Heves Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-27 / 226. szám

4. oldal 1997. szeptember 27., szombat Gyöngyös És Körzete Új kábeltévé Vámosgyörkön összegyűlt a kellő számú jelentkező a ká­beltelevíziós rendszerhez. Már a szakhatósági engedé­lyezésért is megtették a kellő lépést, s a MATÁV- KOM rövidesen a megvaló­sítás részleteit ismerteti & fa­lufórumon. Tiszteletdíjból Karácsond képviselői is tá­mogatják tiszteletdíjukból községüket. Legutóbb Zsá- ger József testületi tag aján­dékozott így motoros fűka­szát az önkormányzatnak a település szépítéséhez. Ország-világjárók Gyöngyösön az MMK or­szág-világjárók klubja októ­ber 1-jén tartja legközelebbi találkozóját. Juhász András ny. tanár Belgrádon át Gö­rögországba vezeti az ér­deklődőket - előadásán. Friss katalógus Nagyréde önkormányzata az alkotó munkásságát is be­mutató katalógussal viszo­nozza a község szülöttje, Molnár József festőművész településnek adományozott negyvennél több olajfest­ményét, akvarelljét. Az ál­landó tárlat ismertetője Bu­dapesten készül ezer pél­dányban. Erdei tanulás Gyöngyössolymos felső ta­gozatos diákjai ezekben a hetekben osztályonként két- két napot erdei vadászház­ban és az udvarán sátrakban, meg a természetben tölte­nek. Főleg földrajzi, bioló­giai ismereteiket bővítik a lajosházi táborban. Gazdálkodásról Nagyfügeden szeptember 29-én ülésezik a községi képviselő-testület. A telepü­lés vezetői az önkormányzat idei 1. félévi gazdálkodásá­ról tárgyalnak. Vezeték van, gáz még nincs, de... Az újságírót a műszaki átadás konkrét időpontja várta Eyg telefonhívás részlete: „Lassan három éve, hogy hozzáfog­tak a gázvezeték kiépítéséhez. Sokan befizettük a hozzájáru­lást, kiépítettük a lakásunk belső fűtését. Ám a kidobott olaj­kályhákat vissza kellett hoznunk. Itt van megint a fűtési sze­zon, több százezres beruházással fagyoskodnunk kell-e?” ABASÁR-Településünkön a gázvezetés együtt történik a szennyvízcsa­torna-rendszer kiépítésével, s ez lassítja a haladást, a talajvi­szonyokról nem is beszélve - tájékoztatott Juhász Béla pol­gármester, amikor időpontot kértem egy helyszíni közös szemléhez. - Az önkormányzat szeretné a leginkább, ha volna gáz a vezetékekben, helyreállí­tódnának az utak, hiszen nya­kunkon az ősz - tette hozzá. Juhász Béla találkozásunk­kor a hivatalban egy feljegyzést tett elém, amely szeptember 23- án kelt. Szenczy János, a Grun- domat Kft. - a fővállalkozó - vezetője, Plájer István műszaki ellenőr és a polgármester kéz­jegye található rajta. Ebben az áll, hogy október 15-én lebo­nyolítják a Fő út (Nagy-patak­tól a Gyöngyös felőli végéig), a Malom, Dobó, Ág, Kossuth út (Fő úttól a Ságvári útig), a Ság- vári út fi. ütem), az Álmási, a Szőlőskert, a Hegyalja, a Pipa, a Liget, a Gyöngyösi, a Dózsa, a Múzeum, a Temető (2. ütem) utak, a Tavasz köz, az Aba és a Fő tér gázvezeték-építése mű­szaki átadás-átvételének eljá­rását. November közepére pedig az Árpád, Radnóti, Ságvári út és a Béke tér is átesik ezen a proce­dúrán. A Völgy és a Sport utak is ebbe a sorba tartoznak, de előfordulhat, hogy október kö­zepére hozzák előre az átadást.- A lakosság panasza érthető- mondta Juhász Béla. - A fő- vállalkozó gondjait is kénytele­nek voltunk azonban a sürgeté­sekkel ugyan, de elfogadni. Szűk utcákon 1,10-szer 1,10 méteres árkot kellett ásniuk, hogy mindkét vezeték az elő­írásoknak megfelelően elférjen. A terveket a helyszín szabvány- talansága miatt többször kellett módosítani, ez újabb hatósági engedélyeztetést, időkiesést je­lentett. Voltak előre nem látott ter­mészeti akadályok is. A med­dőhányók miatt 5,6 kilométer hosszú vezetékrendszert kellett építeni ott, ahol csupán 1,7 ki­lométerre számítottak.-Kő és szikla itt minden - legyintett Bihari Béla műve­zető, akivel beautóztuk a falut.- Néhány száz méter csőrend­szer hiányzik már csak a föld­ből. A legtöbb helyen már az utakat is eredeti állapotukba hoztuk. Nagyon nehéz terep az abasári. A szűk utcák, a sziklás- talaj miatt nem mindig tudunk gépeket használni. Út alatt fúrni szinte lehetetlen volt. És sorol­hatnám még! A fővállalkozó maga végzi a munkálatokat. Az alvállalko­zók a terepviszonyok, illetve a gépek gyakori törése miatt két- három nap munka után elvonul­tak a helyszínről. Kézi erővel ásnak, de inkább csákányolnak a dolgozók. S mindenki várja, hogy a szakhatóságok mikor adják áldásukat írásba: gáz ke­rülhet a vezetékrendszerbe. ígéret pontos dátummal van. Bízunk benne, hogy gáz is lesz. Rada Katalin A gázra szomjazó község centruma fotó. gyóni gyula Eljárók helyett - bejárók Növekszik a kis iskola VISONTA Mindössze néhány esztendeje, hogy a visontai felső tagozatos általános iskolások - a helyi önkormányzat jelentős áldozat- vállalásával - megszűntek eljá­rók lenni, saját községükben folytathatják tanulmányaikat. A kibővített, már uszodás torna- csarnokkal is ellátott oktatási létesítményben helye lett min­denkinek, s a korszerűbb, von­zóbb körülmények a korábbinál nagyobb kedvet adtak az isme­retbővítéshez. Boldog Károlyné iskolaigaz­gató örömmel emlegeti, hogy a diáklétszám egyre nő, napja­inkban a kis intézményben már egy híján 90-en tanulnak. Az el­járók helyett már bejárókról be­szélhet: nem kevesebb, mint 27 a máshová való diák. Érthető a szimpátia, hiszen nem akármilyen intézet már a visontai! Tagja a Soros Alapít­vány Önfejlesztő Iskola hálóza­tának, falai közé számítógépről hívható az országos tanterv- bank, s a helyi nevelési prog­ram is igen igényes munkával, pedagógusként 28 napos külön igyekezettel készült. A sokoldalú foglalkozás, a tanulók fejlődéséhez biztosított számtalan lehetőség az ered­ményeken is látszik. Az iskolások közel ötödé volt legutóbb is kitűnő előmenetelű, s csak egyetlen gyerek kapott elégtelen osztályzatot az önér­tékelésre épült pedagógusi mér­legelés alapján. A fiatalok felkészültségére jellemző, hogy a továbbtanu­lókból az első középiskolás évet zárt II-bői 8 vizsgázott megelégedésre, 7 a tanulmányi színvonalát is megőrizte. Az önkormányzati támogatá­sokon túl a visontai intézmény pályázati részvétellel is próbálja gyarapítani az anyagiakat tö­rekvéseihez. Csupán a leg­utóbbi oktatási évben beadott 9 pályázatából 7-et találtak elfo­gadhatónak, s ezeket együtte­sen 4,31 millió forinttal segítet­ték. Ebből fejlesztették a ma már mind nélkülözhetetlenebb szá­mítógépek parkját, s patronál­hatják modeü-iskolaként né­hány közeli község nevelőinek tantervkészítő munkáját is. További kedvet ad az igye­kezethez, hogy az idei őszre kedves játszóteret is kapott az iskola, a jövő tanévet pedig várhatóan a középső - régebbi - építmény felújításával, az épületegyüttes kifestésével kezdheti. (-ni) Ingyenfiizet, félárú napközi GYONGYOSHALASZ A községi önkormányzat sze­rény anyagi lehetőségei köze­pette is segítette a helyi gyermekek őszi iskolakezdé­sét Gyöngyöshalászon. Még korábban biztosította mintegy 200 diák számára ingyen a szükséges füzeteket, utóbb pedig - az intézmény véle­ményét kikérve - a rendelke­zésre álló további 34 ezer fo­rintot is szétosztotta a legin­kább rászoruló tanulók kö­zött. Az önkormányzat köny- nyített a napközi igénybevéte­lén is. Mindazon fiatalok után átvállalta a térítési díj felét, akiket harmadmagukkal ne­velnek a családok, vagy ahol egyedülálló a szülő. A Heves Megyei Területfejlesztési Tanács a területfejlesztésről és rendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 13. paragrafus (3) bekezdése, valamint a területfejlesztési célelőirányzat felhasználásának 1997. évi részletes szabályairól szóló 81/1997. (V. 16.) Korm. rendelet alapján kiírt pályázatáról szeptember 25-i ülésén az alábbi határozatot hozta: Támogatott pályázatok (ezer Ft) 1. AXIS Bt. 2. Csapó Gábor 3. Ecséd Kg. Önk, 4. Egercsehi Kg. Önk. 5. Egri Csillagok Szöv. 6. ER-TANKKft. 7. FARINA Rt. 8. Fish and Food Kft. 9. FOREST-H Kft. 10. G & K Autóservice 11. G.I.A. Kft. 12. Gazsó Ferenc 13. Gironde Kft. 14. GRAFOTIp Kft. 15. Hatvan V. Önkorm. 16. Heves M.Ker. és Ip.Kam. 17. I.T.E. Kft.. 18. Ivánszki Árpád 19. Janovicz Gábor 20. Juhász Miklós . 21. Kerecsend Kg.Önk. Mészkőfeldolgozás, Lovasbázis Idegenforgalmi fejl.progr. 38 kg. hulladékgazd. Szőlőfeldolgozó Panzió Takarmány extrudáiás Halfeldolgozás Asztalosüzem Fejlesztés Borászatfejlesztés Gyümölcstelepítés Flakontöltő gép vásárlás Gépvásárlás Ipari terv.szennyvizhál.fejl. Egri Kongr.Közp.tanulm. Fűrészáru gyártás Autófényező kitelepítés Pékség bővítés Hűsüzem 5 község szennyvízprog. Vendégház 22. Kuzman Győzőné 23. Lőrinci V.Ónkorm. Idősek otthona 24. METROPOLTECH Kft. Varroda 25. MOVINO Kft. 26. Panox Fémipari Kft. 27. Pásztorhús (Tóth Sándor) 28. PIKOPACK TRADE Kft. 29. Rácz József 30. RAMONA Tex- tilip.Ker.Rt. 31. Rehamed Kft. 32. R-KO-NKft. 33. Sípos György 34. Szecskó Miklós 35. Tengely-Közmű Kft. Szőlőfeldolgozás Teherautó alkatr.exportra Gépvásárlás Pétervására Bekölce Ecséd Egercsehi Eger Poroszló Pétervására Bélapátfalva Heves Kápolna Eger Heves Terpes Eger Hatvan Eger Poroszló Eger Tarnalelesz Mezőtárkány Kerecsend Szilvásvárad Lőrinci Füzesabony Eger Lőrinci-Selyp Eger Fröccsöntő gép beszerzés Füzesabony Gombatermesztő növényház Varroda építés Otthonápolási program Terményszárító beszerzés Autószerviz Terménytároló Betonelem-gyártás 36. Tiszamente Mg.Szöv. Tehenészeti telepfelújítás 37. Tóth Tamás 38. Török István 39. Verpelét Kg.Önk. 40. Zobolyák János Gépvásárlás Karosszéria-lakatos műhely Szennyvízhálózat bővítés Mg.gépvásárlás Demjén Heves Mátraballa Kál Hatvan Hevesaranyos Eger Pely Heves Eger Verpelét 2.000, 2.000. 400,­4.200. 4.000, 4.000, 4.600, 2.000, 4.000, 5.000, 2.000, 2.000, 2.000, 3.700 8.000, 2.500, 2.000, 1.700, 3.000, 3.000, 4.200, 2.500, 7.000 3.000, 1.000, 2.500, 3.000, 4.000, 9.000, 25.000 2.000, - 8.000, 3.000, 1.600, 1.500, 4.000, 1.500, 1.700, 5.800, Forráshiány miatt elutasított pályázatok Kápolna-Kerecsend2.000, 1. Agroroyal Kft. Ültetvénytelepítés 2. Balaton K.Önk. Kábel TV stűdiófejl. 3. Bernátné Kis Éva Mg.gépvásárlás 4. Bükkszentmárton 4 kg.környvéd.prog. Önk. 5. Dél-Hm.Kistérs.Társ. Környezetv.prog 6. EDU és Társa Bt. 7. ÉVIZIG 8. Gold-Farm Kft. 9. Ifj. Budai István 10. Kékesi Lászlóné 11. P.vására és Körz.T. Szolgáltató közp. Heves m.szennyv.konc. Terménytároló építése Mg.gépvásárlás Növényház Körny.véd.program 12. Quality Champignons Hűtőtároló építése 13. Quality ChampignonsTérbetonépítés 14. Rácz József Tőzegtároló 15. Református Egyház Kálvin-ház felújítás 16. Szepesi József Mg.gépbeszerzés 17. Tisza-tavi T.f.Ö.Társ. Gazdaságfejl.prog. 18. Tisza-tavi T.f.Ö.Társ. Szúnyogmentesítés 19. Zombori Eszter Mg.gépvásárlás Heves Balaton Nagyfüged B.szentmárton Heves Füzesabony Füzesabony Nagyút Csány Pétervására Kerecsend Kerecsend Demjén Eger Kompolt Nagyfüged Agroroyal Kft. Agroroyal Kft. Cseh István EXINVEST Kft. Gulyka Eszter 6. Jászapáti és Vid.ÁFÉSZ 7. Mátra Cukor Rt. 8. Mátra Volán Rt. 9. NAVINBt. 10. SBS Szerelő Kft. 11. Zele-Bau Kft. Tartalmi és formai okok miatt elutasított pályázatok Hütőház bővítés Ültetvénytelepítés Mg.geptárolo Keresk.Centrum ABC áruház Átállás földgáz tűz. Autóbusz vásárlás Ültetvény telepítés Üzemcsarnok építés Présgép-vásárlás Heves Heves Heves Heves Zagyvaszántó Heves Hatvan Heves Gyöngyöspata Kál Nagyút PERFEKT, A PÉNZÜGYI SZAKOKTATÓ A Perfekt Pénzügyi Szakoktató és Kiadó Rt. 1997 őszétől is meghirdeti az OKJ szerinti közép- és felsőfokú szakmai képzéseit: mérlegképes könyvelő adótanácsadó pénzügyi tanácsadó számviteli ügyintéző pénzügyi ügyintéző OKTATÁS, KÖNYVELLÁTÁS, VIZSGÁZTATÁS EGY HELYEN Kérje ingyenes tájékoztatónkat! Heves-Nógrád megyei Igazgatóság 3300 Eger, Grónay u. 3. telefon, fax: 36-312-242 Zöldszám: 06-80-455-455 (Ingyenesen hívható) vty #1 ! KAEVMETÁL Bt. Eger, Kistályai út 6. Jelentős árengedménnyel 40%-kal kiárusítja a még KAEV-tulajdont képező anyagokat. Forgácsoló- szerszámok Hidraulika-elemek Elektromos anyagok Csiszolóanyagok Gépalkatrészek Anyagmozgató konténerek Nyitva: Hétfőtó'l-Péntekig 6-14-ig Telefon: 36/313-802 (8486) Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi müsormagazin A hét sztárja: Rudolf Péter Drakula százéves Gyereket vár a Renegát Alain Delon vigyáz a nevére Máté Krisztina az új Tv2 műsorvezető-szerkesztője Itt az őszi nyeremény eső! Tvr-hét - a műsorújság Drakula százéves

Next

/
Thumbnails
Contents