Heves Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-17 / 217. szám

2. oldal 1997. szeptember 17., szerda Eger és Környéke Az egri Vitézlő Oskola nevű egyesület tagjai he­tente kétszer - hétfőn és csütörtökön - tartják foglalkozá­saikat a Dobó-bástya helyiségében. A zömmel fiatalokból álló 12-13 tagú csapat tagjait az íjászkodás és történelmi hagyomány szeretet és tisztelete hozta össze, fotó: majoros Kató néni az Agria Vásáron EGER A vásári hét péntek délutánján szinte teljesen megtelt a szín­pad előtti nézőtér. Kabaréra várt a tömeg. A humorista pe­dig az ország Kató nénije, Ihos József volt. Az előadás előtt rövid be­szélgetésre invitáltam a mű­vészt.- Korábban sokat dolgoztam a Budapesti BNV-n - mondja Ihos József-, és meg kell hogy mondjam, egy olyan kis város­nak, mint Eger, ez egy nagyon prominens vásár. Én is koráb­ban jöttem ki, hogy szétnézhes­sek, és nagyon jól elszórakoz­tam.- Mit hozott az egri közön­ségnek?- Épp azon gondolkodtam, hogy ha nekem lenne egy pavi­lonom, mi mindent raknék bele. Nyilvánvalóan elsősorban ma­gamat ültetném be, mint Kató nénit, s természetesen raknék ki tejtermékeket, például Kató néni joghurtját. Komolyra for­dítva a szót: lesz zene, próza, szabadtéri alkalomra való dol­gok.- Mikor találkozhat önnel legközelebb az egri közönség?- Pontosan még nem tudom, de ha az előadásnak sikere lesz, minél hamarabb szeretnék ide visszatérni. Talán még a jövő évi Agria Vásár előtt. (e. e.) Szarvaskő - Siroki vár - Bükkszék A Török asztaltól a csodavízig A Heves megye által kínált természeti szépségeket egy-egy hét­végi kirándulás alkalmával érdemes megtekinteni. Lapunk ha­sábjain a kalandozni vágyóknak, a természet szerelmeseinek egy csodálatos, érdekességekben gazdag gyalogtúrát ajánlunk, a „Kalandozások Heves megyében” című kiadványból. HEVES MEGYE A szarvaskői templom melletti rövid kapaszkodón hagyjuk el a falut. Gyalogtúránk során egy gémeskúttal büszkélkedő tanya mellett haladhatunk el, s onnan az erdőbe érünk. A Pap-kő kemény riolittufa tömbje 10—12 méter magasra emelkedik. Két különálló szik­latömbjét a népmonda „kővé vált barát és apácá" -nak ne­vezte el. A gerinc kezdeti ré­szén merészen kiugró kőszirt, a Török asztal az oszmán idők emlékét idézi. A helytől csupán negyedórá­nyi sétára van a riolittufa hegy fokán a romjaiban is impozáns siroki vár. Az időtől megtépá­zott fala a vonuló fellegekkel, s a szikrázó napfénnyel néz far­kasszemet. Ezen építményben élt férjével, Országh Kristóffal szigetvári hősünk leánya, Zrí­nyi Ilona. A sok vihart átélt erődítmény része volt a felvi­déki védő várrendszemek. Az épület kazamatáit, föld alatti fo­lyosóit könnyen faragható rio- littufába vágták be. Sírokban járva érdemes felkeresni a haj­dan lakóhelyekként szolgáló barlanglakásokat. A siroki vártól hat kilomé­terre északra található a gyó­gyító, savanyú Salvus-vizéről híres Bükkszék. A „csodavíz’’ a gyomor- és bélbántalmakban szenvedőknek nyújt enyhülést. (h) HA sürgős... Az Egri Polgármesteri Hi­vatal központi száma: _ 36/410-144 Áramszolgáltató, ÉMÁSZ Rt. Egri Üzletigazgatósága: 411-433 Autóklub ügyfélszolgálata: 414-328 Markhót Ferenc Megyei Kórház-Rendelőintézet: 411- 444 Heves Megyei Vízmű Rt.: 413-633' A városi rendőrkapitány­ság: 412- 555 Egri Vagyonkezelő és Táv­fűtő Rt., távfűtőmű: 412-355 „A ciszterci lélek vesz majd körül bennünket” Ötven év után újjászületett iskola A ciszterci ősök 1198-ban a franciaországi Ciszterciumban kezdték el tanító küldetésüket, ahogy mondották: „Szárnyaló szívvel és a szeretet kimondha­tatlan édességével.’’ Az elmúlt évtizedekben országos hírűvé vált Gárdonyi Géza Gimnázium ismét a rend intézete lett. Lévai Zsolt iskolaigazgató beszélt, a múltról, s a jelenről. — A II. ' világháború előtt Eger legrangosabb iskolája volt ez, ahová felvételt nyerni igazi megtiszteltetést jelentett. Az itt oktatók a szó legneme­sebb értelmében tudós tanárok voltak, akik rendkívül igényes, példamutató életet éltek. Az akkori Szent Bernât Gimnázium tanulói megállták helyüket az egyetemeken, s a külföldi in­tézményekben is, hűek maradva a ciszterci szellemiséghez, öregbítve az egri intézet hírne­vét. Az államosítás nagy válto­zást hozott az iskola életében. A Líceumból a volt érseki tanító­képző költözött az iskolába, majd az átadta helyét a gimná­ziumi oktatásnak, amely később szakközépiskolai oktatással egészült ki. A rendszerváltozás­kor az egri származású kiváló paptanár, Keszthelyi Ferenc - aki jelenleg a váci püspök ­hitoktatóként került a gimnázi­umba. Őt Újfalussi, Lékai, Ke­rekes, majd végül Tádé atya követte, akik valamennyien nagy lelkesedéssel folytatták a majd öt évtizeden át hallgatásra ítélt elődök munkáját. Ennek eredménye, hogy szeptember 1- jén Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumként kezdtük az új tanévet.- Eltökélt célunk - folytatja Lévai Zsolt - visszaállítani a tanórák becsületét, a ciszterci pedagógia alapjait: az elv­szerű, célszerű és módszeres emberformálást. Az elmúlt év­ben kiemelkedő eredményeket értek el tanulóink. Az érettségi­zők tanulmányi átlaga 4 jó lett, s az egyetemre, főiskolákra je­lentkezők 60-70 százalékát fel­vették. Ebben az évben újdon­ságnak számít, hogy két tany- nyelvűvé vált az iskola, és egy speciális angol tagozatot is be­indítottunk. Sikerült létrehozni a második számítástechnikai szaktantermet, s a jövőben sze­retnénk nyelvi szaktantermet is kialakítani, a legújabb, legmo­dernebb berendezésekkel. Na­gyon fontosnak tartjuk az ide­gen nyelv oktatását, hiszen eb­ben látjuk nebulóink jövőjét. Elek Eszter A hét bűnügyi felderítése Fogságban a strand szarkái Az Egri Rendőrkapitányság bűnügyeseit kértük meg arra, hogy hétről-hétre tájékoztas­sák Olvasóinkat sikeres ak­cióikról, eredményeikről. Úgy véljük, ennek tudatában az eddigieknél nagyobb bizton­ságban érezhetjük magunkat. Közúti igazoltatáskor buktak le az autöfeltörők A megyeszékhely felé vezető úton közúti igazoltatásra állítot­tak meg az egri kapitányság munkatársai egy Fiat Chroma személygépkocsit. Kiderült, a járművet Sírokból vitték el, a tulajdonos tudta és beleegye­zése nélkül. A sofőrt, az ózdi M. Tamást menten őrizetbe vet­ték, ám a társai akkor még el­menekültek egy narancs színű Zsigulival. Rövidesen ők is ho­rogra akadtak, ketten a bandá­ból már előzetes letartóztatás­ban vannak. Kihallgatásaikkor több egri és környékbeli autó­feltörést is elismertek. Igazolványok a patakban, lopott cucc a zsákban Sok bosszúságot okoztak az egri strandon a tolvajok. Páran már „kalitkába” kerültek. Az egri B. Csaba leginkább az őrizetlenül hagyott holmikat, táskákat kedvelte. Vígan koto­rászhatott bennük, az a forga­tagban senkinek fel nem tűnt. Mint bevallotta, az értékeket magával vitte, az igazolványo­kat az Eger-patakba dobta. A bíróság elrendelte előzetes le­tartóztatásba helyezését, leg­alább 20 rendbeli lopás alapos gyanúja miatt. Két fiatalkorú strandi szarkával szemben is nyomoznak a rendőrök, akik az autófeltörésektől és a besurra­násos tolvajlástól sem riadnak vissza. (-y) • • A szó az Óné! Oldalunkon lehetőséget biztosí­tunk arra, hogy Ön is elmond­hassa véleményét egy-egy je­lenségről, amin változtatni le­hetne, kellene. Ne késledjen! Vesse papírra, amiről olvasni szeretne! Nincs más teendője, írja le az Ön által fontosnak tartott témá­ról a gondolatait, legfeljebb egy gépelt oldal terjedelemben, vagy annak megfelelő kézírás­ban, és küldje el szerkesztősé­günk címére! Először a megyeszékhelyen: Drogbusz gurul végig utcáinkon Türelmet kérünk! Felhívásunkra számos, köz­érdekű témájú levél és tele­fonhívás érkezett szerkesz­tőségünkbe. ígéretünkhöz híven minden hasznos ész­revételnek helyt adunk len­gőoldalunkon. Ehhez azonban kérjük ol­vasóink megértését és tü­relmét. A levelek tartalmát folyamatosan ismertetjük szerdánként. Megtisztelő bizalmukat köszönjük, s várjuk további javaslataikat. Az egri Ifjúsági Ház szervezé­sében szeptember 24-én, szerdán drogbusz érkezik Egerbe. A fővárosi Drogprevenciós Alapítvány mobilja már reggel 8 órától várja a 20-22 tagú di­ákcsoportokat, osztályokat, il­letve az egyéni érdeklődőket. A szakképzett személyek, valamint kortárs segítőik kö­rülbelül negyvenperces elő­adása alatt nemcsak fűmen és felvilágosító anyagokon keresz­tül magyarázzák el a fiatalokra leselkedő veszélyt, hanem cso­portos és egyéni beszélgetések alkalmával terápiás kezelést is folytatnak. À busz este 8 óráig várja a fiatalokat és öregebbeket egy­aránt, akik díjtalanul igénybe vehetik szolgáltatásaikat. Ugyanezen a napon, este 6 órától indítják el útjára a Ház munkatársai a Szenvedélyeink című sorozatot. Az első előadá­son a prevencióról és az árta­lomcsökkentésről tart előadást dr. Csiszér Nóra, az Erzsébet Kórház Krízis-intervenciós Osztályának osztályvezető fő­orvosa. A főiskolán történt A tüntetés nem megoldás Újra beindult a nyüzsgés az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Hallgatói Önkormányzatának „irodájában”. Az el­sőévesek istápolása mellett - mely lényegében az órarendké­szítéssel és a szociális támogatással kapcsolatos kérdésára­datra történő válaszadásból áll - számos nagyobb feladat el­végzésére is törekszenek.- Az 1997/98-as tanév még sok nehézséget tartogat a HÖK-nek - mondja Sivák Pé­ter, a szervezet alelnöke. - Olyan problémák várnak megoldásra, mint például a hallgatói normatíva növelése, amelynek összege öt éve 65 ezer forint/év/fő. Ennek reál­értéke hozzávetőlegesen 300 százalékkal csökkent. Bonyo­dalmak ekörül is akadnak. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Kongresszusa ezen normatív támogatás 25 száza­lékos növelését tűzte ki célul, ami 81.250 forintot jelentene hallgatónként a felsőoktatás­ban. Ennek elérése tárgyalásos úton lehetetlennek tűnik, tün­tetéssel még kevésbé, ezért két héten át aláírásgyűjtési akciót tartunk, így talán kérésünk meghallgatásra talál. Emellett a jegyzettámogatást is szeret­nénk emelni 25 százalékkal, ami az EKTF esetében most 3 ezer forint. Ami új dolog és egyben egy következő prob­léma forrása is, az a lakhatási támogatás bevezetése. Erre 25 milliárd forint elkülöníté­sét kérte a HÖOK az illetékes minisztériumtól, mindmáig hiába. Vincze Orsolya T MEGRENDELŐLAP Ha előfizet a HEVES g"'HÍRLAP _rQ( havonta Önnél marad! Alulírott..............................................................................(név) ................................................................(irányítószám, helység) .. (utca)............(házszám).. • (ajtó) megrendelem a HEVES¥'H^IAPcímű lapot ....................................példányban • Az előfizetési díjat a fenti címen jelentkező kézbesítőnek fizetem. • Az előfizetési díjat a...............................pénzintézetnél vezetett ..........................................................................folyószámláról egyenlítem ki. (Kéijük, hogy a banknak adjon megbízást a hírlapdíj átadására.) Előfizetési díj egy hónapra 645 Ft aláírás A megrendelőlapot a következő címre szíveskedjen feladni. AS-M Kiadói Kft. Heves Megyei Irodája 3301 EGER, Pf. 23 Vidéken a Heves Megyei Hírlap terjesztőinél lehet előfizetni. A lap megrendelhető továbbá a 36-412-646 telefonszámon is. 6 napos INGYENES PRÓBAOLVASÁSRA megrendelem a HEVES MEGYEI HÍRLAP-ot NÉV.:................................................................ Cím.:............................................................Tel:................. I génybejelentés: AS-M Kft. Heves Megyei Iroda 3300 Eger, Barkóczy út 1. Pf: 23., tel: 36/412-646 A » i \ r

Next

/
Thumbnails
Contents