Heves Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-17 / 217. szám
2. oldal 1997. szeptember 17., szerda Gyöngyös És Körzete Zimányiné Fekete Zsuzsanna az elsősökkel Szarvas Gábomé: A pályázatoké a jövő G Y ÖNG Y ÖSOROSZI Tizenegy osztályban 143 tanuló és tizenhat szakképzett pedagógus kezdte el az idei tanévet az Árpád Fejedelem Általános Iskolában. A képviselőtestület ezerforintos egyszeri támogatásban részesített minden tanulót. Eleinte gondot okozott, hogy három kisegítő osztályt is indítaniuk kellett, ugyanis csoportösszevonások miatt áthelyeztek a gyöngyösi 10-es kisegítő iskolából negyven tanulót.- Bár túl vagyunk a kezdeti nehézségeken, azért még akadnak problémák ezzel kapcsolatban - mondta lapunknak Szarvas Gáborné, az intézmény igazgatója. A tárgyi feltételeink is adottak. Az alapvető szemléltető- és az audiovizuális eszközök rendelkezésünkre állnak. Szerettük volna a számítógép- parkunkat bővíteni, de a pályázatunkat minden indok nélkül elutasították. Három gépünk azért van, amelynek anyagi forrását alapítványi pályázaton nyertük.-Milyen idegen nyelvet tanulnak az oroszi gyerekek?-A német nyelvet oktatjuk már az első osztálytól, majd negyediktől emelt óraszámban.-Hol tartják a testnevelésórákat, hiszen tornatermük még nincs?- Sajnos, ez igaz. A testnevelés-órákat az udvari pályán tartjuk, amit azonban bitumenezni kellene. Ha rossz az időjárás, akkor a művelődési ház nagyterme áll a rendelkezésünkre. Mindezek ellenére a debreceni diákolimpián aranyérmet szerzett Tóth Zsolt 6. osztályos tanulónk. ,- Gyermekétkeztetés, napközi? - kérdeztem az igazgatónőt.- Mivel a szülők igényelték a menzát, így megoldottuk, és délutáni foglalkozásokat is tartunk. A napközi otthoni teendőket a pedagógusok társadalmi munkában látják el.- Milyen terveik vannak?- A pályázatoké a jövő. Legutóbb sportszervásárlásra adtunk be pályázatot. Ebben az évben is szeretnénk elmenni a tardosi sporttábor erdei iskolájába, ugyanis ez már hagyomány nálunk. Kép és szöveg: Fáczán Attila Benzinkutat is építenek a Felső-Mátrában A téli idegenforgalomra készülnek Felvidékiek Mátraszentimrén A nyáron tartották a Felső- Mátrában a szlovák-magyar lakosságcsere ötvenedik évfordulóját. Akkor a kitelepült szlovákok érkeztek Szentimrére, szeptember elején pedig & felvidéki magyarok látogattak el a Szlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége szervezésében. A Gömörpanicáról érkezett negyven személynek nagyon tetszett a felső-mátrai táj és a szentimreiek szívélyes vendéglátása. Októberben Gömörpani- cán rendeznek sportnapot, amelyre meghívták a magyar település küldöttségét. MÁTRASZENTIMRE- A településen befejeződtek a közműberuházások, és az utak rendbetétele is végső szakaszába lépett - tájékoztatta lapunkat Bekecs Andrea jegyzőm. Két utca van még hátra, de reményeik szerint belátható időn belül azok is elkészülnek. A település forgalmasabb helyeire új és a tájba illő pihenőpadokat és hulladékgyűjtő edényeket helyeztek ki, és tovább szépül a sokak által felkeresett felső-mátrai község. Galyatetőn a befejezéséhez közeledik a csatornahálózat kiépítése. Hamarosan elkezdődnek az átadási és átvételi eljárásokat jelentő műszaki próbák. Ezzel megoldódik a településen a szennyvíz okozta probléma. Mátraszentlászlón és Mátra- szentistvánban már a téli idegenforgalomra készülnek. Folyamatosan végzik a sípályák felújítási munkáit és szerzik be a szakhatósági hozzájárulásokat. Amennyiben lesz hó, úgy biztonságos pályák várják majd a téli sportok szerelmeseit. A jegyzőnő elmondta még: sikeres volt a véradás, és mivel a szakrendelés távol esik a településtől, ezért ingyenes szemvizsgálatot is tartottak az ön- kormányzat szervezésében. Bekecs Andreától azt is megtudtuk, hogy jól haladnak a mátraszentimrei benzinkút építésével, és várhatóan még az idén üzembe is helyezik. A térség közbiztonságáról elmondta, hogy a témát legutóbbi ülésén tárgyalta a képviselő-testület. Huszár József r. zászlós beszámolójában kiemelte, hogy jó a kapcsolata a grémiummal, az állandó lakossággal és az üdülőtulajdonosokkal egyaránt. A korábbi évekkel ellentétben megnőtt a bűnmegelőzéssel kapcsolatos feladat. Örömteli azonban, hogy a térség nem sorolható a bűnügyileg fertőzött községek közé. A körzeti megbízott a fogadóóráit a polgármesteri hivatalban tartja. (f. a.) Visszatekintő... Ünneplés székelyföldiekkel GYONGYOSSOLYMOS A hagyományoknak megfelelően szeptember elején ismét szüreti vigasságok voltak a településen. Évről évre nemcsak a megrendezés, hanem az újabb, színesebb programokkal való gazdagodás is jellemzi a rendezvénysorozatot. A helyi művelődési ház gyermekszínjátszói Ludas Matyi és Döbrögi történetének bemutatójával adták meg a háromnapos fesztivál alaphangját. Ezt követte a Gyöngyösi Játékszín „Vásári komédiák” című vidám produkciója. Volt keleti harcművészeti bemutató, női és férfi ököl vívó verseny. Volt program a kicsiknek is: szüreti játszóházban tanulhatták a különböző fogásokat, készíthettek például bőrből különböző dísztárgyakat, eszközöket. Este utcabálon mulatott a falu lakossága. Zárásként következet a fő attrakció, a szüreti felvonulás. Ezt követően a résztvevő csoportok színes gálaműsort adtak a művelődési ház előtt. Az eseményen több mint háromszázan vettek részt, ez a falu lélekszámához viszonyítva nagy szám. A szüreti napok vidám hangulatára jellemző volt, hogy a borsátrakban kínált egyre híresebb solymosi boroknak is köszönhetően mindennap hajnalig szólt a nóta és a népdal a faluban. Vasárnap este, méltón az egész programhoz, tűzijátékkal zárult a solymosi szüret 1997-es programja. Maradandó élményt szerzett a rendezvénysorozat a Székelyföldről, Kápolnásfa- luból érkezett vendégek számára is, akik testvérkapcsolat által először vettek részt a gyöngyössolymosi szüreti ünnepségeken. Bágyi Ferenc A szüreti felvonuláson FOTÓ: BÁROK ANDRÁS Megváltozott » nyitva tartás - a mátraszentimrei szlovák tájházban. Az idegenforgalmi főszezon után hétköznapokon 13.30 és 15 óra között, a hétvégeken pedig 10— 14-ig várják a látogatókat. A szépen berendezett helyiségekben a régmúlt emlékeit, berendezéseit és használati tárgyait tekinthetik meg. fotó: fáczán attila e&écw Bútorok Boltja Gyöngyös, Szurdokpart út 2. T: 37/311 -730 Tálalók, komódok, székek, asztalok, szekrények, konyhai és egyéb bútorok ÁRENGEDMÉNNYEL!! A lengyelpiac mellett, ä TEMETKEZÉS Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 13. Tel.: 37/312-841 munkaidőben. Éjjel és munkaszüneti napokon ügyelet: Tel.: 37/320-014 // MEGRENDELŐLAP Ha előfizet a HEVES Mg11 HÍRLAP _rcJ/ havonta üi30Ftf Önnél marad! Alulírott..............................................................................(név) ................................................................(irányítószám, helység) ...........................................(utca)............(házszám).........(ajtó) m egrendelem a HEVES ®"H^R1APcímű lapot ....................................példányban • Az előfizetési díjat a fenti címen jelentkező kézbesítőnek fizetem. • Az előfizetési díjat a..............................pénzintézetnél vezetett .....................................................f olyószámláról egyenlítem ki. (Kérjük, hogy a banknak adjon megbízást a hírlapdíj átadására.) A megrendelőlapot a következő címre szíveskedjen feladni. AS-M Kiadói Kft. Heves Megyei Irodája 3301 EGER, Pf. 23 Vidéken a Heves Megyei Hírlap terjesztőinél lehet előfizetni. A lap megrendelhető továbbá a 36-412-646 telefonszámon is. Előfizetési díj egy hónapra 645 Ft aláírás MEGNYÍLT Marlboro-Zsákai Italbörze Gyöngyös, Piactér Folyamatos akciókkal meglepetésekkel a megszokott árakon, új helyen is. (7720) STYL-BAU KFT. HÁZÉPÍTŐK BOLTJA Hatalmas raktári készletről kínál- cementet, falazóanyagokat- csempét, padlólapot- csemperagasztót, fugázót- LB Knauff, Terranova vakolatokat- díszburkolatokat- műanyag lambériát Gyöngyös, Kenyérgyár út 9. 3 Tel: 37/311-574 2 Nyitva: hétfő-péntek 7-16 óráig szombat: 7-12 óráig Pedagógus fórumot tartottak - Gyöngyösön az SZDSZ szervezésében a Mátra Szállóban. Sok érdeklődő érkezett a városból és a térségből, ugyanis az est vendége Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter volt, aki előadásában az oktatás aktuális kérdéseit és a NAT-ra való felkészülést elemezte. FOTÓ: FÁCZÁN ATTILA Mátra-kupa Tájékozódási verseny MÁTRA HEGYSÉG A Gyöngyös Városi Természet- barát Bizottság és a Mátra Természetbarát Klub szervezésében rendezik meg október 25-én Mátrafüred térségében Mátra-kupa elnevezéssel a nappali természetjáró tájékozódási túraversenyt. Célja a hagyományok ápolása, lehetőséget biztosítani az ország valamennyi természetjárója számára, hogy összemérhesse szellemi és fizikai felkészültségét. A verseny meghatározása: országos gyalogos, egyfordulós, egyszakaszos, bontott távú, kötött menetsebességes, felső- és középfokú, többkategóriás csapatverseny. Ajánlott felszerelés: csapatonként tájoló, íróeszköz, óra, elsősegélycsomag, ivóvíz, Mátra turistatérkép, a szerkesztésekhez és mérésekhez eszközök és terepöltözet. Találkozás Mátrafüreden az erdészeti szakközépiskola telepén nyolc órakor. A versennyel kapcsolatban előzetes információ kérhető a 37/316-400-as telefonszámon a versenybíróság elnökétől, Nagy Lászlótól, valamint a 37/313-348 és a 37/314-341 -es telefonszámokon Vörös Tamástól és Bácskai Györgytől. 6 napos INGYENES PRÓBAOLVASÁSRA megrendelem a HEVES MEGYEI HÍRLAPOT NÉV.:...................................................................................... C ím.:.............................................................................................Tel.:.......................... I génybejelentés: AS-M Kft. Heves Megyei Iroda 3300 Eger, Barkóczy út 7. Pf: 23., tel.: 36/412-646 3200 Gyöngyös, Zöldfa u. 6., tel/fax: 37/311-697