Heves Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-14 / 189. szám

1997. augusztus 14., csütörtök Az Olvasók Fóruma 5. oldal A szolgáltatás - szolgálat Kedves olvasóink, előfizetőink! Továbbra is várjuk leve­leiket. Örü­lünk, hogy eddig is megtisztel­ték kiadón­kat, szer­kesztősé­günket, és elmondták véleménye­iket ügyes-bajos dolgaikról, megosztották velünk öröme­iket is. Bízunk abban, hogy ez a kapcsolat a jövőben is megmarad. Ezért kérjük, küldjenek leveleket. A cí­münk változatlan: Heves Megyei Hírlap Szerkesztő­sége, 3001 Eger, Pf. 23. Ecsédiek hálája Az Ecsédi Hagyományőrző Népi Együttes ezúton szeretné megköszönni mindazon szemé­lyeknek a szíves támogatását, akik segítségükkel hozzájárul­tak ahhoz, hogy az együttes a parádi palócnapokon részt ve­hessen. Segítségüket továbbra is várjuk és megköszönjük! Az együttes vezetősége nevében: Péter József és Hegedűs József Túrái Idára emlékezve Eltávozott Túrái Ida, aki színé­szi pályája során sok embernek szerzett szórakozást, vidám perceket. Azt viszont már kevesen tud­ják, hogy Egerben is vendég­szerepelt. A ’30-as évek elején Shakespeare: Makrancoshölgy címszerepét alakította. Élveze­tes előadás volt, ő pedig csodá­latos Makrancos Kata az ak­kori fiatal temperamentumával. Másnap a „Mórász" cukrász­dában autogramot kértem, ő pedig megkérdezte, hogy hív­nak és hová járok iskolába, pár percig beszélgetve. Az auto­gramot ma is őrzöm. Ez maradt a vele kapcsolatos legkedve­sebb élményem és emlékem. Szökőné Csizmadia Mária A „porosz” nevelés meg­nyomorítja a gyereket - olvastam az egyik újságban. Ezzel kapcsolatban felvetődött bennem néhány kérdés: miért porosz az a nevelési módszer, amely megköveteli a fegyel­met? Egy társadalomban van-e rend fegyelem nélkül? Milyen korban kell megtanulnia az embernek a fegyelmet, az en­A Heves Megyei Hírlap 1997. július 26-i számában jelent meg a Pécsi úr Egetverő árak című írása, melyre az alábbiakban reagálok, ill. válaszolok, mivel rólam és a varrodámról van szó. Idézek a cikkből: „Ám ha ki­lép az utcára, s bekukkant a kü­lönböző boltokba, akkor rög­vest érzékelheti az egetverő árakat. Én is érzékelem, de tu­domásul veszem, mint helyzetet (mert tudom, hogy befektetés, termelés, ár stb. egyik a másik­nak az eredője), és nem vádas­kodom, zúgolódom, hanem ad­dig nyújtózkodom, ameddig a takaróm ér. Pécsi Űr! Ön megjelent „ta­valyi” bermuda nadrágjával az igazító szabóságon, hogy kur­títsam meg 5 cm-rel. Közöltem Önnel, mivel hurkolt anyagból van, interlock-kal kellene meg­varrni, mert különben az első mosásnál szétmegy a varrás, én pedig ilyen varrógéppel nem rendelkezem. Erre Ón utasított, nem érdekli, varrjam meg két sorral. A vállalási határidőért felháborodott, és úgy gyönyör­ködött saját hangjában, hogy a válaszom nem érdekelte, sem amikor az árat közöltem, sem az árjegyzék, ami jól látható he­lyen van kifüggesztve. Az ára­kat átvételkor mindenkivel szóban is közlöm. Az utólagos reklamáció elkerülése végett nadrágját ellokiztattam egy kol­léganőmmel. Természetesen nem ingyen, mert a cérna, a gép, az energia és az idő neki is pénzbe van. Ezután az Ön „uta­sítása” szerint kétszer körülgé­peltem, gondolva, így meg lesz elégedve. Amikor érte jött, meg sem nézte, milyen munkát végez­tem, nem figyelt a magyaráza­tomra. A közölt ár miatt hábo­rodott fel, és olyan modorban, hogy én csak remegtem, és utána egész nap újra és újra el­sírtam magam. Modora és ma­gatartása a jelenlévőkből mind­két alkalommal nem kis meg­botránkozást váltott ki. Ez egy belvárosi varroda, meglehetősen magas belvárosi rezsivel. Nagyon sokat kell görnyednem és szemüveggel öltögetnem, hogy jövedelmem is maradjon. Nem azért dolgo­zom 66 évesen, mert unatko­zom, hanem azért, hogy megél­hetésünket biztosítsam, mert gedelmességet, hogy törvény- tisztelő tagja legyen a társada­lomnak? Mit eredményezhet ezek tudásának hiánya? A ma divatos módszer azt vallja: „Hagyjunk rá a gyerekre mindent, hogy kitombolja ma­gát, majd kinövi.” Jobban he­nekem is „egetverőek” az árak, amihez kénytelen vagyok iga­zodni. Nem tudom, miért kellene figyelembe vennem, ki meny­nyiért vásárolta, amit nekem kell igazítanom, és miért kel­lene félretennem a 8-10, sőt több napra vállalt ruhákat, hogy Pécsi úr nadrágját soron kívül csináljam meg. A városban szinte minden utcában van olyan varrónő, aki a lakásán varr, hivatalos enge­dély, járulék és adó fizetése nélkül. Ezek után szerintem ne­kik van igazuk és több eszük. Pécsi úr nadrágját ilyen helyen feleannyiért varrták volna meg. Miért kellene nekem az eny­hén szólva használt bermudát (nemcsak „tavalyi”) soron kí­vül és olcsóbban megvarrnom, mint az újat, amit ráadásul kel­lemesebb kézbe venni. Pécsi Úr! Kívánok Önnek hasonló olyan hétvégét, ami­lyent Ön szerzett nekem, és ké­rem, tényleg kerülje el a varro­dát. A pénzét meg visszakül­döm. Úgy látom, Önnek na­gyobb szüksége van rá, mint nekem, hiszen még egy cikket is írt, de remélem, nem veszi fel azért a pénzt. Azt is közölte velem, hogy Ön is meg tudta volna varrni. Kár, amiért nem ezt tette, így mindkettőnknek jobb lett volna. Ön értékelte az én munkám, így én is mondhatok véleményt az Önéről. Nem tudom, hogy mennyi honoráriumot kap a cikkeiért, de jóval többet, mint amennyit érnek. Pécsi úr! Ön a nyilvánosság előtt mondta el véleményét, így én is a nyilvánosság előtt a ma­gamét. A magam részéről - mi­vel mindketten elmondhattuk véleményünket — a „bermuda”- ügyet lezártnak tekintem. Arra sem kérek választ, hogy a visz- szaküldött pénzt megkapta-e, nekem a feladóvevény is elég. Hopka Béláné igazító szabó Eger, Jókai út 7. *** Kedves Asszonyom! Ha kárörvendő lennék, elége­detten olvastam volna levelét, hiszen ebben feketén-fehéren bebizonyította, miféle indula­tok vezérlik Önt. Ám, mivel tá­lyettesíti-e ez a bevált fegyel­met megkövetelő, ma őskori­nak és „poroszának elnevezett nevelési módszert? Ha ráha­gyunk a gyerekre mindent, rá­szokik a kábítószerre, a szeszes italra, éjszakázik szórakozóhe­lyeken. Bódult, illuminált álla­vol áll tőlem ez az alapállás, csak higgadt, jó szándékú meg­érzésekre korlátozom magam. Nem utalok az ellentmondá­sokra, csúsztatásokra, hiszen önmagukban is beszédesek. Néhány kiegészítés mégis szükségeltetik, mert ezek nél­kül erősen torzulnának a té­nyek. Szakmámból és hivatásom­ból eredően sosem tartoztam a bólogatójánosok közé, így az­tán ha csak tehettem, folyvást kardoskodtam, nem magánér­dekeim érvényesítéséért, hanem mások javáért. Kár, hogy ezt tökéletesen félreérti. Őszintén kívánom, hogy legalább most vegye észre: semmiféle szemé­lyeskedés nem irányít, amikor ismételten és igen határozottan megfogalmazom azt, hogy a szolgáltatás mindenkor egyér­telmű szolgálat, s az arra eskü­vőknek, az ezt vállalóknak még a mord ügyfelekre is mosolyog­niuk kell. Akinek ez nem tetszik, pályát módosíthat. Ez sosem késő. Mindezt vitatni, megkér­dőjelezni botorság. Továbbra is fenntartom ko­rábbi megállapításomat, s vál­tozatlanul magasnak minősítem a bermuda nadrág kurtítási dí­ját. A visszaküldött pénzre mégsem tartok igényt, hiszen az az elvégzett munka ára. Ak­kor is, ha az meglehetősen ma­gas. Mellesleg helyesebb lett volna számlát adni, mert ezt az APEH bizony előírja. A jövő­ben megérné erre is gondolnia. Csalódást kell okoznom: a ho­norárium az én jussom, így az­tán fel is veszem. De hát ez természetes. Ki kell ábrándítanom: ha anyagias lennék, se nyilatkoz­nék erről lelkesen, ennél azért diplomatikusabb alkattal szü­lettem. El kell szomorítanom: küldetésem az, hogy embertár­saimon segítsek. Többek között, mint ezoterikus, s kizárólag in­gyen. Önnel különben sem kö­zöltem volna semmit, mert nem ismerem. Egyenlőségjelet tesz elfog­laltságaink közé. Ez bizony öreg hiba. De hát mindenkinek szíve joga, hogy hamis illúzi­ókkal vértezze fel magát. Azok is jók valamire. Ha nem is sokra. Pécsi István pótban tör-zúz, pusztít. Csodál­koznak, hogy nő a gyermekbű­nözés? Nem kellene belátni, hogy az importált nevelési módszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket? Nem válna gyermekeink hasznára a „poroszának elne­vezett nevelés? Ha szeretjük gyermekeinket, gondoljuk ezt meg nagyon. HBÁ A „porosz” nevelés... Hozzánk betér a SZERETET Utcákon, tereken, boltok előtt, buszmegállókban sok­szor hallani: nincs már szere­tet, mindenkiből kihalt a jó­ság. Közel 90 idős ember él Egerben, a Petőfi úti Idősek Otthonában, akik időről időre azt élik át, hogy a szeretet olyan valami, ami kiirthatat- lan, elpusztíthatatlan. Programszervezői mun­kánk során gyakran tapasztal­hatjuk, mire kigondoljuk, mi­lyen műsorral is tehetnénk színesebbé időseink életét, már csörög is a telefon, vagy személyesen jön be hozzánk valaki a kéréssel, hogy idő­pontot egyeztessünk, mikor jöhetnének el szerepelni. Szinte hihetetlen, hogy mi­lyen sokan vannak azok, akik birtokosai a szeretetnek, és nem sajnálnak belőle megosz­tani másokkal is egy kis vi­dámságot, szelíd mosolyt, áhítatos csöndet, tréfás nótá­kat, megható verseket, örök igazságokat. Jótevőinktől azonban nem­csak szavakra futja, hanem áldozatos cselekedetekre is. Vannak, akik színes műso­rokkal lepnek meg minket, de kaptunk már olyan ajándéko­kat is, amelyeket elfogyaszt­hattunk, vagy alapítványun­kat anyagilag támogatni tudó felajánlások is érkeztek, ami mindenki számára első pillan­tásra szembetűnik, ha elláto­gat hozzánk. Jól tudjuk, hogy mi ezeket az ajándékokat megszolgálni nem tudjuk, csupán megköszönni és bol­dogan elfogadni. Adósságunk törlesztéseként mégis szeret­nénk itt mindenki előtt meg­köszönni a felejthetetlen órá­kat, amelyeket körünkben töl­töttek a Nyugdíjasszövetség tagjai, a Vakok és Gyengénlá- tók Országos Szövetségének megyei képviselői, a Caritas szervezetének, a Táncstú­dió—13, a Sanda Maria Le­ánygimnázium, a Deák Fe­renc Római Katolikus Általá­nos Iskola, a Zeneiskola nö­vendékei, az Epreskert úti Óvoda gyermekei és óvónői, valamint szeretnénk még megköszönni Kelemen Csaba színművész úrnak, Zentai László baptista lelkipásztor­nak és kis evangelizáló cso­portjának. A sok-sok felajánlónak pe­dig, akik anyagilag segítik az itt élő idős emberek életkö­rülményeinek szebbé tételét, szintén nagyon köszönjük ál­dozataikat. Mi, akik itt élünk és dolgo­zunk, tudjuk, hogy léteznek ők, a szeretet bizonyságtevői, akik hozzák ajándékaikat fá­radságot nem kímélve is, vi­szonzást nem várva érte, és mégis boldogok. Mert tudják a titkot, ami mindig ott ra­gyog a szemükben, hogy a SZERETET szorzótáblája osztással kezdődik. Köszön­jük, hogy bennünket is részel­tettek ebben. Tisztelettel és köszönettel: H.M.Ö. Idősek Otthona lakói és dolgozói Eger, Petőfi u. 26/B Egerben szavaztam ötven éve Épp fél évszázada, 1947. augusztus 31-én országgyű­lési választásokat tartottak hazánkban: a sokat emlege­tett „kékcédulást.” Az utolsó nagy egyetemi vizsgára készültem. Elvonul­tam Egerbe, itt csöndesebb volt a környezet, mint Buda­pesten. Kértem a helyi válasz­tási bizottságot, hogy vegyen föl a választási névjegyzékbe; vita nélkül megtették. De „foglalkoztak” velem Pesten is, mert ott volt az állandóként bejelentett lakásom. Augusz­tus elején izgatott levél érke­zett apámtól: megtagadták tő­lem a választójogot — erkölcs­telen életmód címén... Nem szaladtam a fővárosba, fölös­leges kiadásnak tartottam az útiköltséget. Nem akartam a tanulást megszakítani. Au­gusztus 31-én nehézség nél­kül leadhattam a szavazato­mat Egerben. Nem szégyenkeztem a ko­molytalan kiközösítés miatt; Pestre történt visszatérésem után elmeséltem az egyete­men, a fél bölcsészkar rajtam mulatott. A jogfosztó iratot nem lát­tam, így máig sem tudom, volt-e rajta részletesebb in­doklás. Azt azonban a króni­kások följegyezték, hogy 1947-ben légből kapott gya­núkkal sok embert fosztottak meg választójogától, mosta­nában olvastam, hogy félmil­liót. Miért engem is? Irataim­ból tudhatták, egyetemi hall­gató vagyok. Márpedig az csak reakciós lehet; ha been­gedik a szavazóhelyiségbe, biztosan polgári pártra sza­vaz... Talán ismert valaki Eger hatósági köreiben, azért volt a választási bizottság előzékeny irányomban? Nem hiszem. De örültem, hogy nevelő vá­rosom megvédett a törvényte­lenségtől, és a pesti döntést bárdolatlan tréfának vettem. Dr. Bán Ervin A mátrai autóstúra tapasztalatai Kezünkbe vettük a Mátra úti­könyv ’95-ös kiadványát, és Feldebrőről elindultunk Kisná- nán át Kékestetőre. Utunk so­rán szomorúan tapasztaltuk, hogy szinte mindenütt, ha nem is összefüggő területeken, de vágják ki a fákat. Visszafelé haladva a Pa- rád-RecskSirok útvonalat vá­lasztottuk, a siroki vár volt a cél. A várhoz egy rendkívül keskeny út vezet, melynek irá­nyát villanyoszlopokra festett nyilak mutatják. A vár alatt parkolhattunk, hozzánk hason­lóan többen keresgélve tudtunk csak egy bozótos mellett meg­állni. A felfelé vivő meredek út pora a velünk szemben jövők talpa alól az arcunkba szállt, de kitartóan baktattunk tovább. Fölérve végre a csúcsra, megdöbbenve tapasztaltuk a következőket: keskeny, csúszós és meredek, az idősebbek szá­mára járhatatlan ösvények vannak a vár tövében, melyeket sehol nem véd korlát. Igaz, van egy figyelmeztető tábla a vár belső oldalán, amely az omlás- veszélyre hívja fel a figyelmet, de ottjártunkkor úgy tűnt, ezzel senki sem törődött. Sőt közvet­lenül a vár melletti sziklákat egy fiatal pár hegymászókat megszégyenítő „ügyességgel” vette birtokba. A romos épüle­ten belül több gyerek szalad­gált, ugrándozott. Valami csoda folytán egyik sem pottyant bele a tátongó mélyedésekbe, a he­venyészetten letakart kútba. Az újság hasábjain keresztül szeretnénk felhívni a figyelmet a várba látogatókra leselkedő veszélyekre. Ha még nem tör­tént baleset, akkor úgy gondol­juk, érdemes volna megelőző intézkedéseket tenni. Korláto­kat elhelyezni, megfelelő sétá- lóutakat kialakítani. Parkolót építeni szilárd burkolattal, és jól látható jelzőtáblákat elhe­lyezni. Az ide látogató külföl­diek számára idegen nyelvű fel­iratok kellenének. A turisták számából ítélve úgy gondoljuk, hogy megfelelő összegű belépődíj szedésével mindezen költségek fedezhetők. Akik érdeklődéssel fordulnak népünk múltja és a természet szépsége felé, azok összefogá­sával meg lehet találni a meg­oldást. így mindenki számára biztonságos és szép emlék lesz a siroki vár. (Név, cím a szerkesztőségben) Mindennapi Perpatvaraink - A Jogász Válaszol Melyek az önerős lakásépítés csapdái? Olvasónk reménykedve kap­csolódott be az egyik hazai építési és befektetési rész­vénytársaság önerős lakásépí­tési programjába. A szerződés aláírása után családjával együtt türelmesen várta a tár­sasház felépülését, s pontosan fizette a vételár részleteit meg a közüzemi hozzájárulást. Az első meglepetés akkor érte, amikor az önerős lakás­építő közösség közgyűlésén valaki szóvá tette, hogy a mű­szaki átadás határidejét a szer­ződés nem tartalmazza. A részvénytársaság - a kivitele­zői csúszásokra hivatkozva - nem tudott végleges határidőt ígérni. Kétéves késedelem után végre az első házat szerkezet­készen átadták a vevőknek, ám azok döbbenten tapasztal­ták, hogy az eredeti és általuk jóváhagyott tervektől merőben eltérő, rossz elhelyezésű, kül­lemében is csúnya szalag­házba költözhetnek be. Már aki tud. Mert a külső falak ki­felé dőlnek és hosszában re­pedeznek; a cirkogejzír ké­ménycsöve hiányzik, a vizes­blokkban nem folyik le a víz, az ajtók nem nyílnak... Mit tehetnek a pórul járt vevők? Többségük már a teljes vételárat - amely a vállalkozói díjat is magában foglalta - ki­fizette. Sőt néhányan túlfize­tésbe is kerültek. Esetünkben az építőközösség tagjai azt tet­ték, amit egyedül diktált az ésszerűség, hogy tetemes veszteségük megtérüljön: szerződésszegés jogcímén polgári pert indítottak a kivite­lező ellen. Hibás és késedel­mes teljesítés miatt kártérítést kértek. Ekkor azonban újabb meg­lepő fordulat következett. Az rt. levelet küldött az érdekel­teknek, amelyben tudatta, hogy a vételárat utólag, három hónapra visszamenőleg 33 százalékkal megemeli, s fel­szólítja a címzetteket a rájuk eső összeg megfizetésére. Az ügy végkifejlete való­színűleg nemcsak szereplői­nek szolgál tanulságokkal. Dr. Lajer Erika

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents