Heves Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-04 / 206. szám

1997. szeptember 4., csütörtök 7. oldal Hazai Tűkör Hiányzó rendeletek, elfogadhatatlan különbségek Emberi jogok katonáéknál Egy felmérés szerint újonc­ként a katonák csaknem 30 százalékának volt része sa­nyargatásban és a megkérde­zettek 14 százaléka ismerte el, hogy öreg katonaként maga is közreműködött a frissen be­vonultak gyötrésében. Érvényesülnek az emberi sza­badságjogok a Magyar Hon­védségnél, ennek ellenére 47 alkotmányos visszásságot talál­tak vizsgálatuk során az Or­szággyűlési Biztosok Hivatalá­nak munkatársai. Az átfogó tájékozódás nem tárt fel olyan kirívó jogsértése­ket, amelyek a honvédség al­kotmányos működését általá­ban veszélyeztetnék, azt azon­ban rögzítették, hogy a törvényi előírás ellenére sem születtek meg egyes jogszabályok. Ilye­nek például az őr-, ügyeleti, ké­szenléti és készültségi szolgála­tokra vagy a keresetet kiegé­szítő foglalkozás engedélyezé­sére vonatkozó rendeletek. A jogi szabályozás a háború- és békeidőben teljesítendő ka­tonai kötelezettségek között sem tesz különbséget, s ezzel az élethez való jog sérülhet. A technikai eszközök rossz álla­pota főleg a kecskeméti repülő­ezrednél aggasztó. Sehol sem írják pontosan kö­rül, milyen alapvető létfeltéte­leket kell biztosítani a sorkato­náknak. Emiatt az élelmezés, a ruházat, a szállás színvonalában elfogadhatatlanok a különbsé­gek az egyes alakulatoknál. Az alkotmányozás időtartama meghatározza a tartalmat is A jövő századnak kell szólnia Az alkotmányozás évtizedének tartják a szakemberek a nyolcvanas évek végén kezdődött időszakot, ám az új ma­gyar alkotmány mind ez ideig mégsem tudott elkészülni. En­nek alapvetően politikai okai vannak. Dr. Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, az Igazság­ügyi Minisztérium főosztály­vezető-helyettese úgy gon­dolja: nem feltétlenül baj, ha kissé elhúzódik a legfőbb jog­szabály megalkotása.-Mi az oka annak, hogy a hasonló országok többségében már megszülettek az új alkot­mányok, s hazánkban még csak a vitaalapul szolgáló szöveg készült el?- Vannak olyan jogelméle­tek, amelyek szerint egy for­radalom, vagy bármilyen más erőteljes társadalmi változás hozza el mindig az alkotmá­nyozáshoz a legkedvezőbb történelmi pillanatot. Ha ezt vesszük alapul, akkor Ma­gyarország bizony elszalasz­tottá ezt. Egy másik teória sze­rint viszont meg kell várni, míg elcsitulnak a forrongás utáni hullámok, s „tiszta fej­jel” kell hozzálátni az alkot­mányozáshoz. Ennek az elő­nyeit kellene most kihasznál­nunk. Tudniillik az alkotmá­nyozás időtartama meghatá­rozza a szöveg tartalmát is. Tehát nem a rosszabbik, csak a másik megoldást válasz­tottuk.-1989-ben Szűrös Mátyás házelnök hirdette ki a már me­rőben új alapokon nyugvó al­kotmányt. Azóta nem tudnak egyezségre jutni a pártok. Kell-e egyáltalán új szöveg?- A jelenlegi alkotmány alapja még 1949-ből való. Először 1972-ben módosítot­ták, majd folyamatosan tol- dozták-foldozták. 1989-ben, a rendszerváltás küszöbén alap­vető pontokban kellett meg­változtatni, ettől azonban még nem jó. A legfőbb törvényt úgy kell megszövegezni, hogy a 21. századnak készül­jön. Szalóky Eszter Pengeváltás földügyben Bizottsági ülések az őszi ülésszak előtt Napirenden a kisebbségek képviselete fotó: feb/kallus györgy 800 gyerek után védőnőt, 1600 után orvost kell alkalmazni főállásban Az iskola-egészségügy reformja A Népjóléti Minisztérium rendeletben szabályozza az iskola­egészségügyi ellátást, hogy a szolgálat országszerte egységes rendben és sokkal hatékonyabban láthassa el feladatát - kö­zölte Kökény Mihály miniszter. Korábban az iskola-egészség­ügyi ellátás működése a tele­pülési önkormányzatok és az oktatási intézmények vezetői­nek jóindulatán múlott, hiszen hiányzott az egységes szabá­lyozás és igen alacsony volt a normatív támogatás. Az új rendelet pontosan rendezi a szolgálat feladatait és a műkö­dési feltételeket. Az iskola-egészségügynek a jövőben gondoskodnia kell arról, hogy az oktatási intéz­mény, mint munkahely, egészségügyi szempontból is megfelelő legyen. A szolgálat munkájának másik része az, hogy nyomon kövesse a tanu­lók egészségi állapotát, szer­vezze a védőoltások beadását, a fogászati szűréseket, az al­kalmassági vizsgálatokat, és kéznél legyen az iskolai bal­esetek, rosszullétek esetén. Jelenleg 4717 óvodában és 3815 általános iskoláhan 1700 háziorvos, 1400 házi gyer­mekorvos és 3560 körzeti vé­dőnő lát el részmunkaidőben iskola-egészségügyi feladato­kat. Az általános iskolákban mindössze 10 iskolaorvos és 180 védőnő tevékenykedik fő­állásban. Az új rendelet értelmében az önkormányzatoknak gon­doskodniuk kell arról, hogy 800 gyermekenként legalább egy főállású iskolai védőnőt, illetve 1600 gyermekenként egy főállású iskolaorvost al­kalmazzanak. A finanszírozást is egysége­sítik. A fejkvóta gyermeken­ként 24,5 forintról 50,7 fo­rintra emelkedik. N. Zs. Horn a bányásznapon. Nincs még egy olyan ágazat, amellyel annyit foglalkozott volna a kormány, mint a bányá­szattal, s nem volt olyan egyezményünk a Bányászati Dolgozók Szakszervezetével, amelyet ne teljesítettünk volna - mondta Hóm Gyula az orszá­gos bányásznap központi ün­nepségén, Nagykanizsán. A miniszterelnök ugyanakkor ki­jelentette: nem várhatja senki, hogy a költségvetés az adófize­tők pénzéből a végtelenségig finanszírozzon gazdaságtalan, ráfizetéses termelést. Új útlevél. A belügyi tárca egyik legfontosabb feladata az európai uniós csatlakozás jog­harmonizációs teendőinek elő­készítése - jelentette be Kuncze Gábor. A feladatokat sorolva a belügyminiszter szólt arról, hogy jövőre több millió útlevél kiadása kezdődik meg. Erre azért is szükség van, mivel ha­zánkat évek óta komoly kritika éri a viszonylag könnyen hami­sítható magyar útlevelek miatt. Semjén az MDF-nél. A Ma­gyar Demokrata Fórum képvi­selőcsoportjának tegnapi lakite­leki ülésén - Lezsák Sándor meghívására - részt vett Sem­jén Zsolt, a Kereszténydemok­rata Néppárt alelnöke is. Sem­jén ismét kiállt a két párt jó vi­szonyának fenntartása mellett. Kamarai vizit. A Munkaügyi Minisztérium támogatja, hogy a gazdasági kamarák minél előbb kapjanak közjogi feladatokat - hangoztatta a munkaügyi mi­niszter a Budapesti Kereske­delmi és Iparkamarában tett lá­togatása során. Kiss Péter alá­húzta: szükséges a tisztességes versenyt hátráltató feketegaz­dasággal szembeni fellépés. A kisebbségek képviseletétől a földtörvény módosításáig terjedt a témák köre, ame­lyekről tegnap tárgyaltak az országgyűlési bizottságok; ez már a hétfőn kezdődő őszi parlamenti ülésszak előkészí­tését jelentette. A 13 magyarországi kisebb­ségnek nincs parlamenti képvi­selete. Ezen a helyzeten akar a kormány változtatni október­ben előterjesztendő törvényja­vaslatával. Erről Gellért Kis Gábor, az Emberi Jogi, Ki­sebbségi és Vallásügyi Bizott­ság elnöke számolt be. A kér­désben korábban már egyeztet­tek a parlamenti pártok, és egyetértettek, hogy ne delegá­lással, hanem választással ke­rüljenek be a parlamentbe a ki­sebbségi képviselők. A földtörvény módosítására irányuló törvényjavaslatot a mezőgazdasági bizottság ülé­sén Orosz Sándor, a bizottság elnöke időszerűnek, fontosnak és parlamenti vitára alkalmas­nak nevezte. Medgyasszay László (MDF) viszont a Mező- gazdasági Gazdasági Társasá­gok Szövetségének nyilatkoza­tát ismertette az ülésen. A szer­vezet úgy véli: a belföldi jogi személyek termőföld-problé­máinak megoldásához nincs szükség törvénymódosításra; az ugyanis csak a külföldiek ter­mőföld-tulajdonlási lehetősé­gének megteremtését segíti elő. Az Európai Bizottság által hazánkról készített országjelen­tés, valamint a csatlakozás pénzügyi következményeit tag­laló Agenda 2000 összességé­ben a magyar érdekekkel egy­bevág és megállapításaiban alapvetően reális. Ezt Somogyi Ferenc, a Külügyminisztérium integrációs államtitkára fejtette ki az Európai Integrációs Ügyek Bizottságának ülésén. Az Alkotmány- és Igazság­ügyi Bizottság úgy foglalt ál­lást: támogatja a kormány nép­szavazás-elrendelését kezde­ményező indítványának általá­nos vitára bocsátását. Levendel: Az átvilágítás eredményei nem változtatnak az erősorrenden Vélemény a közvéleményről A legújabb közvélemény-kutatási adatok szerint a korábban bizonytalan választók közül legtöbben az MSZP-szimpati- zánsok táborához csatlakoztak, miközben a Fidesz nyomu­lása megállt és a kisgazdák radikális nézetei iránti érdeklő­dés érzékelhetően megcsappant.-A politikusok megítélésénél sokkal többet nyom a latba az adott személy képessége, mint esetleges ügynökmúltja - mondja Levendel Adám, a Szonda Ipsos vezetője, akivel a népszerűségi listák alakulá­sáról beszélgettünk.- Augusztusban a biztos szavazók 31 százaléka adta volna voksát az MSZP-re, 23 százalék az FKGP-re, 21 pe­dig a Fideszre. Tartós lehet a szocialista előretörés?- Az MSZP csupán vissza­szerezte a Tocsik-ügy követ­keztében elveszített pontjait - vagyis népszerűsége a tavaly nyári szinten áll -, az említett két ellenzéki párt ugyanakkor megtorpant. A gazdasági élénkülést ak­kor is a kormány érdemének tulajdonítják az emberek, ha számos más tényező is közre­játszik a javulásban. így az­után például a kisgazdák által hirdetett eszmék sem vonza­nak annyi támogatót, mint régen. A Fidesz helyzete ellent­mondásos. Adataink szerint sem olyan magasra, sem olyan mélyre nem juthatnak, mint ’94-ben... Mivel az SZDSZ, az MDF és a KDNP táborából már begyűjtötték a lehetséges szimpátiapontokat, egyelőre nincs tartalékuk. A választá­sok második fordulójában ja­vulhat a helyzetük; az embe­rek többsége ugyanis másod­sorban a Fideszt tünteti ki ro- konszenvével.- Megváltozik-e a választók véleménye arról a pártról, amelynek valamelyik repre­zentánsáról kiderül, hogy érin­tett az ügynöktörvényben?- E téren még kevés a konk­rét tapasztalat. Tény azonban, hogy Csurka egykori önval­lomása nem befolyásolta a MIÉP népszerűségi mutatóit, s Torgyán ügynökhíre sem ren­dítette meg támogatóit. Ezért a napi médiahímek számító át­világítási eredmények alig­ha módosítják az erősor­rendet. Takács Mariann Torgyán az átülés ellen. Az FKGP elnöke, Torgyán József szerint a parlamenti demokrá­cia és a házszabály durva felrú­gása lenne, ha tizenegy volt ke­reszténydemokrata képviselő várakozás nélkül átülhetne a Fidesz-frakcióba. - Ha ezt a szocialista többségű Ország- gyűlés megszavazza, az egyér­telművé teszi, hogy az MSZP lepaktált a Fidesszel - mondta. Elmarasztalt Híradó. Az ORTT Panaszbizottsága elma­rasztalta a Híradót, mivel a mű­sor „méltatlan módon tudósí­tott” a második világháborúban az oroszországi frontokon el­esett katonák hősi emlékművé­nek felavatásáról. Beszéltek a pénzről. Elma­radt a Kápé című üzleti hetilap munkatársai által meghirdetett szerdai utcai demonstráció. Ács László, a tulajdonosok képvise­lője ugyanis ezt megelőzően je­lezte, hogy tárgyalóasztalhoz ül a lap munkatársaival. utos *5 Z dû* 11 Mobiltelefon KÁRTYA kártya EGYÜTT! Információ: 265-90-90, 06-30/30-30-30 http://www . westel900.hu Menet közben nem lehet kézben! Egy szettel vezethet! ; Csak új Weste I 9 0 0 előfizetéssel! Csak W e s t e I 9 0 0 előfizetési kártyával használható! További feltételek a WesteI 900, a WesteI Rádiótelefon Kft., a Keravill, a Fotex 2000 és az O f o t é r t üzleteiben.

Next

/
Thumbnails
Contents