Heves Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-07 / 260. szám

1997. november 7., péntek Hazai Tükör 5. oldal A gabonaügy a kormány asztalán A gabona-túltermelés miatt kialakult helyzet áthidalása, a hágai döntést követő tárgyalások menete, a vállalatok ku­tató-fejlesztő kapacitásának támogatása és az orosz állam- adósság ütemezése szerepelt egyebek mellett a kormány teg­napi ülésének napirendjén. Szocialista aggodalom. Az MSZP-s képviselők egy része meglehetősen aggályosnak tartja, hogy az FKGP Maczó Ágnes helyére Kávássy Sándort jelöli az Országgyűlés alelnöki posztjára, az így megüresedő jegyzői tisztségére pedig Gyi- móthy Gézát szánja. A frakció több munkacsoportja is meg­kérdőjelezte a jelöltek szakmai alkalmasságát e magas közjogi méltóságokra. Mégis tüntetnek? Országos demonstrációról határozott a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szö­vetségének elnöksége, s no­vember 22-én, szombaton 12 órára a Parlament előtti Kos­suth térre hirdették meg tilta­kozó akciójukat. rollernek igaza volt. A Fő­városi Bíróság csütörtöki ítéle­tével megerősítette Torgyán József kisgazda pártelnök Tol­ler László szocialista frakció­vezető-helyettes ellen benyúj­tott keresetének elutasítását - közölte az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjának sajtóiro­dája. Mint ismeretes, Toller László 1996-ban, egy televíziós műsorban kijelentette: „Tor­gyán József a patak vértől elju­tott a kötélig és az akasztásig.” Alkotmányos mulasztás. Az Országgyűlés alkotmányos mu­lasztást követ el azzal, hogy a mai napig sem biztosította a ki­sebbségek parlamenti képvise­letét - hangoztatta csütörtökön Szombathelyen Zielbauer György, a Német Kisebbségi Önkormányzatok Vas és Zala Megyei Társulásának elnöke. A tizenhárom magyarországi ki­sebbségből a most formálódó szabályok szerint a parla­mentbe való bejutás csupán a németeknek, cigányoknak, horvátoknak és szlovákoknak sikerülhet — vélekedett.' Nyolc év börtön hasisért. A Makói Városi Bíróság csütör­tökön kábítószerrel való visz- szaélés bűntette miatt nyolc év börtönre ítélt két holland férfit, akik még a műit év decemberé­ben 815 kilogramm hasist akar­tak átcsempészni Magyaror­szágon. A 430 millió forint ér­tékű kábítószert a nagylaki ha­tárátkelő vámosai fedezték fel. Gyógyítók találkoztak. Mi­ként alakul az egészségügyi re­form és a költségek kapcsolata, hogyan lehet megvalósítani a racionális gyógyszerterápiát? Egyebek között ezeket a kérdé­seket vitatták, illetve vitatják meg a háziorvosok és gyógy­szerészek csütörtökön kezdő­dött háromnapos, országos szakmai találkozójukon. A ren­dezvényen a népjóléti tárca, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a szakmai kamarák, szövetségek is részt vesznek. A tanácskozást követően Nagy Frigyes földművelésügyi mi­niszter számolt be a gabona- túltermelés következtében a gazdákra háruló terhek enyhí­tését célzó kormányintézkedé­sekről. Előrebocsátotta: az ál­lam nem vásárolhatja fel a többségében gyenge minőségű felesleget. A válság áthidalá­sára egyebek mellett a tárolás költségeinek részbeni átválla­lásával, illetve a végfelhaszná­lónak eladott nagyobb meny- nyiségű gabona utáni - ton­(Foly tatás az 1. oldalról) Oktatóink közül negyvenkettő­nek van tudományos minősí­tése. Évente 10-12 konferen­ciát tartunk a főiskolán, köztük nem egy országos vagy nem­zetközi. A főiskolák mezőnyé­ben jó helyen állunk. Ha szeret­nénk a magasabb szintű képzé­seket is elindítani, akkor kisebb egyetemnek megfelelő tudós­gárdára lesz szükségünk. Az Egri Hittudományi Főis­kola tanszékvezető professzora, dr. Dolhai Lajos válaszában ki­fejtette: a teológiai tanárok szaktárgyukat főiskolai szinten oktatják, és igyekeznek bekap­csolódni a magyar teológiai tu­dományos életbe. Négy tanáruk a közeljövőben kapja meg a PHD doktori fokozatot, s ketten készítik dolgozatukat. A publi­kációs lehetőségeik jók, hiszen a Vigília, a Teológia és a Távla­tianként ezerforintos - támo­gatással van mód. Kérdésre válaszolva kifej­tette: a kenyér árának csök­kentésére már csak azért sem lehet számítani, mert a búza ára csak kis részét képezi az árképletnek és mert a MÁV igen magas szállítási tarifával dolgozik. A fegyveres és rendvédelmi szervek bérezésével összefüg­gésben a kormány nyilatkoza­tot fogadott el. Ebben kötele­zettséget vállal arra, hogy tok című katolikus folyóiratok szívesen fogadják tudományos jellegű tanulmányaikat. Az in­tézményben évente teológiai napot tartanak, amelyen a tanári előadások mellett a hallgatók legjobb szemináriumi és OTDK-dolgozatait is felolvas­sák.- Új lehetőség számunkra az OTDK-n való részvétel - hang­súlyozza Dolhai professzor. - A vallástudomány mint új té­makör, még csak most jelent meg ezen a fórumon. Ennek el­lenére tavaly is három hallga­tónk vett részt az Országos Di­ákköri Tudományos Konferen­cia egri döntőjében. Dr. Szabó Lajos, a GATE Gyöngyösi Mezőgazdasági Fő­iskolai Karának tudományos igazgatóhelyettese kilenc olyan témakört nevezett meg, melyben jelenleg konkrét kutatásokat folytatnak. A fajta-összehason­1999. január 1-jétől a koráb­ban kidolgozott és elfogadott illetménytábla lesz a bérezés alapja. Vállalja azt is, hogy nem támogat az e törvényi kö­telezettséget módosító semmi­lyen kezdeményezést. Véglegessé vált a hágai döntést követő tárgyalásokon a magyar felet képviselő dele­gáció összetétele. Megtudtuk, a menet közben szükségessé váló döntéseket egy kabinet hozza majd meg. Ezt a minisz­terelnök vezeti, tagja a bel- ügy-, a külügy-, a pénzügy-, a környezetvédelmi, a közleke­dési miniszter, valamint a de­legáció élén álló Nemcsók Já­nos államtitkár. Irtásban, a nehézfémek-talaj- növény kapcsolatok vizsgálatá­ban, a szőlő- és gyümölcsfajta­kiválasztásban érnek el ered­ményeket. De a munkaerő-ellá­tottság, a gazdaszámtartás, a jövő század mérnökképzése is foglalkoztatja az intézmény tu­dósait. Különböző pályázati támogatásokból csaknem 96 millió forintban részesül a főis­kolai kar tudósgárdája. Két­évente agrárökonómiai tudo­mányos napokat rendeznek itt, legközelebb Vidékfejlesztés és mezőgazdaság címmel. A fó­rumra, mely jövő év március 24—25-én lesz, máris 200 je­lentkezőt regisztráltak Évente négy-öt szekcióban 3Ö-40 diák jelentkezik tudományos diák­köri dolgozattal. A gyöngyösi kar rendezi 1999-ben az OTDK agrárszekcióját - tudtuk meg a főigazgató-helyettestől. Jámbor Ildikó T. M. Megszerzett jogok nem vesznek el Az új nyugdíjtörvény tiszteletben tartja a régi szabályokat 1998. január 1-jén lép életbe az új nyugdíjtörvény. A szabá­lyozás egyik fontos alapelve, hogy az 1998 előtt megszerzett jogosultságok nem vesznek el. Ez különösen a szolgálati idő esetében fontos, hiszen a korábbi évtizedekben - a már nem létező szabályok szerint - összegyűjtött évek megmaradnak. Forgó Györgynét, a Népjóléti Minisztérium főosztályvezető­jét kértük a változások össze­foglalására:-Az új törvény kimondja, hogy azok, akik 2000. január 1 -je előtt az egészségre káros, a szervezetüket fokozottan igénybe vevő munkát végez­tek, illetve végeznek - az 1997. december 31-én hatá­lyos és 1998-99-re is érvényes szabályok szerint - korked­vezményben részesülnek. Ez azt jelenti, hogy továbbra is előbb elmehetnek nyugdíjba. Az új rendelethez kapcsolódó végrehajtási jegyzék részle­tezi, mely munkakörök betöl­tője jogosult e kedvezményre. Azok a jogviszonyok, fog­lalkozások, amelyek az 1997 végéig hatályos, azaz a jelen­legi szabályok szerint szolgá­lati időnek minősülnek, meg­szerzett jognak számítanak a jövőben is, amelyeket nem csorbít az új nyugdíjtörvény. Tehát például az 1997 vége előtt végzett felsőfokú tanul­mányok évei vagy a gyesen töltött idő szolgálati évnek minősül azoknál is, akik 1998 után mennek nyugdíjba. 1998-tól az öregségi nyug­díj és a legkevésbé súlyos, harmadik fokozatú csoportba sorolt rokkantsági nyugdíj legkisebb összege 13 700 fo­rint lesz, ami jelenleg 11 500 forint. Az egyesített özvegyi nyugdíj minimuma 20 400-ról 24 300-ra emelkedik, az árva­ellátásé 9800-ról 11 700 fo­rintra nő. N. Zs. Helyben hasznosuló szürkeállomány Beszélgetőpartnerünk: Komár László, aki nem öreg, csak korán született Minden dala a szerelemről szól Mondd, kis kócos..., Táncoló fekete lakkcipők..., Ó, csak a haj­nal jönne már... - és még hosszan lehetne sorolni a dalokat, amelyeket Komár László vitt sikerre és emelt az örökzöld slá­gerek rangjára. Elvis Presley „magyar hangja” az utóbbi idő­ben élőben viszonylag ritkán szólalt meg, mert a népszerű éne­kes új CD-t készített - Férfiszív címmel.-Azért a közönség elől sem tűntem el teljesen: többtucatnyi koncertet adtam, főleg vidéken. Szoktam is mondani: aligha­nem ma már én vagyok a disz­kók legidősebb vendégszerep­lője.- Ott azonban most a techno és a rap divat...-Én is azt hittem, de kelle­mes meglepetésként ért, milyen jól fogadják, mennyire ismerik a fiatalok régi dalaimat. Ami a mai divatos irányzatokat illeti: bevallom, ki nem állhatom őket. Amit Charlie vagy Somló Tamás csinál, az az igazi zene; nem lelketlen és nem is gépies.-A Férfi szív a 13. lemeze. Mégis azt nyilatkozta, úgy érzi magát, mint az elsőnél. Miért?-A 12. albummal lezárult egy korszak, amely után egyébként kellett is már egy kis pihenő. Az új nóták mind a régi alapra épülnek, de új köntösben jelennek meg.- Milyen a régi-új Komár László?-Tudnivaló, hogy nem va­gyok öreg, csak korán szület­tem. Elmúltam 50 éves, de vál­A slágerkovács fotó: feb tozatlanul az érzelmes, szenti­mentális dalokat és a rock and rollt szeretem.-Mi vezette a címválasz­tásban?- A nők és a szerelem ját­szották a legfontosabb szerepet az életemben. Ezért lett a lemez címe Férfiszív. Természetesen minden dal a szerelemről szól: ez az érzés bódító és megszok­hatatlan.-A lemezen hallható zené­szek viszont a megszokottak.- Nagy adomány, hogy bará­tokkal muzsikálhatok. Nagy Ti­borral sok sikeres számot ír­tunk már. Stark Ferenc zene­szerző-zongoristával is régóta együtt zenélünk. Solti János dobol, Ferenczi György har- monikázik; úgy érzem, ettől igazán élő a lemez.- Otthonában is mindig szól a zene?-Nagy váltás az életemben, hogy a Józsefvárosból kertes házba költöztem. Nem zavar senkit, ha kicsit hangosabb va­gyok, s a zene mellé reggelen­ként „saját” feketerigóm is dalol. Sajó Yvette A »eltüntetett kedvezményes ettWijretéíw <Jf|í>k belídtctt kézbesítés «setére érvényesek Êaemétyés «italait csak ins ha$*hà!)uk. boBV etoft/eléaea megrendelését tédeértsuk, akCtómkra. kiadványamkra K$y$nek & cfcnéne* íetoa$a»átíi$*t addig « idö$wtti0 i«kim#ik amíg ön levételé« mwn kén adatainak törtékét nydváníajlésünkből. \ í fe k k

Next

/
Thumbnails
Contents