK FELKERESI ÖNT: MELEG LÁSZLÓ TEL: 60/415-115 • GÁSPÁR CSABA TEL: 60/307-337 WESTEL FORGALMAZÓK: APEX ELEKTRONIKAI KFT., GYÖNGYÖS, 3200 FŐ TÉR 10, TEL: 37/311-665,60/327 678 * MCG KFT. EGER, 3300 KATÓN A TÉR 5., TEL.: 36/312*733.60/352-300 Az OTSH felügyelő biztost is állíthat az MLSZ élére A Dr. Vass Géza: En nem vállaltam! Dúl a harc a magyar labdarúgás országos csatamezőin. Az elmúlt héten az okozott általános felháborodást, hogy a Profi Liga - különböző okokra hivatkozva - úgy véli: ne válasszanak elnököt és elnökséget az MLSZ élére a február 21-i közgyűlésen. A szombati Nemzeti Sport - a nagy buzgóságban - 13 elnökjelölt nevét ismerteti, holott a valóság egészen más. Az elnökjelöltek között olvasható dr. Vass Gézának, a Melasz elnökének a neve is, aki egyébként tagja a decemberi MLSZ-közgyülés által választott reformbizottságnak is.-Húsznál több klub is támogatta ugyan az elnökjelöltségemet, de én legfeljebb azt vállalom, hogy tagja legyek az MLSZ elnökségének. Sajnos, az országos sajtóban egyre több alaptalan hír jelenik meg a különböző bizottságok munkájáról, félretájékoztatják az olvasókat - mondta tegnap dr. Vass Géza, majd így folytatta:- Milliónyi dolgom van mint megyei főjegyzőnek, elég csak a közelgő választásokra gondolni. Szeretem a labdarúgást, de többet vállalni ezen a téren nagyon meggondolandó. Igyekszem a budapesti hivatalos útjaimat összekapcsolni a bizottsági tagságból következő feladatok intézésével. Szerdán is így lesz például.-Mit erédményezhet a Profi Liga szándéka?- Még a szakadás veszélyére is gondolni kell. A profik a túlélésre „játszanak” ezzel, lehet, hogy az MLSZ apparátusa is ludas a dolgokban. Mindenesetre az amatőr vonal erősödése látszik, hiszen a mielőbbi változtatásokat sürgetők egyre többen vannak, s Kovács Attila elnökjelölt mögé csoportosulnak. Egyébként egyre több elnökjelölt hallatja a hangját, felháborodva a Profi Liga döntésén. — Nem lenne szerencsés a magyar labdarúgás szempontjából, ha kudarcba fulladna a február 21-i közgyűlés, de amennyiben mégis bekövetkezne, akkor mi a teendő? — A Sporttörvény 27. szakasza intézkedik. Az OTSH-nak, mint a szövetségek felügyeleti szervének, indokolt esetben lehetősége van arra, hogy a hivatal elnöke felügyelő biztost rendeljen az MLSZ élére. Jó lenne, ha nem jutnánk el addig a pontig, mert annak híre minden bizonnyal túllépné az ország határait, és akkor az Európa-bajnokság esetleges rendezésének tervei is meghiúsulhatnának - gondolkozott távlatokban is dr. Vass Géza. F. B. Hírek - röviden Szemerédy Európa-rekordja A németországi Karlsruhéban rendezett fedett pályás atlétikai viadalon Szemerédy Eszter 4.33 méteres ugrással új fedett pályás Európa-csúcsot állított fel rúdugrásban. A magyar atlétanővel azonos eredményt ért el az ukrán Anzsela Balahonova, így ők ketten a társrekorderek. A Fotex KC most is győzött Hat mérkőzéssel folytatódott a férfi és női kézilabdacsapatok Bajnokok Ligája sorozata. Az 5. fordulóban pályára lépett a két magyar gárda is. A nőknél a Herz-FTC a szlovén Krim Electra Ljubljana ellen kikapott - 23:35 (13:12) -, míg a már továbbjutott Fotex KC Veszprém a cseh Cabot Zubrit győzte le 37:22 (15:12) arányban. Copacabanai strandfoci A riói Copacabanán befejeződött a strandlabdarűgó-világ- bajnokság. Nem született meglepetés, a címvédő Brazília diadalmaskodott. A rendezők a döntőben 9-2-re verték Franciaországot. A gólkirály a 42 éves Junior, aki 14-szer talált a kapuba. Freeman „Az év ausztrálja” A tavaly a 400 méteres síkfutásban világbajnoki címet szerzett atlétanő, Cathy Freeman lett „Az év ausztrálja”, 1997-es remek szereplése alapján. A kiváló ausztrál futónő 7990-ben egyszer már kiérdemelte ezt az elismerést, ám akkor még csak az esztendő legnevesebb „fiatal ausztrálja” címre érdemesítették őt. Baranyiek Tamameran Rosszabb gólkülönbsége miatt tavaly nem jutott fel a megyei 77. osztályból az I.-be, Tornáméra labdarúgócsapata. Akkor érthetően csalódottak voltak a helyi futballbarátok, ám a hangulatuk az ősszel még tovább romlott, az idény végén ugyanis a 72. helyen zárt a csapat. Javítandó az eredményen, első lépésként az egyesület elnöksége benyújtotta lemondását. Az összehívott közgyűlésen aztán titkos szavazással döntöttek a tagok, ahol az elnöki tisztségre újra választották Csintalan Attilát. Kelemen Géza, Hirsch Lajos, Csintalan István és Pári Zsolt azonban nem kapott újbóli bizalmat. Az egyesületet irányító testületbe beválasztották Erdős Józsefet, Túri Gyulát, Kovács Jánost, Molnár Istvánt és Grónai Gábort. Szakosztályvezetőként Rácz Kálmán tevékenykedik majd, akinek hathatós közreműködésével került a csapathoz Balogh György edző. A legutóbb Pe- tőfibányán dolgozott szakember az idei felkészülést már a Baranyi Gáborral (Apc) és Farkas Attilával (Petőfibá- nya) erősödött keret számára vezényli, heti 3 foglalkozást tartva. Nagy valószínűség szerint egy tapasztalt kapus és egy rutinos középpályás is csatlakozik Ugraiékhoz, de velük még - nem született megállapodás. Tavasszal így már egy „másik” Tornáméra veszi fel a küzdelmet vetélytársaival a minél előkelőbb hely megszerzése érdekében. Hosz- szabb távon a feljutás a cél, de remélik, akkor már nem a gólkülönbség lesz a döntő. (bcs) Úszás, az utánpótlás versenye Félezer induló, egri elsőség Az ÚVMK-Egervin úszói a /JVSC-uszodában országos utánpótlásversenyen vettek részt. A 77 klub 513 versenyzője között értékes helyezéseket szereztek Krajnyák György edző tanítványai. Eredmények, 1991-es (és fiatalabb) korosztály: 50 m gyors (20 induló): 3. Barta Nikolett 46.8, 7. Prokaj Zsófia 48.7. 1989-es korosztály: 50 m gyors, lányok (60) : 3. Petro- vai Panna 36.6, 10. Gledura Bianka 39.05. Fiúk (61): 5. Petrovai Márton 37.61, 13. Vályi Bence 38.48. 1988-as korosztály, 50 m mell (56): 1. Mikuska Dániel 42.30, 8. Kovács Tamás 46.02. 1984-85-ös korosztály, 100 m pillangó (19): 7. Vass Péter 1.13.73. Totó A TOTÓ 4. játékhetének eredményei: 1. Brescia-Parma 2-1 1 2. Empoli - Internazionale 1-1 X 3. Juventus - Atalanta 3-1 1 4. Lazio - Bologna 1-0 1 5. Milan - Fiorentina 0-2 2 6. Piacenza - Lecce 1-0 1 7. Udinese - Vicenza 3-0 1 8. Ancona - Foggia 3-2 1 9. Castel di Sangro - Treviso 0-0 X 10. Chievo - Cagliari 2-1 1 11. Lucchese - Torino 3-1 1 12. Padova - Genoa 1-1 X 13. Ravenna - Verona 1-1 X Pluszmérkőzés: 14. Bari ■ Napoli 2-0 1 HEVEST1 HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY. LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAHLAF JA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M. Heves megyei irodavezetője. Megbízott főszerkesztő: DR. KLOSS ANDOR Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlap@mail.agria.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644, fax: 36/412-333), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Zöldfa u. 6., tel/fax: 37/311-697), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel.: 37/341-598, fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 645 Ft, negyedévre 1935 Ft, fél évre 3870 Ft, egy évre 7740 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109