Heves Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 152-177. szám)
1997-07-16 / 164. szám
HÍRLAP 1997. JÚLIUS 16., SZERDA (Í%ÍáÉ> Hatvan 121 Autós Sarok : Bercsényi 18-22. S: 37/343-400 Szervizajánlatunk: zöldkártya, : MŰSZAKI VIZSGA Ford, VW, Mercedes, Mazda, Toyota, Suzuki « Készülődnek az Anna-búcsúra LŐRINCI Megyénk legfiatalabb városában az idén július 27-én, vasárnap tartják a Szent Anna-búcsút. A Jézus nagyanyja nevére felszentelt kápolnánál - jó idő esetén - reggel 7 és 8 órakor is tartanak szentmisét. Az ünnepi nagymise ugyanitt 10 órakor kezdődik. A hívek fél 10-kor gyülekeznek a templomnál, majd körmenet indul a Zagyva-parti kegy helyre. A nyár egyik legjelentősebb egyházi eseményén - amelyre távoli vidékekről is érkeznek zarándokok - dr. Kránitz Mihály, a hittudományi egyetem professzora mond szentbeszédet. Szúnyogtenyészet a belvárosban Talajvíz, eső, fekália nyomán keletkezett a házak közötti lápvilág? HATVAN Bosszankodnak település szívében élők: a Martinovics, Tabán és Kisfaludy utcák által határolt területen már-már lehetetlen élni, annyi arrafelé a szúnyog. A nyílt vízelvezető csatorna közelmúltbeli átadásával - panaszolják - a kivitelező valóságos mocsárvilágot varázsolt a környékre. A helyszínen magam is meggyőződhetek méltatlankodásuk valóságalapjáról: a kertek alatt mintegy száz méter hosszú, kibetonozott árkot látok, amely több nappal az esőzések után is csaknem színültig „telített”.-Mostanában alkalmunk nyílik az élővilág eddig ismeretlen egyedeivel való találkozásra is - kalauzol végig a gáton házigazdám. - A minap olyan állatra bukkantam, ami se giliszta, se hernyó nem volt... Fölfordult tőle a gyomrom. De a legrosszabbak a szúnyogok. Estefelé több millió száll fel a posványból, s veszi üldözőbe az embert. Ha kell, akár a környezetvédelmi minisztériumba is elmegyünk, hogy megszűnjön végre ez a tűrhetetlen állapot. A környékbeliek szerint a városháza legalább hatmillió forintot fizetett a beruházásért, de a kivitelező nem állt feladata magaslatán. Már az építés idején látszott, hogy valami nem stimmel; a csatorna nemhogy elvezetné, hanem - visszafelé lejtve - inkább összegyűjti a vizet. Mi lesz itt télen, ha fagyni kezd? - csóválják a fejüket. A polgármesteri hivatalban Durai László főelőadó a kanálisok felelőse. Kapásból cáfolja az építés költségeit; az állítólagos hattal szemben mindössze kétmillióba került a megvalósítás. Az sem igaz, hogy visszafelé folyik a víz - jelenti ki -, mivel van esés, ha nem is jelentős. Nulla egész két tized százalék. Alacsony helyen fekszik a város, ezért kellenek az átemelők.- Sajnos, Hatvan egész nyílt árkos hálózatára jellemző a pangás - tárja szét a kezét a hivatali ember. - Ha lejjebb megy a talajvíz, amely a betonon is átszivárog, az árokban is csökken majd a szint. De az is sokat jelentene, ha egyesek nem ebbe engednék a szennyvizet. (tari) * (További„vizes” információink a 2. oldalon) Füst a táj felett Felvételünk a Zagyvaszántó és Apc közötti, egykori Qualität öntöde telephelyéről készült - napjainkban. A környéken élők gyakorta kérdezik: mit lehetne tenni az esetleges környezetszennyezés ellen? Nos, a magunk eszközeivel annyit, hogy felhívjuk a figyelmet a problémára. Meseverseny, nemcsak helyieknek PETŐFIBÁNYA Nemcsak a községből, hanem a környező települések óvodáiból is várják a jelentkezőket arra a meseversenyre, amelyet első alkalommal hirdetett meg a petöfibányai kulturális és testnevelési közalapítvány. A középső- és nagycsoportosok nevezését augusztus 15-ig kell jelezni a 37/387-288-as telefonszámon. A döntő szeptember 10-én lesz. Ismét Lőrinctől Lőrincig - Szentlőrincen Tavaly a megyénkbeli Lőrinci kezdeményezte azt a kulturális együttműködést, amelybe bevonták az ország többi, Lőrinc elnevezésű települését is. A házigazda szerepét az ötletadó vállalta. A központi rendezvénynek ebben az évben a Baranya megyei Szentlörinc ad otthont augusztus 23-án. A hevesi kisváros fellépői már javában készülnek az eseményre, amelyre várják érdeklődök jelentkezését is. Az autóbuszról a polgármesteri hivatal gondoskodik. Zenei előképző ECSÉD Zenei előképző indul szeptembertől a helyi általános iskola alsós tanulói számára. A szülők a kultúrházban és a könyvtárban írathatják be csemetéiket. JSS4 CSŐ-V1LL NŐI Kft. - wM TUNGSRAM Márkabolt villanyszerelési anyagok kis- és nagykereskedelme Cfm: 3000 Hatvan, Tabán út 7. Tel/Fax: 37/340-199 Kedvező árak, felhasználói és viszonteladói engedményrendszer. Nyitvatartis: hétköznapokon: 8-16 óráig, szombaton: 8-12 óráig. Ön is nézzen be hozzánk ha erre jár. Ha nem, kerüljön erre. ÉRDEMES. Iskolák részére kedvezményes vásárlási _____________lehetőség.________(3635) A utóbusszal Szentkúthoz Zarándokutat szerveznek a hatvani híveknek július 20-ára a Nógrád megyei Szentkútra. Az autóbusz reggel negyed 9-kor indul a polgármesteri hivatal elől. Jelentkezni az újhatvani sekrestyében lehet. BMX GYERMEKKERÉKPÁROK AKCIÓSÁRON! HATVANBAN A VIKIBEN! 20-as 9.500.- Ft 16-OS 8.500.-Ft 12-es 5.500.-Ft GÖRKORCSOLYÁK REKLÁMÁRON! 4.800 Ft-tól 5.900 -ig RUCAN0R «jjlWINi» g 9.900 Ft-ERT ^ttlilllYW'f | Viki Sport - Játékbolt Hatvan, Örassakövich u. 8. Tel.; 37/342-950 Egy UNICEF-nyertes kisdiák HATVAN Az ENSZ Gyermekalap Nemzeti Bizottsága a idén tavasszal hirdette meg „Ha majd én nagy leszek, megmutatom a világnak...” című rajzpályázatát. A felhívásra az ország minden tájáról csaknem ezer kisdiák küldte el „vilámegváltó” ötletét. A beérkezett munkákat - azok esztétikai értéke és mondanivalója figyelembe vételével - művészeti szakemberek bírálták el. A 8-9 évesek korcsoportjában a hatvani Tóth Tamás első helyezést ért el, így értékes ajándékot kap, továbbá pályaműve szerepel majd az UNICEF ősszel nyíló kiállításán is. Piaci árak Hatvanban Az alma (nyári) 70, a szárazbab 300, a zöldbab 50, a banán 180, az őszibarack 240. a citrom 230, a cukkini 80, a dióbél 500-750, a görögdinnye 140, a sárgadinnye 240, az egres 130, a gomba 280-320, a petrezselyemgyökér 70, a vöröshagyma 160, a póréhagyma 40, a zöldhagyma 30, a karalábé 15-30/db, a karfiol 70, a fejeskáposzta 60, a kel 120, a kukorica 50/db, a burgonya 50, a málna 300, a mák 450, a narancs 160, a paradicsom 180-220, a zöldpaprika 120-140, a csípős paprika 180, a padlizsán 280-320, a patiszon 1Ö0, a saláta 40, a sárgarépa 40/csomó, a sóska 15/150, a spenót 10/100, a szilva 100, a tojás darabja 13,50, a tök 50, az uborka 60-80, a zeller darabja 40 forintba kerül. Válasz a nyílt levélre egy új affér kapcsán „A biztonsági őrök nem keretlegények!” Expo -1997. Hatvan Egy rendezvény, amely városunk polgárainak lehetőséget biztosít arra, hogy öt napon át egy kicsit kikapcsolódjanak, szórakozzanak és egy kicsit elfeledjék mindennapos gondjaikat. De mi van a háttérben? Szervezők, kiállítók, takarítók, építőmunkások és biztonsági emberek, akik azért dolgoznak, hogy a látogató jól érezze magát. Ezek az emberek nem várnak köszönetét, csak teszik a dolgukat. A helyszín környékén lakók megértőén, egyszer egy évben elviselik a hangos zenét, mert tudják, hogy a rendezvények éjfélkor befejeződnek, és ők a csendben nyugodtan alhatnak, hiszen várja őket is a munká. Gondolhatná a Tisztelt Olvasó, hogy ez ilyen egyszerű. De nem, hisz akad egy társaság, amely épp ekkor kezd el ünnepelni. Hirtelen a sötétből komor őrző-védő figurák bukkannak elő. Vagy talán az ünneplők tudatáig csak akkor jutott el, hogy ott állnak, mert ezek a „keretlegények’’ 40 percen át kérték őket, hogy távozzanak, mivel rég be kellett - volna - zárnia minden vendéglátóegységnek. Az őrzést csak akkor lehet megkezdeni, ha a területen már nincs senki. A sörözgetők a biztonságiakat úgymond levegőnek nézték, és csupán azt a lehetőséget tudták elfogadni, hogy ők biz’ maradnak. A biztonsági emberek fel vannak készülve arra, hogy rövid idő alatt kiürítsenek egy területet, ám ők a nehezebb, de biztonságosabb utat választották: a véget nem érő kéréseket és magyarázkodásokat. Tisztelt Levélíró, a fiatal, ám nyerő köszöni, jól van. Bár lehetne Ön az apja, de ő nem kér belőle. Ő nem tanít 20 éve; még csak 22 esztendős, s mióta elveszítette édesapját, szinte ő tölti be a családfenntartó szerepét. Szerényen élnek édesanyjával és tanuló testvérével. Barátaik megfogyatkoztak, és ünnepelni sincs tűi sok okuk. Aki az expót alulnézetből látja, Tisztelt Uram, annak meg kellett volna próbálnia két lábra állni. Higgye el, egészen másképp nézett ki fölülről. Végül, de nem utolsósorban visszautasítjuk a vagyonvédelmi szakma nevében is. hogy a biztonsági őröket bárki keretlegényeknek nevezze. Igen, Magyarország Európába igyekszik. Hosszú, keserves út lesz, mire odaérünk. Am ne feledjük, ott is léteznek szabályok és törvények, amik szorosan hozzá tartoznak életünkhöz. Tisztelt Levélíró, valószínűleg Ön is az Unió polgára lesz. Ne búsuljon, ott is fog barátokat találni, hiszen mindenhol élnek olyan emberek, akik salyát szabályaik szerint akarnak élni. Elvégre, ha Ön egyszer ünnepelni akar...- juhász (Teljes név és cím a szerkesztőségben. A levél közreadásával lapunk a vitát lezártnak tekinti.) < cJ A