Heves Megyei Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-30 / 303. szám
8. oldal SporTTüköR 1997. december 30., kedd A bukósisak, a maszk és a kormány mögött Magda Aliz Aliz rali-országban START: A sportág rali, annak is a III, osztálya. A versenyzők többségben itt is férfiak, nőből egyelőre kevés akad. A fehér hollót, a ritka kivételek egyikét jelenti Magda Aliz. Az egri hölgy 8 éve vezet autót, 5 éve versenyszerűen. SEBESSÉG: 1. - Középút nincs. Versenyzőtársaim vagy nagyon utálnak, vagy nagyon szeretnek. Pályafutásom elején ez rendkívül rosszul esett, mára azonban megszoktam - mondja ezt a gyermekkora jelentős részét fiútársaságban töltött, ennek megfelelően lelkileg kellően edzett Aliz, aki a II. osztályban versenyzett bátyja révén csöppent az autósvilágba. Azóta persze ki sem tudott lépni ebből a közegből. Sőt! Nagyon élvezi, persze azért is, mert most már egyre több sikerélményben van része. SEBESSÉG: 2. N-es szé- m-Trabanttal kezdett, két év elteltével aztán A-s, tuningolt változatú Trahira váltott. Eddigi eredményei közül az idén Egerben szerzett 1. helyre a legbüszkébb, de a debreceni ezüstérem, az óriás-szlalom első és a szlalom második helye is jegyzett eredmény. Egy éve tett egy kísérletet az /. osztályban való indulásra, ám a Hungaroringen az 1600 A-s Lada váltóhibája miatt ez meghiúsult. SEBESSÉG: 3. - Minden versenyt izgatottan várok, és megpróbálok már a.hét elejétől csak azzal foglalkozni, hogy nekem szombaton vagy vasárnap a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanom. Az autót ugyan Pesten készítik fel az egyik ismerősünk műhelyében, ennek ellenére nekem is akad mindig intéznivaló, sok az ügyes-bajos dolog, de szívesen csinálom. SEBESSÉG: 4. Aliz célja a rali I. osztályban való szereplés, de már nem Trabanttal, hiszen ebben a kategóriában nem lehet ilyen típusú járművel versenyezni. Komolyabb autó kell, ami sok pénzbe kerül. Az ehhez szükséges anyagiak jelentős részét a szülők és a támogatást felvállaló egyéb szponzorok „állják”, akiknek eddig is nagyon sokat köszönhet. A dicsérő szavakból persze kijár a versenyzőtárs Csontos Tamásnak is, aki mitfahrerként segít. RÜCKWERTS: Azaz hátramenet - legalábbis Magda Aliz pályafutását illetően - nem létezik. (hódi) A Mátra Sas csak „repült” Karácsony-kupa néven Nagyrédén is rendeztek labdarúgó-teremtornát, mégpedig öt csapat részvételével. A Mátra Sas nevet viselő gárda valamennyi ellenfelét legyőzte, és így biztosan szerezte meg az elsőséget. A további sorrend: 2. Borosta-Nagyréde 7 (16:10), 3. Gyros-Eger 7 (16:12), 4. Zoll-Lokomotív 3, VAMAV 0 pont. A mérkőzéseket Török János és Halmóczki Ferenc vezette. A torna gólkirályi címét - 8 találattal - Molnár András (Borosta-Nagyréde) szerezte meg. A legjobb kapusnak Miksi Lászlót (Borosta-Nagyréde), a legjobb mezőnyjátékosnak Pádár Bélát (Gyros-Eger) választották. A torna támogatásában Balázs Zoltán, a Borosta Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Reck Adám, Acs László, Keresztes Sándor és Nagy Attila vállalkozók jeleskedtek. Lukács György Zentai Lajos türelmesen vár Az FC Eger Tengely-Közmű NB II.-es labdarúgócsapatának játékosa, Zentai Lajos az őszi utolsó fordulókat sérülése miatt kihagyni kényszerült. Novemberben meg is műtötték. Ez adott okot arra, hogy érdeklődjünk a sorsa felől.-A sérülést még besenyőtelki időszakomban szereztem. A lovaglóizmom volt meghúzódva, nem pihentem ki kellőképpen, ezért az izom letapadt és hege- sedés következett be. A Hajdúnánás elleni találkozó első félidejének utolsó perceiben újból éreztem a sajgó fájdalmat, a szünetben cserét kértem. A mérkőzés után régi orvosomhoz fordultam, akit részben NB /.-es múltam, másrészt dr. Simon János révén ismerek. Dr. Mecseki Sándor végezte el a beavatkozást: a hegesedést távolította el altatásos műtét során, amely fél órát vett igénybe - foglalta össze a történteket a hátvéd.- Nyilvánvalóan kellemetlen dolog az ilyen beavatkozás.- Az orvosi utasítás értelmében az operáció után két hétig a seb és környéke nem érintkezhetett vízzel, majd utókezelések következtek.-Mikor térhet vissza a pályára?- Januárban már elkezdhetem a futásokat, esetleg a labdával is találkozhatok, de őszintén szólva nem szeretném siettetni a felépülést, mert visszaüthet. Úgy érzem, hogy most a türelemnél nem lehet jobb orvosság a számomra. Feltétlen Egerben szeretném folytatni a labdarúgást, de egészségesen. Kormos Éva Hivatalos totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az 52. fogadási heti Totó és Góltotó nyereményei a jövedelem- adó levonása után a következők: Totó: 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt - nettó - halmozódó nyereményösz- szeg 3.754.754 forint. 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 3.003.803 forint. 12 találatos szelvény 8 darab, nyereményük egyenként 281.607 forint. 11 találatos szelvény 113 darab, nyereményük egyenként 19.937 forint. 10 találatos szelvény 1116 darab, nyereményük egyenként 3364 forint. Góltotó: 4 találatos nem volt. A következő hétre átvitt - nettó - halmozódó nyereményösszeg 1.006.475 forint. 3 találatos 4 darab, nyereményük egyenként 29.758 forint. Labdarúgásunk gyökeres változása útján Az amatőrök is apránként... Az év végi ünnepek ellenére folyamatosak az egyeztetések a különböző bizottságok közreműködésével, amelyeket a magyar labdarúgás megújulására hoztak létre a testületek. Hétfőn az amatőr érdekek képviselői tartottak megbeszélést Budapesten, a meghívottak mintegy 70 százaléka, hozzávetőleg 30 fő részvételével. Dr. Vass Géza, a Helasz elnöke, egyben az MLSZ- közgyűlés által megválasztott bizottság tagja röviddel a tanácskozás után a következőket mondta:- Nagyon megoszlanak a vélemények, éppen ezért nehéz döntő lépéseket tenni az ilyen megbeszélések alkalmával. Sajnos, érdemben többre nem jutottunk, mint az amatőr liga újjászervezésének szándéka. Ezek azonban csak olyan szervezeti keretek, amelyek még nem tartalmazzák a legszükségesebb tennivalókat, pedig mindenki a cselekvést várná, és teljes joggal. Az elmúlt napokban és hetekben számos illetékes vezető véleményét sikerült megismerni. Általános vélemény kezd kialakulni abban a kérdésben, hogy csökkenteni kell az NB-s csapatok számát, de kevesebb személyre van szükség az MLSZ elnökségében is. A vezetői testület létszámának csökkentése növelné a hatékonyságot, ugyanis határozott döntések csak abban az esetben lehetségesek, ha nem oszlik meg túlságosan a felelősség. A magam részéről vitára bocsátottam egy javaslatot arra vonatkozóan, hogy miben kellene döntenie az MLSZ februári közgyűlésének. Általában kedvező visszhangra talált az elképzelés - összegzett a Helasz elnöke. (ft) NB III. Mátra-csoport Az ifístáink jobbak A labdarúgó NB III. Mátra- csoportja ifjúsági bajnokságának őszi végeredményével még adósak voltunk eddig, pedig a fiatalok összességében jobban szerepeltek az 1997-98. évi bajnoki küzdelmek első félidejében, mint a felnőttek. Az első és második helyezett megugrott a mezőnytől, de a dobogó még feltétlen elérhető a Füzesabony, a Besenyőtelek, de talán még a Gyöngyösi AK számára is. Az őszi végeredmény: 1. Monor 15 13 0 2 67-17 39 2. Gödöllő 15 12 2 1 74-12 38 3. Jászberény 15 9 2 4 55-9 29 4. Füzesabony 15 9 2 4 43-29 29 5. B.telek 15 9 2 4 25-16 29 6. B.gyarmat 15 8 3 4 35-16 27 7. Gyöngyös 15 7 5 3 32-23 26 8. Mezőkövesd 15 7 4 4 41-22 25 9. Selyp 15 7 2 6 25-29 23 10. Pásztó—H. 15 5 5 5 20-26 20 11. R.falva 15 4 3 8 26-37 15 12. St. Öblös 15 4 3 8 25-37 15 13. Újszász 15 4 0 11 23-42 12 14. Tápiószecsö 15 2 3 10 23-40 9 15. Poroszló 15 1 0 14 14-89 3 16. Szécsény 15 1 0 14 7-73 3 Az ünnep díszei s8 400 Ft gé&ZjP rettô5° 73000™ à /Av 10 000 Ft" PfíNNOH GSfí JOHNON esti A Pannon GSM ünnepi díszeivel Ön nem csak a karácsonyt, de a dolgos hétköznapokat is könnyedén ünnepivé varázsolhatja. Könnyedén, mert a kedvezményes készülékárak mellett december minden hétvégéjén és munkaszüneti napján - 10 nap! - a Pannon GSM hálózatán belüli hívások ingyenesek! Azért pedig, hogy mindenki, így Ön is megtalálja az ízlésének legmegfelelőbb díszt, íme további négy vonzó darab az ajánlatunkból, amely december 4. és 31. között érvényes. Bérelhető nettó 24 000 Ft* előfizetéssel: Nokia 21 lOi havi nettó 500 Ft* bérleti díjért. Mégvásárolható nettó 10 000 Ft* előfizetéssel: Nokia 3110 nettó 34 400 (bruttó 43 000) forintért, Ericsson GH 688 nettó 49 600 (bruttó 62 000) forintért, Motorola StarTAC 85 nettó 124 400 (bruttó 155 500) forintért. Mi így kívánunk kellemes ünnepeket! További részletekért keresse fel területi képviseletünket (Eger, Széchenyi u. 21., tel.: 06 36 510 010), vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónkat. Nonstop ügyfélszolgálat: 06 1 464 6020, 06 20 200 200. A kedvezményes készülékárak és a bérleti lehetőség csak Pannon GSM előfizetés vásárlásával együtt érvényesek. Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes! A megvásárolható készülékek csak Pannon GSM kártyával, a bérelhető készülékek csak a bérleti szerződésben hozzárendelt SÍM kártyával használhatók! * + 25% ÁFA. PANNON GSM