Heves Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-05 / 129. szám

1997. június 5., csütörtök Gazdaság 9. oldal Száz szál gyertya a Dow tortáján Nyílt napot rendezett balatonfűzföi gyárában a Dow Hun­gary Vegyipari Kft. abból az alkalomból, hogy a cég név­adója, Herbert H. Dow éppen száz évvel ezelőtt kezdett hozzá új vállalkozása, a Dow Chemical Company megalapításához. Mr. Dow aligha gondolta ak­koriban Michigan Állam Mid­land nevű városkájában, hogy cége 100 éve múltán a világ ötödik legnagyobb vegyipari vállalatává növi ki magát; 30 ország csaknem száz telephe­lyén rendelkezik gyártókapaci­tással, több mint 20 milliárd dolláros forgalmat bonyolít le évente. Világhódító útja során újabb földrészeken jelent meg a Dow, s így jutott el a kelet­európai térségbe is, ahol 27 évvel ezelőtt Magyarországon nyitott képviseleti irodát. A ki­tartó munka meghozta gyü­mölcsét; öt esztendeje megszü­letett a Dow Hungary Vegy­ipari Kft. A mostani nyílt nap céljai között szerepelt egyebek közt, hogy a kft. megmutathassa környezetbarát voltát, s a láto­gatók bepillantást nyerhesse­nek az Európai Unió elvárásai szerint történő gyártási folya­matokba. Ma már jól tudjuk, hogy nem a legmagasabb színvo­nalú hőszigetelés a luxus, ha­nem annak hiánya. (Az euró­pai energiafogyasztás 40 szá­zaléka a lakossági és kereske­delmi szférában jelentkezik. A hatékony hőszigetelés 25 szá­zalékkal csökkentheti az ener­giaszükségletet.) A Dow bala- tonfűzfői üzemében előállított extrudált polisztirol habból gyártott kék szilárd szigetelő­táblák felhasználása túlzás nélkül a pincétől a padlásig terjed, sőt még följebb, hiszen a közelmúltban adtak át egy kórházépület tetején egy heli­kopter-leszálló állomást. A már felsorolt pozitívumok mellett a külföldi tulajdonos és a magyar alkalmazottak kiváló kapcsolata, a példamutató ma- nagement-szellem is plusz vonzerőt jelent a környékbe­liek számára, akik közül mind többen veszik számításba jö­vőjük megtervezésekor a Dow-t. Az is igaz, hogy a cég rengeteget tesz azért, hogy el­nyerje a vonzáskörében élők rokonszenvét. Jó példa erre a 100. születésnapi rendezvény is, ahol az ünnepelt nem első­sorban önmagára gondol. Pél­dául a szüleiket a nyílt napra elkísérő gyerekek szórakozta­tásáról Eszményi Viktória és Heilig Gábor gondoskodott. Ami pedig az ajándékokat illeti, a Dow is úgy vélekedik, hogy jobb adni, mint kapni. Ennek szellemében az ünne­pelt öt csekket nyújtott át kör­nyékbeli intézmények képvise­lőinek. Balatonfüzfő és körze­tének mozgássérült csoportja számítógépre és nyomtatóra fordíthatja a kapott összeget. A Veszprémi Lelkisegély Alapítvány ifjúsági telefon- szolgálata révén használhatja fel a kapott pénzt; ügyeletet végző fiatalok tiszteletdíjára, továbbképzésre, mentálhigié­nés karbantartásra. Peremartonban a Hétszínvi- rág Óvoda játékokat vásárol­hat és a nagycsoportosok úszásoktatásának költségeit fedezheti a Dow segítségével. Balatonalmádiban a György Dénes Általános Iskola túra szakköre a kedvezményezett. Utazási és szállásköltségekre, túrahelyek tisztán tartására, tú­ratérképek vásárlására fordít­ható a csekken szereplő ösz- szeg. Az ötödik kedvezményezett a helyi Jókai Mór Általános Iskola, a kor igényeinek és kö­vetelményeinek megfelelően négy darab magyar billentyű­zettel és színes monitorral ellá­tott 586-os számítógéppel gazdagodhatnak a Dow jóvol­tából. Befektetők csúcstalálkozója Magyarországon Hídfőállás Kelet és Nyugat között Hazánk éllovas a nemzetközi befektetések piacán - bizonyítják ezt az adatok. A rendszerváltást követő években 16 milliárd dollárt fektettek be a külföldiek Magyarországon. Hogy ez a tendencia a jövőben is folytatódjon, arról gondos­kodik - többek között - a június 10-11-én megrendezésre ke­rülő Befektetők Csúcstalálko­zója Magyarországon, amely­nek házigazdája az ÁPV Rt., helyszíne a Gundel étterem. Csiha Judit privatizációs mi­niszter befektetői világkonfe­renciát említett, amikor a ren­dezvény kapcsán előzetesen elmondta: nemcsak a hazánkba eddig működő tőkét hozó cégek kaptak meghívót a rangos ese­ményre, hanem új, potenciális partnerek is. Magyarország hídfőállása kíván lenni Nyugat-, Kelet- és Dél-Európának éppúgy, mint a Független Államok Közössége és a Távol-Kelet térségének. Meghívottak az Európai Fej­lesztési és Beruházási Bank, a Világbank, az élelmiszeripar, a telekommunikáció, a légiköz­lekedés és a repülőgépgyártás világcégeinek elnökei, igazga­tói és „nagykövetei”. A befektetési kedv 1995-ben volt a legélénkebb hazánkban, de vonzó célország maradtunk azóta is. Az összbefektetések egyharmadát a közvetlen priva­tizációs bevétel, kétharmadát pedig a gazdaság különböző te­rületeinek fejlesztése tette ki. A miniszterasszony hangsú­lyozta, hogy a csúcstalálkozó célja többek között: hazánk az első körben kerüljön be az Európai Unióba, s emellett Kö- zép-Európa pénzügyi, gazda­sági központja is lehessen. Az ezredfordulóra való fel­készülés része lenne, és a kö­vetkező 5-10 év programját alapozná meg, ha újabb befek­tetőket nyerhetünk meg az inf­rastrukturális, az energetikai és az idegenforgalmi fejlesztések­hez a csúcstalálkozón, amelyet Horn Gyula miniszterelnök nyit meg. Előadó lesz Lotz Károly, Fazakas Szabolcs, Medgyessy Péter és Kovács László is.Cs.J. Horvát-magyar kapcsolatok Együttműködések születtek megyénkkel HEVES MEGYE Mint lapunkban korábban be­számoltunk róla, az Egri Mező­gazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben nemrég magyar-horvát idegen- forgalmi kiállítást rendeztek. A sikeres bemutatkozást követően több kapcsolatteremtés is szüle­tett. így az egri Flott Trans Kft. ügyvezetője, Gál András elő- megállapodást írt alá az együttműködésre Nikola Ma- liccsal, a Majak Hajózási Válla­lat elnökével. Szerződést kötött a Cipollino Utazási Iroda Kft. az Agria Travellel Ez lehetősé­get teremt az 1700 kilométer hosszú horvát tengerpart hatvan üdülőhelyén - Dubrovniktől Umagig - a Heves megyéből induló turisták adriai üdülésé­hez. A kapcsolatok új színfoltját jelenti, hogy a felsöjárkányi önkormányzat jóváhagyta a há­romezer lakosú horvát tenger­parti kisvárossal, Orebiccsel való partneri együttműködését. A meghívót elküldték, s a kö­zeljövőben öttagú delegációt várnak onnan Felsőtárkányba, a megállapodás aláírására. Eb­ben fontos közvetítő szerepet vállalt Farkas László, a Cipol­lino Utazási Iroda Kft. ügyve­zetője. Az Egri Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmun­kásképző Intézet hamarosan horvátországi testvériskolákkal veszi fel a kapcsolatot. (m. k.) Taspusztán a gabonákról Bemutató a régióra jellemző fajtákból GYÖNGYÖS Az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gyöngyösi főiskolai kara teg­nap kalászos fajtabemutatót tartott a mátraalji városhoz közeli taspusztai tangazdasá­gában. Az észak-magyarországi megyékből érkezett szakem­bereket a multinacionális nö­vényvédő szereket gyártó cé­gek magyarországi képviselői tájékoztatták termékeikről, s azok felhasználásának jelen­legi tapasztalatairól. A találkozón dr. Czirák László, az Országos Mező- gazdasági Minősítő Intézet főosztályvezetője mutatta be az érdeklődőknek a taspusztai kisparcellás gabonakísérlete­ket. Szólt az egyes fajták - amelyek többségében hazai nemesítésűek - tulajdonságai­ról és termelési eredményei­ről. Hatvan búza- és húsz ősziárpa-fajtát ismerhettek meg a Heves, Borsod-Abaúj- Zemplén és Nógrád megyéből jött résztvevők. Ezek közül választják ki az észak-magyarországi régió természeti adottságai között legjobb hozamokat adó fajtá­kat. A szakértők összegzik az idei termelési tapasztalatokat, és ősszel tájékoztató kiad­ványban teszik majd közzé azokat. • • NYÁRI KULONLEGESSEGEK, nem csak ínyenceknek! Opel A la Carte Egy különleges nyári ajánlat, hogy Ön nagyobb kínálatból és könnyedén kiválaszthassa álmai autóját. Előétel: Astra Light könnyen fogyasztható, ízletes csemege 5-ajtós 1.814.800 Ft-tól Sedan 1.959.600 Ft-tól Caravan 2.057.000 Ft-tól Frissensült: Astra pecsenye ízlés szerint fűszerezve, tetszés szerinti körettel bármely Astra modellhez*a háromféle kedvezmény egyike választható: • 1 év teljes körű, ingyenes CASCO, vagy • 100.000 Ft kedvezmény az autó vételárából, vagy • 100.000 Ft-tal csökkentett kezdő befizetés, az Opel Bank által kínált részletfizetési konstrukcióval vásárolt autóknál Desszertek: Astra és Vectra ice gazdagon díszített, hűsítő finomságok jól felszerelt Astra és Vectra modellek, ajándék légkondicionálóval A konyhafőnök ajánlata Az akció ideje alatt készül el a szentgotthárdi motorgyárban az egymilliomodik motor, melyhez tartozó autó azonosító számát az Opel Hungary közjegyző jelenlétében előre letétbe helyezi. Az azonosító számot az Opel Hungary szeptember 5-én nyilvánossága hozza. Az azonosító számhoz tartozó autó vásárlója, akit postán értesítünk, visszakapja az autó teljes vételárát! Az étlap ajánlatai 1997. augusztus 29-ig illetve a készlet erejéig érvényesek. Részletekért keresse a márkakereskedőket! I *a Start, Light és ice modellt kivéve 321-OPEL m 321-6735 INFO OPEL FAX: 321-4466/6735

Next

/
Thumbnails
Contents