Heves Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-20 / 245. szám

1997. október 20., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Az iszapfolyás megállt, a bűz maradt Gyanúsan kedves Ne ordíts bele a telefonba, ahogy így estefelé szoktad! Még nincs későn, legyél egy kicsit türelmesebb! - szól rám a nejem, mielőtt felven­ném a kagylót. Rajtam ne múljon: már- már kedvesen köszöntőm a hívót. A vonal másik végén kissé túlontúl hosszúra nyúlik a csend, majd barátném meg­lepett hangját hallom: „Csak nincs valami baja, kedves Péter...?” (s. p.) * Útlezárás. Az egri Hatvani kapu teret október 23-án 12.15-13.30 óra között - ko- szorűzási ünnepség miatt - lezárják a jármüvek elől. Ebben az időben a helyijá­ratú buszok is kerülő úton közlekednek, így nem érin­tik a „Stadion bejáró”, „ÉMÁSZ” és „Színház” megállóhelyeket. Műkedvelő nyugdíjasok. A Nyugdíjasklubok „Eletet az éveknek” Országos Szövet­sége a Heves megyei klubok baráti találkozóját holnap délután 1 órakor rendezi meg Egerben, a Megyei Mű­velődési Központban. Min­den kultúrakedvelő, esetleg amatőr szinten művészkedő nyugdíjast szeretettel vár­nak a rendezvényre. Fogadóóra. Dr. Löffler Er­zsébet tanácsnok, az egri önkormányzat kulturális bi­zottságának elnöke szerdán 16-18 óra között az egyházi múzeum irodájában (Szé­chényi út 5.) várja fogadóó­rájára a választópolgárokat. Idősek hónapja. Holnap 14 órától a megyeszékhelyen, az Északi Városrész Gondo­zási Központjában, az Idő­sek Hónapja rendezvényso­rozatához kapcsolódva, a Tinódi Általános Iskola ta­nulói köszöntök műsorral az éltes néniket, bácsikat. Mit csinál Varga Károly? Szerdán 14 órakor a Zeller­vári Közösségi Házban a pé- tervásárai Varga Károly fe- zekas, a népművészet ifjú mestere munkáiból nyílik kiállítás. A tárlaton haszná­lati- és dísztárgyakat egy­aránt megcsodálhatnak a lá­togatók. TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Hatvan belte­rület. 14.00- 22.00 - Eger belterület. (Folytatás az 7. oldalról) Amíg pedig nem lelnek ilyenre, addig meg kell elégedni a jelen­legi állapottal. Remélhetőleg a közeljövőben - természetesen rendelésre - nagyobb mennyi­séget el tud szállíttatni a cég. Demeter Béla, a Terra-Vita Kft. igazgatója nem először ta­lálkozik szembe a problémával. Ő is elpanaszolta érdeklődé­sünk nyomán, hogy a mezőgaz­daságban rendezetlen tulajdoni állapotok miatt nem volt mód az iszap elhelyezésére. Meg­nyugtatásul azonban közölte: Nyíltan, (Folytatás az 7. oldalról) A megyei sportigazgatóságok előzsűrizési lehetőségével kap­csolatban Szabó Imre kifejtette: a kuratórium a civil jogi szemé­lyiségű sportszervezetekkel kí­ván kapcsolatba állni, semmi­lyen állami, önkormányzati lobby nem befolyásolhatja a döntéseiket. Heves megyéből eddig 284-cn pályáztak, de még nem telt le minden kategóriá­ban a beadási határidő. Köpf Károly, az OTSH sport főosztályvezetője előadásában az egy éve megszületett sport- törvény hatásait vizsgálta. Ko­moly gondként értékelte az is­kolai testnevelés helyzetét. Sem a NAT, sem a közoktatási tör­vény nem fogalmaz egyértel­EGER - „Fogadom, hogy mint az Eszterházy Károly Tanár­képző Főiskola elsőéves hallga­tója, a főiskola szabályait, ha­gyományait betartom, a taná­rokkal való kapcsolatom, az in­telligenciám által meghatáro­zott módon alakítom, az elő­adásokra, ha nagyon muszáj, bejárok..." - kezdték fogadal­mukat szombaton a Líceumban Eger környékén lehetőség nyílt arra, hogy egy nagy kiterjedésű területre helyezzék ki a most még a Kistályai úton tárolt mennyiséget. Mihelyst megkap­ják a szükséges engedélyeket, elkezdik a terítést, hiszen újra megnövekedtek az igények a komposzt iránt. Ennek köszön­hetően ki tudják tisztítani a je­lenlegi telephelyüket, s megol­dódik a környéken lakók égető problémája is. A bűz azonban - tette hozzá Demeter Béla - ezután sem fog teljes mértékben megszűnni, hi­szen az iszapcentrifugálás és ­őszintén a műén, s ez nem használ a min­dennapos iskolai testnevelés­nek. Összemosódnak a diák- és egyesületi sport határai. A megoldás a sportiskolái rend­szer újjáélesztése lehet. Létre­hozásuk az önkormányzatokra vár, az OTSH csak hozzájárulni tud a működtetéshez. Nagy József, a Magyar Sza­badidősport Szövetség elnöke, az APEH főosztályvezetője az üzleti vállalkozások tükrében elemezte a magyar sportot. Az európai átlaghoz (2 százalék) képest hazánkban a költségve­tés mindössze 0,25 százalékát fordítják sportra. A különbség visszaköszön az egyesületi adóhátralékokban. Tízszeres igény van az alapítványi támo­összegyűlt elsőéves tanárkép­zősök, a nyitótánc után. A Palo­tást a Quick Tánc-Sport Egye­sület tagjai adták elő. A hagyományos eseményen az ifjoncok gólyaállásban - egy pohár itallal - tettek ígéretet a két diákigazgatónak, s „hivata­losan” is elsőévesek lettek. Hogy kinek, mit jelent ez? Bata Szilvia és Oláh Tünde sze­granulálás a szennyvíztisztító telepen tovább folytatódik. Kérdésünkre - igaz-e, hogy a Terra-Vita kártérítést fizetett egy szomszéd gazdának? - a következőket válaszolta:- A biztosító valóban megté­rítette a közeli telken keletkezett kárt. Telephelyünkről a felhal­mozódott iszap kiszivárgott, s ez idézte elő a rongálást. A kö­zeljövőben megvalósuló áthe­lyezés után azonban már nem kell ilyesmitől tartani, így tehát a környék gazdái is megnyu­godhatnak. Elek Eszter sportról gat ásókra, nyomasztó teher az egyesületek köztartozása. Más szemlélettel, egységesen kel­lene a sportot kezelni és jobban értékelni az elvégzett társa­dalmi munkát - vélekedett. Tibor Tamás, a Gerevich Alapítvány elnöke a magyar él­sport helyzetét boncolgatta. El­sődleges szempont az olimpiai eredményesség, ezért a Sydney 2000 program részesei havi 40-120 ezer forint ösztöndíjat kapnak. A Gerevich Alapítvány a nemzetközi eredmények el­sődlegességét tartja szem előtt, négyéves programmal, távla­tokban gondolkodik. Alkalmi egyesületi kéréseknek nincs ér­telme. Bajzát Rafael rint beavatás nélkül nem lehet igazi főiskolás egy diák.- Középiskolában is szer­veznek hasonló rendezvényeket - mondta Szilvi -, de ennek a légköre „felnőttesebb”, komo­lyabb.- Reméljük, jó lesz a hangu­lat, s egy egész estés nagy buli­val ünnepelhetjük meg felava­tásunkat - említette Tünde. - A fogadalom nagy dolog, de re­mélem, nem kell minden szavát komolyan vennünk. A főiskola tele volt csinosan, lezserül öltözött fiatalokkal. Zsongott az épület. Dobos Dá­vid tavaly diplomázott, mégis eljött a mulatságra:- Amíg hallgató voltam, nem jöttem el a bálra. Most bará­taim, s régi csoporttársaim un­szolására tértem vissza. Az este fénypontja a Takáts Tamás Dirty Blues Band és a P. Mobil koncertje volt. Sokan voltak kíváncsiak a Szepesi Jazz Quartettre, és a Kabinet Rt. Rock and Roll Party-jára is. (elek) Fogadalomtétel - gólyaállásban A P. Mobil koncertje a Líceum aulájában Toilvégen Hamis a tanú Mitől tanú egy tanú? Attól, hogy olyasminek van a birtokában, aminek a többiek nem, és amire mások mégis kíváncsiak. Tud, tehát tanúsít. Megbízható, tehát hiteles. Viszont, mitől tanú egy tanú ma Magyarországon? Attól, hogy fél, hogy húzódozik. A tanú védtelennek és kiszolgálta­tottnak érzi magát. Ezért inkább hallgat. Ebből nem lehet baj. Persze, ebből lehet csak igazán. Kis idők, kis, néma tanúié a kor. Macerás, kellemetlen, kicsit az árulkodásra rímelő, megve­tett kategória. A tanú inkább hamis, huncut, cselez, próbálja ki­ügyeskedni magát a hurokból. Jobb nem belekeveredni. Eddig nem túlzottan segítették hozzá a még nem annyira ön­tudatos polgárt, hogy méltón élhessen kötelmeivel. Jelek azért vannak. Hatályba léptek az igazságügy-miniszter módosító rendeletéi a népi ülnökök, illetve a tanúk díjazásáról. Az idé­zésre megjelent tanúnak az útiköltség mellett a munkából kieső időre térítés jár. A félelem bére: a munkaviszonyban állókat a munkából elmulasztott teljes időre átlagkereset illeti meg - a munkáltatótól. Van is öröm ilyenkor a munkahelyen. A vállalkozót a munkából elmulasztott teljes időre díjazás­ban kell részesíteni, összege óránként 60 forint. Legfeljebb napi 330 forint. Ne lumpoljon az állam pénzén! Ha a lakóhelyről való elindulás és a visszaérkezés között több mint nyolc óra te­lik el, akkor naponta plusz 100 forint ellátási költség is jár. így aztán el is van látva jól. Persze a tanúskodás nem üzlet, a mi helyzetünkben főleg nem. Az állam a maga szerény forintjaival így tudja csak mél­tányolni, hogy a tanú hozzájárul a társadalom alapvető élet­funkciójának fenntartásához. Még így járunk a legjobban. Ahe­lyett, hogy ad, kérhetett is volna. Mint a film gátőr Pelikánjától: ezt a dolgot mi most elfelejtjük, de egyszer kérni fogunk magá­tól valamit. Hát nem jobb ez így? Kicsi, kevés. De, állítólag, a miénk. Keressük a tanúkat rá... Kovács János Útiélmények a Palettában EGER - A napokban jelent meg a Paletta, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola közéleti lapja. A kiadvány 16 oldalán a gólyatáborról, a világ leg­szebb országairól: Svájcról és Görögországról, az ópuszta­szeri Feszty-körképről tud­hatnak meg többet a fiatalok. Érdekes riportokat olvas­hatnak a diákok ifj. Feszt- baum Bélával, a Csinibaba című film egri dobosával, to­vábbá Gulyásáé Székely Évá­val, az ének-zene tanszék ve­zetőjével, valamint Szalay Ferenc festővel. A lapban helyet kapott még a humor, a kultúra, valamint a főiskolai programok ismerte­tése is. Előbb rabolt, aztán lőtt DOROGHÁZA - A posta dolgozóit október 14-én dél­előtt fegyvernek látszó tárgy- gyal - arca elé fehér zsebken­dőt tartva - a pénztárbeli ösz- szeg átadására kényszerítette ismeretlen fétfi. Mivel a dol­gozók ezt megtagadták, ő be­nyúlt az asztal mögé, s a fió­kból jelentős mennyiségű kö­tegelt ezrest emelt ki. A postáról kijövet egy lö­vést adott le, majd - gyalog - az erdő felé menekült. A férfi 170-175 cm magas, vékony testalkatú. Haja rövid és barna, hangja vékony, kül­seje ápolatlan. Sötétszürke felsőrészt, szürkéskék nadrá­got, surranót viselt. A rendőrség 100 ezer forint jutalmat ajánlott fel a nyom­ravezetőnek. Kérik, aki info­rációval tud szolgálni, az hívja a 321411-255-ös telefon­számon a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságot. Itt a legújabb Kiskegyed! • Anya meg a lánya - plusz 24 oldalon • Maximális pontszámmal a létminimum alatt • Lány a mosóban • Katalinokra várunk! Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin! wí.iesíírt Magyar-svéd ipartörténet A megméretés három évtizede Az 1967 októberében született magyar-svéd ipari együttműkö­dési megállapodás a nyitás jó példája volt hazánk és a fejlett észak-európai ország között - hangzott el tegnap a megyeszék­helyen. Az akkori Finomszerelvénygyár és az AB Mecman olyan szerződést kötött, amely lehetővé tette nálunk pneumati­kus elemek gyártását. EGER - A jubileumi megem­lékezésen arról is szó esett, hogy az együttműködés az 1980-as évtized végéig folya­matosan bővült. Az importlibe­ralizációt, majd a rendszervál­tást követően a két fél vegyes vállalatot hozott létre. A Mec- man-Eger Kft. az automatizá­láshoz szükséges elemekkel látta el a hazai cégeket és a szomszédos országokba is ex­portált. A Mecmant 1991-ben meg­vásárolta a német Mannes- mann-Rexroth cég, s így az egri kft.-nek a svéd, majd 1993-ban a magyar része is német tulaj­donba került. A Berva Finom­szerelvénygyártó Rt. akkori Mecman-üzeme is a társaság része lett! A jelenlegi Rexroth-Mecman Kft. az elmúlt években fél milli­árd forintos fejlesztést valósí­tott meg. Pneumatikái termé­keit főleg Németországba és Svédországba exportálja. Év végéig 1,5 milliárdos árbevé­telre számítanak, számottevő nyereség mellett. (m. k.) A HEVESTHÍRIAP ma ertöten^« «m romion Ij^jAnamnvuui'UOKiciaacnttwivu ÜGYELETE: Újságíró: Barta Katalin Telefon-(36)413-853 ! Fax - (36)412-333 * Hirdetésfelvevő: Petruczné Kovács Agnes Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: Gazsó Lászlóné Telefon-(36)412-646 È \ A I I

Next

/
Thumbnails
Contents