Heves Megyei Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-19 / 15. szám
A rászorulók igényelhetik még a gázkompenzációt Meghosszabbított határidő HEVES MEGYE - Az Energia Alapítvány január 31-ig meghosszabbította a gázkompenzáció igényléséhez szükséges űrlapok beadási határidejét azoknál, akik önhibájukon kívül elvesztették, vagy nem jutottak hozzá a kérvényhez. Kari Imre energetikai kormánymegbízott az MTI-nek elmondta: a sorra érkező jelzésekből arra lehetett következtetni, hogy néhány rászoruló pótolni szeretné a valamilyen oknál fogva megsemmisült, vagy meg sem kapott űrlapot. Erre való tekintettel döntött úgy az alapítvány: a hónap végéig lehetővé teszi ezeknél az igénylőknél a pótlást, s elfogadja a névre szóló és megjelölt igénylőlapokat is. Kari Imre hangsúlyozta, hogy azoknál veszik figyelembe a meghosszabbított leadási határidőt, akik a gáz- szolgáltatók ügyfélszolgálatánál beszerzett és külön megjelölt űrlapokat küldik vissza. Az eredetileg kipostázott és névre szóló igénylések leadási határideje továbbra is január 20. A kormánymegbízott elmondta: várhatóan február 15-ig születik döntés arról, hogy a gázkompenzációra rendelkezésre álló 1,1 milliárd forintból ki milyen arányban részesüljön. Bemutatkoztak a „fórumos” indulók Az erők majd csak a második körben egyesülnek BUDAPEST, HEVES MEGYE - Az MDF mintegy negyven mandátumra, vagyis az 1994-es eredmény megismétlésére számít az idei országgyűlési választásokon - jelentette ki Gémesi György ügyvezető elnök a párt képviselőjelöltjeinek szombaton Budapesten tartott országos találkozója után. A rendezvényen 130 egyéni választókerület MDF- es képviselőjelöltje vett részt, közülük 25-en az MDF és a Fidesz támogatásával indulnak a választáson. A 176 választókerület közül 46-ban az MDF - a tavaly december 3án aláírt megállapodásnak megfelelően - a Fidesz-Ma- gyar Polgári Párt jelöltjét támogatja.-A jelöltek ötven százaléka 4—8 éves önkormányzati gyakorlattal rendelkezik - hangsúlyozta Gémesi György, aki még elmondta: a kampány során a jelöltek elsősorban a helyi értékek, a helyi érdekek védelmét helyezik a középpontba. A névsort az országos választmány január 31-i ülésén véglegesíti. Az országos listát a testület várhatóan februárban hagyja jóvá. (Folytatás a 2. oldalon) Szocialisták: Már alakul a lista HEVES - A Magyar Szocialista Párt megyei területi szövetsége - Sós Tamás megyei elnök vezetésével - a hét végén Hevesen tartotta ülését. Itt - egyebek mellett - megvitatták az országgyűlési választásokra készülő megyei lista összeállításának elveit is, amelyről a párt megyei küldöttgyűlése február 5-én dönt. A vita során elhangzott javaslatok figyelembevételével a szövetségi tanács a megyei lista első tíz helyére javaslatot tett. Eszerint - sorrendben - az alábbi nevek kerülnek majd a küldöttgyűlés elé: Korózs Lajos, Heisz György, Godó Lajos, Érsek Zsolt, Csomós László, dr. Molnár János, Pálfy István, Sós Tamás, Török Zsolt és Kaszás György. Listaállításkor - írják közleményükben a szocialisták - a jelenlegi országgyűlési képviselőket, a párt megyei vezetőit és az MSZP-vel szövetséget kötött BIT, valamint Agrárszövetség képviselőit vették elsősorban figyelembe. Sziréna Eltűnt autók nyomában * Mátrafüreden, az Udülősoron pénteken este mindössze fél órára hagytak őrizetlenül egy személyautót, a tolvajoknak azonban ennyi idő is elég volt az „elkötéséhez”. A keresett sötétzöld, 2103-as Lada rendszáma: EJV-004. * Szombaton Gyöngyösön is autótolvajok dolgoztak. Az esti órákban a Barátok teréről tűnt el egy 1.7-es Opel Astra. Forgalmi rendszáma: ETF-457. hívható í3)K0S íi 06-90-330 401 Bika 06-90-330 402 * Ikrek & 06-90-330 403 Rák 06-90-330 404 Oroszlán ffe 06-90-330 405 Szűz J> 06-90-330406 Mérleg Sp> 06-90-330 407 Skorpió 06-90-330 408 :5: Nyilas 06-90-330409 I Bak fe* 06*90-330 410 Vízöntő 06-90-330 411 Halak m 06-90-330412 iiíiiírtex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás íiíj3:88 Ft +Áfa'psrc Herczeg Kata asztrolfps A Himnusz ünnepe A Magyar kultúra napja alkalmából a Himnusz születésének 175. évfordulójára emlékeztek vasárnap Szatmárcsekén, ahol 1823. január 22-én alkotta meg Kölcsey Ferenc nemzeti Himnuszunk szövegét. A református templomban tartott istentisztelet, s a Himnusz elhangzása után Szabó István filmrendező méltatta a költő munkásságát. A vegyesváltó bronzérmes - Tegnap befejeződött Perth-ben az úszó- és vízilabda-világbajnokság. Az utolsó napon a férfi 4x100 m-es vegyesváltó (képünkön) kellemes meglepetésre bronzérmes lett. (A világbajnokság záróeseményeiről all. oldalon tudósítunk). Az öt és fél éves Simon Józsika - már alig váija a szeptembert. Képünkön az egri II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusai beszélgetnek vele a tanulásról, a játékról, a szabadidőről a szombati Sulibörzén a Forrás Gyermek-Szabadidőközpontban. (Tudósításunkat a 3. oldalon olvashatják) fotó: perl marton Megszűnnek a védett gyepek, erdők és szántók kis parcellái Kitágul a füves puszták határa A korábbihoz képest tavaly viszonylag kis részt, mintegy 800 hektár védett természeti területet vásároltak vissza Hevesben - tudtuk meg Sóskúti Györgytől, a Bükki Nemzeti Park erdészeti és birtokügyi osztályának vezetőjétől. A több éve tartó országos program célja, hogy a természetvédelmi szempontból fontos területek állami tulajdonba kerüljenek. HEVES MEGYE - Az eddig visszavásárolt területek többsége gyep, de erdő, szántó, illetve kisebb részben művelésből kivont terület is jócskán akad közöttük. A védett területek jelentős része korábban az erdő-, illetve állami gazdaságokhoz, mezőgazdasági termelőszövetkezetekhez tartozott. Az időközben lezajlott privatizáció során, illetve a kárpótlást követően azonban a számos magántulajdonost nehezebben lehetett a természet- védelmi szabályok betartatására kötelezni. (Folytatás a 3. oldalon) Az egészségügyiek összefognak a „balkáni bérnívó” ellen Az orvosok is támogatják a sztrájkot Az egészségügy globális válságban van, amiért alapvető felelősség terheli a népjóléti minisztert - állapította meg szombaton a Magyar Orvosi Kamara (MOK) képviselő-testülete. HEVES MEGYE - A kamara ezért szólítja fel Kökény Mihályt a lemondásra. A résztvevők egyetértettek az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) az ágazatban dolgozók béremelésére, munkahelyi pótlékára, ügyeleti díjára és 13. havi fizetésére vonatkozó követeléseivel. Dr. Mánya Kristóf, a Heves Megyei Orvosi Kamara elnöke elmondta: a MOK eddig is támogatta a tiltakozó akciókat, a sztrájk kivételével. Jelentős változás - és a helyzet kriti- kusságát jelzi -, hogy ezúttal már ezt is indokoltnak tartják. Álláspontjuk szerint a szak- szervezeti követelések messze nem elegendőek, ezért további megmozdulásokat is kilátásba helyeztek. Mánya doktor hangsúlyozta: az esetleges 1-2 órás sztrájk nem okozna fennakadást a betegellátásban, miután azt ügyeleti szinten elvégeznék. (Folytatás a 3. oldalon) A tragédiák sorozata folytatódik... Tinédzserhalál diszkóba menet PETŐFIBÁNYA, SELYP Újabb áldozatot követelt a két települést összekötő, az utóbbi évek történései alapján joggal „halálútnak” titulált, alig másfél kilométeres szakasz. Ezúttal egy fiatal lány tragédiája hívja fel az érintettek figyelmét: felelőtlenség tovább halogatni a járda megépítését. Egy 16 esztendős petöfibá- nyai lány szombaton este 9 óra körüli időben a selypi diszkóba indult barátnőjével. A Zagyva- hidat elhagyva joggal reménykedhettek abban, hogy pár percen belül céljukhoz érnek. Talán észre sem vették, amint egy Zastava utoléri őket. Elképzelhető, hogy a vezető sem észlelte kellő időben a szabálytalan oldalon haladó, sötét ruhába öltözött tiniket. Az eddigi vizsgálatok szerint ugyanis az autó eleje elkapta Zsuzsannát, aki azonnal összeesett. A sofőr a sérültet rögtön az autójába rakta, s elindult vele a hatvani kórházba. Mire azonban odaértek, a leányon már nem lehetett segíteni. * Az ügyben a vizsgálatot a Hatvani Rendőrkapitányság közlekedési osztálya szakértők bevonásával folytatja. Illetékeseik többször kérték: a sajtó nyomatékosan hívja fel a figyelmet az ominózis útszakaszon tapasztalható állapotok tarthatatlanságára. Mi minden alkalommal megtesszük ezt; nem rajtunk múlik, hogy figyelmeztetésünk pusztába kiáltott szó marad csupán... Lottónyerőszámok A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 3. heti 5/90 lottósorsoláson a következőket húzták ki: 39,49, 52, 66, 70. Joker: 081785 6/45: A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 3. játékhéten megtartott 6/45 lottó számsorsoláson a következő nyerőszámok kerültek kisorsolásra: 4, 30, 33, 35, 38,41. A pótszám 26 (MTI) (tari)