Heves Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-19 / 141. szám
6. oldal VILÁGTÜKÖR 1997. június 19., csütörtök Jelcin nem vesz részt július elején a NATO madridi csúcs- értekezletén. Az orosz elnök azért döntött így, mert a spanyol fővárosban megvitatják a katonai tömb bővítésével, így az új tagállamok felvételével kapcsolatos kérdéseket is. Három egyértelmű ajánlás elfogadásával ért véget szerdán Pozsonyban az Európai Unió és a szlovák törvényhozás parlamenti képviselőinek negyedik közös bizottsági ülése. Az „eu- roképviselők” a korábbinál is határozottabb hangon közölték szlovák partnereikkel, hogy Brüsszel a továbbiak már nem éri be ígérgetésekkel. Éva Slavkovská szlovák oktatási miniszter közölte a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom vezetőivel, hogy ragaszkodik korábbi döntéséhez: a magyar iskolák diákjai csakis egynyelvű (szlovák) bizonyítványt kaphatnak. Petőfi héberül. A tel-avivi magyar nagykövetségen bemutatták azt a kötetet, amely Ita- már Jaoz Készt műfordításában Petőfi Sándor verseit tartalmazza héberül. A VISA-kártya alig működik Bulgáriában - közölte a szófiai magyar nagykövetség. A bolgár fővárosban csupán az International Zografski szállodában, a repülőtéri pénzváltóban és a Nemzeti Színház melletti Elana pénzváltóban lehet a kártyát használni, a pénzfelvétel összegét 500 dollárban maximálták, nagyon rossz árfolyamon. Szűz Mária megjelent a horvátországi Verőce (Virovitica) közelében egy mezőn iskolás gyermekek csoportja és több felnőtt előtt. A jelenés június 13-án, pénteken volt látható Gradina faluban. Európa őszinte országképet kapott Kovács László bemutatta a magyar választ tartalmazó kötetet „Magyarország számára minden eddiginél nagyobb esély nyílt arra, hogy bekerüljön a szerencsésebb történelmű, fejlettebb demokráciák táborába” - ezt Kovács László hangsúlyozta abból az alkalomból, hogy rövidített formában megjelent a magyar kormány válasza az Európai Unió kérdőívére. A Magyarország a '90-es években című kiadvány előszavát Horn Gyula miniszter- elnök írta. A magyarul 2400, angolul a mellékletekkel együtt 4800 oldalas teljes anyagot bárki megtekintheti az Országos Széchényi Könyvtárban. A külügyminiszter a kötet bemutatóján hangsúlyozta: az euroatlanti integráció olyan szerves egységet alkot, amely évtizedekre, évszázadokra meghatározza hazánk sorsát. Saját tapasztalataiból is merítve kiemelte: amióta Magyarország mind a NATO- ban, mind pedig az Európai Unióban már az első körben tagjelöltnek számít, megnőtt az ország súlya, tekintélye. „Magyarországra mint minden eddiginél megbízhatóbb partnerre tekintenek szerte a világban, és ezt tárgyalásaim során örömmel vettem tudomásul” - mondta ezzel kapcsolatban. Az Európai Unió (a jogelődeitől átvett irányelvek alapján) a tagországok között fennálló különbségek kiegyenlítésére törekszik, így érthető hazánk eltökélt csatlakozási szándéka. A tagság európai állampolgárságot ad minden magyarnak, beleértve az országok között személyi igazolvánnyal történő utazást, a szabad tanulási, munkavállalási lehetőséget és gazdasági vállalkozásokban való részvételt, valamint a letelepedést. Ez egyúttal biztonságérzetet is nyújt majd Magyarország polgárai számára. A felkészülés folyamatában minden hazánk fiának részt kell vennie. Ez nemcsak a majdani népszavazásra vonatkozik, hiszen ellentétben a NATO-val, az Európai Unió esetében bizonyos kérdésekben hazánknak le kell mondania szuverenitásáról. A döntések egy része ugyanis Brüsz- szelben születik, és ehhez alkalmazkodni kell, de a követelmények teljesítése egyúttal azt is jelenti, hogy sikerül elérnünk, vagy legalábbis megközelítenünk az Európai Unió országainak színvonalát. „Ami az általános feltételeket - a parlamenti demokráciát, a jogállamiságot, a piac- gazdaságot (ezen belül a stabil piaci viszonyokat), a szomszéd országokkal rendezett viszonyt és a közösségi jogok átvételét - illeti, hazánk lényegében mindet teljesítette - jelentette ki a külügyminiszter. - Brüsszelben külön is értékelték, hogy a kérdésekre adott válaszaink teljesen őszinték, az állítások valóság- tartalmát más forrásokból is ellenőrizték. Nem véletlen, hogy az unióban a legjobbak között említik a magyar válaszokat, amelyeket azóta többször is frissítettünk.” Az amszterdami csúcsértekezlet sikeres lezárása azt mutatja, hogy a monetáris egység megteremtése nyomán nem terelődik el a figyelem a bővítésről, amely nem függ össze az elhalasztott intézményi reformmal. Egy hónap múlva Brüsszelben nyilvánosságra hozzák az elkészült országvéleményeket, amelyek alapján meghatározható lesz a csatlakozási menetrend. „Reményeink szerint nem lesz egyfajta konvojeffektus, ahol a kevésbé felkészült országok fékezik a felkészültebbek bejutási esélyeit - emelte ki a külügyminiszter. - Szeretnénk, ha a tárgyalások ilyen alapon folytatódnának. Összesen 11 jelölt van. Ugyanakkor nem volna szerencsés az sem, ha az Európai Unió és a NATO ugyanazok felvételét utasítaná, illetve halasztaná el, mert azokban az országokban megnőhet a veszélye a kedvezőtlen folyamatok elindulásának. Ezt nem szeretnénk.” Amszterdamban döntés született arról, hogy a soros elnöki tisztet hamarosan átvevő Luxemburg ősszel elkészíti jelentését a bővítésről. Magyar- ország esetében a tárgyalások 2000 körül lezáródhatnak, és 2002-re a ratifikálási folyamat is befejeződhet. A soros elnöki tisztet betöltő Holland Királyság budapesti nagykövete, dr. Hans H. M. Sondaal ezzel kapcsolatban tett egy meglehetősen homályos kijelentést: miszerint ő ezt az ütemtervet nem tartja nem reálisnak. Gyulay Zoltán Kétszeresére nőtt a magyar-német kereskedelem Szélesednek kapcsolataink „A magyar-német együttműködés különleges helyet foglal el mindkét ország nemzetközi kapcsolataiban” - hangsúlyozta budapesti látogatása alkalmával dr. Günter Rexrodt német szövetségi gazdasági miniszter. A bonni politikus a két országot érintő gazdasági kérdésekről tárgyalt vendéglátójával, Faza- kas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszterrel, továbbá Kovács László külügy-, Medgyessy Péter pénzügy- és Csiha Judit tárca nélküli miniszterrel. Günter Rexrodtot fogadta Horn Gyula miniszterelnök, aki rendkívül fontosnak nevezte, hogy az utóbbi időben a német befektetők a gazdaságilag-tár- sadalmilag elmaradottabb kelet-magyarországi térségben is megjelennek, segítve megakadályozni az ország „kettészakadását”. Egyúttal szükségesnek vélte, hogy az EBRD és a luxemburgi Európa Bank jobban járuljon hozzá a magyarországi infrastruktúra fejlesztéséhez. Ennek teljesítése a német miniszter szerint nemcsak jogos igény, hanem lehetséges is. A német vendég kifejtette, hogy hazánk Németország legfontosabb kelet- és középeurópai gazdasági partnere. A kétoldalú kereskedelem 1991 óta megkétszereződött, tavaly elérte a 16,3 milliárd márkát, ezzel megelőzve az Európai Unió több tagországát is. Fontos kapocs, hogy Magyarországon minden ötödik vegyes vállalatban német résztulajdonos van. Ferenczy Europress Az iszlám és a világi állam Katonai hatalom veszélye Törökországban Tansu Ciller óva intette a hadsereget egy esetleges katonai hatalomátvételtől, és leszögezte, hogy a demokratikus rendszer felszámolása tönkretenné Törökország és a Nyugat kapcsolatait. A török külügyminiszter azt megelőzően nyilatkozott így, hogy Necmettin Erbakan miniszterelnök, az iszlámista Jólét Pártjának vezetője múlt heti ígéretéhez híven visszaadta volna a kormányfői posztot Tansu Ciller asszonynak. Noha a koalíciós szerződés szerint erre csak jóval később kerülne sor, Erbakant az utóbbi hetekben sok vád érte túlságosan fundamentalista politikája miatt. Az Igaz Út Pártját vezető Tansu Ciller kijelentette: Törökországnak nem szabad lemondania a demokráciáról, mert ha ezt megteszi, lemond a Nyugathoz, az Európai Unióhoz és a modem világhoz fűződő kapcsolatairól. A nyilatkozat a kormány és a hadsereg között három hónapja tartó feszültségre utal. A hadsereg vezetői azt vetik Necmettin Erbakan pártjának szemére, hogy „a világi állammal való szembenállásra bújtja a lakosságot”. Törökországban egyébként hagyományosan a hadsereg védi meg a világi államot az iszlamizálódástól. • • NYÁRI KULONLEGESSEGEK, nem csak ínyenceknek! Opel A la Carte Egy különleges nyári ajánlat, hogy Ön nagyobb kínálatból és könnyedén kiválaszthassa álmai autóját. Előétel: Astra Light könnyen fogyasztható, ízletes csemege 5-ajtós 1.814.800 Ft-tól Sedan 1.959.600 Ft-tól Caravan 2.057.000 Ft-tól Frissensült: Astra pecsenye ízlés szerint fűszerezve, tetszés szerinti körettel bármely Astra modellhez* a háromféle kedvezmény egyike választható: • 1 év teljes körű, ingyenes CASCO, vagy • 100.000 Ft kedvezmény az autó vételárából, vagy • 100.000 Ft-tal csökkentett kezdő befizetés, az Opel Bank által kínált részletfizetési konstrukcióval vásárolt autóknál *a Start, Light és ice modellt kivéve Desszertek: Astra és Vectra ice gazdagon díszített, hűsítő finomságok jól felszerelt Astra és Vectra modellek, ajándék légkondicionálóval A konyhafőnök ajánlata Az akció ideje alatt készül el a szentgotthárdi . motorgyárban az egymilliomodik motor, melyhez tartozó autó azonosító számát az Opel Hungary közjegyző jelenlétében előre letétbe helyezi. Az azonosító számot az Opel Hungary szeptember 5-én nyilvánosságra hozza. Az azonosító számhoz tartozó autó vásárlója, akit postán értesítünk, visszakapja az autó teljes vételárát! Az étlap ajánlatai 1997. augusztus 29-ig, illetve a készlet erejéig érvényesek. Részletekért keresse a márkakereskedőket! 321-OPEL 321-6735 INFO OPEL FAX 321 4466/6735 I I 1