Heves Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-04 / 206. szám
1997. szeptember 4., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Tollvégen A világhódító hevesiek T örténelmi meghatározottságán, megítélésén kíván változtatni megyénk! A térség, s főleg Egerjeién hetének eseményei - egyebek mellett a török államfő mai látogatása, a pénteki NATO-tanácskozás, a Rendőr-kék Hét külföldi vendégeivel - azt tükrözik, hogy az itt élők, az irányítókkal együtt, helyesen és időben ismerték fel: az egyedül üdvözítő, ha ők próbálják meghódítani az országot, a világot. Tenniakarásukkal, eredményeikkel. Ahogy tették az egri II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola nevelői, diákjai. Nem véletlen, hogy intézményük volt vasárnap a színhelye a tanév országos miniszteri megnyitójának. A Vásár Agriában szervezői - a megyei önkormányzat, a gazdasági kamarák - és kiállítói már ötödik éve bizonyítják rátermettségüket. Méltán tölthette el örömmel az ipari minisztert ez az igyekezet, amelynek látványos eredménye a ZF német világkonszern befektetése, a fejlesztést támogató pénzintézetek markáns jelenléte. E törekvésekből kiindulva kérhette a megye vezetése dr. Fazakas Szabolcsút a tárcával öt éve kötött együttműködési megállapodás meghosszabbítására. S joggal remélhető az ipari park létesítésére benyújtott pályázat számunkra kedvező elbírálása. M indennek haszna pedig nem más, mint gazdasági gyarapodás, új munkahelyek, még többet ígérő kapcsolatok. Valamennyiünk boldogulására. (szalay) Családi biztonság az utakon Országos vetélkedősorozat közlekedési ismeretekről Az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság vezetése elhatározta, hogy az idei tanévben az általános iskolák környékén rendszeres rendőri jelenléttel segítik a nebulók biztonságos közlekedését. Intézkednek a kisdiákokat fenyegető bűncselekmények megelőzése érdekében is. Ehhez az is szükséges, hogy a gyermekeinkre leselkedő veszélyek minél szélesebb körben megismerhetők legyenek.-Ezért az elkövetkező napokban felkeressük a tanintézeteket - tudtuk meg Kása József r. alezredestől, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának vezetőjétől. - A baleset-megelőzési bizottságok új kiadványokat juttatnak el a pedagógusok és a szülők tájékoztatásának elősegítésére. S hogy ne válhassanak hamar elfeledetté a hasznos információk, felmenő rendszerű vetélkedősorozat is indul Közlekedik a család címmel. A versenyre jelentkezési lappal lehet benevezni. Azon húsz kérdésből álló teszt is szerepel. A beküldési határidő: szeptember 22. A területi versenyen elért első helyért 20 ezer, a másodikért 10, a harmadikért 5 ezer forint értékű »nyeremény jár. A megyei döntőbe bejutók november 8-án mérik össze tudásukat. A fődíj kétszemélyes külföldi utazás, s még nyerhető 100, illetve 50 ezer forintos díj. Az országoson húsz család vesz részt december 5-6-án a fővárosban, a városligeti műjégpályán. Ott fődíjként személygépkocsi nyerhető. A második helyezett família 500 ezer forint vásárlási utalványt, a harmadik robogót vihet magával. Akik szeretnének részt venni a vetélkedőn, azok a jelentkezési lapot és a tesztet a városi rendőrkapitányságokon kaphatják meg. _______Cikkünk Nyomán_______ H ibás adatot kaptak... Tegnapi számunk 3. oldalán A hiba kiszűrve című írásunkban szóltunk arról, hogy egy tíz éve elhunyt egri személy címére idézés érkezett tüdőszűrésre. A történtekhez dr. Tóth Erzsébet, az Egészségügyi Szűrőállomás vezető főorvosa a következőket fűzte:- Számítógépes adatbázisunk 1994 óta működik, mi akkor a népesség-nyilvántartótól élő személyként kaptuk Boros Kálmánná-címét. Az eltelt időszakban igyekeztünk hitelessé tenni az adatokat, noha közvetlen értesítést nem kapunk az elhunytakról. Egyre inkább naprakészek leszünk, persze van bizonyos átfutási idő. Maximálisan törekszünk arra, hogy ne okozzunk ilyen kellemetlenséget az elhunyt hozzátartozóinak. Nem minden rajtunk múlik. Támogatás az adóforintokból EGER Szabad kezet kaptak a cégek és a vállalkozók. Maguk dönthetnek iparűzési adójuk 20 százalékáról, maximum 2 millió forintról. A városi közgyűlés februári határozatában tíz célt jelölt meg, ahová ezek a forintok gumihatnak. Az iparűzési adófizetők 43 százaléka élt a „címkézés" lehetőségével, ám közülük csak 27 százalék tette meg érvényesen javaslatát. Legnagyobb számban az egészségügy támogatását tartották a legfontosabbnak, ugyanakkor a legmagasabb összeget (4 milliót) az oktatásnak és a.kultúrának (2,7 milliót) ajánlották. Remélhetőleg nem kell a vállalkozókat szociális érzéketlenséggel vádolnunk még akkor sem, ha megnézzük a kördiagramot. A torta legvékonyabb szelete (csupán egy százalék!) a szociális támogatás. Ugyancsak mostohán bántak a műemlékvédelemmel, erre is csak egy százalék jut. A közgyűlés tíz alternatívát kínált: egészségügy, szociális támogatás, oktatás, kultúra, sport, város- szépítés, műemlékvédelem, idegen- forgalom, tömegközlekedés és a civil szervezetek. A „címkézett” adóforintok összege meghaladta a 16,2 milliót. Ebből a civil szervezetek javára 2 millió 223 ezer forint érkezett. Ezen belül a legtöbbet (348 ezer forintot) az Egri Szimfonikus Zenekar Kulturális Egyesülete mondhatja magáénak. A civil szervezeteknek szánt pénzt közvetlenül a címzettek kapják, ezt a közgyűlés legutóbbi ülésén már jóváhagyta. A további variációkra ajánlott összegek konkrét felosztásáról az illetékes bizottságok döntenek. Dr. Estefán Géza jegyző elmondta: ez volt az első év, hogy a vállalkozók beleszólhattak adójuk felhasználásába. A kísérlet bevált. Jövőre - az idei tapasztalatok birtokában - talán módosul a rendelkezés, ám a lehetőség továbbra is adott marad. A pénzeket szeptemberben utalja át az önkormányzat a címzetteknek. (n. z.) Még el sem készült, máris botrányos Avagy: (Folytatás az 1. oldalról)-Mi volt az oka, hogy egyszerre csak megszűnt a befizetés?-Tavasszal nagyobb összeget, 240 ezer forintot fizetett be a lakosság, s én ezt a Tarnamé- rai Takarékszövetkezetnél takaréklevél formájában elhelyeztem. Ennek az volt az oka, hogy mi rendszeresen fizettünk, de a hálózatépítést csak nem akarták elkezdeni.- Ezért keveredett sikkasztás gyanújába?- Egyszer a faluban meghallottam, hogy mit beszélnek az emberek. Aztán kaptam egy idézést a Hevesi Rendőrkapitányságra, ahol valóban kiderült: Prókai sikkasztással vádol. Hangsúlyozom: a pénz megvolt, ezt dokumentumokkal is igazolni tudtam. Átadásra azért nem került, mert a vállalkozó nem mutatott hajlandóságot arra, hogy elkezdje a kivitelezést.- Tehát per lett a dologból...- Nem, mert megszüntették a sikkasztás alapos gyanúja miatt indított eljárást. À pénz nem veszett el, viszont át kellett adnom a bt.-nek, amely viszont továbbra sem kezdte el a munkát. Ezután jelent meg egy körlevél a faluban, hogy nem vádol többet. Viszont az ügy továbbra mi lesz veled, helyi ke sem tiszta, mert voltak családok, melyek fizettek, de levelet kaptak, miszerint tartozásuk van.- Végül is tisztázta magát...- Ettől azonban nem lesz kábeltévé. Kértem a bt.-t, hogy tartson egy lakossági tájékoztatót, ami a mai napig nem történt meg. Én már csak annyit tudok: itt kábeltévének kell lennie, mégpedig azáltal, aki elkezdte! * A lakosság önerőből finanszírozta a rendszer kiépítését, ezért az önkormányzat csak elvi szinten támogatta a szervezést.- Mivel mi nem vettünk részt ebben a fejlesztésben - kommentálta Bencze László polgármester -, ezért hangsúlyoztuk: az emberek jól olvassák el a szerződést, mielőtt aláírják. Egyébként az érintett hölgy elszámolt a pénzzel, amit addig a takarékban tartott, ezért nem látom akadályát a folytatásnak. *- Valóban lezárult a vizsgálat, és megszüntető határozatot hoztunk a sikkasztás vádjában- összegzi a történteket Budai Péterné, a Hevesi Rendőrkapitányság alezredese.- Ezek szerint a hölgy nem követett el hibát?- Az általa is említett tények mellett én csak néhány érdekességre hívnám fel a figyelmet. A szerződésben az áll, hogy aki időközben meggondolja magát, és nem fizet, annak a pénzét nem adják vissza. Tehát nem volt szerencsés dolog a nem fizetést eljátszani, mert a vállalkozó - ha szigorúan vesz- szük - szerződésszegésnek is minősítheti ezt. Mindenki tudta, hogy az első részlet átadása után már fizetni kell. Ráadásul a pénzt a tamamérai szervező takarékba tette, tehát a kamatokkal való elszámolás is problémás lehet.- Végül is hol itt a gond?-Ez a 22-es csapdája. Huszonhét ember már kifizette a teljes összeget, és várja, hogy októberre kábeltévéje legyen. Nem az ö hibájuk, s nem a vállalkozóé, hogy késnek. A pénzt átadták, csak a visszatartással elindítottak egy lavinát. * Szerettük volna megszólaltatni a Prókai Bt. ügyvezetőjét is, telefonszáma azonban titkos, a jelzett helyen nincs a cég nevén készülék, mobilja pedig „átmenetileg” - napokig - nem volt kapcsolható. Épp ezért bármikor helyt adunk a vállalkozó véleményének, már csak azért is, mert 120 család várja Tar- namérán a kábeltévé beindulását. Szuromi Rita Sólyomszem Nem lesz újpesti tréner az egykori kedvelt lila-fehér labdarúgó, Fazekas László - alias Kapa. Elmarad hát a Megyeri úti „kapavágás". A szakosztály menedzsere ugyanis a kialkudott pénzt nem előre, hanem csak két részletben lett volna hajlandó kifizetni. Ez nem tetszett a kiszemeltnek. A döntéshozó (előrelátásával pedig nincs baj. Tudják, hogy hívják? Sólyom. Nomen est omen... (b. s.) Hatvani kazánavató Pénteken, a 12 órakor kezdődő sajtótájékoztató után dr. Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter adja át rendeltetésének Hatvanban az Aranyfácán Konzervgyár új kazántelepét. Abonyi fogadónap A választókörzet egyéni országgyűlési képviselője, dr. Molnár János ma 9-12 óra között fogadónapot tart a város polgármesteri hivatalában. Az eskü főpróbája Az egri Bornemissza Gergely Zászlóaljhoz bevonult újoncok pénteken 14.30 órától a másnapi eskütétel hivatalos helyszínén, a Dobó téren tartanak főpróbát. Nagytályán: ingyen Az önkormányzat döntése nyomán az alsó tagozatos iskola tanulói ingyen kapták a tankönyveket. A felső tagozatosok Makiáron részesülnek tanszersegélyben. A Nagytájáról középiskolába járókat 2 ezer, a felsőfokú intézmények hallgatóit 3 ezer forint illeti meg, amit a polgármesteri hivatalban lehet átvenni. Abasári mérleg A település képviselő-testülete is megvonta az év első felének mérlegét, s hallhattak a helyi polgárőrség tevékenységéről. A próbaüzem előtt álló szennyvíztisztító üzem működtetése is napirendre került. TRAFFIPAXVEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület. 14.00- 22.00 - Hatvan belterület. Petíció az ombudsmanhoz és az országgyűlési képviselőhöz Pöttyös labda helyett levegőért kapkodnak Gyermekeknek pénzért, felnőtteknek ingyen... (Folytatás az 1. oldalról) A szülők - mint az elkeseredett hangú petícióban leírják - a lakhelyük szerinti önkormányzathoz fordulhatnak támogatásért, ha gyermeküket gyógyíttatni szeretnék. S ha szerencséjük van, akkor ott esetleg szociális segélyként „átvállalják” a költségeket. De mi van akkor, ha nincs esélyük?! Különben megalázónak tartják ezt a fajta pénzszerzést... Valamennyien fizetik az egészségbiztosítást, s nem értik; hogy a gyerekeknek miért nem jár alanyi jog.on a térítés- mentes terápia és az ápolás. „Amikor még, úgymond, nem volt demokrácia, addig kezelték ingyen, ameddig szükséges volt, de évente átlag 21-30 napig” a gyerekeket - írják a szülők. Sokan úgy állnak anyagilag, hogy most legfeljebb tíz napot tudnak a családi kasszából finanszírozni. Van, aki még ennyit sem: kénytelenek visszaadni a beutalót. A kékestetői gyógyintézet szakemberei szerint tény, hogy fontos a gyógyszer, a házi gyógyítás elengedhetetlen eleme, de nem ez a járható út az ilyen betegségeknél. Ez erőszakos elnyomása a tüneteknek, nincs garancia a huzamosabb tünetmentességre. Szükségszerű tehát a klímaterápia gyereknek, felnőttnek egyaránt. Az idősebb betegek esetében szerencsére nincs ilyen fi- nahszírozási probléma. Száz felnőtt rehabilitációs ágyat finanszíroz az OEP. Nem is ellenük fogalmazták a petíciót a szülők, hanem a gyerekeikért. Szeretnék végre tudni, hogy a minisztérium milyen meggondolásból hozott ilyen döntést. Figyelemmel kísérjük a petíció sorsát, bízunk benne, hogy sikerül az összefogás eredményeként más belátásra bírni az illetékeseket. Bágyi Ferenc „Szerencse fel, szerencse le...” Bányásznapi programok a Mátraalján VISONTA, GYÖNGYÖS A 47. bányásznap alkalmából a hét végén Visontán, illetve Gyöngyösön ünnepi nftgemlé- kezésekre, s változatos kulturális programokra kerül sor a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és a Mátrai Erőmű Rt. szervezésében. A szakma ünnepe pénteken 14.10-kor Visontán a bányászhősök emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődik. Itt Breuer János bányászati igazgató eleveníti fel elődeik példamutató életét. Ezt követően - délután 3 órakor - Gyöngyösön a régi varmegyeházán Valaska József vezérigazgató nyitja meg az állandó bányászati kiállítást. Szombaton reggel a bányászzenekar zenés ébresztője, s a csinos mazsorettek felvonulása jelzi a szórakoztató programok kezdetét. A rendezvényekre a vármegyeházi Centerbe várják az érdeklődőket. A hivatalos megnyitóra is itt kerül sor délelőtt fél 10-kor, amikor is Sándor László, az MSZOSZ elnöke mond ünnepi köszöntőt. A nap további részében fellép a közönség előtt Pap Rita, Bodnár Attila, Gryllus Vilmos, továbbá a Zeusz kórus és az Ördög szekér néptáncegyüttes. Délután cigánynóta-műsor, humor-összeállítás, valamint a 100 Folk Celsius együttes koncertje szórakoztatja a bányászokat és vendégeiket. A bányásznapi programot este utcabál zárja. A HEVESTHÍRLAP tea attcríA w im ítmoi fJtjg ufena \aotu. ti itentt vnvn ÜGYELETE: Újságíró: ELEK ESZTER Telefon-(36)413-853 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: PETRUCZNÉ KOVÁCS ÁGNES Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: GAZSÓ LÁSZLÓNÉ Telefon-(36)412-646