Heves Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-01 / 229. szám

2. oldal 1997. október 1., szerda Hatvan És Lőrinci Körzete Újra együtt a nagy csapat - A rózsaszentmártoni általános iskolában tartotta jubile­umi, 25 éves osztálytalálkozóját az 1976-ban végzett osztály. Bár az idő múlása látszódott a „véndiákokon”, azonban az emlékeik még frissek. A találkozóra eljöttek volt tanáraik is, köz­tük Jakab István osztályfőnök. fotó: fáczán attila Már nem téveszthető össze nyomortanyával a postaépület KEREKHARASZT - Immár ezer forintot adományozott a nem hasonlítható - mint azt né- renoválásra. hány héttel ezelőtt megjegyez­tük - a korai londoni kapitaliz­mus nyomortanyáihoz a kerek­haraszti postahivatal. A vezető, Lázár Józsefné szomszédainak, rokonainak segítségével újjá­varázsolta az épületet. A postamester utólag úgy véli: a felújítás során többen is segédkezhettek volna, mivel az egész településrész érdeke lenne, hogy ne éktelenkedjen a csúf viskó a központban. Ám az összefogás nem jött létre. Talán említett cikkünknek is köszönhető, hogy mégsem ma­radt meg korábbi állapotában „Hatvan-külső” egyik közin­tézménye. Tóbi János önkor­mányzati képviselő segítségé­vel a polgármesteri hivatal 150 Természetesen az összeg csak részben fedezte a költsé­geket. Kovács Gábor és vil­lanyszerelő brigádja ingyene­sen felújították a vezetékeket, Kui Sándor kőműves és Tóth Dezső - családostul - a küllem csinosításában serénykedtek, így mára meg lehet nézni a ta­karos házikót. A tetőt - otthon­ról hozott fából és cserepekből - a postamester asszony férje javítgatta ki. A belső tatarozásra - mint Lázár Józsefné elmondta - né­hány hetet még várni kell. Ez idő alatt - magad Gram, ha szolgád nincsen - megpróbálják „összespórolni” a szükséges építőanyagokat... (-6) Rabló a vonaton HATVAN - A Miskolc- Budapest vonalon utazott az egyetemista, amikor egy idegen mellé szegődött, majd hirtelen pénzt követelt a fiatalembertől. Amaz át­adta teljes „vagyona” felét, azaz húsz forintot, mire a rabló megfenyegette őt, s el­vette márkás karóráját is. Miután a tettes elhagyta a fülkét, a többi utas mobilte­lefonon értesítette a hatvani kapitányságot, amelynek munkatársai már várták a vonat érkezését. A gyanúsí­tott leugrott, s másik szerel­vényen próbált elrejtőzni, ám a járőrök ott is ráleltek. Ruházatát átkutatva megta­lálták a keresett órát. Az il­letőt előállították, s intéz­kedtek előzetes letartózta­tásba helyezéséről. Adományozni a rászorulóknak HATVAN - Az ENSZ a szegénység elleni küzdelem világnapjává nyilvánította október 17-ét. Ebből az al­kalomból a hatvani Család- segítő és Szociális Szolgálat gyűjtési akciót szervez. Áz intézmény a Bástya utca 12. szám alatti központ­jában (telefon: 342-148) ok­tóber 10-ig várja az adomá­nyokat - elsősorban hasz­nált, de még jó állapotban lévő ruhákat, cipőket, ház­tartási eszközöket, játékokat -, amelyeket szétoszthatnak a rászorulók között. Az összegyűjtött javakat október 17-én vehetik át az érintettek. Megnyílt a lignitbányászati emlékház RÓZSASZENTMÁRTON ­Régóta várt eseményre került sor az elmúlt hét végén a mát­raaljai községben. A lignitbá­nyászat bölcsőjében végleges helyre talált a bányászati emlé­kek gyűjteménye. A könyvtár épületében, az emlékházban Ármány Rozália általános iskolai tanuló mondta el Ursitz József versét, majd Láng Jánosné polgármester asszony köszöntötte a megje­lenteket, aki elmondta: az ön- kormányzat már tavaly elhatá­rozta, hogy méltó helyet bizto­sít az anyagnak. Ezután Ursitz József Kos- suth-díjas nyugalmazott válla­lati főmérnök emlékezett vissza a mátraaljai lignitbányászat tör­ténetére. Visszatekintett a kez­detekre, majd a háborús évekre, amikor a föld alatti vágatok bunkerként szolgálták a falu mintegy kétezer lakójának biz­tonságát. A mélyművelést ké­sőbb felváltotta a külszíni fej­tés, és egyre korszerűbbé és biztonságosabbá vált a munka. Az előadó kiemelte: e nap emlékezés a régi bányászokra, ám egyben a jövőbe tekintés is. Ezt követően köszönetét fejezte ki Varga József nyugalmazott bányamérnöknek, akinek el­évülhetetlen érdemei voltak a kiállítást előkészítő szervező- és gyűjtőmunkában, valamint az anyag rendszerezésében. Az ál­tala vezetett programbizottság is segítette feladatában. Az ünnepségen Kármán Csaba, a Mátrai Erőmű Rt. szakszervezeti vezetője oklevél­lel és jutalommal ismerte el a rózsái és a gyöngyösi bányá­szati kiállítások szervezésében kiemelkedők munkáját. A Bá­nyaipari Dolgozók Szakszerve­zete országos elnökségének ha­tározata értelmében jutalmat vehetett át Varga József, Dem- jén Sándor és Mihalóczki Imre. Utóbbi két fiatal bányász a gyöngyösi tárlat megnyitásában jeleskedett, ők készítették el a jelképes frontfejtést szimboli­záló gépeket. A helyi Móra Ferenc Általá­nos Iskola tanulóiból álló Suli­fonó hagyományőrző csoport táncos bemutatója színesítette a kiállítás megnyitóját. (f. a.) Képzés-krízis Hatvanban (Folytatás az 1. oldalról A képviselő-testület második embere lapunknak elmondta azt is, hogy ennek ellenkezőjét a helyszínen is szívesen bebi­zonyítják az illetékeseknek. A közlekedési felügyelet mun­katársai nem zárkóztak el at­tól, hogy eleget tegyenek az invitálásnak. A város gépjárművezető­oktatóit nem lepte meg túlsá­gosan a lapunkból szerzett ér­tesülés. „Már régóta pallos­ként függ a fejünk felett az említett lépés” - állították kö­zülük többen, hozzátéve: mindez nem hozható össze­függésbe az írásba foglalt kö­vetelményekkel, hiszen meglá­tásuk alapján Hatvan minden vonatkozásban megfelel az elvárásoknak. Mi több, a for­galom mértéke és az autópá­lya közelsége miatt - a képzés szempontjából - még kedve­zőbb is itt a helyzet, mint az ország számos egyéb városá­ban, így például a közeli Sal­gótarjánban. Ami a jövőt il­leti - tették hozzá -, az autó­pályadíj bevezetése előrelát­hatólag még magasabbra emeli a követelmény szintet. Az oktatók szerint a jármű­vezető-tanulók is rosszabbul járnának, ha elkerülne Hat­vanból a képzés, mivel a munkahelyhez kötöttség és az utazási kiadások tovább nehe­zítenék a jogosítványhoz jutás esélyeit. (tari) Az „aranylábú” fiúk A rózsaszentmártoni labdarúgók a gyöngyösi körzeti bajnokságban szerepelnek. Az elmúlt idényt a harmadik helyen zárták, ám ősszel játékuk elmaradt a várakozás­tól. Sebaj, lesz ez még jobb is! fotö: fáczán attila VENDÉGLŐ CSALÁD/ ES EGYÉB » RENDEZVÉNYEK s LEBONYOLÍTÁSÁT VÁLLALJA. TEL.: 37/387-267 A PETŐFIBÁNYAI Zagyvaszántó területére kézbesítőt keresünk a Heves Megyei Hírlap terjesztésére. Érdeklődni a 37/319-162-es telefonszámon lehet. MEGRENDELŐLAP Ha havonta Önnél marad! Alulírott .........................................................................(név) ..... ................................................................(irányítószám, helység) ...............................................(utca)....gi.....(házszám)..........(ajtó) m egrendelem a HEVES ó"H^WPcímű lapot .............................................példányban • Az előfizetési díjat a fenti címen jelentkező kézbesítőnek fizetem. • Az előfizetési díjat a.................................pénzintézetnél vezetett Y,,...........................................folyószámláról egyenlítem ki. ( Kétjük, hogy a banknak adjon megbízást a hírlapdíj átadására.) A megrendelőlapot a következő címre szíveskedjen feladni. AS-M Kiadói Kft. Heves Megyei Irodája 3301 EGER, Pf. 23 Vidéken a Heves Megyei Hírlap terjesztőinél lehet előfizetni. Alap megrendelhető továbbá a 36-412-646 telefonszámon is. Előfizetési díj egy hónapra 645 Ft Rózsai falunap Fáczán Attila felvételei 6 napos INGYENES PRÓBAOLVASÁSRA megrendelem a HEVES MEGYEI HÍRLAP-ot NÉV.:......................................................................................................... Cím.:.................................................................................................................Tel.:................................ Ig énybejelentés: AS-M Kft. Heves Megyei Iroda 3300 Eger, Barkóczy út 7. Pf: 23., tel.: 36/412-646 3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Pf.: 48 Tel/fax: 37/341-051 1 % I ft *

Next

/
Thumbnails
Contents