Heves Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 152-177. szám)

1997-07-03 / 153. szám

8. oldal SporTTüköR 1997. július 3., csütörtök Csank Jánost is várják 50 éves jubileum POMOSZLÓ Az idén 50 éve, hogy megala­kult a Domoszlói Sport Klub. A jubileum alkalmából kétnapos ünnepi programra kerül sor Domoszlón. Július 5-én, szombaton 9 órakor lesz a megnyitó a sport­pályán, 9 JO-tól pedig folyama­tosan következnek a kispályás mérkőzések a 18 órai ered­ményhirdetésig. Este 20 órától táncmulatságra kerül sor a helybeli kultúrházban. Vasárnap 9 órától nagypá­lyás futballisták veszik birto­kukba a sportpályát Detk, Do- moszló, Márkáz és Verpelét csapatainak részvételével. A Márkáz - Domoszló öregfiúk- mérkőzést 17 órakor kezdik. A programra meghívást kapott Csank János szövetségi kapi­tány is. Röplabda Németh Lsyos feladta Németh Lajos, a Magyar Röplabda Szövetség ügyve­zető elnöke megírta felmon­dólevelét. Váratlanul érte a sportág társadalmát a kiváló szakember lépése.-Miért éppen most, a sike­rek „küszöbén” adta fel az ed­digi emberfeletti küzdelmét?-Akármilyen szép eredmé­nyeket is értünk el, aminek szívből örülök, nem látom biz­tosítva a sportág jövőjét - mondta a 43 éves szakember. - Anyagi nehézségeink kilátásta- lanságba kergettek, varázsló vagy egy mindentudó mene­dzser kellene a gondok megol­dásához. Én pedig nem vagyok az. A kiszolgáltatottság, a min­dennapos „koldulás” olyan hozzáállást követelne tőlem, amit pedagógusként, ember­ként nem tudok vállalni.- Korábban nem szólt gond­jairól a vezetőségnek?-Mindenki tisztában van a nehézségekkel, így sok jóval nem igazán tudtak biztatni. Kü­lönben is a mai sportban kiala­kult helyzet sem engedi meg a további tevékenységemet ezen a területen, minden a vállamra szakadt, kevés az összefogás, elfáradtam, s már az egészsé­gem is veszélyeztetve van - összegzett lehangoltam (MTI) Kerékpársport Gócza 3., Pelyhe 4. A kerékpáros Amatőr-kupa 3. fordulójára Budapest-Dorog— Tatabánya környékén került sor, ahol kánikulai hőségben a 70 fős mezőny 200 kilométert teljesített. A három részből álló viadalon (1. mezőny verseny, 2. csapat-időfutam, 3. egyéni idő­futam) részt vettek a bélapát­falvi Saxum-Bécem KSC kerék­párosai is. A mónosbéli Gócza Gábor 3. helyével a 14. helyről a #.-ra jött fel az összetettben, míg a negyedikként végzett Pelyhe László a 7. helyről a harmadikra lépett elő. Gócza ezt megelőzően rajt­hoz állt a Mezőkövesd-Eger— Mezőkövesd útvonalon lebo­nyolított 50 kilométeres verse­nyen, ahol harmadik helyen ért célba. SZUPER­EXPRESSZ Vízkútfúrást vállalunk Eger, Bervai u. 2. 60-302-732, 30/630-358 (2981) Kezes nélkül azonnal pénzhez juthat <« ép jár mű ve ellenében a/ \i ió-z.ái <h;iiá/\\i.! l K.jjei, Széchenyi n. 5N. lel: (20) 423-020, (36) 411-XII 167 A Bornemissza DSE menti az ökölvívást Már években mérhető, hogy kiszorult az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokból az ökölvívás, aminek oka kizá­rólagosan anyagi eredetű. A sportág jelenlegi helyzetében nem rendelkezik annyi pénzzel, hogy megfizethetné àzt a költséget, ami egy há­romnapos verseny bérleti díja. A Heves megyei ökölví­vás így nem kérhet bebocsá­tást az egri körcsarnokba, mert arra nem telik. EGER házigazdák Vitányi Antal ve­zető edző és Nagy Miklós edző irányításával az elmúlt hét vé­gén is felvonultatták erőiket, meg is nyerték a pontversenyt, ám rajtuk kívül csak a Mátra­házi Lendület ökölvívói szere­peltek a rajtlistán és vittek el egy ezüstérmet Bogácsi Attila jóvoltából. Petöfibánya és a Gyöngyösi AK távol maradt az emlékver­senytől. Ami a házigazdák szereplését illeti, összességé­ben nem lehet panasz, hiszen a két korosztály összesítésében harmadszor is megnyerték az egriek a pontversenyt. Az ifjú­Szerencsére a Szilágyi Erzsé­bet Gimnázium aulája otthont ad versenyek céljára a bunyó­nak, de mivel az intézmény a város szélén van, a legrango­sabb eseményre is legfeljebb száz kívülálló kíváncsi, pedig jóval több érdeklődőnek is jutna hely az emeleti folyosó­kon. A hagyományos, több év­tizedes múlttal rendelkező Bornemissza Gergely-cmlék- versenyt is a kanadai város­rész középiskolájában ren­dezte a Bornemissza DSE, ezekben az években ugyanis a történelmi személy nevét vi­selő szakképzési intézet a leg­főbb támasza, mondhatnánk, megmentője a megyeszékhely ökölvívásának. Sajnos, a mezőny tovább szűkül, mint mutatják a szám­adatok. Ifjúsági és junior kate­góriába 22 klub nevezte ugyan versenyzőit az országos szintű eseményre, kötelek közé azonban csak 63-an léptek. Sok helyről jönnek, de keve­sen, összegezhetnénk a ténye­ket, az okait ne fejtegessük. A Vitányi Antal vezető edző jobb kezében az a bizonyos fog­védő, ami cserbenhagyta Asztalost Farkas Tamás szoros mérkőzésen győzött a juniorok 67 kg-os súlycsoportjának döntőjében fotó: majoros tamás ságiaknál ugyan a Nyíregy­háza két ponttal megelőzte a BDSE fiataljait, a junioroknál azonban már egyértelmű volt az egriek fölénye. A legnagyobb érdeklődés­sel várt Asztalos Lajos - Ponczok József mérkőzést ugyan már részleteztük a ver­senyről szóló hétfői tudósítás­ban, most mégis visszatérünk rá. Nem azért, mert Lajos ba­rátunkat cserbenhagyta a fog­védője, s miután sorozatosan kiesett az a szájából, joggal került a leléptetés sorsára. A legeredményesebb pálya­futásnak is vannak balsikerei, nem beszélve arról, hogy Asz­talos egy súlycsoporttal fel­jebb öklözött, mégpedig a ma­gyar bajnokkal szemben. így is vezetett négy meneten át, s ez a döntő. Az erdésznek ta­nuló fiatalember tehetsége vi­tathatatlan, a legnagyobb ér­téke most az egri ökölvívás­nak. Remélhetőleg nem veszi kedvét ez a melléfogás, mert a fogvédő dolgában ő a ludas. A szakvezetők, valamint a DSE irányítóinak segítségével ki­hozza magából, amire képes. Az ilyen értékeket egyénileg is menedzselni kell. Hátha megéli - versenyzőtársaival együtt -, hogy a körcsarnok­ban is bokszolhat. A versenyen találkozhat­tunk a zsűriben helyet fog­laló Bárány Edével, a megyei ökölvívó-szövetség főtitká­rával, akinek a szíve az utóbbi időkben rakoncát- lankodott. A sportvezető kórházba is került. Javulá­sának örvendünk, és további jó egészséget kívánunk szá­mára. F. B. Kapcsolat a sportbizottságokkal Tisztújító közgyűlését követően első alkalommal találkozott tegnap a Heves Megyei Sportszövetségek Szövetségének elnök­sége, az ülésen részt vett Pintér Zsolt, a megyei önkormányzat sportigazgatóságának vezetője is. A testület előbb a működésével kapcsolatos gyakorlati kérdé­sekben döntött, így egyebek között megválasztotta titkárnak dr. Székely Ferencet. A további munka menetével összefüggés­ben Kiss Sándor elnök javasla­tára foglalkoztak azzal, hogy miként kerülhetnének szoro­sabb kapcsolatba a megyei ön- kormányzat ifjúsági és sportbi­zottságával, valamint Eger vá­ros önkormányzatának oktatási, ifjúsági és sportbizottságával. Felvetődött továbbá, hogy mi­lyen lépéseket tehetnének a te­hetségek kiválasztása terén, felhasználva a sportegészség­ügy ezen a területén meglévő eszközeit. Az elnökség a jövőben álta­lában negyedévenként, illetve a feladatoktól függően tartja majd üléseit, de várható, hogy közgyűlést is összehív a máso­dik fél évben. Tehetséges sportolóink Svédországba utaznak A Heves megye és a svédor­szági Vármland megye közötti együttműködési kapcsolatok keretében 1997. július 5-én He­ves megyei fiatal sportolókból álló küldöttség utazik svédor­szági partnermegyénkbe. A fia­talok, akiket jó tanulmányi eredményeik és aktív sportte­vékenységük alapján választot­tak ki az utazásra, egy nagysza­bású európai sporttáborban képviselik Magyarországot, azon belül Heves megyét. Ezek: Bugyi Erika tornász, Szőke Attila sportrepülő, Szabó Zsuzsanna kézilabdázó, Szundi Attila és Sztruhár Balázs atléta. Részvételüket a Heves Megyei Közgyűlés Sport- és Ifjúsági Bi­zottsága támogatja. A delegá­ciót Blahó István, a Megyei Közgyűlés tagja vezeti. A sporttábor, melynek részt­vevői között francia, norvég, olasz, német fiatalok is találha­tók, július 12-ig tart. Az egyhe­tes programban sportfoglalko­zások, versenyek, a sporttal foglalkozó előadások, szeminá­riumok, tapasztalatcserék sze­repelnek. Teniszverseny az Ersekkertben A Centrum Áruház-kupáért EGER Hatodik alkalommal rendezi meg az Egri Városi Teniszklub az Egri Centrum' Áruház-kupa korosztályos teniszversenyt, amelynek ezúttal is az érsek­kerti salakos pályák adnak ott­hont. A július 4-én, pénteken 9 órakor kezdődő rendezvényen 4 fiú (F16, F14, F12, F10) és 4 lány (£.76, L14, L12, L10) ver­senyszámban lehet nevezni 1000 forint ellenében. Díjazás­ként 100.000 forint értékű vá­sárlási utalványt osztanak szét a szombaton és vasárnap már 8 órakor induló versenyen. A Meteor nem változtat TARNALELESZ Évi rendes közgyűlését tartotta a Tarnaleleszi Vörös Meteor Sportegyesület, amelyen eböki és gazdaságvezetői beszámo­lóra került sor, de módosították is az alapszabályt. A megyei I. osztályban sze­replő labdarúgócsapat szereplé­sét Bukrán Csaba játékos-edző értékelte, majd újabb ötéves időszakra megválasztották a klub elnökségét. A tarnaleleszi sportegyesület elnöke ismét Sallai Ferenc lett, az elnökség további tagjának Sike Andrást, Ferencz Lászlót, Kovács Fe­rencet, Zay Ferencet, Kovács Bélát, Vincze Lászlót és Jónás Lászlót választották. A továbbiakban Palkovics Ákos, a település polgármestere kérte a vezetőket és a sportoló­kat, hogy a jövőben is legalább az eddigiekhez hasonló színvo­nalon munkálkodjanak a leleszi sportélet képviseletében. ígére­tet is tett a polgármester, hogy az önkormányzat ugyancsak kiveszi részét az egyesület tá­mogatásából. Az élénk érdeklődéssel kísért közgyűlés végén Sallai Ferenc elnök köszönte meg az ismételt bizalmat. A labdarúgócsapattal szemben a középmezőnyben való szereplés az elvárás. Utánpótlás vízilabda ÚVMK-aranyérem Svájcban A svájci Kreuzlingenben ha­todik alkalommal rendezték a BMW-kupa serdülő vízilabda- tornát, amelynek először volt résztvevője az ÚVMK-Egervin együttese. Az ötfős mezőny­ből kiemelkedett Holló Tiva­dar edző gárdája, hiszen a megyeszékhelyi pólózók fölé­nyesen győzték le minden el­lenfelüket. A torna legjobb csapatába 5 egri játékost (Jászberényi Gá­bor, Ragó Sándor, Bánhidi At­tila, Bajzáth Zoltán, Bial Gergő) választottak be. MÁTHÉÉK MÁSODIKOK Az 1986-bm vagy később szü­letett játékosokból álló csapa­tok részére rendezték az egri Bárány-uszodában az Eger- kupa gyermek vízilabdatomát. A rendezvényen a fegyelme­zetten és nagy lelkesedéssel játszó házigazda ÚVMK- Egervin együttese második he­lyen végzett. A Rüll Csaba edző által irányított gárda (Cseh Balázs, Máthé Balázs, Dobos Attila, Huber Adám, Bial Viktor, Viczián Gábor, Pócs Dávid, Kovács Viktor, Labancz László, Tóth Gábor, Vígh Gyula, Búza Balázs, Eged Dániel) a következő eredményeket érte el: - Kecs­kemét 15-4, - Szentes 8-5, -Cegléd 4-3, -BVSC 4-8. A tornán a legtöbb gólt (15) Bial Viktor lőtte, míg az egriek legjobbja Búza Balázs volt. Minden résztvevő gárda 1-1 tortát kapott a Tutti Frutti cuk­rászdától, a Rózsavölgyi sportbolt pedig 1-1 baseball­sapkát ajándékozott a különdí­jas játékosoknak. TOTÓ-TIPPEK A 27. HÉTRE 1. Istanbulspor (török, 6.) - Vasas (4.) X, 2 2. Univ. Riga (lett, 8.) - Bremen (német, 8.) X, 2 3. Din.-93 Minszk (fehéro.,5.) - Duisburg (német, 9.) X | 4. Heerenveen (holland, 7.) - Polonia (lengyel, 8.) 1 I 5. Bastia (francia, 7.) - Silkeborg (dán, 6.) U I 6. Ards (észak-ír, 8.) - Auxerre (francia, 6.) X, 2 | 7. Antwerp (belga, 6.) - NEA Szalamina (ciprusi, 8.) 1 8. 1. FC Köln (német, 10.) - Aarau (svájci, 5.) 1 9. Hamburg (német, 13.) - Odense (dán, 7.) 1 ■ 10. Lömmel (belga, 5.) - Halmstadt (svéd, 6.) 1 11. Kongsvinger (svéd, 9.) - TPS Turku (finn, 9.) 1,2 12. Zilina (szlovák, 9.) - Lyon (francia, 8.) X, 2 13. Bistrita (román, 13.) - Szp. Várna (bolgár, 9.) 1 14. A. Wien (osztrák, 6.) - R. Bucuresti (román, 8.) 1 IV. Palóc-kupa pénteken Nyolc csapattal PÁRÁD Az idei palócnapok ugyan sze­rényebbek külsőségeiben, de a hozzá kapcsolódó kispályás labdarúgótorna remélhetőleg nem veszít értékéből. AIV. Pa­lóc-kupa július 4-én, pénteken 14.30-kot kezdődik a parádi sportpályán, ahol két csoport­ban küzdenek majd a csapatok, végül a helyosztókat, illetve a döntőt rendezik, remélhetőleg sötétedés előtt. A meghívott csapatok: Pa- rádsasvári Üvegfúvók, Parád- sasvári Önkormányzat, Parádi Önkormányzat, Parádi Kiseb- ség, Recski Önkormányzat, Lángos, Mátraderecske, Bo- dony. A tornán csak amatőrök, az 1996/97. évi bajnokságok­ban nem szerepelt játékosok léphetnek pályára.

Next

/
Thumbnails
Contents