Heves Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-01 / 178. szám
4. oldal Hazai Tükör 1997. augusztus 1., péntek Orbán szerint a családi gazdaságoké a jövő A Vidék Európája Hollókőn A világörökségként számon tartott Hollókőn tartották azt a tanácskozást, amelyen a vidéki Magyarország és Európa kapcsolatát vizsgálták. Az Európai Unió álláspontja szerint a vidéken élő népességnek a kisebb településeken kell megtalálnia a boldogulás útját, hiszen az urbanizációval szemben a vidéki életforma hordozza az európai kultúra hagyományos értékeit. Ennek lényegének a családi gazdaságokat tekinti az Unió, ezért „akkor számíthatunk a magyar vidék támogatására, ha a családi gazdaságokat megerősítjük”, jelentette ki Orbán Viktor, az Országgyűlés európai integrációs bizottságának elnöke csütörtökön, a Vidék Európája című tanácskozáson. Orbán előadásában a csatlakozás legfőbb előnyei között az ország biztonságának megteremtését, technikai és gazdasági színvonalának emelkedését nevezte. Elmondta: az Unió költségvetési tervezete szerint 2002-től folyamatosan emelkedő összegek állnak majd a belépő országok rendelkezésére, s a magyar gazdaság évente egy-két milliárd ecu többletforráshoz juthat majd. Mádl Ferenc, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke „Nemzeti kultúra — európai integráció” címmel tartott előadásában arra emlékeztetett, hogy a maastrichti szerződés kimondja: a kultúra nemzeti ügy, és az Európai Uniónak az az egyik feladata, hogy segítse a tagállamokat nemzeti kultúrájuk erősítésében. Korszerű ismeretek birtokában A NATO-csatlakozás a következő években fontos változtatásokat igényel a hivatásos katonák képzésében. Szükségessé válik ugyanis az ismeretek kiegészítése, a tárgyalóképes idegennyelvtudás és az európai katonai normák elsajátítása. Egyebek között ezt tartalmazza Keleti György honvédelmi miniszter ünnepi köszöntője, amelyet tegnap olvastak fel a végzett hallgatók előtt a Zrínyi Miklós Nemzet- védelmi Egyetemen. A katonai egyetem úgynevezett kibocsátó ünnepségén 110 hazai, illetve külföldi katonai felsőoktatási intézményben végzett magyar tiszt vehette át diplomáját. Tánczos László hallgatótársai nevében többek között arról szólt, hogy Már a NATO-ban fognak szolgálni? fotó: feb/diósi imre Választási tervek. A kormány választási tervei várhatóan már szeptemberben az Országgyűlés elé kerülnek. A pártok megállapodásának figyelembevételével készített előterjesztések szerint az országgyűlési választások kampányidőszaka 90-ről 72 napra rövidülne le. Fele-fele. Az MSZOSZ a munkavállalói érdekképviseleteket megillető mandátumok 50 százalékára tart igényt az egészségbiztosítási és a nyugdíj-biztosítási önkormányzatokban - közölte Sándor László elnök, aki szerint ennél mindig magasabb arányt értek el. Ellenőrzés a 4-esen. Csütörtökön három megye rendőrségi szakemberei ellenőrzést tartottak Budapest és Záhony között a 4-es országúton. Huszonegy helyszínen 1-1 traffipax és 4-8 rendőr - közöttük 2-2 motoros - teljesítettek szolgálatot. Az idén meg három emlekerme megjelenese varhato Ezüstpénzen balatoni hajók Badacsony látképe, túloldalon a Helka és a Kelén rajza Különböző keretekből komoly pénzek jönnek össze Segítség munkateremtöknek E züst emlékpénz kibocsátásával teszi emlékezetessé a hazai nu- mizmatológia a balatoni gőzhajózás megindulásának 150. évfordulóját. A 2000 forint értékjelzésü érmét tegnap a Kelén motoroshajón mutatták be, a Balatonon. A Régi Balatoni Hajók sorozat első darabját húszezer példányban hozta forgalomba az MNB Érmekereskedelmi Rt. Az érme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 31,46 gramm, átmérője 38,61 milliméter, széle recés. Előlapján balatoni tájrészlet, Badacsony látképe, a vízen vitorlások, jobboldalt nádas látható. A hátlap közepébe a két, talán legkedvesebb balatoni hajó, a Helka és a Kelén korabeli ábrázolását helyezte el a tervező Bartos István. Európa egyik legkedveltebb nyaralóhelyén a vízi közlekedés évezredes múltra tekinthet vissza, a hajózás azonban csak az 1700-as években kezdődött. Az első gőzhajót 1847-ben bocsátották vízre. 1891-ben indult útjára az érmén is látható Kelén és a Helka. E kecses gőzhajók a II. világháborút erősen megsínylették, különösen a felrobbantott Helka állapota tűnt reménytelennek. A Balaton rajongói körében legendássá vált hajóikreket tavaly teljesen újjáépítették. így azok - tovább viselve Fáy András múlt századi író Sió című regénye szerelmes párjának a nevét - ismét szelik, a kirándulók legnagyobb örömére, a vizet. És idézik a legendát, miszerint a kies Tihany félszigetén élt pompás palotájában valamikor a gazdag és hatalmas Rohan két lányával. A kisebbik, a szívének kedvesebb lány, Helka beleszeretett Kelénbe, a szegény pásztorfiúba, és örök hűséget esküdtek egymásnak. Prózaibb - bár a gyűjtők számára nem kevésbé kedves - dolgokról is szó esett a hajón. Bejelentették, hogy az idén még három emlékérme kibocsátása várható. Megjelenik „Az integráció az Európai Unióba” sorozat negyedik tagja, a jövő évi labdarúgó-vb alkalmából egy ezüst emlékpénz és a Pest, Buda, Óbuda egyesítésének 125. évfordulóját köszöntő Budapest érme. (deregán) A területfejlesztési célú források igénybevételét illetően a vállalkozói szféra ez évben sincs könnyebb helyzetben a tavalyinál: a pályázati felhívások későn jelentek meg, a döntési, finanszírozási folyamat hosszú és körülményes - hangzott el tegnap egy szakmai tanácskozáson. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara munkabizottsági ülésén Miklóssy Ferenc alelnök rámutatott: a határidőknek azért van különleges jelentőségük, mert a pályázóknak több forrásból kell előteremteniük a beruházáshoz szükséges pénzeket, és ezek időbeli egyeztetése nem kis feladat. A nehézségeket azonban sokan vállalják, hisz a megyei területfejlesztési keret egy, míg a központi célkeret három évre szóló támogatást jelent. A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium képviselője elmondta: központi forrásból mintegy másfél milliárd forint áll rendelkezésre. Elsősorban olyan vállalkozások számíthatnak rá, amelyek jelentős, legalább 100 munkahelyet teremtő fejlesztésbe, ipari parkok, inkubátorházak létesítésébe fognak. Nagy összegű pályázat esetén a megyei területfejlesztési tanácsok véleménye is szükséges, és előnyben részesülnek azok a pályázók, amelyek a megyei és regionális fejlesztési programokhoz kapcsolódva onnan is támogatásban részesülnek. (csernyánszki) AMlNAt'H CSOPORT egyedi exkluzív kivitel, variálható, lágy SOFT FORMING kidolgozás, különleges világítás A matracokat a Magyar Gerincgyógyászati Társaság és az Országos Ortopédiai Intézet ajánlja. széles forma-, méret- és szövetválaszték, kényelmes, ágyneműtartós, A CARDO NAGY NYÁRI AKCIÓJA! 15 %-os engedmény augusztus 1-15-ig! nagyforma- és szövetválaszték, többféle funkció, könnyen kezelhető', maximális kényelmű fekhely az „EGÉSZSÉG CENTERREL” különleges matrac: „EGÉSZSÉG CENTER”, 10 év jótállás Csrác P.m nevek FŐNIX IAKBERBSDZÉS1 ÁRUHÁZ. Kn. pratmo uu-a t> . BÚTORÁRUHÁZ. fvíT. Soha.: utca Ifi. 3?. sőfií iKí EAST-WEST ARPHA/ S-\V: Hatkor : TÓTH FÁI Bt TOKAKI’ HÁZA Í.tfij .U? BAB:-vü'onv IVuvsv utca 0 E TÓ! Á-M-Mfi. 1T.ATÁN elsajátították a korszerű biztonságpolitika, katonapolitika és hadtudomány alapjait, és ennek során kiemelt hangsúlyt kaptak a NATO-csatlakozás- hoz szükséges ismeretek.