Heves Megyei Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-22 / 298. szám

1997. december 22., hétfő 5. oldal Heves És Körzete Ahogy az első karácsonyt látják Az ünneplés ősi emberi magatartás. A bölcsőtől a sírig éle­tünk minden eseményét igyekszünk ünnepélyessé tenni. Most a karácsony, a béke és szeretet ünnepe kopogtat az ajtónk előtt, s vele jön az öröm, a boldogság. Vajon milyen érzülettel készülnek a szeretet ünneplésére azok, akiknek életük alaku­lásában ilyen vagy olyan formában ez az első karácsony? A hevesi Nagy Anettet látha­tóan nem zavarja élete első in­terjúja, mert miután túljutott a szokásos délutáni teázáson, édesanyja ölében elégedetten gőgicsél. Nagy Tamás és Szőke Erika csodálatos kék szemű, s mindig mosolygó gyermeke ez év augusztusában örvendez­tette meg világrajöttével szü­leit. Anyukájától megtudtuk, hogy nagyon jó baba. Két ét­kezés között nyugodt és elége­dett, percekig elcsodálkozik az őt körülvevő színes játékokon. Azonban nem tűri a pontatlan­ságot, ha késik az ebéd vagy a vacsora, erőteljesen és sajáto­san reklamál. Most is, mintha csak értené, mire készülnek az ünnep közeledtével a szülők, jóváhagyó fejbólintással nyug­tázza, hogy valószínű, szent­este a nagyszülőknél gyújta­nak majd közösen gyertyát. Ám előtte itthon is feldíszítik Anett fenyőfáját, sok-sok szí­nes égő világít majd rajta, hi­szen ő már figyelmes a színes fényekre. Neki az ünnepi terí­téken almás-banános pürét szolgálnak fel, míg a család­nak a már hagyományos pulyka lesz a vacsora.- A karácsonyi ünnepek az­után csak a kisasszonyé lesz­nek - tervezi anyukája -, vele játszunk, neki örülünk, hisz ő is majdcsak akkora, mint a bet­lehemi kisded. A tarnamérai Hunyadi utcai új, takaros otthonukban az idei lesz az első karácsonya Páti Csabának és családjának.- A házasságkötést köve­tően - mint a legtöbb egybe­kelő - mi is a szülőknél húztuk meg magunkat - idézi fel a tör­ténteket a családfő. - Nem ke­vés támogatásban részesül­tünk, csak hát szerettünk volna elindulni az életben, a magunk urai lenni, a sajátunkban lakni. Egy régi parasztházat sikerült vennünk Mérán, aztán alakítot­tuk, formáltuk, építgettük a magunk ízlése, a mi elképzelé­seink szerint. Szerencsések vagyunk, mert rengeteget segí­tettek a szülők, de szívesen jöt­tek a barátok és munkatársak is. Ez év augusztusában beköl­töztünk, azonban a lakásszente­lés karácsonykor lesz. Fokozza az ünnep hangulatát, hogy egybeesik Bálint fiam szüle­tésnapjával, s ha a Teremtő is úgy akarja, ekkortájt ajándé­koz meg minket egy új jöve­vénnyel: a kisfiámat egy kis­testvérrel. Kóczián Róbertnek és ifjú hit­vesének is ez lesz az első közös karácsonyukhevesi fiatalok alig három hónapja fogadtak örök hűséget egymásnak. Egy­előre a feleség szüleinél lak­nak, de ők is saját fészket sze­retnének.- Egyikhez- sem hasonlít­ható lesz a karácsonyunk - mondja Erzsiké. - Eddig, míg Robi udvarolt, apró ajándé­kokkal kedveskedtünk egy­másnak. Most először tervez­getjük, álmodjuk együtt a sze­retet ünnepét. Nagy álmunk, hogy közös ajándékként a la­kótérbe egy ülőgarnitúrát ve­szünk. A rávaló együtt van. Et­től függetlenül természetesen marad „apró” meglepetés is. Karácsonykor elsőként a fiatalokhoz kopogtat majd a Jézuska, aztán a szülőknél te­szik tiszteletüket. Másnap a nagyszülőkhöz szól a meghí­vás. - Látszólag tűnik csak mozgalmasnak az ünnep - véli Robi -, azért lesz lehetőség, hogy egymással is törődjünk, egymásnak is örüljünk. *** Hevesen Klárika néni - nevét nem kívánta nyomtatásban látni — az idén nyáron özve­gyült meg. Férje majd negy­venévi boldog házasság után ment el örökre.- Álmában vette magához a Teremtő - meséli arcát zseb­kendőjébe temetve az ősz hajú asszony. - Még tán mosolygott is, amikor reggel rápillantot­tam. Mert mi nagyon szép há­zasságban éltünk. Ha néha összezörrentünk, másnapra soha nem vittük át a haragun­kat. Lámpaoltáskor mindig el­köszöntünk egymástól. Most sajnos elköszönt, örökre... A szentestét mindig együtt töltöttük, amikor a lányom férjhez ment Pestre.- Gyertyát gyújtottunk, s a fenyő mellett imádkoztunk, az­tán elmentünk az éjféli misére. Karácsony napján aztán jöttek az unokák. Rajongásig szerette a két kicsit, magához szorította őket, s mesélt-mesélt nekik a kisdedekről meg Betlehemről. Most az éjfélire sem me­gyek, mert félek. Tudja, ebben a fura világban nincs bizton­ságban még a magamfajta öregasszony sem. Itthon imád­kozom majd az enyéimért. Most is jön majd a család, csak hát eggyel kevesebben le­szünk. De odafenn az égben az öregem biztosan magához öleli most is az övéit. Cseh Béla Matériákban megjelenő ünnep G yermekek közötti szolgálatom során megkérdeztem egyiktől, hogy minek az ünnepe karácsony. - A szereteté - válaszolta. És milyen szereteté? - Amikor az emberek szeretik egymást, meg a rokonok. - És honnan lehet ezt tudni? - Mert ilyenkor megajándé­kozzák egymást. - Ha nem adnak ajándékot, akkor nem szeretik egymást? - Hát, van úgy, hogy szeretik. S ez miből derül ki? - Hát azt úgy megérzi az ember. fgy folyt le ez a beszélgetés, és úgy gondolom, hogy nagyon so­kan vannak, akik így képzelik el a karácsonyt. Családias hangulat, gyertya- és fenyőillat, úgy érzik, hogy ilyenkor leomlik minden korlát, ami ember és ember között máskor fennáll. De ha mélyebb­ről nézzük meg, mi is történik a szeretet ünnepének ürügyén, akkor be kell vallanunk, hogy a mi szeretetünk nagyon szegényes, amin igazán nem lehet meghatódni. Mert milyen a mi karácsonyunk? Többhetes rohanás előzi meg. Már ennek során sok-sok békétlenkedő szó hangzik el, s az egész vásárlási láz olyan gond, amitől az ember inkább szabadulni sze­retne. Emlékezni kell arra, hogy tavaly mit kaptunk, és most lehe­tőleg ahhoz mérten kell ajándékot venni. Nem a szeretetünkhöz mérten? Aztán elérkezik az ünnepnap. Karácsonyi gyertyák fénye lobban, egy percre elgondolkodunk azok sorsa felett, aki magányo­san, nyomorogva töltik az ünnepet, szóval az életünket körülveszi valami ünnepi fény. De ez csak pár napig tart. Az ünnep után foly­tatjuk ott, ahol abbahagytuk. A kíméletlen harc nem ült el, csak egy kicsit szünetelt. Amint a karácsonyi gyertyák elégnek, úgy égnek el ami lelkűnkben is az ünnepi érzések. Ünnepek után néhány órával senki nem mondaná rólunk, hogy a karácsonyi öröm, szeretet fé­nyében élnénk az életünket. Karácsony emlék marad, amelyhez néha visszatérünk, de amelyből hiányzik a megújító erő. Pedig mi­lyen sokan vágyunk erre a néhány napra! Képesek vagyunk sze­retni, irgalmasságot gyakorolni, akkor miért merül ismét a sötét­ségbe, a gyűlöletbe, az irigységbe a szívünk? Miért van ez így? Mi­ért van az, hogy ami szép és igazán emberi, az csak néhány napig tart, s utána olyan természetesnek tartjuk, hogy életünk visszasüly- lyed a fénytelen, szürke hétköznapokba? Talán, mert a mi ünnepi hangulatunk nem más, mint önvédelem, amelybe a jelen és jövő rémítő képei elől burkolózunk? Ajándékot osztogató kezünk, meg­hatott ellágyulásunk elégtétel akar lenni azért a sok durvaságért, amit osztottunk és osztani fogunk másoknak? Szóval, a karácsony néhány napjával akarunk jogot szerezni arra, hogy minden ma­radhasson a régiben? Nem, ugye nem ezt akarjuk? Mert a kará­csony egy új kezdete. A karácsony nem a romantikus „szeretet” ün­nepe, abban az értelemben, amiről olyan szép szavakat lehet mon­dani. Hanem Isten szeretetének az ünnepe. Azé a szereteté, amely lehajolt hozzánk Jézus Krisztusban. Ámely megbékélt velünk, noha mi megszegtük a velünk kötött szövetségét, és így az ő ellen­ségei lettünk. Karácsonykor Isten az 0 ellenségei iránti szeretetét mutatta meg. Nem azért, hogy valamit kapjon cserébe, nem is azért, mintha adtunk volna neki valamit. Nem az érdemeinkért sze­ret, hanem mert szükségünk van rá. Isten szeretete az elveszettek, eltévedtek után nyúl. H iszem, hogy az igaz szeretet utáni vágyakozással a szívünkben ünnepelünk, begyógyulnak a sebek, felszáradnak a könnyek, mosolyogni tanulnak az emberek, és egyik szívtől a másik felé el­indul a gyógyító szeretet. Kisgergelyné Mészáros Ildikó, nagytiszteletű asszony Hányat alszunk még? T udom, visszafelé nem forog az idő kereke! Elmúltak a gondta­lan gyermekévek. Mégis, felnőttként is megdobogtatja a szí­vünket a kérdés: hányat alszunk még karácsonyig? Karácsonyra készülni jó. A karácsony gyönyörű ünnep. Még sincs mindenkinek szép karácsonya. A nagyvárosok hajléktalanjai, a nincstelenek, a földönfutók, a menekülttáborok lakói, az éhezők, a betegek, a ma­gányosok, a szenvedők milliói képtelenek megérezni az ünnep me­legét. A világ tele rettegéssel, félelemmel, szívtelenséggel, szenve­déssel, könnyel, mocsokkal. Lehet itt boldog karácsony? A világ sok baját világosan látjuk. A történelen szomorú reali­tása: a világ megváltásra vár. Az emberiség önmegváltó igyekezete kudarcot vallott, eszméi megkoptak, ideológiái hazugnak bizonyul­tak, tudása önmaga ellen fordult. Az emberiség bűne kezelhetetlen. A keresztények mégis örömünnepet ülnek minden karácsony­kor, mert Jézus Krisztusban közénk jött az Örök Ige, aki képes arra, hogy átalakítsa és megváltoztassa gyötrődő világunkat. Máté és Lukács evangélisták Jézus születését rendkívüli események és tünemények leírásával tárják elénk. János evangélista már nem csodás történeteket mesél Jézus születésével kapcsolatban, hanem komoly teológiai tanításban mondja el ugyanazt, amit Máté és Lu­kács. Jézus Krisztus az Isten Fia, aki emberi testet öltött magára, és Benne az istenséggel találkozunk. O az egyedüli Szabadító és Megváltó. Jézus Krisztus születése óta az emberi nyomorúságok el­lenére is örvendezhet a világ, mert Benne testet öltött a világosság, a kegyelem, az igazság, a teljes élet. Mindazoknak, akik befogadják Őt, hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekei legyenek. A karácsony komoly felhívás. Nekünk is be kell fogadnunk Isten Igéjét, vagyis Jézus Krisztust. Vele újul meg az életünk, és ezáltal a világ. A sok összevisszaság és zűrzavar ellenére olyan szilárd ponthoz jutottunk Jézusban, akihez mindig és mindenütt hozzáiga­zíthatjuk életünket. Születése remény: közöttünk az Isten. Talál­kozhatunk Vele, és ha befogadjuk Őt, akkor jobbá válik általunk a világ. Isten gyermekének lenni feladatot jelent. Nem elég csak hallgatni Isten Igéjét, hanem valóra is kell váltanunk azt. A csend, a nyugalom, a megbékélés, az ima és az ünnepnapok megszente­lése által agyonhajszolt világunkban emberibbé válna az életünk. Az egyik nagy hírű rabbit valaki a következő kérdéssel kereste fel: „Régen éltek emberek, akik az Istent színről látták, miként Mó­zes is. Ma miért nincsenek ilyen emberek?” A rabbi válasza rövid volt: „Mert ma senki sem képes olyan mélyen meghajolni.” Meghajolni... tényleg, a büszke ember nem ismer sem Istent, sem embert. Nincs előttem tekintély. Én magam vagyok a mérce. Ki hallott már olyat, hogy lehajtott fővel képes lennék beismerni a tévedésemet, hogy meghajolnék egy tekintély előtt, netán lehajol­nék egy beteghez, egy elesetthez, egy kisgyermekhez... M eghajolva megláthatjuk magunkban a véges és tehetetlen, vergődő teremtményt, megválaszolatlan kérdéseinket és kínzó gondjainkat... Meghajolva megláthatjuk a mások baját... Meghajolva megláthatjuk a jászolba fekvő kis Jézus mosolyát... Boruljunk le karácsonykor a Megmentő Szeretet jászolánál! Menyhárt József, erdőtelki plébános Kézzel készített díszek emléke Karácsonyfánk legtetején évek óta egy pici angyal ül. Szár­nyai nem aranyozottak, szeme nem kéklő üveggyöngy, egy­szerűen csak rongy, filc és krepp-papír. S hogy mi teszi ezt a piciny „jószágot” olyan értékessé, hogy minden esztendőben a legelőkelőbb hely jut neki? Az, hogy annak idején együtt ké­szítettük, kézzel, hosszú ideig, aprólékos munkával. S azok a gyerekek, akik egy­szer „megízlelik” a kézzel ké­szített díszek örömét, talán az emléküket is sikerül megőriz­niük a gyorsan múló évek sod­rásában. Emlékezetes ünnepi pillanatok Minden ember életében előbb vagy utóbb bekövetkezik az a karácsony, amelyre évek, évtizedek után is szívesen emlékezik vissza. A térségben tallóztunk: kinek melyik, s miért volt a leg­emlékezetesebb karácsonya. Ahol a cigányzene a karácsonyi énekszó Bár hagyományuk, zenéjük, családi szokásaik eltérőek, azért a karácsonyt a romák is a katolikus hagyományok szerint ünnepük.- Régebben nálunk is szokás volt az advent köszöntése és a betlehemezés - mondja Lóié Mihály, a hevesi kisebbségi ön- kormányzat elnöke -, de mára már kikopott a divatból, ahogy a nagy családok közös ünnep­lése is.- Van-e jellegzetes szokása, mozzanata a roma karácsony­nak?- Nincs, hiszen mi mindig is a katolikus hagyományokat kö­vettük. A romák körében most egyre elterjedtebb a gyülekezeti tagság. Karácsony előtt Buda­pesten és Jászberényben gyűl­nek össze a tagok. Ha jól tu­dom, akkor a fővárosi romaka­rácsony lesz az, ahol eredeti ci­gány népzene és gitárszó mel­lett ünnepelnek.- Az ünnepek előtt mennyire szaporodtak meg a segélyké­relmek?- Sokan kértek, s a szociális bizottság maximálisan figye­lembe is vette az igényeket. A Máltai Szeretetszolgálat ruhá­kat adott. A kérelmek többsége tüzelőtámogatás volt. Úgy gon­dolom, az idén senki nem fázhat karácsonykor, hacsak nem a magánytól, az egyedülléttől.- Mekkora családok gyűlnek össze ilyenkor?- A szenteste a legszűkebb családi körben zajlik. Másnap viszont elindulnak a barátok, a rokonok, sorra látogatni egy­mást. Ilyenkor nagy a jövés­menés. Nálunk is körülbelül 15—20 ember fordul meg ekkor. Egy kisebbfajta lagzit ülünk a családdal. Dr. Francsics Ottó, hevesi rendőrkapitány:-Nekem az idei lesz a leg­emlékezetesebb. A kislányom most lesz hároméves, s értelme kezd kinyílni. Ez már az idei Mikulás-ünnepségen is meg­mutatkozott. Nagyon várom ezt a pillanatot, hiszen most már tudatosan csodálkozik rá a vi­lágra, s így az ünnep történése­ire is. Mucsi Istvánná, népművelő, Tárnáméra: — Hétéves voltam, amikor édesanyám a nyújtódeszkán ké­szítette a szaloncukrot, mi pe­dig csomagoltuk, s a széléből mindig elcsíptünk egy kis dara­bot. Másnap, szentestén - mint később kiderült - édesanyám barátnője jött át hozzánk, talpig beöltözve hófehérbe. Nagyon féltem, s az asztal alá bújtam. Mikor előjöttem, akkor láttam, hogy ott áll a csodálatos fe­nyőfa, talpig díszben, s a szobát semmihez sem hasonlítható il­lat tölti be. Ezután átmentünk a szomszédokhoz, s megnéztük az ő fájukat is. Ennek a kará­csonynak az illatát, szépségét - úgy érzem - nem tudtam a gye­rekeimnek visszaadni. Oszlánczi István, Erdőtelek polgármestere:- Talán a legemlékezetesebb az 1964-es karácsony. Ez volt a házasságkötésem utáni első ün­nep, amit a feleségemmel együtt töltöttem.-Emlékszik még arra, hogy mivel ajándékozták meg egy­mást?- A legszebb ajándék ő maga volt. Kissné Vasas Klára, anya- könyvvezető, Heves:- Az én eljegyzésem és a lá­nyomé is karácsony első napján volt. A legszebb ajándék tehát a jegygyűrűm volt, amit 29 éve azóta is viselek. S hogy mit kí­vánok karácsonyra? Mindenki­nek olyan boldogságot, ami az eljegyzésem óta végigkíséri az én életemet. (szuromi)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents