Heves Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-30 / 253. szám
4. oldal Hatvan Es Lőrinci Körzete 1997. október 30., csütörtök Erdei iskola helyét kutatták Jövőre, Önökkel, ugyanitt? PETŐFIBÁNYA - Népes, csaknem negyven pedagógusból álló gyáli és környékbeli küldöttség kereste fel a közelmúltban a megyénkbeli települést. Látogatásuk célja az volt, hogy megfelelő helyszínt találjanak tanítványaik jövő tavaszi erdei iskolája és nyári diáktábora lebonyolítására. A vendégek - a helyiek kalauzolásával - bejárták a szóba jöhető helyszíneket az apci Széleskőtől az ecsédi tó érintésével egészen a Mátravidéki Erőműig. Tapasztalataikat elégedetten nyugtázták. Úgy vélték, a feltételek adottak a minden igényt kielégítő elszállásolásra, strandolásra, természetjárásra és sportolásra. így több mint valószínű, hogy amint beköszönt a jövő évi jó idő, gyáli gyerkőcök zsivajától lesz hangos a környék. Ugyancsak a településről származó - noha a fentiekhez csak érintőlegesen kapcsolódó - hír, miszerint a petőfibányai sport- és diáktábor szeretné, ha az országos kék túra útvonalába az illetékesek bekapcsolnák Apcot, a Mátravidéki Erőműt, valamint lakóhelyüket is. Sajátos levelek „Mink natyon etyszerű emberek vatyunk és maka aztatt mongyák szeretti az igasságot azért fordultunk magáhon” - kapom a minap a levelet, „tiszteltt Tari úr!" megszólítással. Többször előfordult, hogy furcsábbnál furcsább módon próbálták egyesek felhívni a figyelmemet sérelmeikre, ám ebben az esetben sokkal valószínűbb, hogy „mindössze” azt szeretnék, ha a sajtó útján lejárathatnák az általuk vázolt ellenséget. Az említett iromány Hatvan egyik oktatási intézményét vette célba, mivel - úgymond - az iskolában a „kakajós” automata vizet ad csoki helyett, sőt, a „pízt” sem juttatja vissza. A levél kitalálója szerint akadt olyan diák - bizonyos Kovács Janika -, akinek már háromezer forintját nyelte el ily módon a rabló szerkezet. Persze, a felháborodott szülők - „szignójuk” szerint csupa Sz.-né, K.-né, T.- né, stb. - hiába fordulnak az igazgatónőhöz, hiszen övé a berendezés, s ennek jövedelméből finanszírozza víkendháza építését. A „szerzők” - írják - hamarosan a „rádijótól meg az új refflektor magazintól” kérnek segítséget. „Szegény emberek vatyunk segejj- ből élünk és többezer forintot elvett tőlünk a gép" - siránkoznak. Anélkül, hogy bármikor is utánajárnék a hasonló módon hozzám eljuttatott problémáknak (hiszen az erőltetett helyesírási fordulatok - különösen, ha más levelekből is visszaköszönnek - eleve gyanússá teszik az indítékot), minden szánalmam a feladóé: a P. Ho- ward-rajongók táborából ugyanis vélhetően már régen kiöregedett, ennek ellenére ármánykodásának színvonala a nyomába sem érhet Hókuszpókénak. Tari Ottó Nemcsak söprögetni kell... A petőfibányai általános iskolások javában takarítják a település közterületeit. Az intézmény az első kiírás óta - immár harmadik éve - folyamatos résztvevője a Nemzeti Egészségnevelési Intézet „Életrevaló Plusssz” elnevezésű akciójának, amelyben nemcsak a környezetvédelem, hanem a testi-lelki egészség kérdése és a közéleti jártasság is a követelmények között szerepel. fotó: t. o. HATVAN: Szüreti „menet” (T. O. felvételei) Alföldi emberek a hajók birodalmában HATVAN - A véletlen jóvoltából szemtanúi lehettünk, amint a pompás autóbusz megállt a városháza előtt Csupa ismerőst fedezhettünk fel a leszállók között: Farkas Kálmánné alpolgármestert, dr. Próbáld Ferenc jegyzőt, Frid- rich Tünde és Németi Gábor önkormányzati képviselőket, Varga Lajosnét, a polgármesteri hivatal intézménykapcsolati irodájának vezetőjét, a Corelli trió tagjait, Tatai István református lelkészt, Pálos Frigyes római katolikus prépostot, no, meg egy csapat gimnazistát, akiket három tanáruk kísért a hosszú út során. Mert nem akárhol járt ám a - nyugodtan mondhatjuk így - delegáció! Maassluis-ban voltak, Hatvan hollandiai testvér- városában, megünnepelendő a partnerkapcsolat aláírásának ötödik évfordulóját. Az ötnapos programról Farkas Kálmánné elmondta: az utazás és a kinttartózkodás költségeit a partnertelepülések közös pályázaton nyerték Brüsszelben, nem terhelve az itteni költségvetést. Ami a látogatás tartalmi részét illeti, azt mindkét fél hasznosnak minősítette. A diákok például angolul cserélhették ki gondolataikat vendéglátóikkal, emellett a tengerparti ország ismert szaktekintélyei tartottak számukra előadásokat Hollandia gazdasági, politikai és kulturális életének jellemzőiről. A gyerekek emellett ellátogattak Delftbe, valamint Hágába is. A fogadtatásról és Maass- luis természeti adottságairól mindenki felsőfokon beszélt. A hatvaniaknak az egyik legnagyobb élményt az jelentette, hogy részt vehettek a hajók ünnepségén, amely kísérőrendezvényeivel igazi csemegét kínált az Alföldhöz és legfeljebb lankákhoz szokott honfitársaink számára. Festmények, babák és fotográfiák HATVAN ES KÖRZETE - Mostanában nem panaszkodhat eseménytelenségre a környék művészetrajongó közönsége: a hatvani Kristály-kastélyban a minap nyílt meg C. Lénárt Ferenc állandó tárlata, a petőfibányai művelődési házban pedig %sidek Kata babakiállítását kereshetik fel az érdeklődők. A Block-csoport munkáinak - szintén a Kristályban - a Czóbel Galéria ad otthont. A Hatvani Galériában ma 17 órakor Szabó Erzsébet, Szokolay Zsoltné ipar- és Lévay Jenő fotóművész, valamint - ezt követően - Topor András festőművész posztumusz tárlata veszi kezdetét. A fenyőharaszti kastélyban Tóth Rozália festőművész tárlatát október 31-én 17 órakor Bessenyei Ferenc színművész nyitja meg. Hatvanban ma délelőtt 9 órára hívta össze a település vezetőségét Szinyei András polgár- mester. A grémium egyebek mellett zajvédelmi rendeletet alkot, beszámolót hallgat meg az egészségügyi alapellátás helyzetéről, s határoz arról is, mekkora hitelt vegyenek fel a kórház rekonstrukciójának támogatására. Lőrinciben ma délután 2 órakor tartja soros tanácskozását a képviselő-testület. A városatyák tájékoztatót hallgatnak meg az oktatási intézmények pedagógiai programjáról, az alapítványok tevékenységéről, valamint a tanácsnokok ebben az évben végzett munkájáról. Wagner Dénes hatvani önkormányzati képviselő november 3-án - a jövő hétfőn - fogadóórát tart a város 7-es számú választókörzetében. E napon 13 és 17 óra között az újhatvani könyvtárban kereshetik fel a település lakói. November 8-án - a jövő hét szombatján - egy kevésbé ismert sportággal ismerkedhetnek meg a hatvaniak és a környéken élők. A József Attila Nevelőotthon sportcsarnokában reggel 8 órától a kutyák és gazdáik szállnak versenybe az Agi- lity-kupáért. A rendezők több mint száz nevezőre számítanak. A BIOECO Alapítvány Kuratóriuma akik személyi jövedelemadójuk egy százalékát alapítványunknak felajánlották. A 19.484 Ft-ot s a BIOECO-házak továbbépítésére használjuk fel. A Hatvani Volán Rt. Beteg Gyermekeiért Alapítvány Kuratóriuma köszönetét mond mindazon dolgozóknak, akik személyi jövedelemadójuk 1 százalékát ajánlották fel az alapítvány javára. Ezúton is ígérjük, hogy figyelemmel kísérjük beteg gyermekeink sorsát. 1 A kuratórium elnöke Hatvan, ÉlíÉjit JKE furatmegmunkáló célgépre több műszakos munkavégzésre. Bérezés megegyezés szerint Jelentkezni lehet: Takács Zoltán divízió-igazgatónál. Telefon: 06-37/341-075. I RENAULT KÉPt AJÁNLATA PEUCHT 389 El 1400 ci1. kenziies fűéi réélis itioé IMI-esévjénti RENAULT LAGÚNA «I 1000 ca1, benzlies, katillzétam Olts kuli riasztl, rééits nul, léizsék I 1W.11.1l RENAULT LACUNA KAMUI RNf 10M w1, kenziies. katalizétins kiviéi lila miéi kL7éiiiiszti,vezetfiMi!llé|zsék 1SM.I5.1S. RENAULT 18 Rl 8 «Él 13M ci'. twins, kitallzétins kiszűrte nctél réélis mai kuli + riasztl 1SS3-« évléntl RENAULT 21GTX 79n non Ft 1175 ti1 tiltlkirai metél Mftfe, Iliét taté, rééléj mii a|.L4M_a. CICIHlMé llldkCSCIB 1M7-« évjéntt / LViUUUf 1 1 A lftiKi.Bijny-Zt.it 57. TelJFlx: 37/388-132,38S-218. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei SOMOS ANDRÁS Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola ^£30^Jászapáti^Tősökjtere^9j^^TeL^57/44Jj-056j|^ax^^^/44^-068 A SOMOS ANDRAS Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola az alábbiakban ad tájékoztatást az 1997/98. tanévtől bevezetésre kerülő pedagógiai programjában szereplő képzési formákról. Miért érdemes a SOMOS-ba jelentkezni?: 1. Egyenes út vezet a felsőfokú képzésbe (akkreditált felsőfokú szakképzés az iskolában). 2. Teljes körű átjárhatóságot biztosítanak a képzési szintek között. 3. A mezőgazdasági szakokból a lehető legnagyobb választékot ajánlják. 4. Egyéb kiegészítő képzésben kell részt venni (számítógép, jogosítvány megszerzése, nyelvvizsgára való felkészítés). Képzési formák: /. Szakközépiskolai képzés A szakközépiskolai képzésben részt vevő tanulók 4 év után (9-12 osztály) érettségi vizsgát tehetnek. Döntően általános Í közismereti), valamint szakmai alapozó képzés (mg.-i, közgazdasági, környezetgazdálkodási szakmacsoportban) történik. Irettségi utáni továbbtanulás, a választott szakon felsőfokú szakképzés (mezőgazdasági menedzser, mezőgazdasági szaktanácsadó asszisztens, környezetgazdálkodási informatikus) megszerzése iskolaváltás nélkül folytatható. II. Szakképzésformái Az OKj figyelembevételével az iskolánk által tervezendő oktatás csak a 9-10 évfolyamot végzett fiataloknak lehetséges. Ezért az 1998/99. tanévtől 9. évfolyamot szervezünk. Az iskolánkban lehetőség van a középiskolai végzettséggel rendelkező fiatalok számára OKj szerinti képzésre (technikusképzés), ill. a szakmával rendelkezőknek érettségi bizonyítvány megszerzésére (szakmunkások szakközépiskolája, 2 éves intenzív nappali képzés). További részletes tájékoztatási lehetőségek: az iskolánk által szervezett pályaválasztási szülői értekezleteken, az iskola nyílt napjain, november hónap minden hétfőjén 9-00-12.00 óráig. (ioas3>