Heves Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-18 / 192. szám
1997. augusztus 18., hétfő 5. oldal Heves És Körzete Helytörténeti múzeumot avatnak TÁRNÁMÉRA Augusztus 20-án a településen 10 órától indulnak az ünnepi programok. Ekkor a Tárná menti Kutyabarátok Egyesülete tart bemutatót, majd 14 órakor a tarnamérai Tímár Ferenc költő részvételével avatják a község helytörténeti múzeumát. Délután 3 órakor a strandon folytatódik a program táncbemutatóval, kenyérszenteléssel, majoréit- és rock and roll-bemutatóval, valamint body building show-val. Este 7 órakor kezdődik Körmendi János műsora, amit 20 órakor a Bestiák együttes programja követ. Majd megválasztják Méra szépét, s hajnalig diszkóban szórakozhatnak a fiatalok. Befejezéséhez közeledik a hevesvezekényi római katolikus templom felújítása. A 200 éves épület tatarozása 1 millió forintba kerül, amelyet az egyházközösség fizet, ám a helyiek is hozzájárultak adományaikkal a szépítéshez, s az önkormányzat is megszavazott 200 ezret. A templom felszentelése szeptember 14-én lesz, a Mária-búcsú alkalmával. A kivitelező a napokban már a külső vakolatrétegen az utolsó simításokat végezte. fotó: ötvös imre A közöny nehezíti a munkát A táblák egyhamar nem kerülnek le FOTÓ: ö. I. DÉL-HEVES MEGYE-"Várhatóan az idén már nem találunk újabb fertőzött területeket - tájékoztatta lapunkat Breznai Sándor, a Növényegészségügyi Állomás munkatársa -, ám tavasszal újra támadhat a tüzelhalás.- Meddig lesznek kitéve a veszélyre figyelmeztető táblák?- Az előírás szerint egy évig. Ám ha az ország egész területén elterjed, akkor már nincs értelme. A mi célunk az, hogy elszigeteljük ezeket a fertőzött gócokat, amelyek Heves megye délkeleti területén alakultak ki. Ám a lakosság közönye nehezíti a munkánkat, mivel több helyről nem jelezték a tűzelha- lás tünetét.- Milyen védekezési módot tanácsol a gazdáknak?-Csak azt, hogy folyamatosan figyeljék az almatermésűe- ket, s azonnal metsszenek és fertőtlenítsenek, ha gyanús jelet látnak. Továbbá érdemes megfogadni azt a tanácsot, hogy tüzelhalás-érzékeny fákat, például a jonatán, ne telepítsenek. Ezekről a Növény-egészségügyi Állomás ingyenesen részletes felvilágosítást is ad. (-romi) Aki letekert Thaiföldig kerékpárral (Folytatás az 1. oldalról) A tervek szerint Grúzián át vezetett volna tovább az utam, de a helyi csatározások miatt lebeszéltek erről. Szocsiból Törökországba tekertem, itt voltam a legmagasabb ponton, 2415 méteren, még a törökökkel hógolyóztunk is. Ezután következett Irán, Pakisztán, ám itt már elég zűrös a belpolitikai helyzet - folytatja Pócs József útibeszámolóját. - Az indiai magyar konzul azt tanácsolta, hogy szálljak repülőre. így érkeztem meg Bangkokba, ahol három napot töltöttem. Eljutottam a híres Kwai-folyóig, láttam az esőerdőket, a rezervátumokat.-Nem egy életbiztosítás ez az útvonal...- Arra rájöttem már a tavalyi út során, amikor a Szentföldön keresztül Egyiptomba igyekeztem, hogy nem a kisemberek a veszélyesek. Olcsó szállodákban aludtam, s csak néhány napot töltöttem egy helyben. óvakodni csak a drága helyektől, a luxusnegyedektől kell. Ott a legnagyobb a bűnözés.- Érte kellemetlen kaland vagy inzultus Ázsiában?- Nagyon problémás volt Pakisztán. Amikor beléptem az országba, cikkor nem pecsételték le az útlevelemet, hanem kísérőlevelet kaptam. Ezt 150 kilométerrel arrább nem fogadták el. Kiutasítottak az országból, fegyveres őrök vittek el. A magyar konzul azt tanácsolta, hogy ne hagyjam el Pakisztánt, ugyanis Thaiföldet így a legbiztonságosabb megközelíteni. Végül Budapestről, a pakisztáni magyar követségen keresztül kaptam segítséget. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy barátként jöttem, de ellenségként kell távoznom.- Mennyi pénzzel indult?-Kétezer márkát, 1000 dollárt és csekkben 1300 dollárt vittem magammal. Az utat nem támogatta senki, tehát ennyi pénzem volt, ennyiből kellett gazdálkodni. Bár a tavalyi hazatérésem után többen ígéretet tettek erre, az utolsó pillanatban mindent magamnak kellett előteremteni.- Hogyan készült az útra?- A Külügyminisztériumtól kértem segítséget, és persze útikönyveket, térképeket néztem. Folyamatosan gyakoroltam az angolt, hogy meg tudjam magam értetni. Indulás előtt egy hónappal tettem nagyobb edző- utakat. De igazából az út kétezredik kilométerénél éreztem, hogy belejöttem a tekerésbe.- Hány kiló volt a csomagja?- Nagyjából húsz, plusz a kerékpár. Tavaly már kitapasztaltam, hogy mit érdemes vinni, s csak a legszükségesebbeket pakoltam fel.-Mi hajtja önt, kalandvágy vagy érdeklődés?- Gyerekkori vágyam, de most tudtam megvalósítani.-Hány tekercs fűmet fényképezett el?- Pontosan tizennégyet.-Gondolom, a család a tavalyi egyiptomi út után már semmin sem csodálkozott...- Persze, hogy izgultak. De elfogadták azt, hogy ha most lehetőségem van, akkor megyek.-Hová tervezi legközelebbi útját?-Tervek vannak, minden a pénzen múlik. Az a nagy álmom, hogy körülutazzam a földet. Vagy Afrika felé indulok, vagy Amerikának veszem az irányt. Amennyiben az anyagiak engedik, akkor repülővel lemegyek a Tűzföldig, s onnan Közép-Amerikán és az USA-n át Alaszkáig tekerek. Ha ez a variáció valósul meg, akkor még a télen indulnom kell. Nagyon örülnék, ha akadnának olyan szponzorok, akik vállalnák az út egy részének finanszírozását. Csakhogy ez azért rizikós, mert ígéret tavaly is akadt, ám az utolsó pillanatban visszaléptek. Mi mindehhez azt tudjuk kívánni: jövőre újra beszélgethessünk Pócs Józseffel, hiszen akkor biztos, hogy szponzor is akadt, s a kiskörei világutazó épségben hazatért. Honnan is? Ez még a jövő titka. Szuromi Rita Dinnyefesztivál Az idei augusztus 20-án is lesz Hevesen dinnyefesztivál. Délelőtt 10 órakor nyílik a termék- bemutató a parkban. Délután kultúrműsorokat, Bach Szilvia humorista műsorát láthatják, utána koncert várja az érdeklődőket, majd 22 órától tűzijáték lesz a templom mellett, Virágos Tenk A község is benevezett a Virágos Magyarország versenybe. A bírálóbizottság a múlt héten vette szemügyre a kerteket, s a helyiek most izgatottan várják az eredményt. Erdőtelki ülés Csütörtökön 14 órakor ül össze a nyári szünet után a község képviselő-testülete. A faluatyák előbb az áfész tájékoztatóját hallgatják meg, majd a szociális bizottság munkáját értékelik. Hevesi könyvtáravató Augusztus 20-án avatják fel a Városi Könyvtár gyermekrészlegének új termeit. Köszöntőt Kontra Gyula polgármester mond, az ünnepi beszédre pedig Godó Lajos országgyűlési képviselőt kérték fel. Mindennapi kenyerünk Augusztus 20-án Hevesen 11 órakor nyílik a volt községháza épületében Mindennapi kenyerünk címmel néprajzi kiállítás. A tárlatot Gömöri Ilona, a hely- történeti kiállítóház vezetője nyitja meg. Koncertek Erken Augusztus 19-én rendezik meg Erken az ünnepi műsorokat. Délután fellép Karda Beáta, utána orgonahangverseny lesz a templomban. Sötétedés után tűzijáték szórakoztatja a helyieket és a környékbelieket. Viszneki emléktorna Augusztus 20-án Pélyen ismét megrendezik a Viszneki József- emléktomát. A körmérkőzéseken négy környékbeli csapat vesz részt. A meccsek délelőtt kezdődnek a sportpályán. Herczeg Kata HOROSZKÓPJA 1997. augusztus 18-24. (Telefonon 77 forint/perc + ÁFA díjért hívható) KOS (III. 21.-IV. 20.) T.:0690-303-560 Szerelem: Egyre fontosabb önnek a jelenlegi kapcsolata, s ha még nem volna törvényes, hát most már elérkezettnek látja az időt a házasságkötéshez. Hivatás: Határozottságával sok esetben könnyen csatát nyerhet, csakhogy a győzelem kevés! Az elért pozíciót meg is kell tartani! Ehhez őszinte segítőkre, szö- vetséaesekre lenne szüksége. BIKA (IV. 21.-V. 20.) T.:0690-303-561 Szerelem: Kicsit más irányba fordultak az események, mint amerre szíve szerint terelte volna. Amit ma érzelmi kudarcként él meg, arról rövid idő múltán egészen más lesz a véleménye. Hivatás: A sokféle benyomás bizonytalanná teszi. Hiába szeremé kipróbálni tudását, tehetségét, valaki mindig útját állja. IKREK (V. 21.-VI. 21.) T.:0690-303-562 Szerelem: Forr a vére, új izgalmas kalandra vágyik, nehezen tud parancsolni a szenvedélyének. Rámenősségével mindent elront, mindenkit elriaszt! Hivatás: Rengeteg a tennivalója, ez aztán igencsak nyomasztja. Ha most túl sokat lazít, elszalasztja az egyébként nagyon kedvező lehetőséget, amiért kár volna! Koncentrál ionjHesifontosabb teendőkre! RÁK (VI. 22.-vn. 22.) T.:0690-303-563 Szerelem: Szívesen van barátai társaságában, szeret kimozdulni otthonról. Mintha menekülne partnere elől. Vagy csak önmagával nem tud kijönni? A hét eleji telihold különösen feszültté teszi. Hivatás: Félve fogad minden újdonságot, s még abban sem hisz, ami kedvező. Legyen nyitottabb és vállalkozóbb! OROSZLÁN (VII. 23.-Vm. 23.) T.:0690-303*564 Szerelem: Fontos döntés előtt áll. A körülmények gyors cselekvésre kényszerítik, de mert régóta fontolgatja lépését, biztos lehet benne, hogy nem jár pórul. Hivatás: Mások miatt kell tartania a hátát, amit először még nem is vesz zokon. Csak később döbben rá, hogy akikben bízott, mennyire kihasználták jóhiszeműségét, visz- szaéltek bizalmával. S7IÍ7 (VIII. 24.-IX. 23.) T.:0690-303-565 Szerelem: Próbáljon meg örülni a váraüan meglepetésnek, még akkor is, ha első pillanatban inkább világgá zavarná miatta partnerét. Ő jót akart, legfeljebb nem a legjobban időzített. Hivatás: túlságosan kiszolgáltatja magát, így nemcsak anyagi helyzete függ mások jóindulatától, hanem a jövője, egész karrierje is! . MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.) T.:0690-303-566 Szerelem: Erőszakossággal nem sokra megy a szerelemben. De százszor inkább jöjjön az erőszak, mint a hamisan csengő kedveskedés! Hivatás: Népszerűtlen intézkedéseket kell tennie, ráadásul néhány emberének képességeiét rosszul ítéli meg, így teljesen magára marad egy váratlanul kapott nehéz feladat megoldásakor. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) T.:Q690-303-567 Szerelem: Bár titkolni próbálja __ érzelmeit, többször is elárulja magát a héten. Szerencséje, hogy a partnere ilyennek szereti, amilyen, különben már egyedül maradt volna. Hivatás: Családi ügyek miatt több fontos munkahelyi eseményről lemarad, amiből nem forinttal mérhető kára, inkább erkölcsi vesztesége támad. /V á \ nyilas (dm__V (XI. 23.-XII. 21.) I T7 T.:0690-303-568 VI /) Szerelem: Meg\J |\// próbálhatná jóvá tenni, amit az elmúlt időszakban elrontott. Ha már végképp nincs megoldás, keressen magának új partnert. Most vonzerejével bárkit el tud varázsolni. Hivatás: Sok beszédnek sok az alja! Érdemesebb lenne megfontolni, kinek mit mond, különben - igaz, nem rossz szándékkal - kikotyoghat fontos üzleti titkokat! BAK (XII. 22-1. 19.) T.:0690-303-569 Szerelem: Súlyos teher nehezedik önre. Talán szülei betegsége nyomasztja, vagy a családi otthon békéje kerül veszélybe, ami miatt már-már depresszióssá válik. Hivatás: Távlati terveivel érdemes lenne többet foglalkozni, a közeljövőben ugyanis kedvező fordulat következhet be karrierje alakulásában. VÍZÖNTŐ (I. 20.-n. 20.) T.:0690-303-570 Szerelem: Kicsit túlbonyolította a dolgokat, így aztán épp szeretteire nem jut majd idő a következő napokban. Partnere rosszallása csak növeli lelki- ismeret-furdalását. Hivatás: Minden vonzza, ami újdonság, örömmel veti magát a munkába, közben régebbi vállalásairól megfeledkezik, így a felfedezés örömét megkese- ,c jogos szemrehányása. HALAK (II. 21.-III. 20.) T.:0690-303-571 Szerelem: Anyagi gondok miatt nem tud teljes szívvel örülni, pedig a héten igazán kellemes események várják part- nereoldalán.Engedjeelmagát.Hivatás: Elégedetlen jelenlegi helyzetével, mégis képtelen változtatni. A megszokottat nem szívesen adja fel, ha mégoly rossz is, mert retteg attól, hogy új környezetbe kerül. Kutyaszépek Felvételeink a hevesi kutya- szépségversenyen készültek.