Heves Megyei Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-24 / 300. szám
10. oldal Karácsonyi Magazin 1997. december 24., szerda Fölvétettünk a Szentháromság szeretetközösségébe A karácsony az öröm és a békesség, az otthon és a szülőföld ünnepe Hován Ágoston gyöngyösi alsóvárosi plébános gondolataiból „A szeretet és az igazság közötti egységet csakis Isten tudja megvalósítani...” Gyöngyösön már hetek óta karácsony van. Ilyenkor, az ünnepeket megelőző napokon a kirakatok, az ajándékokat kereső emberek sokasága a boltokban - mind-mind lázas készülődésre vallanak. Ez tenné hát tapinthatóvá, vala- niképpen megfoghatóvá a szeretet kifejezést? Elgondolkoztak már a kérdésen: miért pont a szeretet ünnepe a karácsony szinonimája? Egyebek mellett erről kérdeztük Hován Ágoston gyöngyösi alsóvárosi plébánost, akinek gazdag érzelemvilágot tükröző gondolatai a karácsony misztériumáról az alábbiakban olvashatók: Jézus Krisztus legfőbb tanítása- A niceai zsinat határozata értelmében a karácsony Jézus Krisztus földi születésének emléknapja. Ily módon nem lehet egyéb, mint: az öröm és békesség, a család és gyermekség, az otthon és a szülőföld ünnepe. Krisztus születését ünnepeljük ezen a napon. Tanulmányainkból tudhatjuk, hogy a második isteni személy azért vett emberi természetet magára, hogy minket Isten életében részesíthessen, hogy fölvegyen a Szentháromság szeretetközösségébe. Jézus Krisztus legfontosabb tanítása, hogy a Teremtő Isten a mi mennyei Atyánk, mi az ő gyermekei és egymás testvérei vagyunk.- Jézus születésével ez valósult meg. Otthon lehetünk ebben a világban, mert van igazi atyánk, és egy családba tartozhatunk. Ezért a családnak az ünnepe is a karácsony. A testvériségé, az összetartozásé, az otthoné. — Persze, ilyenkor szokás ajándékot is adni. Isten karácsonykor önmagával ajándékozott meg minket. Ez valamennyiünket ajándékozásra ösztönöz. Olyat szeretnénk egymásnak adni, ami ügye azt fejezi ki, hogy én én vagyok. És neked szól személyesen az ajándék, a mi kapcsolatunkat tükrözi. Attól értékes, hogy olyan adja, aki ezzel a szer et et ét mutatja meg. Tökéletes szeretettel * és igazságossággal- A tökéletes szeretetnek az ünnepe is ez, és azért tölt el bennünket a szeretet és a béke, mert Isten úgy fogad el minket, ahogy vagyunk. Miért ilyen elnéző? Mert ő velünk akar lenni. Szeretetével, igazságosságával jön közénk. Ez a kettő adja a békénket. Az igazság szeretet nélkül tulajdonképpen - mi is gyakran megtapasztalhatjuk a mai életünkben - kegyetlenség. A szeretet igazság nélkül pedig rombol. Mindenki a tökéletes szeretetre vágyik, arra, hogy értékeljék, hogy valahová tartozzon. S nagyon fontos, hogy szabadok és függetlenek lehessünk, mert az előzőeket csakis így tudjuk megvalósítani... S ők befogadhatták az isteni gyermeket- Betlehemben nyomorúságos körülmények között, egy barlangistállóban, gyámoltalan gyermekként lépett Isten a mi világunkba. Jézus Krisztus hajlandó volt megszületni egy istállóban. Persze, ott van két ember: Mária és Szent József, akik nagy-nagy szeretettel veszik körül. És békével. Hisz nem azzal voltak elfoglalva, hogy lám, milyen gonoszak az emberek, senki nem akar befogadni bennünket. Hanem azt érezték: micsoda hatalmas kitüntetés az, hogy én befogadhatom az isteni gyermeket. Éppen úgy, ahogy mi befogadhatjuk most: szeretettel, örömmel és nagy-nagy békességben. Ajándékot kapunk azzal, hogy az Isten lakást vesz nálunk.- Vasadi Péter költő azt mondta egyik alkalommal, hogy nem tud igazán szeretni az, aki nem éli meg, hogy valakinek a mindene. Mi az Istennek a mindene vagyunk. Megadja békénket, ha szeretjük Őt és egymást... Lejegyezte: Rada Katalin Szenteste, távol a fészek melegétől Még ha veszekedős is (apa csúszik a díszítéssel, anya feketére égeti a pontyon a panírt, a gyerek meg elkottyintja kistestvérének: „nem is a Jézuska hozza”), van valami különös varázsa a karácsony estének. Amikor megszólal a kisharang: „szabad belépni”, amikor megpillantjuk a fenyőfát, amikor lopva fürkésszük: miként hat az ajándékunk - gyönyörűség költözik a lelkűnkbe. Messzi azoktól, akik fontosak számunkra, akiknek mi fontosak lehetünk, aligha lehet igazi a szenteste. Az Idősek otthonában A Czifra házaspár, Éva néni és Laci bácsi úgy érzi, még szebb is a karácsony az otthonban, mint otthon. Nincs családjuk. Amíg nem itt laktak, feldíszítették a fácskájukat, átadták az egymásnak szánt ajándékot, aztán csak üldögéltek csendesen. Az egri Időskorúak Otthonában százszorta vidámabb.- Csodálatosan terített asztalhoz vártak minket - eleveníti fel a tavaly történteket Éva néni. - Nagyon finom ünnepi vacsorát kaptunk. Egy egész ételsort. Kóla vagy bor járt utána. Még bólévei is kínáltak bennünket. Az intézet pótolni akarta a család hiányát. Sikerült is. Ez egy nagy-nagy család. Amikor Éva néni még kislány volt, hármasban töltötték szüleivel a szentestét. Végighallgatták a lemezt és sírdogál- tak egy keveset. Éva néninek ugyanis volt két nővérkéje, akik még kisgyerekként meghaltak. Édesanyjának egyetlen kislánya maradt, csak őt szerethette. Laci bácsi arra emlékszik: gyerekkorukban mindig havas volt a karácsony. Puha, süppe- teg fehérségben mentek az éjféli misére. És emlékszik arra a pompás gőzmozdonyra is, amit fiúcskaként kapott. Klavasch Józsefné, Rózsika néni legszebb karácsonya 1944-ben volt.- Budapest belvárosában laktunk - meséli. - Ez volt az utolsó ünnep, amikor még élt a nagyapám. Kedves, mókás ember volt. Égő végével tette a szivart a szájába, ezzel szórakoztatta a kicsiket. A karácsony estét még a lakásban tölthettük, aztán hosszú ideig a pincében kellett megbújnunk. Január elején aknaszilánk érte nagyapát. Összekapcsolódott bennem a halál és a karácsony. Azóta nem szeretem ezt az ünnepet.- Csak amikor megszülettek a gyerekeink - helyesbít a férje, Józsi bácsi. - Akkor újra tudtunk örülni.-Dugdostuk előlük a szaloncukrot - nevet Rózsika néni-, mert a legnagyobb lányunk mindig rátalált és elosztogatta a kicsiknek. Előfordult, hogy szenteste előtt szaladhattunk a boltba.-A háború az én karácsonyaimat is tönkretette - komorul el Józsi bácsi. - A Római parton laktunk és szemtanúja voltam, amikor belelőtték a zsidókat a Dunába. Amelyik előbb ugrott, annak utána lőttek. Úgy vadásztak az ártatlanokra, mint a vadkacsákra. Több barátomat is elvesztettem. Tizennégy évesen éltem át ezt a szörnyűséget. A Klavasch házaspár három lányt nevelt fel. Miért töltik mégis a Petőfi utcai intézetben a karácsony estét?-Melyik lányunkhoz menjünk? - kérdik mosolyogva. — Mindegyiket egyformán szeretjük. Mindenhol várnak ránk az unokák. Nem tehetünk kivételt. Szenteste mindenkinek otthon a helye. Nekünk ez az otthonunk. Hajléktalanok hajlékán Ha úgy tesznek, mint az év egyéb napjain, nem lesz sivár a karácsony este. Az öntudatlanságig lerészegedett embernek szinte egyre megy, mit mutat a naptár. Bevackolja magát a nejlonlepedőjű vaságyon, fejére húzza a lószőrta- karót - ne hallja hálótársa hor- tyogását -, és álomba zuhan.- Mindnyájunkat az ital juttatott idáig - kesereg József. Az ötvenkét éves férfi 1991- től él a hajléktalanok éjszakai menedékhelyén. Az utóbbi hónapokban 650 forintot fizet az ágyért, és ugyanennyit rak félre előtakarékoskodás címén. Ezzel megváltotta magának az ágyat, nappal is benn tartózkodhat a szálláson.- A házirend szerint - magyarázza - reggel 7-kor el kell hagyni a menhelyet, és csak este 5 órakor szabad visszajönni. Különösen ilyen hidegben nincs mit csinálni az utcán. A várótermekből, a vasútállomásról, a rendelőintézet folyosójáról elzavarnak bennünket. Kényszerűségből is csak a kocsma marad. Mire bejöhet a hajléktalan, már részeg. Ezért fizettem ki a fekhelyemet, mert így nappal sem kell fáznom. így talán leszokom az ivásról. Már egy hónapja sikerül megállnom. József nem tagadja, hogy alkoholizmusa miatt vált el tőle a felesége. A szülei már nem élnek, nem volt hová mennie. Rokkantnyugdíjából nem telik albérletre.-Mit szeretnék a Jézuskától? - kérdi. - Legyen cigim és élelmem. Bort már nem akarok. Ferenc 43 éves, ugyancsak rokkantnyugdíjas.- Tőlem is az ivás miatt vált el a feleségem hét éve - meséli. - Két nagy fiam van. Néhány hete meglátogattam őket. Olyan szép a szobájuk, mint egy szentély...- Karácsony este is elmehet hozzájuk?- Nem.- Miért?- Elcsesztem.-Hogyan?-Volt egy kis pénzem. De ellopták. Itt könnyebb lopni, mint kint.- Üres kézzel nem keresheti fel a gyerekeit?- Szégyellném magamat. Az elítélteknél A börtönbe nehezebb be-, mint onnan kijutni. Parancsnoki engedéllyel kapok bebocsátást, a portán mutatnom kell a személyi igazolványomat és nevelőtiszt kísér a két végükön lezárt folyosókon. Jól van ez így - gondolom —, akiket idezártak, megérdemlik, hogy vigyázzanak rájuk. Mindaddig így vélekedem, míg nem találkozom Magdival, az egyik elítélttel. Szőke hajú, tiszta tekintetű 19 éves lány. Megfoghatatlan, mit keres itt még több mint két évig. Nem akarja ő sem elárulni bűnét, megbánta azt ezerszer. Inkább hároméves kisfiáról beszél, aki nem tudja, hol van anyu, csak a hiányát érzi. A nagyszülők nevelik, velük tartja a kapcsolatot Magdi is. Havonta egyszer találkoznak a beszélőn, de erre (pénz híján) az utóbbi két hónapban nem volt lehetőség. Klári 49 éves. Egy pékségben, jó kedélyű eladóként inkább elképzelném őt, mint itt, a rácsok mögött, három és fél éve.- Összesen 4 év 10 hónapot kaptam - mondja. - Kölcsönnel pótoltam a kölcsönt. Tízmillió forint szárad a telkemen. Az első itt töltött karácsonykor lelkileg teljesen ösz- szeroppantam. Átértékeltem az életemet Szégyent hoztam a fiamra. Ő sosem vádaskodott, csak végtelenül szomorú volt, hogy idejutott az édesanyja. Olyan közegből, ahol soha, senki sem volt elítélve. A bezártság iszonyatos. Nem választhatja meg a raboskodó a cellatársait. Azokkal kell egy levegőt szívnia, akikkel kívül még csak szóba sem állna. Sosem lehet magában. Valaki mindig ott tesz- vesz körülötte. A cellán belül van a vécé. Ezt évek múltán is idegesítő tudomásul venni. Tévézhetnek, tanulhatnak és munkájuk is akad, mindez gyorsítja az idő múlását. De nem enyhíti a büntetés lényegét. Azt, hogy elzártak azoktól, akiket szeretnek. Feri 34 éves. Nem először vesztegel a büntetés-végrehajtási intézet falai közt. Másodízben ’96 júniusában került ide, betörésért.- A kényszer vitt rá — mondja. — Albérletben laktunk. Szerettem volna megadni a gyerekeimnek én is azt, amit mások megvehetnek a gyerekeiknek. Kifejezetten jóképű, világosbarna hajú, kisportolt férfi. Kénytelen vagyok bevallani neki, hogy a filmekből merített ismereteim alapján a betörőket sebhelyes arcú, elvetemült áb- rázatú illetőknek sejtettem eddig.- Remélem, hogy ezt mások is így gondolják, és kapok majd munkát, ha kikerülök innen. Nem akarok újra idejutni. Különösen karácsonykor nyomasztó. A tévéből, rádióból egyebet sem látni, hallani, mint hogy ez a szeretet és a családok ünnepe. Ha a feleségemre és a gyerekeimre gondolok, nem szégyellem, sírok. A nevelőtiszt elárulja, mindhárom elítélt (több mint valószínű) szabadságot kap, otthon töltheti a karácsonyt.- Ki marad akkor a börtönben?-Például én. Ügyeletes leszek. Négyessy Zita J Termina néni óriási száját ii rikító vörösre rúzsozta, dús haját hatalmas szőke lok- nikban hordta. Mindehhez bőre mély ráncait vastag púdertakaróval tömhette el. Imádta a herőcét, amit olyan ügyesen csúsztatott be duzzadt ajkai között, hogy sem a vörös festékre nem ragadt fel a cukor, sem az édesség nem öltött mélybíbor színt. A néni talán dédanyái ágról volt rokonunk. Igazából sosem érdekelt, hogyan került termetes alakja a családunkba - a Hermina-jelenség önmagáért beszélt. Pontosan még a rokon fogalma sem tudatosult bennem akkoriban, csupán azt láttam, ha Hermina bejelentkezett, anyám mindig idegesebb lett. Kínosan ügyelt arra, hogy minden sarok ragyogjon, a poháron egyetlen beszáradt vízcsepp nyoma se maradjon, s érkezése napján többször összesöpörte a padlón hancú- rozó pelyheket. Egy télen a karácsony előtti napra jelezte jöttét. Hermina néni herőcéje Anyám feszült volt, s ahogy közeledett a látogatás pillanata, egyre bámulatosabban osztódott. A konyhában ro- tyogott az étel, a fürdőszobában zakatolt a mosógép, s ő emellett nekilátott herőcét gyúrni kedvenc Herminánknak. Felháborodásomat - amit kapkodása, s az ilyenkor már nyugodt hangulat felbolydulása váltott ki bennem - igyekezett csellel elnyomni. Azzal biztatott, hogy a néni azért jön ilyenkor, mert bizonyára ajándékot hoz nekem a karácsonyfa alá, így hát illik kedvesen fogadni. Bár a néni csak délutánra jelezte jöttét, dohogásom már délben elkezdődött. Hermina- ellenes hangulatomat csak fokozta a kövéren kunkorodó cukros herőce látványa, amiről biztos voltam, hogy pillanatok alatt eltűnik a nagy vörös ajkak között, s én nem ehetek addig belőle, amíg el nem tolta a tányért maga elöl. Márpedig az udvariatlanság nem csak az én kiváltságom volt. A néni ugyanis szeretett gátlás nélkül lakmá- rozni más asztalánál. Legutolsó látogatásakor is mind egy szálig eltűntek a herőce- csíkok irdatlan nagy bendőjé- ben, így a mostani maradék sem sok jóval kecsegtetett. Hermina néni nem okozott csalódást. Érkezése után mindent úgy tett, ahogy vártam. Roppant termetével elhelyezkedett abba a fotelba, amin néhány pillanattal azelőtt én igazítottam feszesre a huzatot. Karjait keresztbe fonta és várta a herőcét! Ami meg is érkezett. A sárga tészta húsán ropogós piros foltok ékeskedtek. Hermina mohón kapott utána, de én gyorsabb voltam. - Ezt már nem tűrhetem - motyogtam magamban, s a sarokból előugorva elkaptam a tányért a néni elöl. - Csúnya vagy, és senki sem szeret téged, mert mindig megeszed a herőcét - kiabáltam, s villámgyorsan elszaladtam a süteménnyel. A fagyott légkörön már az anyai nyakleves és a buzgó mentegetőzés sem segített. Hermina vette a kabátját és távozott. Azon a délután végighallgattam az összes aggodalmat, amit anya érezhet gyermeke jövőjével kapcsolatban. A herőce viszont az enyém maradt. Évekkel később egy téli estén ismét herőcét sütöttünk. Anyám percek óta kitartóan nyújtotta a tésztát, amikor egyszer felkacagott. - Tudod, hányszor gondoltam már arra, hogy elmondom neked, hálás vagyok Hermina elül- dözéséért? - fordult felém. J Tosszú ideig a nevetéstől il nem jött ki hang a torkunkon, s alig értettem, hogy azt is elárulta: a karácsonyfa alá Hermina néni csupán egy mogyorós csokit hozott, amit én végül nem kaptam meg a „herőcerablás” miatt. Szuromi Rita
