Heves Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-28 / 278. szám

1997. november 28., péntek Eger Körzete 5. oldal Karitász Rév-ambulancia EGER - A napokban tartot­ták az Egri Főegyházmegyé­ben működő Karitász Alapít­vány éves találkozóját. A plé­bániák köré szerveződött se­gítő-csoportok küldöttein kí­vül ott volt az országos szer­vezet főtitkára, Adányi László is. A megjelenteket dr. Sere­gély István egri érsek köszön­tötte. Zakár Géza miskolci címzetes kanonok előadásá­ban az embertársakat mentő szeretetszolgálat szükséges­ségéről, szerepéről szólt. A csoportok működéséről adott beszámolók mellett, az elkövetkező időszak tenniva­lói sorában már a közeljövő fontos programjának, a Rév­ambulanciának az elindításá­ról is szó esett. A már régóta tervezett szenvedélybeteg-se­gítő centrumot és szolgálatot a városi önkormányzattal kö­zösen működtetné a szervezet. Aktív szakmai szerepet vál­lalna az egri Családsegítő In­tézet. Ezt a szerepvállalást a találkozón Jékli Sándor, az in­tézmény vezetője is megerősí­tette. A Rév-ambulancia - a finanszírozás és gyakorlati kérdések egyeztetését köve­tően - a föegyházmegye által az e célra fölajánlott lajosvá- rosi ingatlanban kezdené el működését. A Karitász az el­múlt években 'folyamatosan több alap- és középfokú, szen­vedélybeteg-segítői tanfolya­mot szervezett az érdeklődők számára, akiket egyebek mel­lett felkészítettek a nehéz élethelyzetben lévő emberek - alkohol- és drogbetegek - krízisből való mentésére. (kj) Az unokák egészségéért MÓNOSBÉL - Most már biztos, csatornahálózat épül Balatonban, Bekölcén, Bükk- szentmártonban, Mikófalván és Mónosbélben. Utóbbi köz­ségben kap helyet a szenny­víztisztító-telep is - tudtuk meg Varga Sándorné polgár- mestertől. E hét szerdáján hirdettek eredményt, az EGÚT Rt. nyerte el a megbí­zást a kivitelezésre. Ha az idő­járás engedi, még az idén el­kezdik a munkát. A beruházás értéke 11,3 milliárd forint. A községek a kormányzattól és a Megyei Területfejlesztési Alaptól kap­tak támogatást. A polgármes­ter-asszony elmondta, pályá­zatokat nyújtanak be környe­zetvédelmi alapokhoz, hogy a lakosságot a legkevésbé ter­helje ez az óriási vállalkozás. Hét megyével pereskednek SZILVÁSVÁRAD - Hét megye csaknem 800 települé­sével kell pereskednünk, hogy a gázvagyon-részünkhöz jut­hassunk - mondta Egri Zoltán polgármester. - Ez rendkívül bonyolulttá és hosszadal­massá teszi az ügymenetet. Ráadásul kiszámíthatatlan, milyen eredményt hoz. Ilyen per még nem volt! Mint hírül adtuk, Szilvás­várad 3, Nagyvisnyó 12 millió forinttal lett szegényebb úgy, hogy lemaradtak a részvénye­sek listájáról. Egri Zoltán sze­rint egyetlen település sem juthatott volna koldusbotra, átlagosan 200 ezer forintot kellett volna visszafizetniük. Rég túl lennének ezen az ad­minisztrációs hibán. Mikulás - az ablakon át BÉLAPÁTFALVA - Az ősz szakállú apóé a jövő hét. Elő­ször december 4-én, 17 óra­kor kopogtat a Művelődési Ház ablakán. Igen, az abla­kon. Merthogy az igazi Miku­lás azon át közlekedik. Még akkor is, ha az jó három mé­terre található a földtől. Ezért daruskocsi segíti majd ebbéli igyekezetében a kisgyerekek jóságos barátját. Másnap házhoz megy a pi­ros kabátos „öreg”. (Ha a szü­lők 5-én reggel 8-tól délután 3 óráig beviszik a kultúrházba a csemetének szánt csomagot.) A Mikulás lovas hintával járja az utcákat, s személye­sen keresi fel a jó gyerekeket. S ezzel még nem ért véget a Télapó-hét. A körzeti Miku­lás-est - amelyre a falu és környéke középiskolásait vár­ják a Művelődési Házba — húsz éve bevált hagyomány. A résztvevőknek furfangos feladványokra kell megfelel­niük 6-án, este 6 órától. (n. z.) Lelkiismeret-ébresztőnek szánjuk ezt a felvételt. Aki jártas a környéken, jól tudja, képünk a felnémeti templom és a Bükki Nemzeti Park irodaháza előtt készült. Mindkét középü­let parkja gondozott, ám - mint látható - a szomszédos terület már senkinek sem bántja a sze­mét. Pedig van itt szemét... fotó: ötvös imre A sportról, a villáról és a doktorról EGERCSEHI - A helyi sport- egyesület idei munkájáról hall­hattak beszámolót a képviselők a legutóbbi testületi ülésen. Gál István edző elmondta, hogy bár a labdarúgó csapat csak a kör­zeti osztályban szerepel, ennek ellenére a bajnokság előtt meg­emelt létszám és a szintén nö­vekedett nevezési díjak nehéz helyzetbe hozták az egyesüle­tet. Talán ez is magyarázza ez évi szerényebb szereplésüket. A csapat vezetője néhány hét gondolkodási időt kért, ez kö­vetően dönt, hogy vállalja-e to­vább az irányítást. A település kulturális életé­ről Alexa Ilona, jegyzőnő szólt EGER - Eredményes volt az eddigi AIDS-megelőző ifjúsági kortársképzés, már amennyire ennek hatásosságát egyáltalán mérni lehet. De tény, hogy pél­dául az elmúlt években nem nőtt a fertőzött vírushordozó, a HIV-pozitív esetek száma a megyében - erősítette meg Fe­jér Istvánné, az ANTSZ Heves Megyei Intézetének egészség- védelmi osztályvezetője.- Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot fiataljainkkal - mondja a szakember. - Rend­szeresen részt vesznek tovább­képzéseinken, ahol megbeszél­jük a felmerült problémákat- és átadjuk a leghatékonyabb mód­szereket. Úgy tűnik, az isko­lákban is elfogadták ezt a for­mát, amely népszerű mind a ta­nárok, mind a diákok körében. az egybegyűlteknek. Túl nagy pezsgésről nem adhatott szá­mot. A két helyszínen működő könyvtárnak 150 állandó láto­gatója van. Jogos elvárásuk, hogy a polcokon új könyveket is találhassanak. A másik rend­szeres kulturális program a va­sárnaponként! mozielőadás. Ezekre általában ötvenen-hat- vanan mennek el. Szabó István polgármester ígéretet tett, hogy 1998-ban többet fordítanak a költségvetésből a kultúrára. A hozzászólásokból kiderült, hi­ába támogatja a rendezvénye­ket az önkormányzat, ha azokat érdektelenség fogadja. Az I—III. negyedéves gazdál­Szinte alig fordult elő kortárs előadókkal kapcsolatos konflik­tus. A tanulók nyelvén szóló előadásokat többnyire a tanárok jelenléte nélkül tartják. A ’94-ben indult program so­rán évente eddig több tucat me­gyei és egri kortárs segítőt, azaz olyan 17 éves fiatalt képeztek ki aki avatott módon, aki saját közegében tud hozzászólni, elő­adást tartani a megelőzés, a szexuális élet kérdéseiről. Ez nagyban segíti a témával kap­csolatos idegenkedés leküzdé­sét, az elfogadást, a hatékony meggyőzést. A program me­gyei része jelenleg - pénzhiány miatt - ugyan szünetel, de az egri városi vezetés jóvoltából a megyeszékhelyen más a hely­zet. A legutóbbi - egri középis­kolások részére tartott ­kodást megfelelőnek tartották a képviselők. Szó esett még a Beniczky-villa értékesítéséről, amelyet a leendő tulajdonos panzióként és lovastanyaként kíván hasznosítani. Nem értett egyet a testület a vízdíj emelésével, de kényszerű­ségből elfogadták. Jövőre 106.20 forintot kell köbméte­renkéntfizetni. Megbízták a polgármestert, járjon el, hogy a jelenleg beteg- állományban lévő háziorvost, aki súlyosan megsérült, ne csak az ügyeleti, hanem a megszo­kott rendelési időben is helyet­tesítse valaki - tájékoztatta la­punkat Vecseri Sándor. ÁNTSZ-kortársképzésen tizen­egy oktatási intézmény huszon­két tanulója vett részt. Őket Símnn Tamás professzor kez­deményezése nyomán - egy tréning keretében a Semmel­weis Orvostudományi Egyetem hallgatói készítették föl a tud­nivalókra. December 3—4—5-én - az AIDS világnapjához kapcso­lódva - az egri Ifjúsági Házban szerveznek nagyszabású ren­dezvénysorozatot - tudtuk meg az egészségvédelmi szakember­től -, ahol az összes érintett (orvosok, tanárok, védőnők, in­tézményvezetők, fiatalok) be­vonásával a témával össze­függő előadásokat, filmvetíté­seket, ismeretterjesztő progra­mokat tartanak. (kovács) ősszel a szerelem... A minap érdekes statisztika került a kezembe. A legtöbb kapcsolat az őszi hónapok­ban ér véget. A felmérők az­zal indokolták az eredményt, hogy az évnek ebben a sza­kában több időt kénytelenek a négy fal között tölteni a szerelmesek. Több idejük van egymást megismerni. Előjönnek a jó és a rossz tu­lajdonságok. Az utóbbi pe­dig kiábránduláshoz vezet. Még ősz van. Szerelme­sek, jó lesz vigyázni! K. É. * Egerbakta - Jótékonysági bált tartanak holnap az álta­lános iskola aulájában. Az összejött pénzzel az egyház- községet segítik. A templom tetőszerkezetének felújítása ugyan már elkészült, de a számlát nem sikerült eddig kiegyenlíteni. A rendezvény este 7 órakor kezdődik. Egerszólát - A szociális és gyámügyi keret pénzmarad­ványát óvodásoknak és isko­lásoknak szánja az önkor­mányzat. Az ezer forint ér­tékű ajándékcsomagot kará­csony előtt kapják majd meg a gyerekek. Ostoros - Ma délután 4 órá­tól tartják testületi ülésüket a képviselők. A tanácskozá­son az I—III. negyedévi gaz­dálkodásról és az 1998. évi költségvetési koncepcióról hallhatnak. A tervek szerint módosítják majd a helyi szociális rendeletet is. Hol­nap este 8 órától jótékony- sági bált rendeznek az is­kola javára a helyi Művelő­dési Házban. Novaj - A helyi adórendelet felülvizsgálata lesz az egyik témája a hétfői, délután 5 órakor kezdődő testületi ülésnek. A képviselők tájé­koztatást kapnak az eltelt időszakban végzett munká­ról, az önkormányzat gaz­dálkodásáról. Első forduló­ban tárgyalják a jövő évi tervet is. Sikeres AIDS-kortársképzés Már kapható a Kiskegyed Konyhája decemberi száma! A tartalomból: • Olvasóink asztaláról ^ • Aprósütemények aprószenteknek • Kuglóf és kísérői • Piskótából gyártva • Trópus a télben • Elcsent karácsonyi receptek • BÚÉK! • Ezt vigye ajándékba! Kiskegyed Konyhája - igazi társ a főzésben ® Mttftdíslftiííöta^fe » Aíilwos puszodh • MojőikAfnes HfutAZ • • C*oKvi,Wl<5-* fciigl«?í « Míkos kitti • B«»:obMÍ iKhter ® * C'»J: tv &>*>>» »ftrfott ® Mamívl .* ♦ .• K»vokr«»rtcrtft ♦ Hsrttnctct, kát»«-* • C*»k>>la44« fcarwm • Tisztelt Ügyfeleink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az 1997. november 26-i keltezésű és a napokban előfizetőinkhez eljuttatott - a szolgáltatásunkkal kapcsolatos változásokról szóló - előfizetői levélben sajnálatos elírás történt. A levélben szereplő szolgáltatási díjak 1998. január 1-től lépnek 3 életbe. Telestar-Kábelkom Kábelkommunikációs Kft. .Tudománnyal a népért " TIT Bugát Pál Egyesülete A felnőttoktatás területén jártas, felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatársat keres. Nyelvismeret, jogosítvány, saját gépkocsi előnyt jelent. Érdeklődni személyesen: Eger, Klapka u. 9.1.em. J Tel.: 36/310-743 - ! CENTRUM Értesítjük tisztelt vásárlóinkat, hogy a Centrum Áruházban élelmiszer- és vegyiáru-készletünket felszámoljuk. November 28-29*30 és december 1-jén minden élelmiszeráru és vegyiáru 20% engedménnyel, j

Next

/
Thumbnails
Contents