Heves Megyei Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-02 / 281. szám

1997. december 2., kedd 5. oldal PÉTÉ KVÁSÁRA És KÖRZETE A hálózat csapdájában A hülyék nem repülhetnek. Aki erre hivatkozva kér felmentést, az nagyon is észnél van. Aki imádja a bevetéseket, az tényleg „lökött", ezért is nem kér felmentést. Ez a 22-es csapdája. Megyénk legkisebb városának iskolájában nincs egyetlen normális számítógép sem. Számítástechnika-szakos tanerő sincs, de sebaj: a „beiskolázott kolléga” hamarosan végez. Már ha tud, ugyanis „ eszközháttér” híján - érthetően - képte­len megcsinálni a házi feladatait. S hogy miért nincs legalább egy használható gép? Egyrészt mert hiányoznak a személyi feltételek - lásd fent -, másrészt mert volt 800 ezer forint gépekre, de ehhez nem sike­rült többet szerezni, így inkább a már meglévőből a NAT beve­zetéséhez szükséges szemléltetőeszközöket vásárolták meg. Most már minden NAT-ra kész, kivéve persze a számítás - technika személyi és tárgyi feltételeit. Mégse csüggedjünk! A tanár úr a környező kisebb települések bármelyik iskolájában akár válogathat is a masinák között, úgyhogy nyugodtan írhatja a házi feladatokat. Jövőre pedig, ha már jól kiokosodott - meg egyébként is kötelező lesz - Péterkén is kerül majd gép. így te­hát akkorra megoldódnak a személyi feltételekhez között tárgyi feltételek, és viszont. Csak egy apróságról nem esett szó: azoknak a gyerekeknek az esélyeiről, akik a ma már alapvető ismeretek nélkül kerülnek ki az iskola falai közül. Neki a Nagy Repülésnek. Suha Péter Már a szilveszterre készülnek MÁTRABALLA - Több mint húszán jöttek el az ala­kuló közgyűlésünkre, így sike­resen létrehoztuk a klubunkat, amely egyesületként működik majd, megválasztottuk a veze­tőséget, s már folyamatban van a cégbírósági bejegyzé­sünk - mondta érdeklődé­sünkre Gyuricza Henriett, a frissen alakult ifjúsági klub vezetője. Mint arról lapunk is be­számolt, a településen régóta gondot okozott egy, a fiatalo­kat „összefogó” szervezet hi­ánya. Igaz, korábban alakult egy hasonló csoport, ám en­nek működése messze nem váltotta be a hozzá fűzött re­ményeket, a többszöri rongá­lások miatt az önkormányzat kénytelen volt bezáratni az if­jak rendelkezésére bocsátott klubhelyiséget. A mostani szervezet - úgy tűnik - bizto­sabb alapokon áll, s az ön- kormányzat bizalmát jelzi: hamarosan ők is beköltözhet­nek a saját helyiségükbe. Mint a vezetőtől megtud­tuk, hetente tartanak klubna­pot, s az idén már csupán egyetlen jelentős rendez­vényt, a szilveszteri mulatsá­got szeretnék megrendezni. A következő időkben prog­ramjaik, ötleteik megvalósítá­sához pályázatokon igyekez­nek majd támogatást szerezni. A választók köszönik a cikkeket SZAJLA - Többször is fog­lalkoztunk a szajlai közálla­potokkal, az elharapódzó bű­nözéssel. Újabb levelet kap­tunk az ügy kapcsán, egy helybéli polgártól. * „A megjelent cikkeket a vá­lasztók nevében köszönjük, így már a lakosság is tudja, hogy kiket választott meg. Ha Bencsik Urbán állítása napvi­lágra került, akkor azzal fog­lalkoznia kell a lakosságnak és a rendőrségnek is, mert a képviselőket senki nem ha­talmazta fel arra, hogy csak a maguk hasznát hajtva bármit is megtegyenek. Nem hibáz­tathatja senki csupán a cigá­nyokat. A cikkeket olvasva és a helyi dolgokat ismerve, egyes képviselők között össze­fonódás van. Eljött az ideje, hogy a saját érdekükben mondjanak le: ne tegyék csúfra Szajla és a tisztességes képviselők nevét és ne vegyék fel hiába a tiszteletdíjukat. A cikkekből nem derült ki, hogy név szerint kikről van szó, de biztosan magukra is­mertek, hiszen egy képviselő már ki is kérte magának. (Név és cím a szerkesztőségben ) * A „szajlai ügyet” úgy vé­lem, egyelőre lezártnak te­kinthetjük, hiszen már jó ideje csupán egyetlen dologról esik szó pro és kontra. Örömömre szolgálna, ha az újabb híradások - a vádasko­dások és az egymásra muto­gatás helyett - pozitív válto­zásokról szólnának. Suha Péter Erősítő gépek kicsiknek és nagyoknak RECSK - Egy márciusi felmé­rés szerint a tanulóink között sok a rossz testtartású, a lúd- talpas, a gerincferdiiléses és a túlsúlyos gyerek - mondta ér­deklődésünkre Lavocsán Fe- rencné, iskola Diák Sportegye­sületének elnöke. A fenti tapasztalatok ismere­tében beadott pályázatukkal 300 ezer forintot nyertek a Nép­jóléti Minisztériumtól sportesz­közök vásárlására. A napokban „beüzemelt” nyolc szerkezetet több célra alkalmazzák. Egy­részt a testnevelési órákon erő­sítenek rajtuk a felsős gyere­kek, de hetente háromszor a falu felnőtt lakói is megmoz­gathatják izmaikat a gépeken. Emellett jövőre már órarendbe iktatják a gyógytestnevelést, s családi délutánokat is szervez­nek, amelyeken a csemeték szü­leikkel együtt mozoghatnak. A gyerekek számára további lehe­tőséget is teremtenek az „edzésre”, hiszen akik nem sportolnak versenyszerűen az iskola valamelyik csapatában, azok - jobb híján - a video gombját nyomkodják otthon. A tanárnő szerint ezek a gye­rekek jó alkalmat találhatnak a mozgásra a konditeremben, ami az egészséges testi fejlődésük mellett sikerélménnyel is gaz­dagíthatja őket. Végezetül azt is megtudtuk: a Diák Sportegyesület önálló jogi személyként működik, s mint - a kötelező feladatokon túli - iskolai sportolást előse­gítő szervezet, bizonyos mér­tékben normatív finanszírozás­ban részesül. Ennek kiegészíté­sére szívesen veszik pártoló ta­gok jelentkezését, akik befize­téseikkel egyrészt elősegíthetik a minél sokrétűbb kínálat ki­alakítását, s ennek fejében a DSE szolgáltatásait kedvezmé­nyesen vehetik igénybe. Az 5. osztályosok is lelkesen „nyúzzák” a masinákat Csak a dúsabb ércet bányásszák (Folytatás az 1. oldalról) Az aranybánya megnyitásának késlekedésében szerepet játszik a Recski Ércbányák Rt. ismert privatizációs helyzete is - tud­tuk meg Földessy Jánostól, az Enargit Kft. ügyvezetőjétől. A társaság ugyanis nem rendelke­zik ingatlan-tulajdonnal a kuta­tott területen, a tulajdonos érc­bányákkal pedig nem sikerült időben megegyezni, hiszen az ottaniak főként a mélyszinti bánya eladásának elősegítésén dolgoztak.- Nagyon szerettük volna, ha már az idén egy laborasztalnál nagyobb méretben megkezdhet­tük volna a kísérletet. Az auszt­rál tulajdonos komoly szándé­kát jelzi, hogy egy magasan képzett szakembert is ideküld- tek, aki a projekt-igazgatói fel­adatokat látta el - mondja Föl­dessy János. - Emellett egy dél- afrikai-ausztrál szakértő céggel Egyelőre SZENTDOMONKOS - Akik a törvény szerint jogosultak a rendszeres gyermekvédelmi támogatásra, azok - az önkor­mányzat döntése értelmében - idén havonta 2300 forintot kapnak. Ezt az összeget azon­ban nem készpénzben fizetjük ki, hanem vagy az iskolába járó gyerekek étkeztetését támogat­juk ennyivel, vagy - ha kisebb a csemete - vásárlási utalványt is megállapodás született az it­teni eredmények feldolgozá­sára.-A késedelem azt is jelent­heti, hogy megrekedt a recski aranybányászat előkészítése?- Nem, tavasszal megkezdjük a már említett kísérletet. Addig is akad teendőnk, hiszen - bár a próbafúrásokat már befejeztük, kiértékeltük és egy 17 kötetes zárójelentésben közzétettük a tapasztalatainkat - további vizsgálatokat végzünk. Mint ismeretes, az arany világpiaci ára jelenleg az utóbbi majd' két évtizedben soha nem látott mélyponton van. Noha a feldol­gozási technológia gazdaságos, az eddigi eredmények újraérté­kelésére késztet a kialakult helyzet. Magyarul: a területen nem egyforma az érc dúdulása, így elképzelhető, hogy a tény­leges termelést csak a több ne­mesfémet tartalmazó területe­hiteleznek az állítunk ki - tájékoztatott Sipos József polgármester a legutóbbi ülésről. Azt is hozzátette: az új fel­adatra kapott állami finanszíro­zás nem elegendő, mintegy 200 ezer forinttal az önkormányzat tartalékából kell „ meghite­lezni" a fizetendő pénzeket. Vé­leménye szerint, ha nem válto­zik a finanszírozás rendje, ak­kor ez jövőre nagyon sok ön­ken kezdjük meg. Úgy vélem azonban, ez az árzuhanás nem végleges, hiszen ha összessé­gében nézzük az utóbbi évek­ben a piac alakulását, akkor szerény, de folyamatos áremel­kedés tapasztalható. Ezt azon­ban többször tarkítják igen erős kilengések le és föl egyaránt. Ez az ágazat - sok máshoz ha­sonlóan - igen érzékeny a gaz­dasági környezet változásaira. Az sem titok, ausztrál anyacé­günk most Szlovákiában kezdte meg egy itteninél kisebb elő­fordulás feltárását: Az ott elköl­tött pénzek a Recskre fordí­tandó összegeket csökkentik. Végezetül azt is megtudtuk: ha a jelenlegi árviszonyok miatt az előfordulás jobb minőségű részének bányászatát kezdik meg, akkor a művelés beruhá­zási költsége tízmillió dolláros nagyságrendű lesz. (s. p.) államnak kormányzatot súlyos helyzettel fenyeget. Arról is döntöttek, hogy a csecsemőktől a 14 évesekig minden helybéli gyereknek 1000 forintos ajándékcsomagot adnak, melyet a pénteken a mi­kulás-napi összejövetelen ve­hetnek át. A 70 évnél idősebb polgárokat 7-én várják műso­ros estre és 1500 forintos cso­maggal is kedveskednek nekik. Kifüggesztett tervek. A recski polgármesteri hiva­talban a helybéliek megte­kinthetik a község rendezési tervét, s észrevételeiket is megtehetik a helyszínen, írásban. A képviselők már két fordulóban tárgyaltak az elképzelésekről, a végleges döntés a jövő esztendőben várható. Játszóház. A pétervásárai könyvtárban szombaton délelőtt 10 órától játszó­házba várják a gyerekeket. A programban szerepel pa­pírhajtogatás, karácsonyi díszek, valamint plakátok készítése és sok egyéb játék. Vasas-képzés. A Vasas Szakszervezeti Szövetség pénteken a siroki polgár- mesteri hivatalban tovább­képzést tart tisztségviselői­nek az új nyugdíjtörvényről, a nyugdíjpénztárakról és a Munka Törvénykönyve vál­tozásairól. Számítógépek. Az egri Sprinter Kft. a recski általá­nos iskolában csütörtökön számítástechnikai bemutatót tart. A programra nem csu­pán a gyerekeket várják, ha­nem mindazokat a felnőtte­ket is, akik szeretnének megismerkedni a cég kíná­latával. A Pétervásárai Városi Televízió műsora December 2. kedd 18.00: TV7: Fogadóóra December 3. szerda 18.00: TV7: KILÁTÓ (megyei magazin) December 4. csütörtök 18.00: „Jót nevettünk” - Bajor Imre Pétenásárán December 5. péntek 18.00: Mindenki Miku­lása December 6. szombat 17.30: Sportmozaik December 7. vasárnap 9.00: A Ferences-rend megalakulása Erdőköves- den (ism.) December 8. hétfő 18.00: PVTV Krónika; Péterkék December 9. kedd 18.00: Itt járt a Mikulás Magasabb adót szednek jövőre MÁTRADERECSKE - A jelenlegi 6 ezrelék helyett jövőre a bruttó árbevételük egy százalékát kell megfi­zetniük a helyi vállalkozók­nak és gazdálkodó szerveze­teknek iparűzési adóként - tájékoztatta lapunkat dr. Kadlott Csaba, a település jegyzője a legutóbbi ön- kormányzati ülésen született döntésről. A képviselők áttekintet­ték az idei gazdálkodást is, s helyzetüket kiegyensúlyo­zottnak ítélték. Ugyancsak megvitatták a jövő évi gazdálkodás kon­cepcióját, a megfogalmazott feladatokat azonban csak a költségvetési törvény isme­retében állítják majd fontos­sági sorrendbe. Betlehemezésre készülnek a hagyományőrzők TERPES - Idén is készül a Betlehemezésre a terpesi ha­gyományőrzők. Az együttes akkori tagjai a hetvenes évek végén élesztették újra a ha­gyományt: az emlékezet meg­óvta az ősök hagyatékát. A 30- as években született versek, énekek szájhagyomány útján terjedtek. A Nagy Sándorné pedagó­gus vezette csoport másfél év­tizede mutatta be először a ter­pesi betlehemest. A felnőttek azóta is évről-évre játsszák, s a gyerekek - mindig a legifjabb korosztály - örömmel veszik át a kis Jézus születéséről szóló példázatot. A pásztorok su­bája, kucsmája a ládafiából ke­rül elő. Kezükben göcsörtös vándorbot, vállukon lószőrta­Végh Venyhértné risznya, oldalukon kulacs, ami még a nagyapát kísérte az orosz hadifogságban. Maga a népi színjáték any- nyira értékes és ritka, hogy 1985-ben hanglemezfelvétel is készült róla, Végh Menyhértné helybeli hagyományőrző le­jegyzése alapján. A kakasdi székely- és a terpesi palóc bet­lehemest a Hungaroton adta ki. Az iskolások számára is igazi kincs a szüleiktől tanult ének, tánc, rigmus. Mint mondják, még a „problémás” kisdiákok is nagy kedvvel és hibátlan szövegmondással vesznek részt a színjátékban. Ma már nem járnak házról- házra a faluban a fából faragott jászollal, hanem a helybéli művelődési házban adják elő a műsorrá vált népszokást. Az idén Egerbe is készülnek ven­dégszereplésre. J. I. A kicsik is kedvvel játsszák a kis Jézus történetét fotöiötvös i t t

Next

/
Thumbnails
Contents