Heves Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-13 / 214. szám
8. oldal Hírlap Magazin 1997. szeptember 13., szombat A község lakói megértették: nem érdemes csodára várni Recsk végre felébredt Csipkerózsika-álmából Recski származású ismerősöm sokat és szívesen beszél szülőfalujáról. Nosztalgiával emlékezik vissza azokra a ’60-as, ’70-es évekre, amikor jó volt itt élni. Az ércbánya, a kőbánya, a környékbeli munkahelyek biztos megélhetést nyújtottak nemcsak a helyieknek, hanem a szomszédos településen élőknek is. Az akkoriban jól működő cégek nem sajnálták a pénzt a kultúrára, a falu felvirágoztatására sem. A bányász-kultúrotthonban színjátszók, kórusok, alkotó kis közösségek kaptak helyet, s a nagyobb ünnepeken az egész falu megmozdult, hogy együtt szórakozhasson. Bizton számíthattak egymásra az emberek, s büszkén vallották: ők recskiek. Holló Imre: Recsknek van jövője Aztán jöttek a válságos esztendők. Minden javak forrása, az ércbánya szüneteltette működését, a kőfejtőknek alig jutott megrendelés, a siroki Mát- ravidéki Fémművekben megkezdődjek a létszámleépítések. A szajlai központú téesz sem nyújtott már biztonságot az ott dolgozóknak. Sokan utcára kerültek, s sokáig képtelenek voltak túltenni magukat a „sokkon". Egyetlen remény élt mindenkiben: egyszer újra megindulhat a bányában a munka, s akkor visszatér az „aranykor”. A rendszerváltás után azonban kénytelenek voltak szembesülni a kérlelhetetlen valósággal: nem érdemes csodára várni. A saját sorsuk irányításáért kizárólag az itt élők a felelősek. Az akkori új polgármester, Fekete József így látja az elmúlt időszakot:- Eveken át mesterségesen „elaltatták” Recsket azzal az ígérettel, hogy majd az újra üzemelő bánya minden gondot megold. Be kellett látnunk, erre reménytelen várni. Azt vettük észre, hogy a szomszédos Mátrade- recske fejlődésnek indult, mi pedig lemaradtunk. Elodázhatatlan feladat volt a gázvezeték megépítése, a szennyvízhálózat létrehozása, s nem utolsósorban a telefongondok orvoslása. Néhány nagyobb beruházásba a szomszédos Páráddal közösen vágtunk bele. Együtt pályáztunk, sikerrel. S bár a tradicionális munkahelyek megszűnBorsos Imréné: A fiataloknak munkát kell adni A kereskedelmi ellátással mindenki elégedett, ez a pavilonsor mindenki megelégedésére szolgálhat tek, ezzel párhuzamosan újabb kisüzemek, kft.-k alakultak, amelyek amellett, hogy helyi munkásokat foglalkoztattak, iparűzési adóval is gyarapították a települést. Sikerült jó áron értékesíteni a gázvagyont, a kőbánya komoly megrendelést kapott az M3-as autópálya megépítéséhez, s megnyugtató módon eldőlt végre az ércbánya sorsa is. Az új tulajdonos, a kínai-amerikai konzorcium a tervek szerint legalább 800-1000 dolgozót alkalmaz majd. Ez nemcsak a recski munkanélküliek helyzetén segít, hanem az egész térség gondjain is enyhít.- Úgy tudom, az önkormányzat a legnehezebb években is példásan gazdálkodott. A nagyobb beruházásokra szánt hiteleket visszafizették, az intézményeket szinte létszámleépítés nélkül fenntartották, korszerűsítették is. A jövőben még látványosabb fejlődésnek indulhat a község.- így igaz. Ez év végéig elkészül a község részletes rendezési terve. Ezen már szerepel a régóta hiányolt egészségügyi központ, az általános iskola új szárnyának tetőtér-beépítése. Addig is folytatjuk az úthálózat felújítását, amire eddig már több mint 15 millió forintot fordítottunk. Nyugodtan mondhatom, hogy Recsken érdemes megmaradni, mert azon kevés települések közé tartozik, ahol fellendülésre és az életkörülmények javulására lehet számítani. Ezt erősíti meg Holló Imre is, a kőbánya igazgatója:-Tősgyökeres recski vagyok. Természetesen én is emlékszem a régi szép időkre, s nem kevés nosztalgiával gondolok vissza arra, hogy micsoda élet folyt itt hajdanán. De hasznosabb talán előre nézni. Az autópálya-építéshez 280 ezer tonna kőre kaptunk megrendelést az aszfaltgyártásra. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy az elmúlt hat hónapban napi húszórás, nyújtott műszakban, megfeszített tempóban dolgoznak az embereink. Ez a megrendelés hosszú távra is biztonságot nyújt a munkásoknak. S ha végre az ércbányában is megindul a termelés, új fejezet kezdődhet Recsk életében. S hogy hogyan érzi magát egy átlagos recski lakos? Borsos Imréné, aki itt élte le az életét, elégedetten nyilatkozik:- Nagyon szeretem a községet, és az a véleményem, hogy minden reményünk megvan a bizakodásra. A gyerekeink kulturált körülmények között tanulhatnak, szórakozhatnak. Minden szükséges dolgot megvásárolhatunk itt { helyben. S ha azt is megéljük, hogy a .< fiatalok végre el tudnak helyezkedni, azt hiszem, megirigyelhet bennünket sok más település. Barta Katalin Szeptember 8-án a Katona téri PALLADIO fürdőszobaszalon helyett 800 m2-en új néwel a Nagyváradi út 18. szám alatt megnyílt a ?HA TÍIVt/S fi/ZPŐttOZMt/UON Különleges nyitási árengedmények és akciók indulnak vevőink részére. Aki csak megnézi különleges élményt nyújtó szalonunkat, LÁTOGATÓ KÁRTYÁT kap, amely 2000. december 31 -ig engedményes vásárlásra jogosít. * Érdekességek, furcsaságok Henyélnek Nagy-Britanniában a méhek Nem hajlandók előbújni kaptáraikból a méhek - panaszkodnak a brit méhészek. A szakemberek szerint zárkózott magatartásuk oka a mostoha időjárás. Ilyen esős nyárra több mint száz éve nem volt példa Albionban. Az égboltnál csak a méhészek kedélye ború- sabb, akik úttól tartanak, hogy a briteknek idén nélkülözniük kell a friss hazai mézet. Ők persze elsősorban az elmaradó bevételek miatt aggódnak, mert ha a méhek továbbra is makacsul megtagadják a gyűjtést, 1997 számukra nem lesz tejjel-mézzel folyó Kánaán. A Föld és az új társa A Hold mellett újabb társa akadt Földünknek az Univerzumban. Egy apró csatlakozott hozzánk. A meglehetősen prózai névre keresztelt 3753-as aszteroidát kanadai csillagászok fedezték fel. A kisbolygó - legtöbb társával ellentétben - nem egyszerűen keresztezte a Föld pályáját, hanem planétánk gravitációs ereje fogságba is ejtette. Az 5 kilométer átmérőjű égitest a becslések szerint 770 évig lesz útitársunk, majd tovább áll, hogy patkó alakú pályáján folytassa útját a Merkúr és a Mars között. Száműzték Lenint Szentpétervárról A Néva-parti városban megszűnt a Lenin Emlékmúzeum, amelyet abban a házban rendeztek be, ahol az októberi forradalom vezérének lánya, Anna Jelizarova lakott családjával együtt. Az épületet nemrégiben restaurálták, a felújított épületbe pedig már nem költözött vissza a város egykori névadójának szelleme. A múzeum most a század eleji pétervári értelmiség életét ismerteti meg a látogatókkal: a szobákat úgy rendezték be, hogy hűen tükrözze egy korabeli tipikus értelmiségi család ízlését. Kitiltották a hologram-reklámot A világ első hologram-reklámját kitiltották egy londoni üzletközpontból. A 3 és fél millió dolláros költséggel készített hirdetés szereplője a világhírű topmodell, Helena Christensen, akinek bájaiban három dimenzióban gyönyörködhettek a vásárlók. A több mint kétméteres hologram melltartómárkát népszerűsített, sokak szerint túlságosan is nagy hatást gyakorolva a férfiakra. A térbeli kép akkor jelent meg, amikor a vásárló elhaladt a hologramot létrehozó szerkezet közelében: a csábos, kissé lengén öltözött Helena ekkor az arra járó felé fordulva tudatta, mily felemelő érzés a melltartót viselni. A város vezetői úgy találták, hogy - bár a modell semmivel sem mutat többet magából, mint más fehérnemű-reklámokon - a három- dimenziós meztelenkedés szexisebb a kelleténél, és sértheti egyes vásárlók ízlését, ezért Helénát száműzték a bevásárlóközpontból. A fehéme- műgyár viszont sikeresnek ítélte a premiert, és elhatározta: a hirdetést Nagy-Britannia minden nagyobb vasútállomásán bemutatja. Marilyn Monroe zsarolta Kennedyt Hamarosan szenzációsnak ígérkező könyv kerül az amerikai piacra. Szerzője, Seymour Hirsch dokumentumokkal bizonyítja: Marilyn Monroe zsarolta John Kennedy elnököt. Hirsch a New York Timesban elmondta, Monroe súlyos pénzeket követelt JFK-tól, azzal fenyegetőzve, hogy különben kiteregeti kapcsolatuknak minden intim részletét. Bár a szerző szerint Kennedy-apuka egymillió dollárt átutaltatott a szőke filmsztárnak, de az Johntól újabb tekintélyes summát követelt. Állítólag Hirsch birtokában van egy olyan levél, amelyben az elnök megírta Marilynnek, hogy ötszázezernél képtelen most többet összekaparni. Kábító tv-sorozat: vizuális mákony Kábítószerként hat a nézőkre a Star Trek című filmsorozat - állítja egy angol pszichológus. Dr. Sandy Wolfson szerint a hihetetlenül népszerű tudományos-fantasztikus sorozat ugyanolyan függőséget okozhat, mint a keménydrog. A lélekbúvár számos Star Trek-rajongó vizsgálata után jutott erre a következtetésre. Mint nemrégiben megjelent cikkében írja: a sorozat megszállott rajongóinál ugyanazokat a szimptómákat észlelte, mint a narkósoknál. A hűséges nézők egyre izgatottabban várják a folytatásokat, ingerküszöbük folyamatosan nő, és mind nagyobb dózisokat igényelnek a vizuális mákonyból. Ha elszalasztanak egy-egy epizódot, szabályos elvonási tünetek lépnék fel. A neves pszichológus nem ajánl semmilyen terápiát a különös szenvedélybetegség gyógyítására. Szerinte a többnyire tizenéves rajongók előbb-utóbb maguktól is kinövik a scifi-kórt. __ Feren czy Europress Ab,