Heves Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 152-177. szám)
1997-07-19 / 167. szám
1997. július 19., szombat 5. oldal Gyöngyös És Körzete Észrevétel egy cikkhez Nem felelhet a szolgáltató fegyelmezetlen állampolgárért A Heves Megyei Hírlap 1997. július 5-i számában közölt Szemét, szemét hátán a városban című cikkhez, mint a Városgondozási Rt. ügyvezetője, az alábbi kiegészítést teszem: Gyöngyös város jegyzője állítja, hogy a szemétszállítási koncepciót elnyerő részvény- társaság nem készült fel a feladatok adminisztratív részére, csupán minimális személyi feltételt biztosított az előzetes szervezésekhez, valamint a szemétszállítási szerződések megkötésével kapcsolatosan nem voltak biztosítva azok tárgyi feltételei. A városi önkormányzet képviselő-testülete által a lakossági hulladékszállítási rendelet megalkotása előtt és utána is, álláspontunk szerint megfelelő módon igénybe vettünk minden lehetséges helyi, sőt megyei médiumot, illetőleg egyéb módot ahhoz, hogy a polgárokat, illetőleg az intézményeket pontos, korrekt tájékoztatással lássuk el. A helyi rádióban számos esetben ismertetésre került a közszolgáltatások kötelező igénybevételével kapcsolatos rendelet, a helyi rendelet, valamint az, hogy ez a gyakorlatban miként működik. Szórólapokon tájékoztattuk a lakosságot, hirdetményeken is megismerkedhettek annak tartalmával. Sok lakossági fórumot is szerveztünk, amelyeken az rt. illetékesei az érdeklődőket szintén ellátták tudnivalókkal, és a velük kapcsolatos kérdésekre válaszolták. A rendszer működtetésének minden feltétele - már ami a részvénytársaságra tartozik — adott volt. Azért, hogy az állampolgári fegyelem, az állampolgári jogkövetés nem olyan szinten áll 1997-ben, amely elvárható lenne, a szolgáltatást végző cég nem tehető felelőssé, el nem marasztalható. Nem abban kell keresni — álláspontunk szerint - az okot, amiért előfordul, hogy illegális módon történik a városban különböző helyeken a kommunális és más hulladék lerakása, vagy az rt. a szolgáltatói feladatát nem megfelelő módon végzi, felkészületlen vagy szakszerűtlen. Sokkal inkább abban elsősorban, hogy fellazult - de nemcsak ezen a téren - az állampolgári morál. Amennyiben a nyilvántartási rendszerünk alapján kimutatható volt, kik, mely intézmények nem kötötték meg a szemétszállításra vonatkozó szerződést - amely szolgáltatást egyébként kötelezően igénybe kell venni -, a részvénytársaság felszólította írásban a mulasztókat, közölve a jogi következményeket is. Majd ennek eredménytelensége után tette meg a szabálysértésifeljelentést a gyöngyösi polgármesteri hivatal jegyzőjénél, mint elsőfokú hatóságnál. Iványi Zsolt igazgató Családok az iskolában Új csatornázás Gyöngyössolymos Kossuth utcájának északi részére is csatornázást tervez a helyi önkormányzat. A szakszerű vízelvezetéshez a község központi támogatásra is pályázott már. Komputerterem Vámosgyörkön a nyári vakációban az iskolai karbantartásnál kicserélik az ablakszámyakat. Az új tanévre az intézmény számítástechnikai termet is kap. Az üdülőövezet terve Markazon az önkormányzat a tópart fejlesztésére törekszik. Szeretné igazi üdülőövezetté alakítani a pihenőhelyet. Az elképzelésekben a víz- és szennyvízhálózat kiépítése egyaránt szerepel. Építők segítése A Mátraalján több községnek közös az /. fokú építési hatósága. A társulási megállapodás szerint a domoszlói ügyintéző helyben hétfőn és pénteken tart ügyfélfogadást, de hétfőn Markazon is megkereshetik. Csütörtök délelőtt Vécsen, kedden és csütörtökön délután pedig Kis- nánán várja ügyfeleit. Vár- és házszépítés Kisnánán az önkormányzat a közmunkaprogram keretében próbálja az immár saját tulajdonában lévő várat szépíteni. Elképzeléseiben a falkorlát javítása, a műtárgyak festése szerepel. Ugyanekkor a tájház legszükségesebb karbantartását is szeretné elvégeztetni. Ünnepi eskütételek Gyöngyösön az állampolgár- sági eskü is része lett a családi és társadalmi ünnepségeknek. A Fő téri díszteremben 1992 óta rendszeres eseményből a következő esztendőben már 38, két éve pedig 42 került sorra. Tavaly 24, míg az idén eddig eltelt időszakban 8 új állampolgár pecsételte meg ünnepélyesen is akaratát a honosításra. Hétfőn - várhatóan — népesebb csoport növeli tovább a számukat. KISNÁNA Évek óta hasznosítják nyáron is az iskolaépületet Kisnánán. A korábbi nagy vakációk idején jobbára helyi csoportok táboroztak itt, s inkább csak alkalmanként láttak vendégül távolabbinkat. Ez utóbbiak között visszatérők voltak a romániai látogatók, míg tavaly — igaz, csak pár napra - hazai és külföldi lábtoll-labdázókat is elhelyeztek. Idei újdonság, hogy azonos helyről folyamatosan több társaságot is fogadnak a kisnánai intézmény saját ágyaival, ágyneműivel az osztálytermekben. A szolnoki székhelyű Szakképző Iskola és Gyermekotthon küldi a vendégeket augusztus 22-ig. Valamennyien nevelő családok tagjai. Az első érkezők tizenöten voltak, az őket közvetlenül váltók létszáma 14, s lényegében a továbbiak is hasonló nagyságú „csapatok”. A házigazdák természetesen akkor sem jönnek zavarba, ha a jelzettnél netán nagyobb számban veszik át a kilincset, mivel egyszerre 30 személynek tudnak szállást adni. Mást ugyanis nem kémek a kisnánaiaktól. A napi programjaikról, sőt az étkezésükről is maguk gondoskodnak. A vendéglátók ennek ellenére azonban mindig ajánlanak hasznos, kellemes időtöltést a táborozóknak, hogy véletlenül se unatkozzanak mátraalji nyaralásuk alkalmával. Községükben mindenekelőtt a várra, arrébb pedig a sok más kirándulási lehetőségre hívják fel a figyelmet. Város és falu közös ünnepei GYÖNGYÖS A város és hét környező község képviselőinek részvételével tárgyaltak Gyöngyösön az idei „kenyérünnep” és a szüreti napok közös rendezéséről. Szent István napján a tavaly először bemutatott, s mostantól már hagyományos gyöngyösi nyári folk- misét követő templomtéri kenyérszentelés után - a megállapodás szerint - At- kár. Gyöngyöspata, Szűcsi és Gyöngyöstarján dalosokat szerepeltet a sorra kerülő kultúrműsorban, Márkáz pedig lengyel vendégegyüttesét küldi fellépésre. A kora őszi szüreti programot gazdagító nagy felvonuláshoz, illetve az ezt követő gálaműsorhoz szintén népviseletes, élénk részvételt ígértek a falvak. A települések képviselői a helységtáblák alatt pompáznak majd régi szokásuk szerint a város utcáin, terein, meg-megállnak egy- egy rövidebb produkcióra, míg a pódiumon nívósabb előadással is megörvendeztetik a minden bizonnyal ez alkalommal is szépszámú közönséget. Hét falu hívását várja Mátraalji orvosi ügyelet ABASÁR Az érintett önkormányzatok egyetértésével a Mátraalja hét községének - Abasárnak, Detknek, Halmajugrának, Ludasnak, Márkáznák, Nagy- fügednek és Visontának - váltakozó székhelyű a hétvégi közös orvosi ügyelete. Most pénteken 17 órától hétfő reggel 7 óráig Abasáron tart szolgálatot dr. Nagy Dezső. Tel.: 360-036, vagy 06-30- 250-303. Részönkormányzat a vonzóbb hegyvidékért MATRAFURED Gyöngyösön belül bizonyos önállósággal működik, gazdálkodik a mátrafüredi részönkormányzat. Az idén vajon mi foglalkoztatja a település vezetőit? - kérdeztük dr. Hammer István városi képviselőtől, a fürediek első számú tisztségviselőjétől.- Sajnos, nem sok pénz jut ránk, s még azt a keveset is megkérdőjelezik a városházi testületi üléseken - válaszolta dr. Hammer. - Ilyenformán tényleg még a legfontosabbnak ítélt feladatoknak is csak egy részére vállalkozhatunk. Ebben az évben mindenekelőtt az Erdész utca tavalyi csatornázása miatt megrongálódott, megsüllyedt burkolat kijavítására gondoltunk. Karbantartásokra, kátyúzásokra 1,6 millió forintot kaptunk az önkormányzattól, s azt végezzük el az összegből, amire futja. Szívügyünk, hogy ahol élünk, másoknak is kellemesebb, szebb legyen. Központi díszparkunkat - amely Mátra- füred ékessége - a környékével együtt ápolja a Városgondozási Rt., miközben a temetőnket is rendben tartja. Iparkodunk a vízelvezető árkokat és a patakmedret is tisztítani, de a szűkös anyagi keretek miatt kevésbé sikerül úgy, mint szeretnénk. Szabadtéri színpadunk többéves törekvéssel vált megfelelőbbé, s idei örömünk, hogy a júniusi benei búcsúra sikerült a mosdóját is felújítani. Azon vagyunk, hogy a Hegyalja úton folytatódjék a burkolatfelújítás, a járdaépítés, s ahol a gravitációs megoldásra mód van, a szennyvízcsatornával is terjeszkedhessünk hálózatunkban. Jó lenne életveszélyessé vált két gyaloghidunkat megerősíteni, a kerékpárút melletti közvilágítást egészen a temetőig kiépíteni, s az Éva presszó mögötti autóbusz-parkolót jobban a követelményekhez igazítani. Régi álmunk, vágyunk a strand helyreállítása, használhatóságának ismételt biztosítása, mert sokan keresik, számosán kedvelték régóta. A gépjárművek elhelyezésére a 24-es út és a kisvonat pályája közötti területen szorgalmazzuk az árnyas parkoló kialakítását. — Mátrafüreden túl mi foglalkoztatja a részönkormányzatot?- A Sás-tónál már igazán elengedhetetlennek ítéljük a mederkotrást, mivel a népszerű kirándulóhely megérdemelné. A kedvezőbb állapotokhoz a zsilip süllyesztésére is szükség lenne. S a kilátóra szintén ráférne már némi csinosítás, a fontosabb javítások mellett. Elég elhanyagoltak a mátrai túrajelzések, a kékesi-mátra- házi déli sípályán övig ér már a gaz, kaszálni kellene, hogy a téli sportokat ne akadályozza, veszélyeztesse. A kékestetői északi pályán pedig a kikoptatott gyepet, az erózió által okozott földrongálódásokat illene megszüntetni. Nem vagyunk igazán elégedettek a 24-es út karbantartásával, s a menetrendszerű busz- közlekedéssel. Sok a pontatlanság a járatoknál, a kocsik gyakran nem biztosítják a csatlakozást, s így számos utas lekési a kívánt kocsit. Jobb híján inkább csak emlékeztetünk ezekre újra meg újra, de észrevételeinket, panaszainkat, kéréseinket nem vesszük le napirendről. S reménykedünk, hogy azért előbb vagy utóbb lesz előrelépés. (-ni) Elzárkózó vezetők Szó sincs már arról, hogy kötelező udvariasságtól vezérelve, vagy puszta megszokásból keressen az újságíró céget, ingyenreklámot pedig véletlenül sem kíván csinálni bármelyiknek is. Sokkal inkább az olvasóval szembeni kötelesség mozgatja munkájában, neki gyűjti, továbbítja az információt érdeklődése kielégítésére. Hiszen bárkié is egy-egy üzem, lehet hozzá köze másnak is, amíg üzleti titkot nem érint. Mégis sok az elzárkózó informátor, vezető, tulajdonos. Olybá tűnik, hogy cégével együtt jobban szeret bujkálni, homályba, sötétbe burkolózni - nehogy akár a legkisebb is kiszivárogjon róluk. Bizonyos, hogy van takargatni valójuk. Nem lehet tiszta minden körülöttük. Sántíthat az előélet, a szerep, a tulajdon megragadása, zavaros a tevékenység, az üzleti kapcsolat, amit röstellhetnek. Ha méltatlan folytatói a cégek vezetésének, érthető a szégyen- lősdi. Tisztességes igyekezetüket, sikereiket is elhallgatni azonban kimondottan ostobaság. Semmiről nem szólni pedig, az utolsó dolog! Amit megtagadnak, ahhoz nincs jogukl Kár, hogy megfeddni nem lehet már - vagy még - érte. Noha az egyik és a másik is igazán megérdemelné. Gyöngyösön legalábbis - ahol több tapasztalatunkra hivatkozhatunk... Gy. Gy. Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi müsormagazin A hét sztárja: Will Smith Michael Jackson újra a címlapokon Michael J. Fox csak a családjának él Broadwayi hangulat az Operett Színházban Madonna sokadmagával Vanessa Angel titka Tvr-hét - a műsorújság Új hitelintézet igényeseknek A Rákóczi Hitelszövetkezet 1994. augusztus 1 -jétöl áll az ügyfelei rendelkezésére. % Pénzintézeti tevékenységet csak tagjai körében végezhet. ^ Betétkonstrukciók: Látra szóló könyves betét, Zsiráf lekötött betét (1, 3, 6 és 12 hónap), Túra lekötött betét (2 év). Hitelkonstrukciók: Vállalkozók és magánszemélyek részére is gyors ügyintézést biztosítunk. Elszámolási számla: A Hitelszövetkezet 1997. szeptember 1-jéig bankszámlanyitási dfjat nem számol fel! Budapest, Eger, Erdőtelek, Gyöngyös, Heves, Kisköre, Kömlő, Kunhegyes, Mezőkövesd, Pély és Tiszanána helységekben várjuk ügyfeleinket. Érdeklődni lehet a 36-346-0 1 2-es telefonszémsa.