Heves Megyei Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-04 / 283. szám
X:'• í19 97. december 4., csütörtök Hirdetés 9. oldal A Húscentrum Kft. két éve a vevők és kereskedők szolgálatában A miskolci székhelyű Húscentrum Kft. 1996 tavaszán alakult, a Pick Szeged Rt. hivatalos márkaképviseleteként. A csillagok szerencsés állásán kívül ehhez arra is szükség volt, hogy a kft. létrehozásán buzgólkodó, magasan képzett húsipari szakemberek törekvése egybeessen a Pick vezetésének elképzeléseivel. A pa- ■ tinás fényű szegedi feldolgozókonszem irányítása ugyanis éppen ebben az időszakban jutott arra a felismerésre, hogy jelentősebb lépéseket tegyen az ország teljes lefedése érdekében. A Pick márkanévről a fogyasztók többségének a téliszalámi jut eszébe, pedig az ország egyik legjelentősebb húsipari vállalatáról van szó, s termékeik listája a népszerűnek nevezhető lecsókolbásztól kezdődően felöleli a hús- készítmények egész skáláját. De a hagyomány, az hagyomány. A Pick esetében pedig az egyenletes, kiemelkedő minőség szinten tartása, a fogyasztókért érzett felelősségtudata is része az 1869 óta átörökölt filozófiának. A Húscentrum Kft. és a Pick frigye ezért szerencsés. A dinamikusan fejlődő fiatal hazai 1 vállalkozás a megfontolt lépésekkel céltudatosan haladó, világszerte elismert részvényig társaságot remekül egészíti ki.- Az volt a célunk, hogy olyan céget nyerjünk meg partnerünkké, amely komoly, és Északkelet-Magyarországon még nincs megfelelő képviselete - nyilatkozta lapunknak ! Koch Péter, a Húscentrum Kft. ügyvezető 1 igazgatója. - Egymásra találtunk a Pickkel, és mára mi vagyunk a legnagyobb belföldi márkaképviselete. A miskolci telephely megnyitását rövid időn belül követte az egri és a salgótarjáni nagykereskedelmi lerakat megnyitása is, és szakszerűségünknek, túrajáratainknak, értékesítési módszereinknek köszönhetően Heves, Borsod-Ahaúj-Zemplén és Nógrád megyében már mi juttatjuk el a fogyasztók asztalaira.- A Húscentrum Kft. félelmetes sebességgel kapaszkodott meg a régió élelmiszerpiacán. Az idei évre tervezett árbevétel eléri az I milliárd forintot. Ez csodálatos teljesítménynek látszik, főleg, ha tudjuk, hogy a legszegényebb megyékben találtak rá erre a vásárlókörre. Minek tulajdonítja a sikert?-Ez nemcsak a mi érdemünk, hanem a Pické is. Az ő jóvoltukból kiváló minőségi termékeket forgalmazhatunk, és ez egyre meghatározóbbá válik az itteni piacon is. Jelenleg 120 féle húskészítményt, 30 féle szárazárut és 40 különböző szeletelt, előre csomagolt Pick-terméket értékesítünk. Mi nem a lakossággal állunk közvetlen kapcsolatban, hanem kiskereskedőkkel, szövetkezetekkel, viszonteladókkal, intézményekkel. Tulajdonképpen nagykereskedelmi feladatokat látunk el. Napi rendszerességgel, túraszerűen kiszállítjuk az árut. Mindenhol időben ott vagyunk, ami annyit jelent, hogy a reggeli nyitáskor már vásárolhatóak termékeink. El lehet jönni hozzánk körülnézni, válogatni, mégis az a jellemző, hogy a sorban állás helyett - ami más nagykerek működése esetén elkerülhetetlen - ügyfeleink inkább felemelik a telefont, és megrendelik az árut. Mi pedig a kért időpontra kiszállítjuk. A Pick kéthetente más és más termékeket kínál kedvezményesen, és erről a Pick-Posta című rendszeresen megjelenő akciós lapban is tudósítja partnereit. Az ebben megjelenő árucikkeket az „anyavállalatnál” meghirdetett akciós áron adjuk vevőinknek.- Mik a terveik a közeljövőben?- Mint az 1997. november 25-i árubemutatónkon, a Flóra Szállóban is elhangzott, 1998 I. negyedévében szeretnénk új lerakatot kialakítani Egerben, ami lényegesen korszerűbb, a megnövekedett forgalom lebonyolítására alkalmas lesz. A Hajdú-Bét Rt. észak-magyarországi képviseleteként szeretnénk az előhűtött, mélyhűtött, panírozott és a készítmény tekintetében teljes baromfiválasztékot nyújtani ezen az új helyen. A következő évi célunk teljes hús- és baromfiválasztékot biztosítani régi és új partnereink számára. Jelenleg a Baktai út l. szám alatt fogadjuk vevőinket személyesen, vagy a 36/314-372-es telefonszámon ki- szállításos vásárlással. (X) ■: 'w Ön tudja, hogy a korszerű növénytermesztésben a vetőmag a döntő. A Pioneer hetven éve dolgozik azon, hogy a hibrid vetőmagok minél több kiváló tulajdonságot őrizzenek meg. Szemében látszik a siker Az elmúlt években saját szemével látta, mit tudnak a jól bevált Pioneer hibrid kukoricák. A földeken bizonyították rátermettségüket. Most az új Pioneer vezérhibridek az előnyös tulajdonságok még szélesebb skáláját kínálják. Egyre több termesztési körülményhez és talajtípushoz alkalmazkodnak. A Pioneer vezérhibridek közül csupán az Önnek megfelelőt szükséges kiválasztania a biztos eredményhez. Önre vár Monessa, Felicia, Marietta, Clarica, Clarisia, Evelina, Monalisa, a 3515 és a FAO 400-as csoport vezetője: Nastia. j|PÍF Termőképességét stabilan őrzi. Jól alkalmazkodik az eltérő környezeti feltételekhez. Fehérjetartalma kiemelkedően magas. Ha a gazda a Pioneer hibrid K koricaszemre pillant, nyugodtan néz a ►be is. Ezért látszik meg rajta a siker. % ^PIONEER Technológia, mellyel sikert arat. KITE Rt. (Gyöngyös) tel.: 37/316-448.30/556-604 • GITR Rt. (Eger) tel.: 36/413-449 ÄBM Gramina Kft. (Hatvan) tel.: 37/340-128 • BayWa Agrár Kft. (Eger) tel.: 30/350-365 További információkért forduljanak munkatársainkhoz: Bucsok lános (tel.: 30/326-247, 37/373-834) • Hegedűs Vince (tel.: 60/306-044) Kiss Attila (tel.: 60/306-458, 47/386-022) H ... akik szeretjük, ha az autónk elvisz bárhová. Vagyunk egypáran, akiknek nem mindegy, hogy egy tankolással meddig autózhatunk, vagy hogy milyen gyakran és mennyit kell szervizre költenünk. És persze az sem mindegy, mennyibe kerül a biztosítás és a súlyadó, és hogy a különböző alapfelszereltségei modellekhez kiegészítő extrákat is választhatunk. Vagyunk egypáran, akiknek az autózás gondtalan öröm. A három-, négy- és ötajtós Swiftek évek óta biztosan tartják vezető helyüket a hazai eladási listákon. Az új Swiftek magasabb komfortja és fokozott biztonsága csak továbbnövelte a mi autónk népszerűségét. Egy Suzuki Önre is vár. Ne várjon feleslegesen! SUZUKI. A mi autónk.