Heves Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-15 / 190. szám
8. oldal SporTTüköR 1997. augusztus 15., péntek Nemzetközi labdarúgó kupamérkőzések Az MTK vesztett, a BVSC nyert A Salgótarjáni úti elektromos rendszer meghibásodása miatt szerdán késő este 3-2-nél félbeszakadt labdarúgó Bajnokok Ligája selejtező első összecsapását csütörtökön „természetes fénynél”, késő délután játszották a Hungária körúton. MTK FC - Rosenborg- Trondheim (norvég) 0-1 (0-0) A megismételt találkozó során mindkét csapatnak voltak helyzeteik, a magyaroknak több, de mégis a norvégok találtak csak a kapuba Rushfeldt révén a 86. percben. KEK-mérközésen : FC Balzers (liechtensteini)- BYSC 1-3 (1-0) A hazaiak vezető góljára a szünet után triplával válaszoltak a vasutasok. Ezzel gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás. Távlovaglás, II. Egri Csillagok-kupa Összetettben Zádeczky vezet OSTOROS II. Egri Csillagok-kupa néven az ostorosi Mihók Lovasfarmon rendezték az országos távlo- vagló-bajnokság 4. fordulóját, ahol három kategóriában (200, 100 és 50 km) lovagoltak a versenyzők. A Heves megyei lovasok közül a 100 kilométeres táv elmúlt évi bajnoka, Mihók Csaba nem indulhatott, mert lova, Hannibál már 6 hete sérült a bal hátsó lábára. Rövid távon (50 km) 14 egység, köztük három ostorosi szerepelt. Mihók Virág 2. helyezést ért el Fatima nyergében, Zádeczky Zsolt pedig Damasz- kusszal a 3. helyen zárt. Mihók Csaba Vándorsólyom nevű lovával 2 óra 40 perc alatt teljesítette a távot, ami győzelmet és az idei év legjobb eredményét jelentette volna, de az utólagos állatorvosi mozgásbírálaton kissé sántának találták a paripát, ezért kizárták. A rövid távú magyar bajnokság (25 lovas) állása a 4. forduló után: 1. Zádeczky Zsolt (Mihók Ménes) 69, 2. Porcsalri Péter (Miskolc) 59, 3. Mihók Virág (Mihók Ménes) 48 pont. A következő, 5. fordulót Miskolcon rendezik. Kerékpársport Zalában harmadik Pelyhe Öt fordulóból állt ugyan az amatőr kerékpárosok számára rendezett Zala-kupa versenysorozat, de négy forduló eredménye számított csak a végelszámolásnál, ami a bélapátfalvi Pelyhe László számára kedvezett. A Saxum-Bécem KSC versenyzője sajnos az első, úgynevezett kritériumversenyen nem tudott részt venni, ám azt követően a második, majd a harmadik helyen végzett, és az összesítésben vezetett. A 4. futamban balszerencsés körülmények között, 10 kilométerrel a cél előtt 3 küllőjét kiütötték, így a 26. helyen végzett, pont nélkül. Az ötödik, csapatidőfutamos versenyen - ahol egyébként 4 fős együttesek indulhattak, de Pelyhék csak hárman voltak - Gócza Gáborral és Szeredi Ró- berttel egy gárdában a 4. helyen zártak a Bécem versenyzői. Pelyhe László számára ez azt jelentette, hogy az abszolút versenyben a 3. helyen fejezte be a sorozatot a bélapátfalvai kerekező. Gyógyu lóban a sportbarát Hónapokig nem vállalkozott A megye labdarúgásában járatosak számára közismert Lehó Antal építési vállalkozó neve, aki évekkel ezelőtt Besenyőtelken működött közre a futball felemelkedésében, majd azt követően Füzesabonyba, Trombitás István szakosztályvezető egyik segítőjének társult fociügyben. Hónapok óta azonban távol van a futballpályától, aminek okáról a Füzesabony - Tiszakécske Magyar Kupa-mérkőzés előtt így vallott:- Hosszú időt töltöttem kórházban, egy fertőzés miatt a lábam is veszélybe került. A gyógyulást hátráltatta, hogy magas nálam a vércukor, ezért például diétázni is kellett. Vékony koszton tengődtem, jelentősen leadtam a súlyomból is, nem volt étvágyam sem. Lassan fordult jobbra a helyzetem, és Pista barátom hívására jöttem ki először az idén meccsre, az őszi Füzesabony - Besenyőtelek találkozót láttam élőben utoljára. Még nehézkes a járásom, hetente kell menni felülvizsgálatra, de remélem, hogy sikerül helyrebillenni. Jó jel, hogy több kilót gyarapodott a súlyom is. A futball és annak minden velejárója már nagyon hiányzott. Többen is örömmel üdvözölték szerdán a sportbarátot, amely egyébként jó szórakozást nyújtott. Lehó Antal - akinek mielőbb teljes felépülést kívánunk - nem találhatta abonyi színekben a régi csapatot, hiszen a gárda (az újságokat bújva tudta) szinte teljesen kicserélődött. Ám ahogy elnéztük Bódié- kat, még bennük is lehet öröme a futball egyik őszinte támogatójának. (fb) SZIJPEREXPRESSZ A Bálásruha-házban 30% árengedménnyel várja Önöket Mariann aug. 16-17. szombat-vasárnap (5736) Virágüzlet kiadó v. eladó. T: 36-420-821 (5701) Vízkutak fúrása rövid határidővel, olcsón, megbízhatóan! Tel: 36-427-744 (5602) A Tausz tapéta és PVC szaküzletben német tapéták vására! Több mint 250 féle tapétából választhat Eger, Széchenyi u. 58. (5266) Élelmiszerboltba 4 órás dolgozót, valamint hétvégi kisegítőt keresek. Érd: 36/429-409 Számítástechnikus kollégát azonnali belépéssel felveszünk. Követelmény: Novell, Windows 95, NT rendszerszintű ismerete. Tel: 36-428-521, 8.00-18.00. (5660) (5745) Görögországi út sürgősen eladó. Augusztus 18-tól (hétfőtől) szeptember 3-ig, 2 fő, apartman + utazás. Érdeklődni reggel 8 órától: 06-20/389-248. Női kézilabda NB l./B Több mint egy hónap van még hátra a szeptember 21- én rajtoló NB I./B-s női kézilabda-bajnokság Keleti csoportjának nyitányáig, de a Topker-Füzesabonyi SC csapatánál már javában tart a felkészülés a bajnoki és a kupaküzdelmekre. Az abonyiak mesterétől, Atkári Lajostól mi másról is érdeklődhettünk volna, mint hogy mi újság pillanatnyilag a csapat háza táján.- Az őszi idényt már Szere- diné és Gál nélkül kezdjük, ugyanis mindketten abbahagyták a kézilabdázást - kezdte a beszélgetést az edző. Helyükre van két kiszemeltünk, de közülük csak az egyik leigazolása tűnik valószínűnek. Neveket azonban egyelőre nem kívánok mondani. Az mindenesetre bizonyos, hogy a többiek maradnak, és hozzájuk az ifjúsági csapatból kerülnek fel még kiegészítésként játékosok. A hazai környezetben való felkészülést augusztus 20-án a Hevesen rendezendő Barcsik Imre-emléktoma szakítja meg, ahová kupavédőként utazunk. Ugyanekkor ifjúsági gárdánk a dormándi Tóth Ferenc-tornán lép majd pályára. Augusztus 23- tól 30-ig Mátraderecskén edzőtáborozunk, amelynek anyagi hátterét még csak részben sikerült biztosítani. Ebben nagy részt vállalt a besenyőtelki Unicum presszó tulajdonosa, Lehó Csaba, akinek ezúton is szeretném megköszönni a segítséget. Bízom benne, hogy a jövőben - ígéretéhez híven - több vállalkozó és az önkormányzat is szponzorál bennünket, mert egyébként komoly bajba kerülhetünk - zárta mondandóját a szakvezető. (hódi) Sportlövészet A legpontosabb Szabó és Kozma A sportlövő Utánpótlás-kupa versenysorozat 4. fordulóját Budapesten rendezték, ahol az Egri Polgári Lövész Egyletet négy, pisztolyos számban indult lány képviselte. A serdülő légpisztolyosok versenyében Szabó Krisztina szerepelt a legjobban, hiszen megnyerte a versenyt. Gál Veronika végig a dobogón volt, ám az utolsó fordulóban hibázott, így be kellett érnie a 4. hellyel. A mezőny legfiatalabb versenyzője, Ménes Zsuzsanna szép sikerként könyvelheti el 5. helyét. Az ifjúsági sportpiszto- lyosoknál Kozma Katalin aranyérme érdemel dicséretet. Köves Gyula edző tanítványai a nyári szünetet követően már megkezdték az újabb felkészülést. Kosárlabda NB II. Legjobbak az egri nők Az NB //.-es kosárlabda-bajnokságok befejeztével ezúttal közöljük a különböző csoportokban szerepelt megyei csapataink végső helyezéseit. A nők Keleti csoportjában az Egri TK együttese a 2. helyen (22 mérkőzés, 18 győzelem, 4 vereség, 1578-1246-os gólarány, 40 pont) végzett a tizenkét csapatos mezőnyben. Ugyancsak a Keleti csoportban, de a férfiaknál a Gyöngyösi DSE volt érintett, amely gárda 16 csapat közül az utolsó helyen zárt (30, -, 30, 1848— 3141, 30). A férfiak Északi csoportjában - ahol szintén 16 csapat versengett egymással - az egri Hész-Gépszolg együttese all. helyet szerezte meg (30,12,18,2676-2809,42). A Gyöngyös körzeti labdarúgó-bajnokság őszi idényének sorsolása Augusztus 17-én: Hort - Gyöngyössolymos A Gyöngyös Körzeti Labdarúgó Szövetségben elkészítették az őszi idény módosított sorsolását, amelyre azért volt szükség, mert Visznek csapata mégis vállalta a bajnokságban való szereplést. Mivel az első fordulót augusztus 9-10-én már lejátszották a csapatok, így csak a további játéknapokon rendezendő mérkőzéseket közöljük: 2. forduló. Augusztus 16. szombat: Atkár - Visznek. Augusztus 17. vasárnap: Hort - Gyöngyössolymos, Kömlő - Boconád, Szűcsi - Tiszanána, Detk - Adács, Zagyvaszántó - Boldog, Karácsond - Hevesvezekény. Egységes kezdés: 16.30 óra. Szabadnapos: Rózsaszent- márton. 3. forduló. Augusztus 23. szombat: Boconád- Hort. Augusztus 24. vasárnap: Boldog - Detk, Adács - Szűcsi, Tiszanána - Kömlő, Rózsa- szentmárton - Atkár, Visznek - Hevesvezekény, Karácsond - Zagyvaszántó. Egységes kezdés: 16.30 óra. Szabadnapos: Gyöngyössolymos. 4. forduló. Augusztus 30. szombat: Hevesvezekény - Rózsaszentmárton, Atkár - Gyöngyössolymos. Augusztus 31. vasárnap: Visznek- Karácsond, Hort - Tiszanána, Kömlő - Adács, Szűcsi - Boldog, Detk - Zagyvaszántó. Egységes kezdés: 16.30 óra. Szabadnapos: Boconád. 5. forduló. Szeptember 6. szombat: Boconád- Atkár, Gyöngyössolymos - Hevesvezekény. Szeptember 7. vasárnap: Boldog - Kömlő, Adács - Hort, Rózsaszentmárton - Visznek, Zagyvaszántó - Szűcsi, Karácsond - Detk. Egységes kezdés: 15.30 óra. Szabadnapos: Tiszanána. 6. forduló. Szeptember 13. szombat: Hevesvezekény - Boconád, Szűcsi - Detk. Szeptember 14. vasárnap: Rózsaszentmárton - Karácsond, Visznek - Gyöngyössolymos, Hort - Boldog, Kömlő - Zagyvaszántó, Atkár - Tiszanána. Egységes kezdés: 15.30 óra. Szabadnapos: Adács. 7. forduló. Szeptember 20. szombat: Boconád - Visznek. Szeptember 21. vasárnap: Adács - Atkár, Tiszanána - Hevesvezekény, Gyöngyössolymos - Rózsaszentmárton, Detk - Kömlő, Zagyvaszántó - Hort, Karácsond - Szűcsi. Egységes kezdés: 15.00 óra. Szabadnapos: Boldog. 8. forduló. Szeptember 27. szombat: Hevesvezekény - Adács. Szeptember 28. vasárnap: Gyöngyössolymos - Karácsond, Rózsaszentmárton - Boconád, Visznek - Tiszanána, Atkár- Boldog, Hort - Detk, Kömlő - Szűcsi. Egységes kezdés: 15.00 óra. Szabadnapos: Zagyva- szántó. 9. forduló. Október 4. szombat: Boconád - Gyöngyössolymos. Október 5. vasárnap: Boldog - Hevesvezekény, Adács - Visznek, Tiszanána - Rózsaszentmárton, Szűcsi - Hort, Zagyvaszántó - Atkár, Karácsond - Kömlő. Egységes kezdés: 14.00 óra. Szabadnapos: Detk. 10. forduló. Október 11. szombat: Boconád- Karácsond, Hevesvezekény - Zagyvaszántó. Október 12. vasárnap: Gyöngyössolymos - Tiszanána, Rózsaszentmárton - Adács, Visznek - Boldog, Atkár - Detk, Hort - Kömlő. Egységes kezdés: 14.00 óra. Szabadnapos: Szűcsi. 11. forduló. Október 19. vasárnap: Boldog - Rózsaszentmárton, Adács - Gyöngyössolymos, Tiszanána - Boconád, Szűcsi - Atkár, Detk - Hevesvezekény, Zagyvaszántó - Visznek, Karácsond - Hort. Egységes kezdés: 13.30 óra. Szabadnapos: Kömlő. 12. forduló. Október 25. szombat: Boconád- Adács, Hevesvezekény - Szűcsi. Október 26. vasárnap: Tiszanána - Karácsond, Gyöngyössolymos - Boldog, Rószaszentmárton - Zagyvaszántó, Visznek - Detk, Atkár - Kömlő. Egységes kezdés: 13.30 óra. Szabadnapos: Hort. 13. forduló. November 2. vasárnap: Boldog- Boconád, Adács - Tiszanána, Hort - Atkár, Kömlő - Hevesvezekény, Szűcsi - Visznek, Detk - Rózsaszentmárton, Zagyvaszántó - Gyöngyössolymos. Egységes kezdés: 13.00 óra. Szabadnapos: Karácsond. 14. forduló. November 8. szombat: Boconád- Zagyvaszántó, Hevesvezekény - Hort. November 9. vasárnap: Adács - Karácsond, Tiszanána - Boldog, Gyöngyössolymos - Detk, Rózsaszentmárton - Szűcsi, Visznek - Kömlő. Egységes kezdés: 13.00 óra. Szabadnapos: Atkár. 15. forduló. November 16. vasárnap: Boldog - Adács, Hort - Visznek, Kömlő - Rózsaszentmárton, Szűcsi - Gyöngyössolymos, Detk- Boconád, Zagyvaszántó - Tiszanána, Karácsond - Atkár. Egységes kezdés: 13.00 óra. Szabadnapos: Hevesvezekény. Topker-Füzesabonyi SC: Szerediné és Gál nélkül Nekünk a medence mellől nézve a pólózókat, elég volt hűsítőnek Végleges: Biros Péter az Újpestben A válogatott Biros Péter (6-os sapkában) átigazolása volt a nyáron az egyik fő téma fotó: majoros tamás Napok óta tart a kánikula. Ilyenkor még az is jobban vonzódik a vízhez, akit egyébként különösebben nem izgat a nedves közeg. Így tettünk mi is csütörtökön délelőtt látogatást az egri Bárány-uszodában. Hírek után kutattunk, hogy mi újság az ÚVMK-Egervin háza táján. A kapunál kérdés nélkül kaptuk a választ: nincs itthon Péter. Pesten van, ahol átigazolási ügyeket intéz. Szilágyi Péterre, az OB /.- es férfi pólócsapat edzőjére gondoltunk nyilván, így már nyomban „beugrott”, hogy miért nem találtuk telefonon. Az élet azonban mindentől függetlenül zajlott a medencében. Riill Csaba edzőként egyszerre dirigált fiúknak és lányoknak, akik egymással szemben igyekeztek megvalósítani mesterük és tanáruk intelmeit. Amikor letelt az idejük, életkorban és játéktudásban rangosabb gárda következett. Voltak bőven, két csapatra valóan, akiknek Kelemen Attila vezényelte a munkát. Nem volt elnéző, nyomatékosan felhívta a figyelmet, hogy miért van edzés, pontosabban a kétkapuzás. Az OB /.-es játékosok közül dr. Ancsán Andrást láttuk a vízben, de elfoglaltsága miatt a játékból már hiányzott. Akiket még megismertünk, Katona, Kovács R., Wolf, és nem több, illetve mások még legfeljebb ha megkóstolták a magyar élvonal vizét és levegőjét, a többség persze nem. Újként egy kapusra lettünk figyelmesek, nevét - Sűrű - már Tóth Pétertől tudtuk meg, aki ugyancsak szárazon töltötte az időt. A Svájcból nemrég hazatért idegenlégióssal^egy kicsit elbeszélgettünk. Ő ezt mondta:-Öt hónapot voltam távol. A csapatunk - egy további orosz „vendégmunkással” - a középmezőnyben végzett. Kedvező benyomásokat szereztem. Jól éreztem magam idegen földön is, így nem elképzelhetetlen, hogy jövőre megismétlem ezt az akciót, egyébként sok magyar játékos pólózik Svájcban. A helvétek gyorsan „ledarálják” a bajnokságot, nem húzódik úgy el náluk a szezon, mint itthon. Az a szándékom, hogy feltétlenül Eger csapatában játsszak az ősszel, jó lenne, ha összejönne egy ütőképes csapat - zárta mondandóját nemes egyszerűséggel Tóth Péter. Késő délután is tettünk még egy kísérletet, hogy elérjük Szilágyi Pétert, ami sikerült az esti edzés előtt.-Eldőlt, hogy Biros Péter az Újpestben folytatja a pólót. Csányi visszament Hódmezővásárhelyre, Takács A. pedig az FTC-be. Katona és Habi külföldre kerül, Regős Á. a Vasas játékosa lesz, Petiket is a fővárosba hívják. Újpesti nevelésként Hajós, Pszota és Gériusz kerül Egerbe, Sűrű kapus Szolnokról jött. Az ifjúsági gárdából Madaras N., Szabó G., Seress, Rajna és Busák készül a felnőttekkel. Egyébként folynak az edzések a szeptember 27-én kezdődő bajnokságra, amikor a Szolnokot fogadjuk. A jövő héten edzőtáborba megyünk, a keretet előtte jelölöm ki. Sokat kell dolgoznunk, hogy meglegyen a gyümölcse - összegzett Szilágyi Péter. A főbb gyümölcsök ősszel érnek, s akkor már nem lesz a mostanihoz hasonló forróság. Fesztbaum Béla