Heves Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-23 / 196. szám

Kako Zsolt Eléggé „kommersz” a tör­ténetem - mondja eddigi pályafutásáról Kakó Zsolt, az egri Gárdonyi Géza Színház színésze, akivel pályatársa, Baráth Zoltán beszélgetett. (írásunk a magazin 3. old.) / Kanada: az életre kelt álmok Egri szemmel nézett körül a jólét országában az Ötlet zenekar alapítója, Juhász Péter, aki szerint: „ _a kana­daia k nem felejtették el azt a szót, hogy köszönöm, de ezért bizonyítani is kell.” (A féléves kinntartózkodás tapasztalatairól szóló írásunk a magazin 3. oldalán lapozható fel) Fekete korall Mi, cigány költők csak arra vállalkozhatunk, hogy képet adjunk ma­gunkról, a cigányság lelki­világáról. Ha ez sikerült, akkor elértük a célunkat. (Lírai vallomásaik a maga­zin 2. oldalán olvashatók.) Egykori múzeumi részlet (Archív felvétel) A Mátra Múzeumtól a Mátra Múzeumig Sok lelkes embernek köszönhető mai hírnevének megteremtése 1886 őszén Gyöngyös egyik jeles közéleti embere, Hanák Kolos ügyvéd hozzáfo­gott a Magyarországi Kárpát Egyesület Mátra Osztályának szervezéséhez. Az osztály múzeumi bizottsága a város régi óhajára múzeumot szándékozott alapí­tani. így jött létre 1887. május 15-én az első helyi múzeumi közgyűjtemény, a Mátra Múzeum. Félix felsővárosi rom. katolikus lelkész irányította. Tiszteletbeli tagjává Pulszky Ferencet, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatóját (1872-1875 között Gyön­gyös országgyűlési képviselője) válasz­tották. Vezetője Wissinger Károly lett, öttagú Kálmán polgármester állt, a gimnáziumi (Folytatás társadalmi vezetőségének élére Csömör tanárokból álló szakvezetőséget Krassy a magazin 2. oldalán) Civilizátorok Lélekben urbánus, de a valóságban ma­napság város és falu között ingázó utas, nyughatatlan énemet igazolandó: egri cimborát, mátrai ismerőst szerveztem portavásárlásra Észak-Borsod északi ré­szére, a közeli szlovák-magyar határ felé törekvő erdőségekből kibújó képeslap-te­lepülésre. A községnek tizenkét állandó lakosa, a közeli üdülőfaluban még nyári felhajtá­sokat is rendeznek dixielanddel, népi já­tékkal, amúgy palócos szecesszióval. Itt aztán irodalmi vendégséget is lehet rendezni, amolyan dunántúlist, bogrács­csal, halászlével, keverve szabadtéri tár­lattal (de nem ám a táj és magyaros csa- taképfestészet termékeivel, hanem ázsiai, thai meg vietnami vásznakkal, kínai tus­rajzokkal), s talán még egy-két éves (számra) irodalmi-művészeti folyóirat is összejön, miért is ne, fővárosi-nagyvá­rosi művészek, orvos-mémök-tanár ér­telmiségiek, papok és egyéb civilizátorok foknyi kultúrát teremthetnek (akárcsak saját passzióra is) az egykori Horthy-va- dászkastélytól légvonalban alig egy-két kilométernyire fekvő ózondús ligetben. A hegytetőre épült falu egyetlen látvá­nyossága a késő barokk református temp­loma (melynek kazettás mennyezetén egységenként ismétlődő növényi orna­mentika a stilizált liliom), de legérdeke­sebb része egy ökumenikus temető, melynek keleti kétharmadát a reformátu­sok, északnyugati részét a katolikusok, a délit pedig a zsidók használták. Májustól szeptemberig ki lehet ülni a felújított parasztházak elé. Valamikor errefelé jófajta bot* is ter­mett, amit vagy másfél száz éve kiölt a fi- loxéra, de amolyan ócskásabb cse­megeszőlő ma is terem, idős parasztgaz­dák még kijárnak a szőlődombra, egyéb elfoglaltságuk úgyse nagyon van. Az urbánus persze hamar megunja a világtól elzárt naturát, ezért aztán a ven­déglakosság próbált valami élénkítő fies- táról is gondoskodni, de az nemigen való ide - kiderült. Csönd, templomba járás, múltidéző természetjárás, magaslatok és völgyek kóbor bogarászása, jóízű esti beszélgeté­sek és borozások - az igen. Néha a külföldiek is elvetődnek erre, a bennszülöttek láttak már német vadászo­kat, két kis kínait, egy-két szlovákot, lengyelt, visszaemigrált amerikai ma­gyart. (Utóbbi vízimalom-csárdát akart itt építeni, de máig ez csak terv maradt.) És egyre többen a remeték. A társas magányra vágyók. Az apró dolgokra fi- gyelők-összpontosítók, a nádsusogás-fi- gyelők. Akik azért ide is elhozzák néha a maguk nyüzsgő sleppjét, talán még az anyóst is. A madárfüttyös, fűillatú csendre vá­gyók. Ahová csak a kolostorkeringő zene illik, vagy úgy estefelé a széki keserves. A kapacitált ismerősök is civilizátorok lesznek, néha már az az ember meggyő­ződése, hogy ezt az országot civil moz­galmak és a magánművelődés mikrosejt- jei tartják össze ebben a kicsinységben is túl liános dzsumbujban, amit Magyaror­szágnak hívunk. Ilyen csöppnyi falvak, ez a tenyérnyi település, s akkor a név már nem is érde­kes - nos, ezek azok a desszertek még, amik elviselhetővé teszik az életet. Egye­sekét persze. Mert élettechnikát és stra­tégiákat nem érdemes másolni, s utá­nozni se mindig ildomos. De az igazi ta­lálkozások az élet dolgaival azért több­nyire ilyen helyeken zajlanak. Ahová még nem kell tízezres beugró­kat fizetni. Káló Béla Kaptam egy puszit... Béci, Béci! - ütötte meg fülemet a megszólítás a minap, amikor a megyeszékhelyi Kossuth Lajos utca egyik zebráján igyekeztem átkelni a másik oldalra. Megfordultam, s mivel éppen nem jött semmilyen jármű, bevártam a csíkozott útszakaszon Zsuzsát. Hosszú évek óta nem találkoztunk, ö ugyanis egy mátraaljai tele­pülésen lakik, elmondása szerint csak percekre ugrik be Egerbe, amikor fontos ügyeket intéz. Hajdan bejárók voltunk egy vidéki, azóta máshová telepített gimnáziumba. Egy évvel előttem járt, így három évig vonatoztunk együtt a vicinálison. Úgy emlékszem, szeretett énekelni, jó hangja is volt. Azóta külsőleg szinte alig változott, most is kissé molett, mosolygós, barna és csicsergő. Mivel régen nem láttuk egymást, s érzékelte, hogy úgy rohanok, mint ahogy ő igyekszik sebesen in­tézni dolgait az autóbusz indulásáig, egyszerre akart magáról mindent elmondani, s rólam megtudni. A szóvivő arra az 5-6 percre egyértelműen ő maradt.- Hallottam, hogy a fiad színművészeti főiskolára járt, emlék­szel, engem is izgatott hajdan a dolog. Az én fiam itt tanít Eger­ben, ezért jó lenne beköltözni hozzá közelebb, de falun semmit sem kapnék a gyönyörű házamért. Tizenhét éve vagyok özvegy, azóta ketten is közelítettek hozzám házasság céljából, de nem... Jó nekem így, egyedül. Már nyugdíjas vagyok, önállóan irányítha­tom a sorsomat, különösebb gondom nincs. Tavaly Görögország­ban, a nyáron Izraelben voltam egy társasutazáson. Egyébként az osztály megtartotta a 35 éves találkozót, sajnos, Molnár Gyuri már meghalt közülünk. Tudod, aki Vécsről járt, biztosan emlék­szel rá, kissé kövér volt. Most még be kell ugranom egy üzletbe, aztán a nyakláncomat adom le javításra. A fiam különben nyolc év után elvált, most egy sportolóval barátkozik. Te is jól ismered, de meg ne írd a nevét. Jucival mi van? Régen találkoztam vele is. De jó, hogy megláttalak. Szia, adok egy puszit búcsúzóul, ebbe a boltba feltétlen be kell mennem... Hozzávetőleg ennyi volt a találkozás. Én legfeljebb közbeszúr­hattam néhány szót, egy-két dolgot jó lett volna korrigálni, mert nem volt egészen pontos, ahogyan Zsuzsa mondta, de üsse kavics. Egyébként, amint összefutottam hajdani iskolatársammal, s vele haladtam, célomtól messze eltávolodtam. Elkevertem, mint a tá­volról röptetett postagalamb, aztán átgondolva a helyzetet, az ÉMASZ-nál lévő helyi járatú buszmegálló volt a leginkább kö­zeli, hogy hazafelé vegyem az irányt, megebédelni. A váratlan találkozás még lehet attól eltekintve kellemes, hogy az ember alig jut szóhoz, csak a másikat hallgatja. Örültem, hogy Zsuzsa utánam kiáltott, kedves volt, hogy ösztönösen a „gimis” megszólítást választotta. A diákköri emlékek mindig különösen megdobogtatják a szíveket. Egykori iskolatársam, akivel azonos községből származunk, most is olyan kedves, szívélyes, mozgé­kony és csupa tűz, mint amikor az iskolapadot koptattuk. Lehet, sőt biztos, azért kedvelte és járt vele kitartóan András, kéz a kézben kísérgetve. Azért tudtak naponta nehezen elválni egymástól, amikor az iskolai órák után ellentétes irányba elindul­tak a vonatok. Elszakadó érzelmi szálakat kötöttek aztán másnap újra össze, úgy virult a diákszerelem. Mai napig sem értem, hogy Horváth Laci miért is becézte kö­vetkezetesen Szörnyűnek ezt a Zsuzsát..? Fesztbaum Béla HÍR(TELEN)KÉK... Vladimir Meciar szlovák kormányfő - mint egykori ökölvívó meg­próbált Horn Gyulával az erő pozíciójából tárgyalni. Egyelőre, aztán jön a K. O. * Európa a magyar uniós csatlakozással - olvasom laptársunkban - be­tyárvilágot örököl. Aztán jön az - Eurorabló-pandúr - határok nélkül... * Szeptembertől - mint tervezik - törzskönyvet kap minden hazai gép­jármű. Ez lesz az autósok - marhalevele...! * Most százötvenöt esztendeje helyezte el József nádor a Lánchíd alap­kövét. Két éve pedig Senderovich a Lánchíd 2000-ét... * A söftiogytúri Kunffy Lajos Emlékmúzeumból ismeretlen ! : ok ­egyebek között - elloptak egy francia becsületrendet. Nehogy még folt essék rajta... dvásl

Next

/
Thumbnails
Contents