Heves Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-06 / 182. szám

1997. augusztus 6., szerda 5. oldal Füzesabony És Körzete Nemcsak fűtenek, főznek is Vezetékes gáz az óvodában KÁPOLNA A közintézmények nyári fes­tése van soron a településen. Az orvosi rendelő, az anya- és gyermekvédelmi szolgálat he­lyisége már tiszta, a szakembe­rek ecsetjei a házasságkötő te­rem, az óvoda és az iskola falait is bemázolják majd. A polgár- mester, Lendvai Mátyás említi: - Ma lesz az óvodában a mű­szaki átadás. Ez pedig azt je­lenti, hogy a gyermekintéz­ményben már nem kell majd hagyományos módon fűteni. A korszerűsítés jegyében az itt működő konyha is vezetékes gázzal főzhet a korábbi palac­kos üzemmód után. Az ebédből jut a napközi­seknek, s a községben élő idő­seknek is. Az óvodai és az isko­lai fűtés korszerűsítésére össze­sen kétmillió 300 ezer forintot fordít az önkormányzat. A hangulatnak nem igazán ártott Eső áztatta diákparti SARUD Immár második alkalommal rendezte meg a Baloldali Ifjú­sági Társulás (BIT) füzesabo­nyi szervezete a sarudi Tisza- parti Diákpartit. A ország több mint tíz tele­püléséről érkező csaknem 200 fiatalt Kis István polgármes­ter köszöntötte. A borús, esős idő sem vette el a jelenlévők kedvét, akik a hajnalig tartó diszkóban rop­ták a táncot. A zuhogó esőben ki iszapbirkózáson, ki pedig a kulturális műsorokon, vetélkedő­kön múlatta az időt. Hudák Tamás:- Az időjárás nem egy nyári, szabadidős tábornak kedvezett, viszont a hangulat annál jobb volt. Mindenki bulinak vette a nagy iszaptengert. Egyesek a cipőjüket hajszárítóval szárí­tották, mások pedig papucs­ban közlekedtek. Ebben a tá­borban inkább a szórakozta­tásra, mintsem a képzésre he­lyeztük a hangsúlyt. Kibocsá- tottuk a Balos dalok könyvét is, amely közel 70 éneket tar­talmaz. így volt mit da­lolni a tábor­tűznél... Török Zsolt: - A BIT országos elnöksége is ellátogatott Sarudra. A szervezetnek több olyan or­szágos rendezvénye is van, amelyet a vidéki BIT-esek tartanak meg. Úgy gondolom, a megyénkben fontos, hogy a társadalmi szervezetek fog­lalkozzanak azzal, hogy a fia­taloknak legyen némi ma­gyarságtudatuk, nemzethez való kötődésük. . 0*^, » ms; +&****,+ » Î K Energiatakarékos is az új rendszer Bekötés előtt a víztorony - s újabb kút táplálja KOMPOLT Az önkormányzati keretek kö­zött működő Községi Vízmű lét­rehozásával a település maga vette gondjaiba a helyi vízháló­zatot, s a fogyasztók kiszolgá­lását. A meglévő kutak mellé - a vízhozam növelése érdekében - azóta egy újabbat is fúrtak. Ez utóbbi a meglévők mellett kö­zösen táplálja majd az elmúlt héten felállításra került hidro- glóbuszt.-A Lajosmizséről hozott, 50 köbméter tározására alkalmas víztorony összeszerelésével né­hány napja végeztek a szakem­berek. A torony áll, most a mű­ködtetéséhez nélkülözhetetlen elektromos és vízbekötések munkaárkait ássák. Optimális esetben a hét végére átadásra kész lehet. A jövő héten pedig beszerezhetjük az üzembe he­lyezés érdekében a végleges vízjogi engedélyt - említi Far­kas Pál polgármester. A beruházástól Kompolt víz­ellátása kiegyensúlyozottabb és biztonságosabb lesz. Sőt, a víz­torony révén a rendszer a ko­rábbi üzemeltetésénél költség­takarékosabb. A szivattyúknak nem kell mindig működniük, a gravitáció energiamegtakarítást eredményez. A víztoronynak a jelenlegi hálózati rendszerhez való csatlakoztatása várhatóan nem okoz fennakadást Kompolt község vízellátásában. „Kanadában barátságosabbak...” A magyar válogatottat a kanadai Világku­pán négyen Maklárról erősítették, s velük volt edzőnőjük is. A köteleslányok a fényes érmek mindegyikéből hoztak haza - az eredményeiket már tudatta a sportrovat -, de élményeik tarsolya is színes. MAKLÁR-Hogy nekem mi volt a legizgalmasabb? - kérdez vissza Pólyi Éva, miközben a válaszban a testvére, Ildikó megelőzi: - A repülés. Mármint Éva félt a többiek szerint a legjob­ban ettől. Makiáron még csak ült vitorlázógép­ben, de utasszállító fedélzetén eddig soha. Ferihegytől Frankfurtig tartott a rövidebb epizód, majd Németországból következett egy 10 órás szárnyalás Torontóig. A kanadai főváros rabul éjtette látnivalóival a lányokat. Lévai Anett mégis egy gasztronó­miai esemény különlegességét idézi:-A kínai negyedben jártunk, amikor közkí­vánatra betértünk egy ottani étterembe. S ren­deltünk is...- Evésről ugyanis korai beszélni - jelzi előre Kovácsné Farkas Zsuzsa, a lányok trénere. Volt különben rák, há| polip a terítékben. Ki mit kívánt volna.-Én tengeri kagylóval próbálkoztam - bá­torkodik megjegyezni Kovács Judit.- Liftezett benne egy darabig - emlékszik de­rűsen az edzőnő -, de azért megmaradt. Akárcsak a többiekben, s az ínyencséggel együtt a kínai negyed emléke is. A világversenynek Windsor, egy ottani 200 ezres kisváros adott otthont. A viadal szállodai elhelyezését családoknál való elszállásolás kö­vette. A kísérőprogramok gondos kiválasztása Csapó Mártát és egy másik magyar származású vendéglátójukat, Balatoni Zoltánt dicséri. Eljutottak például a Chrysler autógyárba. Az Eire-tó partjára, ahol fürödhettek is. Alkalmuk volt megcsodálni a Magara-vízesést. Sőt az Egyesült Államok közelsége is csábítóan hatott.-Az USA már volt házigazdája a világbaj­nokságnak, ahol három éve szerepeltünk. Most Detroit tűnt „karnyújtásnyira” - halljuk Ko- vácsnét. - Idehaza kiváltottuk a vízumot, de a határon elmaradt a szíves fogadtatás. Történt ugyanis, hogy a bérelt kocsival ér­kező makiáriakat sehogy nem akarták belép­tetni az Államokba. Torontó egyik parkjában- Minket kiemeltek a sorból. Előbb a Beván­dorlási Hivatal irodája előtt várakoztattak két órát, majd le kellett szurkolnunk még 6-6 dol­lárt fejenként. Utóbbi azért maradt szálka - ezt tényszerűen közli a tanárnő -, mert aprót nem nagyon akartak visszaadni... így is eljutottak Detroitba. A korábbi évek amerikai élményével összevetve a mostanit Ju­dit nem véletlenül fogalmazott így:- Az USA és Kanada két más világ. Kanadá­ban barátságosabbak az emberek... A juharleveles országbeliek jó szándékát Anett a bajban ismerte meg. A verseny előtt be­gyulladt fogát ellátták, de az igazi megköny- nyebbülés az volt, amikor az utasbiztosításra járó 150 dollár helyett a fogorvosnő eltekintett a valós 318 dolláros számla kiegyenlítésétől. A tarka élmények sora a kézről kézre járó fo­tók kapcsán csak dagadt. A makiári I. István Ál­talános Iskola igazgatója, dr. Kovács József jó érzéssel nyugtázta:-A lányok eredményeire büszkék vagyunk. Annak ellenére, hogy az állandó gyakorlásaik miatt alig lehet takarítani a tornatermet... Bemutatók felkapott szereplői lettek a köte­les ugrócsoport tagjai, s nem az ügyességük hi­ányzott ahhoz, hogy most augusztusban az ausztráliai világbajnokságon is ott legyenek. « ­......... ....... . «{budavári) E z a kép a Niagara-vízesésnél készült, Kovácsné Farkas Zsuzsa és a versenyzők Demjéni értékelés A település egycsoportos óvo­dájának vezetői tisztére pályá­zatot hirdetett az önkormány­zat. A képviselők hétfőn rend­kívüli ülésen döntöttek arról, hogy a vezető óvónői teendők­kel újabb öt esztendőre Kovács Istvánnét, a korábbi intéz­ményvezetőt bízzák meg. Abonyi koncert Szombaton este 8 órától mara­toni koncert helyszíne lesz a Füzesabonyi Városi Művelő­dési Központ. A Gusztus '97 elnevezést viselő rockzenei eseményen a környékbeli együttesek mutatkoznak be. A zenehallgatás mellett hajnalig tartó táncra invitálnak a fellépő gárdák: a Corpse, a Vírus, az Andaxin. az Anger, a Derszu Uzala, a Dying Eartht, a Spasm és a Reason... Tófalu is nevezett Az augusztus 24-én rajtoló egri körzeti II. osztályú labdarúgó­bajnokság csapatai között újoncként szerepel a Tófalu SK. Az együttes odahaza mutatkoz­hat be, s mindjárt első ellenfél­ként a szintén frissen alakult Unió Eger gárdáját fogadják a felújított tófalusi pályán. Jiíi \.Jj s ■... J ^ Közösen pályáznak Az ivóvízhálózat bővítése érde­kében Újlőrincfalva a szomszé­dos Saruddal együtt kíván ösz- szefogni. A mielőbbi megvaló­sítás érdekében - a tervek sze­rint - közösen nyújtanák be pá­lyázatukat a területfejlesztési támogatás elnyerésére. Zsűriztek Feldebrön A Virágos Magyarországért versenyre nevezett Feldebrő is. A hasonló lélekszámú települé­sek kategóriájában a területi zsűri a múlt héten vizitált náluk. Turcsányi Miklós és Kiss János a polgármester, Farkas László társaságában szemlézett. A helybeliek nagy igyekezettel készültek a feladatra. Az ön- kormányzati vezető köszöni a lakosság faluszépítő munkáját, külön is az Árpád utcában élőknek. A zsűri később hozza nyilvánosságra értékelését. Sport- és kulturális program a „pusztaszéli oázisban” Lovasverseny, kerti parti BESENYŐTELEK-TEPÉLYPUSZTA-Már tapasztalatokkal indul­tunk - mondja Kalóz András, Besenyőtelek polgármestere a még nem utolsó megbeszélésen, melyen a sorban a második lo­vasnap programját, teendőit egyeztették a Fauna Rt. marke­ting-menedzserével, Hidvéginé Molnár Judittal.- Nagyszerű a partner, s szinte biztos vagyok abban, hogy színvonalasabb progra­mot kínálván nemcsak a ver­senyre nevezők száma emelke­dik, hanem a látogatóké is. Igaz, tavaly sem panaszkodhat­tunk. Szponzorokból, díj-fel­ajánlókból most sincs hiány - teszi hozzá elégedetten.- Nyíregyházától Szolnokon át Mogyoródig neveztek be a Besenyő-kupa, a Fauna-kupa fogathajtó, illetve pontgyűjtő díjugrató versenybe - kapcso­lódik a beszélgetésbe Pál Péter jegyző. - A tenyészállat-bemu­tatón elsősorban a besenyőtelki lótenyésztők paripái vesznek részt, de hoznak máshonnan is állatokat. A kulturális és más természetű igények kielégítésé­ről Judit többet mondhat - adja át a szót a menedzsernek.-Az önkormányzattal közö­sen az a célunk, hogy a lovas­nap mint térségi idegenfor­galmi esemény, évente helyet kapjon - magyarázza Hidvé­giné Molnár Judit. - Hagyomá­nyai ugyan vannak a környéken a lótenyésztésnek és az ezzel kapcsolatos sportoknak, de azoknak, akiknek elég volna a látvány, nincs alkalmuk ilyet élvezni. Legyenek akár helyiek, belföldi, illetve külföldi turis­ták. Reméljük, ezzel mi is be­kapcsolódunk a megye idegen- forgalmi vonzáskörébe... Augusztus 9-én, szombaton reggel nyolc órától már el lehet foglalni a „helyeket” Tepély- pusztán, a Fauna Hotel lovas­pályája körül. Parkolási lehetőség van, de az Eger Hotel elől is indul egy autóbusz kilenckor, amire az Eger Touristnál lehet jelent­kezni. Az IBUSZ is felajánlott egy mikrobuszt, mely odaszál­lítja majd a vendégeket. Kalóz András polgármester és Udvardi János a Fauna Rt. képviseletében köszönti, illetve nyitja meg a lovasnapot, melyre az országgyűlési képvi­selők, a megyei, a környező te­lepülési önkormányzatok is meghívást kaptak. A kulturális programban folklór, ugróköteles csoport, testépítő klub, gyermeklovasok fellépése és divatbemutató is szerepel. Kirakodóvásár, hő- légballonos repülés, műbika- rodeó, körhinta, szabadtéri ételkészítés, s a végén egy ze­nés kerti parti várja a hét végén tartalmasán szórakozni vágyó­kat. (r. k.) Poroszló központjában - térképpel, a szolgáltatók jegyzékével már útbaigazít az igényesen elkészített infor­mációs tábla. Most, az idegenforgalmi főszezonban tűnik igazán hasznosnak a tanulmányozása. fotó: ötvös imre

Next

/
Thumbnails
Contents