Heves Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 152-177. szám)
1997-07-31 / 177. szám
8. oldal SporTTüköR 1997. július 31., csütörtök ö*5*» Tetten érhető az édes semmittevés Stadion - méltatlanul... írásainkban már többször érintettük az egri városi stadion elkeserítő állapotát. Legutóbb az Irodákból - irodák... című jegyzetben utaltunk arra, hogy ha jut pénz klubházon belüli munkálatokra, akkor bizonyára rövidesen megújulhat például a stadion lelátója is. Egyik olvasónk lefényképezte, amit látott, a képeiből kettőt írásunkhoz is mellékelünk. A megjelenése egy tegnapi beszélgetéssel vált időszerűvé. Köztudott, hogy Tóth Imre, az Unió Eger FC elnöke, egyben az Imola Bau Kft. ügyvezető igazgatója dr. Simon Jánossal, az SH Impex Kft. (a NIKE termékek kizárólagos magyarországiforgalmazója) ügyvezető igazgatójával, valamint a város önkormányzatával együtt gondolkodva igyekszik a jövő labdarúgásának a feltételeit Egerben megteremteni. A működés várható részleteit elemezve került szóba a létesítmények helyzete, amivel kapcsolatban Tóth Imre a következőket mondta:-Úgy érzem, hogy szándékunkat csak akkor tudjuk megvalósítani, ha a labdarúgáshoz közvetlenül kapcsolódó intézmények, területek, helyiségek fölött a klub kizárólagosan rendelkezik, figyelembe véve az önkormányzat és a Séli Kht. által szervezett rendezvényeket. Sajnos, a stadion siralmas állapotban van. A helyzet azt igazolja, hogy a Séli Kht. mint szervezet, alkalmatlan a feladat ellátására-, ezért levélben kezdeményeztem a polgármester úr felé, hogy a képviselők személyesen győződjenek meg a mostani helyzetről. Példaként elmondhatom, hogy amikor a Philip Morris cég átvette a Dohánygyárat, először az öltözőket, a fürdőket, a szociális helyiségeket újította fel, és csak utána az irodákat. A Séli esetében ez fordítva történik. A stadioni vizesblokk minősíti a várost. Egyszerre szégyenletes és felháborító. Az egri labdarúgást a létesítmény felújításával párhuzamosan lehet rendbe tenni. Ez a stadion ma nem töltheti be maradéktalanul a funkcióját, annyira elhanyagolt állapotban van.-Mit lehet tenni rövid távon, hiszen közeleg a bajnokság nyitánya.- Amennyiben a dr. Ringel- hann Györgynek címzett levél alapján tudunk egyezségre jutni a Séli Kht. igazgatójával, akkor viharos gyorsasággal felújítjuk az egyik vizesblokkot. A lelátóra is van elképzelésünk. Jó lenne középre legalább 800 ülőhelyet biztosítani mielőbb, de kulturált formában. Azt feltétlen szeretném elérni, hogy a képviselők személyesen is megtapasztalják a stadioni állapotokat, ami méltatlan Heves megye székhelyéhez. Egyben azt igazolja, hogy a Séli Kht. létrehozásával nem oldódtak meg a régi problémák. Az egészben az a felháborító, hogy miközben pénzt költenek irodák áthelyezésére, a lelátó egyes sorai még balesetveszélyesek is. Mi azon vagyunk, hogy minél gyorsabban cselekedjünk. A Hírlap ezt a szándékot kívánja ezennel is segíteni. Fesztbaum Béla XX. Mátrai Nyár, nemzetközi sakkverseny Kilenc országból 81 versenyző GYÖNGYÖS A Mátra SE rendezésében kedden 20. alkalommal kezdődött meg a Mátrai Nyár nemzetközi nyílt sakkverseny Gyöngyösön az Energia Szállóban. Csizmadia Lajos főszervező tájékoztatása szerint 9 nemzet (jugoszláv, lengyel, ukrán, orosz, szlovák, bolgár, német, francia) 81 sakkozója nevezett. A mezőnyben 5 nemzetközi és 5 FIDE-mester, 43 Élö-énék- számmal rendelkező játékos található. A kilencfordulós, svájci rendszerű viadalon naponta 15 órától kezdődnek a partik. A mai szabadnapon a markazi tónál időznek a versenyzők. TOTÓ-TTPPEK A 31. HÉTRE 1. Diósgyőr - Zalaegerszeg 1 2. Stadler FC - Ferencváros 2 3. Újpesti TE - Győr 1 4. Vác - Vasas 1,2 5. Bochum - Bielefeld 1 6. Bayern München - Kaiserslautern 1 7. 1. FC. Köln - Duisburg 1,2 8. Karlsruhe - Bremen 1,X 9. Rostock - Wolfsburg 1,X 10. Cottbus - Leipzig X 11. Stuttgarter Kickers - Jena 1,X 12. Wattenscheid - Frankfurt 1 13. Zwickau - Unterhaching 1,2 14. Hertha BSC - Dortmund 1 SZUPEREXPRESSZ Ha csütörtök: Bálásruha-vásár a Technika Házában (fogászat)! Butikáru érkezett! (4732) Szolid árakkal várjuk kedves vásárlóinkat: Csákó festék! 36/320-576 (4762) Kezes nélkül azonnal pénzhez juthat gépjárműve ellenében az AUTÓ-ZÁLOGHÁZNÁL! Eger, Széchenyi u. 58. Tel: (20) 423-929, (36)411 -811/167 Mit mondjunk meg? Élvezze mindig mértékkel!