Heves Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-18 / 218. szám

2. oldal Megyei Körkép 1997. szeptember 18., csütörtök Több mint kétmilliót kaptak a védőnők A kisgyermekesek támogatására HEVES MEGYE A Népjóléti Minisztérium pá­lyázatot írt ki a területi védőnői szolgálat fejlesztésére, amire a megyéből tizenöten versengtek. A cél a területi védőnői szol­gáltatás minőségének javítása csoportos foglalkozások szer­vezésével, az egészségvédelem, a gyermekvállalás, a várandós­gondozás és a kisgyermekgon­dozás területén, különös tekin­tettel a hátrányos helyzetű csa­ládokra. Mint azt Szókéné Szilágyi Katalin megyei vezető védőnő­től megtudtuk, a minisztérium végül 12 pályázatot fogadott el szőkébb hazánkból. Eger, Gyöngyös, Recsk, Mátrade- recske, Heves, Füzesabony, Bélapátfalva, valamint No vaj és Gyöngyöshalász összesen egy­millió 424 ezer forintot kapott. A műhelymunkák kategóriá­ban pedig még 745 ezer 500fo­rintot nyert a megye. Ezt az összeget a szülésre, a szülői szerepre való felkészítésre, az újszülött fogadására, az anyate­jes táplálás segítésére, vala­mint a kisgyermekes családok egészséges életvezetésének se­gítésére fordítják majd. (elek) Szemétgyűjtés a lakótelepen A takarítás világnapja alkalmából EGER Szeptember 23-át az ENSZ 1992-ben a takarítás világnap­jává nyilvánította. A Környezetvédők Ifjúsági Köre a világnap alkalmából szeptember 20-án - szombaton - Szedd össze magad! elneve­zéssel szemétgyűjtési akciót hirdet az Északi-lakótelepen. A kezdeményezés célja a ját­szóterek, a parkok és a zöldte­rületek rendbetétele, az elszórt hulladékok összegyűjtése, va­lamint az ott élők szemléletének megváltoztatása. A szükséges felszereléseket - kesztyűt és zsákokat - a helyszínen minden résztvevő kap, a hulladék el­szállításáról pedig a polgármes­teri hivatal gondoskodik. A környezetért tenni akaró felnőttek és diákok reggel 9 órakor találkoznak a Cifrakapu úti autóbusz-végállomásnál. Szeptember 19-23. között a Bükki Nemzeti Park szervezé­sében, valamint az egri általá­nos iskolák közreműködésével végzik majd el a turistaútvona­lak és az erdei pihenőhelyek megtisztítását, az erdei szemét összegyűjtését. Ne legyen a vidék „botfulű” (Folytatás az I. oldalról) A kulturális törvény kapcsán elhangzott: indokolt lenne újabb összegeket juttatni a közművelődési intézmények­nek, különös tekintettel arra, hogy a jövőre bevezetésre ke­rülő közművelődési fejkvótával a hálózat működtetése továbbra is komoly nehézségek elé állítja majd a fenntartókat. A jelenlévők egyöntetűen ki­fogásolták azt a szabályozási hiányosságot, amely nem jelöli meg egyértelműen a települések feladatát, nyitva hagyja például a megye és a város szerepét a könyvtárfenntartásban - tudtuk meg Társi Józseftől, a városi művelődési és sportiroda veze­tőjétől. A szakember a megol­dást a központi pályázati lehe­tőségek kihasználásában látja. SZEPTEMBER 20-ÁN: Lesz egy JÓ TANÁCS-unk Szombati számunkban ismét jelentkezik nyolcoldalas, in­gyenes, színes, egészség- és életmódmagazinunk, amelyben többek között olvashat- az új nyugdíjrendszer buktatóiról és előnyeiről,- a klimax enyhíthető kellemetlenségeiről,- a felesleges kilóinktól való megszabadulás rejtélyeiről. Megtudhatja,- mi okozza a horkolást,- mi tartja karban a memóriát. Folytatjuk sorozatunkat, amelyben elárulunk egy fontos „titkot” is: hogyan neveljünk boldog gyermeket. Ne feledje: szeptember 20-án lesz egy JÓ TANÁCS-unk! Több számítógép is várja - az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola hallgatóit a Líceum földszinti folyosóján. A diákok E-mail levelezésre egész nap ingyen használhatják a gépeket. így nemcsak belföldön élő társaikkal, hanem a világ más részeiben élő ismerőseik­kel is felvehetik a kapcsolatot, netán új barátságokat köthetnek. Mindemellett felhasználhat­ják a világhálót választott tanulmányi feladataik témáiban való búvárkodásra is. fotó: perl Milyen jövőt ígér az új nyugdíjtörvény? (Folytatás az 1. oldalról) Jövőre az inflációt jó néhány százalékkal meghaladó mér­tékű - több mint 21 százalékos - lesz a növekedés. 1999-ben pedig az aktívak reálbéréhez igazodik. 2000-ben az áremel­kedéseket 30, az átlagkereset ugrását 70 százalékban veszi figyelembe, 2001-től pedig a fele-fele arány érvényesül. A negyvenes éveik elején járók elgondolkodhatnak, fon­tolóra vehetik a változtatást. Persze, csak akkor, ha hosszú szolgálati időre számíthatnak, s fizetésük kiteszi az átlagbér kétszeresét, ha önkéntesen 1-2 százalékkal többet fizetnek be a tőkefedezeti alapba. A harmincasoknak is tájé­kozódniuk kell, s csak akkor éri meg nekik a fordulat, ha náluk is az előbbi fordulat prognosztizálható. Lényegé­ben ez érvényes a húszon túli- akra is. A most munkába ál­lóknak viszont nem lehet töp­rengeniük. Nekik kötelező a most törvényerőre emelt vari­áció. Azt is emlegetik egyesek, hogy a magán-nyugdíjpénztá­rak léte meglehetősen nyugta­lanító. Szerintük ezek tönkre­mehetnek, ha rosszul gazdál­kodnak, ha ügyetlen befekte­tők, s akkor elvész a pénz. Pillanatnyilag úgy látszik: az állami garancia ettől min­den érintettet megóv. Annál is inkább, mert ellenőrzik - ezt a Pénztárfelügyelet oldja majd meg - a mindennapi tevékeny­séget, a munka minőségét, s még időben közbelépnek, ha valahol valami baj adódik. Nem sikerült teljesíteni vi­szont minden kívánságot. Kü­lönösképp az özvegyek eseté­ben. Az viszont némi meg­nyugvást kelthet, hogy a ko­rábban soha nem dolgozó, ki­zárólag gyerekeiket nevelő asszonyok elhalt férjük után megkapják majd az illető bé­rének 20 százalékát, s ehhez társul majd a már említett szo­ciális típusú időskori járadék, vagyis valamilyen szintű ellá­tásban mindenki részesül. Egészen más kérdés az, hogy a jó elképzelések miként valósulnak majd meg. Ez az, ami némileg tőlünk is függ­(pécsi) Magyar technikai újdonság született Hogyan őrizzük meg fiatalságunkat? EGER, KAPOSVÁR A hírre Riczkó Lajos, az egri Pí-Erő Bt. vezetője hívta fel a figyelmet. Az információ rész­leteit viszont dr. Fiilöp László­tól, a kaposvári Hemotrade Kft. ügyvezető igazgatójától tudtuk meg.- Amiről szólok, egyértel­műen magyar technikai világ- szenzációnak számít. A készü­lék már több változatban kész, hamarosan nemcsak megte­kinthető, hanem megvásárol­ható is lesz. Különlegességét az jelzi, hogy hideg Pí-vízböl hideg párát állít elő. Mindeb­ből következik, hogy energia­takarékosán működik. Nagy­szerűen hasznosítható külön­böző termek illatosítására, bar­lang- és aromaterápiára. Kuri­ózum még az is, hogy automa­tikusan biztosít szabályozott páratartalmat. A kutatócsoport azt is bebi­zonyította, hogy alkalmazása révén egyáltalán nem öregszik a bőr, vagyis hadbavetésével jobban megőrizhető a fiatal­ság, mint bármikor korábban. Arról is értesültünk, hogy a különböző hatásfokú szerke­zetekhez nemsokára hozzájut­hatnak majd azok, akiknek fontos az egészségük konzer­válása. (pécsi) Biztonságosabb vízellátás a faluban PÉLY-Időre teljesítettük a tervezett kiadásokat és bevételeket - fog­lalta össze testületi ülésük egyetlen témájának lényegét Kalmár Mária polgármester, aki elmondta: a vállalkozók fe­gyelmezetten fizetik a kommu­nális adót, ami 250 ezer forintra rúg éves szinten. Ezután a képviselők megbe­szélték a közelmúltban beadott pályázatokat. Az utak építésé­hez hasonlóan egy új kút fúrá­sának költségét is állami támo­gatásból kívánják előteremteni. A fúrásra azért van szükség, mert a települést egyetlen kút látja el, ennek vízhozama vi­szont már nem elegendő. Rá­adásul ha meghibásodik, ivóvíz nélkül marad a falu. Dajkarímek, mesék EGER Gyermeküket már pici koruktól nevelhetik a költészetre, a rit­mus szeretetére az Egészség- ügyi Alapellátást és Bölcsődé­ket Irányító Intézmény Men- tálhygiénés csoportjának fog­lalkozásain. Császi Irén néprajzos muzeo­lógus az Arany János utcai fog­lalkozásokon a gyermekvárás­tól kezdve a szerető arc­simogatókon, csiklandozókon, mondókákon, tomáztatókon, nyelvtörőkön, kiolvasókon ke­resztül bevezet a népmesék vi­lágába, és a magyar népi éne­kes, táncos, sportszerű gyer­mekjátékokat is megismerhetik a kicsik. Sziréna Mozdonykarambol (Folytatás az 1. oldalról) * Káli lakos tett feljelentést J. István emödi lakos ellen. A ká­rosult 15 ezer forint készpénzt, 15 karton cigarettát és egy női kerékpárt - negyvenegyezer fo­rint értékben - kér számon a nevezett férfin. * Kálból jegyzőkönyvezhették a rendőrök azt a feljelentést is, melyben ismeretlen tettes ellen kérik az eljárás megindítását. Az Árpád út egyik családi há­zának ablakán a szúnyoghálót kivágva behatoltak a lakásba, s onnét különböző lakásfelszere­lési tárgyakat loptak el. * Füzesabonyban figyelmetle­nül vezette a dízelmozdonyt V. Zs., beleütközött az előtte álló szerelvénybe. A vasúti közle­kedés gondatlan veszélyezte­tése vétségének alapos gyanúja miatt indult eljárás ellene. Ketyeg az időzített bomba (Folytatás az 1. oldalról) A koalíciós pártok szavazóbá­zisára számító jelölt utalt az időközi választás körülménye­ire. Nem hallgatva el, hogy az a város kasszájából legalább kétmillió forintot emészt fel. A szennyvízberuházást említve szó szerint a következőket mondta:-Ketyeg az időzített pénz­ügyi, gazdasági bomba. Amikor a nézők közül va­laki a felelős, felelősök meg­nevezését kérte rajta számon, attól egyelőre elzárkózott. Vi­szont hangsúlyozta az infra­strukturális fejlesztés iránti el­kötelezettségét, de csak a la­kosság teherbíró képességével összhangban. Gulyás László választási gyűlésének díszvendége Kuncze Gábor belügyminisz­ter, az SZDSZ elnöke volt. A kormánytag kérte a jelenlévő­ket, hogy környezetüket is mozgósítsák a szeptember 28-i voksolásra, s a választók fi­gyelmébe ajánlotta a koalíciós kiválasztottat. A szocialista pártot az el­nöki emelvényen dr. Molnár János, a választókörzet egyéni „honatyája” képviselte. * Kuncze Gáborhoz a hallgató­ság soraiból főként belügymi­niszteri minőségében fordul­tak. A hamarosan kiírásra ke­rülő népszavazás kapcsán vá­laszolta:- Kérem, hogy közügyek­ben foglaljanak állást, menje­nek el minél többen a népsza­vazásra. Fontos volna, hogy a világ ebből azt a következte­tést vonja le: Magyarország elkötelezett az európai csatla­kozás ügyében. Egy hölgy azt tudakolta: miért nem fizet járulékot a He­ves Megyei Rendőr-főkapi­tányság?- Tudni kell - hangsúlyozta a tárca vezetője -, hogy ha a rendőrség kevesebb pénzt kap a működéséhez, az nem jelent­heti egyben szolgálatuk meg­rövidítését. Amennyiben a rendőrségtől azt várjuk el, hogy végezze el a feladatát, akkor tudomásul kell venni, hogy időnként túllépik a költ­ségvetési kereteiket. Kuncze Gábor a jövő évi gazdasági fejlődés várható ha­tásaként 13-14 százalékos inf­lációt és 21 százalékos nyug­díjemelést prognosztizált. A Heves Megyei Hírlap kér­désére - Ön mikor minősítené a NATO-val és a földkérdéssel kapcsolatos népszavazást a külföld számára pozitív meg­ítélésűnek? - elmondta:- A külföld elsősorban azt várja országunktól, hogy az a NATO-ba való belépésre igent feleljen. A NATO ugyanis az „előszobája” az európai uniós csatlakozásnak. Én már akkor elégedett lennék - emelte ki -, ha a részvételi arány megha­ladná az ötven százalékot. (budavári) Amerikai, magyar és német kukoricák bemutatója Melyik jó alföldre, s melyik a hegyvidékre? A bábolnai IKR Termelésfejlesztési és Kereskedelmi Rt. teg­nap Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Jász-Nagykun- Szolnok megyei szakembereket invitált Füzesabonyba, hogy bemutassa kukoricafajta-kísérleteit. HEVES MEGYE A főszervező Lenkey János, az IKR Rt. füzesabonyi szolgál­tató központjának vezetője a Hírlapnak elmondta: a helyi szövetkezetben 18 fajtából álló kukoricatermelési kísérletet folytattak. Hazai, német és amerikai nemesítésűekkel fog­lalkoztak, a koraiaktól a késői érésűekig. Öntözött körülmé­nyek között hektáronként 9-10 tonnás termést várnak. Ezek közül ajánlották azokat, ame­lyek az alföldi viszonyok kö­zött jó hozamokat adnak. Ma délelőtt Bodonyban, a Sziko-Trió Bt.-nél Kovács Ist­ván ügyvezető földjén tíz fajtá­ból álló kísérletsort mutat be az IKR Rt. Ezek a magas hegyvi­dék földrajzi adottságainak megfelelő, hidegtűrő és rövid tenyészidejű fajták. Hektáron­ként nyolctonnás termés beta­karítására készülnek. Bodony­ban a kukoricát virágzása előtt jég verte, de a növények kihe­verték a kárt. (m. k.) « % t á Á

Next

/
Thumbnails
Contents