Heves Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 152-177. szám)
1997-07-10 / 159. szám
HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, 1997. JÚLIUS 10., CSÜTÖRTÖK MEGYEI HÍRLAP Lapunk az Interneten LŐRINCI, PÉTER VÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA VIII. ÉVFOLYAM 159. SZÁM ÁRA: 39 FORINT ’artnerünk az Agriacomputer Kft A ZF-termékek az európai élvonalba tartoznak Átadták az ezredik sebességváltót Együtt a gyártó csapat és a nevezetes termék EGER Kis ünnepséget tartottak tegnap Egerben, a ZF Hungária Kft.-nél, mégpedig abból az alkalomból, hogy átadták az 1000. S5-24 típusú sebesség- váltót. Ulrich Diller elnök-igazgató köszöntötte a gyártásból részt vállaló szerelőket és menedzsereket, majd pénzjutalmat adott át számukra. Kuderna Ferenc termékmenedzser a Hírlap érdeklődésére elmondta, hogy májusban az egriek telepítették át ennek a sebességváltó típusnak a gyártási technológiáját a németországi Brandenburgból. Mindössze két héttel később pedig már meg is kezdték a termelést. A vevői igények alapján naponta 40-60 sebességváltót készítenek. A jövő évre szóló előirányzat már közelíti a 10 ezret. A termékből 15 millió FOTÓ: PERL MÁRTON márkás bevételre számítanak, amely az idei 45 millió márkás összbevétel jelentős része. Ezt az Egerben gyártott, kiváló minőségű típust az 5-6 tonnás kisteherautókba építik be, amelynek kapcsolási komfortja megközelíti a személy- gépkocsik sebességváltóját. Francia, olasz, török és iráni megrendelésre szállítják, de hazai érdeklődés is mutatkozik. (m. k.) Ma három „tiszta” lehetősége van a külföldinek magyar földet venni A mezőgazdaság: „problémaágazat” A vád: életveszélyt okozó testi sértés bűntette „Ha megfordul, akkor rúgd szét!” FÜZESABONY Az Országgyűlés mezőgazda- sági bizottsága SZDSZ-es munkacsoportja hívta tájékoztatóra a sajtó képviselőit, illetve beszélgetésre, vitára a Füzesabonyi Városi Könyvtárba a környező települések agrárszférájában tevékenykedőket. Dr. Bálint György, dr. Kertész Zoltán, Mészáros Béla, valamint a házigazda, dr. Puha Sándor az agrárium jelenlegi helyzetéről, a problémákról, s azok megoldási lehetőségeiről szólt. A Parlament, mint azt Bálint Györgytől megtudhattuk, az első fél évben egyetlen olyan törvényről sem tárgyalt, amely a mezőgazdaságot szorosan érintette volna. A munka dandárja - hét törvénytervezet megvitatása - ezután következik. Még nincs is a Tisztelt Ház előtt, de már komoly vihart kavart például a földtörvény módosítása. Főként ami a külföldiek esetleges földhöz jutását illeti. A társadalmi vita a képviselők szerint túlhevített, s az ellenzék politikai vihart kavarva igyekszik ebből a kérdésből tőkét kovácsolni. Szó sincs arról, hogy az SZDSZ külföldieknek akar földet eladni. Mészáros Béla többek között elmondta, hogy most három „tiszta" lehetősége is van földet venni a határon túli vásárlónak. A módosítás éppen ezek megszüntetését hivatott elősegíteni. Dr. Kertész Zoltán szerint nagy szükség van a nemzeti agrárprogramra, amely átfogja az egész agráriumot, s átível a mindenkori kormányokon. A jövő évben - az elképzelések szerint - a nemzeti össztermelés két és fél százalékát szeretnék e szférába „irányítani”. SZŰCSI A Heves Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja - mint tettest - a szűcsi illetőségű, 19 éves K. G.-t és - mint felbujtót - unokatestvérét, a szintén Szűcsiben élő, 22 esztendős K. J.-t. A vádirat szerint a vádlottak 1996. november 8-án este két Sziréna Vérző férfi az utcán, vadkan az autó előtt Tegnap hajnalban az M3as autópályán, az út melletti füves területről egy vadkan szaladt egy személyautó elé. A vezető már képtelen volt elkerülni az ütközést, szerencsére azonban személyi sérülés nem történt. Ám a felelőtlen vaddisznónak ez volt élete legutolsó kalandja. Az utcán egy vérző ember fekszik - érkezett a bejelentés a Gyöngyösi Rendőrkapitányság ügyeletére július 4-én 21 órakor. Mint kiderült, a sérültet - aki már túl van az életveszélyen - előzetes szóváltás után szúrták meg. A bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható B. J.-t július 7-én elfogták. Az üggyel a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya foglalkozik. Odalesznek az eperfák Két(!) érdeklődő EGER Egy szimpla étkészletnyi jelenlévővel tartottak tegnap lakossági fórumot a Zellervári Közösségi Házban. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy a hattagú társaságból négyen előadni érkeztek, jól érzékelhető: a legenyhébben szólva is csekély érdeklődésre talált a meghirdetett program. Pedig közügyről volt szó. (Folytatás a 2. oldalon) barátjukkal egy Trabanttal Szűcsiből Abasárra mentek diszkóba. Ott ismerkedett meg K. J. az ügy későbbi sértettjével, a román állampolgárságú C. A. T.-vel. A vádlotti társaság másnap hajnali fél három tájban távozott a diszkónak helyet adó művelődési házból, s követte őket a sértett is. K. G. és C. A. T. az épület előtti füves parkba GYÖNGYÖSPATA- 1993-ban jöttünk ide lakni - kezdte mondandóját Csemer László. - Nyolc hónap elteltével a kertszomszédom elkezdte piszkálódását velem és a családommal. Amikor iszik, rájön valami, és kövekkel, tégladarabokkal dobálja a házunkat. Már az ablaküvegünket is kiverte, de dobálja a háztetőn a cserepeket, sőt egy alkalommal a kapunkat is berúgta. Ám ezzel nincs vége, hiszen állandó retVISONTA Mielőtt azonban a kivitelezők - a gyöngyösi Mátravid Építőipari és Vállalkozó Kft., illetve a Mester Kft. dolgozói - végérvényesen birtokukba vették a terepet, ünnepélyes keretek között került sor a létesítmény alapkövének letételére. A déli harangszó adta meg a jelet az rt. életében jelentős és fontos esemény kezdetére, mentek „kisdolgozni”, míg a többiek a parkolóban álló gépkocsihoz indultak. K. J. és a sértett között a parkban szóváltás támadt, mégpedig azért, mert utóbbi meglökte K. J.-t, aki bepiszkította a nadrágját. Ezért meg is ütötte a román fiatalembert, igaz, ez még nem okozott sérülést. (Folytatás a 2. oldalon) tegésben tart bennünket. A nejemet a drótkerítésen keresztül vasvillával akarta leszúrni, riogatja az öt kisgyermekemet, mutogatja nekik a nemi szervét. Már az udvarra sem merjük kiengedni őket. Többször kiabálta - mivel romák vagyunk -, hogy addig nem nyugszik, amíg el nem takarodunk innen. Engem le is ütött egyszer. Előfordult, hogy a száradni kiterített ruháinkat leszedte, leöntötte gázolajjal, s elégette. (Folytatás a 3. oldalon) amikor is a meghívottak jelenlétében Valaska József vezér- igazgató ismertette a 175 millió forintos beruházás célját. Mint a vezérigazgató kiemelte, az elmúlt egy évben sorra következtek azok az események, amelyek a részvény- társaság hosszú távú működését célozzák és megalapozzák, s amelyek tulajdonképpen már a jövő évezred tevékenységét készítik elő. (Folytatás a 2. oldalon) Csak a HEVES**11 HÍRLAP olvasóinak „RettegésBen tart bennünket” Csörgött a telefon a gyöngyösi fiókszerkesztőségünkben. A vonal túlsó végén Csemer László gyöngyöspatai lakos a nyilvánosság erejét kérte, mondván; állandó zaklatásnak van kitéve a családjával együtt a kertszomszédja „jóvoltából”. Felkerestük hát a panaszost a lakásán, ahol elmesélte sérelmeit. A Mátrai Erőmű Rt. beruházásában építik fel A szaktudás birodalma lesz Pontban 12 óra 25 perc: feldübörög a behemót munkagép, hegyes fogú markolója jókora sebet ejt a föld ázott felszínén, majd méterenként araszol tovább. Ezzel a mozzanattal kezdődött meg tegnap annak az oktatási központnak az építése, amely a jövő szeptembertől a Mátrai Erőmű Rt. szakembereinek oktatását és továbbképzését szolgálja majd. Jelentős részük eleddig ismeretlen volt Vallanak a filmek és a fotók EGER Többnyire csak régi családi fotóalbumokból, levéltári gyűjteményekből ismert Eger második világháború előtti arculata, az a vallásos, lokálpatrióta szellem, amelybe tegnap az egri városházán immár mozgóképen is bepillanthatott egy szűk közönség. Kamrás Lajos bemutatója ugyanis abból a gyűjteményből adott keresztmetszetet, amely privát és filmhíradós anyagok ötvözeteként mutatja be a harmincas évek végi vármegyeközpontot. A kétszer másfél órás nyersanyag jelentős része eddig ismeretlen volt még Eger kutatói előtt is, hiszen a filmhíradós anyagokat nem játszhatták, a magángyűjtemények anyaga hozzáférhetetlen volt. Az ösz- szeállítás külön értéke, hogy részint az érseki székhely ideológiáját, hajdani hangulatát tükrözi vissza, másrészt - az ünnepeken túl - betekintést enged a hétköznapok eseményeibe, a jellegzetes egri polgári lét történéseibe. Két külön világot egyesítettek az alkotók, hiszen az egriek klerikális érzelme, hagyományőrző világa mellett szerepet kap a polgári divat, a szórakozás, az öltözködés, és persze, a belváros nyüzsgő társasági élete. Az alkotók Hevesi Sándor egri főmérnök gyűjteményéből egyébként egy hosszabb - majdan bemutatandó - anyagot készítenek, amelynek egy részét országosan is ismertté teszik. (-romi) Riki, Rexi és Maszatka halála Egyvalakire gyanakszanak a gazdák. Szemtanújuk is van, mégsem jelenthetik ki teljes bizonyossággal: az az úr végezte ki kedvenceiket. Ha biztosak is lennének ebben, ugyan mi történne? Állatvédelmi törvény nincs. Esetleg néhány ezer forintot kellene fizetnie a „szabálysértőnek”. Mert bár „családtagokat” ölt, tette nem minősül gyilkosságnak. EGER, PÁSZTOR VÖLGY Rexi, a doberman és Maszatka, a puli tavasszal pusztult el. Azóta több cica is követte az eredendően „ősellenségeket” az örök vadászmezőkre. Most Rikit, a - mondhatni - nyugdíjaskorú ó-németjuhászt siratják a Fecske utcában. Valamennyi állattal idegméreg végzett. De golyó által is veszhettek volna, hiszen a gazdák gyanúsítottja előszeretettel lődöz a légpuskájával. Neki szinte egyre megy, kis vagy nagy kutya kerül a látóterébe, esetleg egy macska sétál át a kertjén - fegyvere után kap. Szívesen alkalmazza a hurkot vagy a mérget is, amit itt-ott lerakosgat a közterületen. Egy a fontos, közelébe jószág ne férkőzzék. A legutóbbi áldozat, Riki tizenegy évet élt. Alkatát tekintve tekintélyt parancsoló kutya volt, ám kora és megromlott látása miatt a légynek sem ártott, lassú volt, mi több, tohonya. Délutánonként - gazdája jelenlétében - végig- szimatolgatta az utca fáit, elporoszkált a mezőre, aztán vissza. Még kölyök volt, amikor megtanulta, idegentől nem fogadhat el ételt. Vacsorájához is csak hosszas kínálgatás után fogott. Viszont arról a rossz tulajdonságáról, hogy köveket kapkodjon fel, nem sikerült leszoktatni. Talán ez jelenthette a vesztét is. Valami mütyürt csak bekaphatott az utcán, mert hazatérte után néhány perccel iszonyú görcsök gyötörték, elvesztette az eszméletét. Már az orvos sem segíthetett rajta. Az Egri Állatvédők Baráti Körének elnöke szívhez szóló levéllel próbálta jobb belátásra bírni a gyanúsítottat. Többet az elnök asszony sem tehet. Lévén: nincs állatvédelmi törvény. Csak állatok vannak. (né-zi) Játék határok nélkül a tévében és a rádióban GYÖNGYÖS Az idegek játéka, határtalan izgalom, a gyöngyösiek szenzációs küzdelme a porondon. Minden korosztály kedvelt műsorát, a Játék határok nélkül első fordulójának eseményeit a Magyar Televízió kettes csatornáján láthatják ezen a héten. Ma este nyolc óra 10 perctől Gyöngyös város fümjét vetítik, majd pénteken 20 órától a gyöngyösi csapat bemutatkozását láthatják a nézők. Július 13- án, vasárnap szintén este nyolc óra tíz perces kezdettel pedig a Játék határok nélkül 1. fordulójának közvetítése lesz soron. A Diórádió vasárnap este 22 órától várja egyenes adásban a mérkőzéssel kapcsolatos hallgatói telefonokat. '