Heves Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 152-177. szám)
1997-07-26 / 173. szám
1997.- július 26., szombat Horizont 9. oldal % J í ü ► A \ i í I f i i i 4 5 s J id * z z d £ d J z; o N 5 ! I I . I D I I IA honi filmművészet doyenje A döntő szó kizárólag a közönségé A tavalyi filmművészeti tagozatú egri nyári egyetem legidősebb felnőtt diákja volt Makay Árpád operatőr. Mindez persze külsőre nem látszott, hiszen a 86 esztendős űr nem nézett ki többnek hatvanévesnél. Ő az, akit méltán nevezhetnénk a magyar filmművészet doyenjének. Nem tartozott a nagyszerű Illés György tanítványai közé. Nemcsak azért, mert korosabb volt nála, hanem amiatt is, mivel soha nem sodródott semmiféle csoportosuláshoz, iskolához. A szakkönyvek sokat írnak róla. Emlegetik azt az élet- műnyi - majd félszáz - alkotást, amelyek létrejötténél bábáskodott.- Nagyszerűen éreztem magam hazámban. Annál is inkább, mert azt csinálhattam, ami az egyetlen szenvedélyem. A hivatás számomra egyfajta magatartásmód. Mindig is hittem abban, hogy szolgálnom kell a nézőket. Méghozzá úgy, hogy közben elmondom nekik véleményemet a bennünket környező világról, a legfontosabb erkölcsi intelmek lényegéről. Azokról az etikai szabályokról, amelyeket mindenhol, mindig, mindenkinek illene betartania, különben aligha válna emberibb lénnyé. Ars poeticája rögvest közel hoz bennünket egymáshoz. Ez érthető, mivel azt fogalmazza meg, amit voltaképpen eszmélésem óta vallottam.- A döntő szó csak a nézőé lehet. Aki tagadja ezt, légüres térben mozog. Neki készítjük a produkciókat, ezért aztán figyelembe kell vennünk igényeit, s azt, hogy mit kíván. Ettől függetlenül még kirukkolhatunk művészi munkával, ugyanis a közérthető, a közönségnek szóló alkotások is lehetnek esztétikailag igen magasrendűek. Soha nem szerettem a fellegekben járókat, akik egyáltalán nem számoltak a teljesen jogos kívánságokkal, akik voltaképpen maguknak és baráti körüknek dolgoztak. Az ilyesmi vétek, ezt nem lehet megtenni. Már csak azért sem, mert egy-egy vállalkozás tetemes összegeket emészt fel. A tengeren túl ezzel tisztában vannak. Ott minden üzlet, így aztán nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy értelmetlenül ábrándoznak, s közben garantálják az anyagi csődöt. Nem véletlenül hagyta el az országot. Függetlenségérzete ugyanis nem viselte el a parancsszóra hajlongást, a bárgyú diktátumoknak való engedelmességet.- Ereztem, hogy sűrűsödik körülöttem a levegő. Rá kellett döbbennem, hogy kilógok a sorból, így aztán jobbnak láttam másutt szerencsét próbálni. Egyébként, bár nagyon fájt a haza hiánya, mégsem bántam meg egykori elhatározásomat. Odakinn ugyanis mindenki - köztük én is — megmérettetett. Aki állta a sarat, aki vette a jelképes kanyarokat, annak méltán dukált a babér. Nagyon kemény bizonyítás várt rám, de ez egyáltalán nem riasztott. Ráadásul meggyőződhettem arról is, hogy ez a nép rendkívül szívós, kitartó, s fiai úrrá lesznek a külhoni problémákon is. Azért titokban mindig ide vágyott.- A rendszerváltás hírére hazatelepültünk a feleségemmel. Nagyszerű élmény volt ez, meghatározza hátralévő időnket. Azt nem mondhatnám, hogy tárt karokkal fogadtak. Bizony, olyanok is akadtak, akik már nem emlékeztek rám. Ezt természetesnek tartom. S azt is, hogy az itteni intrikák, szövevények között nehezen igazodom el. Ennek ellenére készséggel segítenék, ha erre igényt tartanának. Arra is utal, hogy átadhatná tapasztalatait a fiataloknak. Taníthatna, nemcsak konkrét ismereteket, hanem - s ez nagyon lényeges - őszinte szakmai alázatot is a mű és az Ember iránt, akiért minden formálódik. Azóta eltelt egy év, nem tudom, itt lesz-e, fogalmam sincs arról se, hogy kopogtattak-e nála. Ha eddig senki sem csöngetett, akkor ismét figyelmeztetek arra az értékhordóra, aki önzetlenül kínálja kincses ajándékait. Pécsi István Ötödik alkalommal az általános iskolában Művészeti alkotótábor volt KISKÖRE Immár az ötödik nyáron foglalkoznak a településen az általános iskolások művészeti képzésével - tájékoztatta lapunkat Illés Mária, a tanfolyam elindítója, szervezője. - Ebben az esztendőben július utolsó hetében ültek össze a művészpalánták és tanáraik.- Egyre többen és egyre messzebbről jönnek a tanulóink - mondta Illés Mária. - Bőven akadnak olyanok, akik visszaté- rőek, s hozzák magukkal barátaikat, testvéreiket is. Az idén 60 gyermek jelentkezett, akik közül érkeztek Szolnokról, Egerből és Tápiószölősröl is. Többségük szülei úgy szervezték a nyaralást, hogy ez egybeessen a kurzus időtartamával, de vannak, akik a környező településeken laknak a nagyszülőknél, s számosán jelentkeztek bentlakásra is.- Milyen foglalkozásokat szerveztek az idén?- Hat csoport, dolgozik. Indult tűzzománc ozás, kosárfonás, két festő, egy agyagozó és egy textiles csoport. Az előadók java részét az egri főiskola közvetítésével ismertem meg, ők művésztanárok, akik évről évre visszajárnak közénk. Mint megtudtuk: vasárnap délután fejeződik be az egyhetes kurzus, melynek záróünnepségén kiállítanak a gyerekek, s egy-egy közös alkotást - immár hagyományosan - az iskolában hagynak, az itt töltött időre emlékezve. (-romi) Carl Orff Carmina Burana zenéjére - performance jellegű táncszínház az egri Líceum udvarán Mi hajtjuk a Sors kerekét Részlet az előadásból: Vörös szerepében László Gyula EGER Programzenének fogták fel az alkotók Carl Orff Carmina Burana című zeneművét, amelyet a szerző a középkori világi költészet ismert szövegeire komponált. Ezért látszólag könnyű színházi és főképp táncszínházi produkciót kigondolni erre a zenére. Épp ez a dolog buktatója is, hiszen a zene annyira népszerű és karakteres, hogy önmagában is megindítja a befogadó képzeletét. Egerben Vidnyánszki Attila beregszászi rendező, Szögi Csaba és Énekes István koreográfusok nyúltak a darabhoz, egy sok helyről összekerült, tehetséges gárdát mozgatva: részint az egri mesterkurzuson résztvevő főiskolásokat, részint saját társulataikat. S mindezeken túl két hét állt a rendelkezésükre, meg a bemutató két estje. Izgalmas és tehetséges előadás jött létre, tele többféle kulturális szinttel és réteggel. A július 24-i előadás gerincét a díszletként jó érzékkel megtalált szimbolikus és forgatható kerék, a Sors kereke szolgálta, amely egyúttal a pódium is: ezen viaskodtak, támadtak fel újból és újból az életünket irányító allegorikus alakok: a jó és a rossz, a feltámasztó és elsorvasztó erők, a Fehér, a Barna, a Fekete, a Vörös. Aztán a Besúgó, a Prédikátor, a Mocskos nő, s az élet karakteres figurái, férfiak, nők, tiszták és elbukottak. Noha az alkotók nem törekedtek arra, hogy az általuk kitalált darab története megfeleljen a szövegnek, mind a középkor hangulatából, mind a mai, ezredvégi életérzésünkből, kiszolgáltatottságunkból sikerült megragadni ás átnyújtani valamit. Egy izgalmas alkotói folyamat közepének voltunk részesei. Iszonyatos energiák sugároztak a játszókból (csaknem társulattá alakult a több helyről verbuválódott fiatalok csapata). Rajta volt az ihletettség bélyege az egyenletesen dinamikus előadáson. Sok kicsi katarzist éltünk át, még ha a táncszínházi produkció egészének üzenete nem is juthatott el mindenkihez. (jámbor) Kezdődik az új Pannon-év! Gyűjtse a telefonszámokat és készüljön fel a következő évre! Július 23. és augusztus 30. között az eredeti 25.000 forint helyett már 9.900 forintért előfizethet a Pannon GSM szolgáltatására. *Sőt, további 10.000 forint befizetésével egy éven át 25% kedvezményt adunk a belföldi beszélgetések percdíjaiból! így annyit beszélhet, amennyi csak jólesik. Hiszen minden negyedik perccel megajándékozzuk Önt. Ajánlatunk 1997. szeptembertől régi előfizetőink számára is elérhető. Ne feledje, most kedvezményes készülékakcióval is várjuk Önt! További részletekért keresse fel területi képviseletünket (Eger, Széchenyi u. 21., tel.: 06 36 510 010), vagy bármelyik hivatalos viszonteladónkat! Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 1 464 6020, 06 20 200 200. Az árak ÁFA nélkül értendők! - A 25% kedvezmény az 1997. augusztus 21. és az 1998. augusztus 30. közötti időszakra vonatkozik. •AAAAAAA GSM Az élvonal.