Heves Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-17 / 139. szám
2. oldal 1997. június 17., kedd Gyöngyös Es Körzete Eperdzsem - kezdőknek is Sok háznál okoz gondot a hirtelen megindult, bőséges epertermés. Amit frissen nem tudunk megenni, főzzünk belőle dzsemet! A legegyszerűbb megoldás 1 kg eperhez mindössze 70 dkg cukrot, 1 citrom kifacsart levét és 3 dl vizet igényel. Állítsunk meleg vízbe néhány beföttesüveget, így langyos marad, mire a töltésre kerül a sor. Mossuk meg az epret, és szabadítsuk meg a szárától. A vízben feloldott cukrot addig melegítsük, míg kristályosodni nem kezd, akkor forgassuk bele a gyümölcs kétharmad részét. Mikor már levet eresztett, hozzáadjuk a maradékot és a citromlevet, ami a kocsonyásodást gyorsítja. 8-10 percig forraljuk, majd az eperszemeket szűrőkanállal az üvegekbe töltjük. A szirupot tovább főzzük, amíg besűrűsödik. Akkor jó, ha már szálasán csepeg a fakanálról. Az üvegekbe öntjük, hogy ellepje az epret. Szorosan lezárjuk, és vízbe állítva 15 percig gőzöljük. Utána letakarva, lassan engedjük kihűlni. Három nap a Mátrában MÁTRA Péntektől vasárnapig három napon keresztül járják végig a Mátrán átvezető országos kéktúra útvonalát a gyöngyösiekből, hatvaniakból és rózsaszentmártoniakból álló természetjárók. Pénteken Mátraverebélyröl indulnak, és Agasvár, Mátraszen- tistván, Galyatető, Nyírjes útvonalon érkeznek Mátraházára. A táv 26 kilométer. Másnap innen folytatódik a túra Kékestető, Hármashatár, Oroszlánvár, Gazoskő és Sírok érintésével. A táv 24 kilométer lesz. Vasárnap Sírokról indulnak a már „csak” 18 kilométeres útra, és Rozsnakpusztán keresztül érnek Szarvaskőre. A túrát teljesítők közül a 14 éven aluli gyermekek megkapják a Gyermek Kéktúra Mátra szakaszjelvényét. Ősszel folytatódik a túramozgalom teljesítése a Bükk hegységben. Akik mind a két hegységet végigjárják, tulajdonosai lesznek a Mátra-Bükk útjain elnevezésű túramozgalom jelvényének. A túrákat vizsgázott túravezetők irányítják. Alkotótábor a Mátraalján DOMOSZLÓ Augusztus 3-10. között, a hagyományoknak megfelelően, ismét megrendezik a községben a Béke és barátság nemzetközi képzőművészeti alkotótábort. Bővült a támogatók köre, amely az Adriánus Utazási Iroda, Heves Megye Közgyűlése, a Mátra Egylet és a település önkormányzata által valósul meg. A falusi családi házaknál történő elszállásolás, a sok szép látnivaló, az érdekes programok élménydús és hasznos időtöltést biztosítanak a művészeknek, vendégeknek és a fotózás kedvelőinek egyaránt. Mint Gyurkó Béla szervező elmondta, az érdeklődést jónak tartják és szélesítették a lehetőségeket. Ezáltal korlátozott számban még elfogadnak jelentkezéseket mind a hazai, mind a külföldi érdeklődőktől. Jelentkezni a 371 365-272-es telefonszámon lehet. (b.f) A nagyrédei Táltos ősgyógyító NAGYREDE A mátraaljai községben él Kor- ponyi János, aki nem mindennapi tevékenységgel foglalkozik. Radiesztéziai mérésekkel (káros földsugárzás), csontkovácsolással és léleksebészettel. S hogyan került mindezekkel kapcsolatba? így vall önmagáról:- Gyermekkoromban, még Gyöngyöstarjánban volt egy idős néni, aki rándulásokat, ficamokat és gerincideg-becsí- pődéseket egy-két mozdulattal helyretett - kezdte a beszélgetést. Próbáltam őt utánozni, és a családomban előfordult hasonló eseteket próbáltam gyógyítani. Például a bátyámnak is én gyógyítottam meg a gerinci- deg-becsípődést. Valahol késztetést éreztem mindig, hogy segítsek az embereken. Mivel magam is küszködtem gerincproblémákkal, állandóan kerestem a megoldást a műveletek elsajátítására és finomítására.-Felvetődik bennem a kérdés: ezt azért tanulnia kellett.- Természetesen. Én a nyíregyházi Kovács András csontkovács és bioenergetikus Táltos-iskolájában találtam meg ennek lehetőségét. Egy éven keresztül jártam a különböző kurzusok fokozataira. Tanultam a káros földsugárzás mérését, kozmosz- és bioenergetikát, őstörténetet, pszichotronikát (léleksebészetet), majd grafológiát, homeopátiát és a hatoshetes csontkovácsolást. Életem nagy eseménye volt, hogy 850 fokos parázson mezítláb tettem Munka közben Korponyi János meg hét lépést. Több mint 300 fogást sajátítottam el, és a vizsgán megtiszteltetés volt számomra, hogy a mester nyaki sérvét én tehettem helyre.-A tudomqny. azonban nem igazán fogadja el az effajta tevékenységet...- Legnagyobb eredményemnek tartom annak a gyöngyös- solymosi férfinak az esetét, akinek nyaki sérve volt. Nem vállalták a műtétet a kockázat miatt. Ekkor keresett meg, hogy kezeljem. Boldogan vállaltam, mert szeretem a kihívásokat. Az első kezelés után már elmúlt a keze zsibbadása, majd a harmadik után tökéletesedett. Azóta aktívan dolgozik.-Mi a lényege a pszichoFOTÓ: FÁCZÁN ATTILA tronikának, a léleksebészetnek?- A jövő évezred gyógyítása lesz. Teljesen kockázatmentes, hiszen a szellemet műtjük, és a szellem írja át a test gyógyulását. Jómagam is felfeküdtem a kezelőasztalra, amikor is egy kiadós túra után izomláz gyötört. Azt mondta, helyretesz. Bár néhány fogása okozott némi fájdalmat, nyekkentem nagyokat, ropogtak a csontjaim a kezei alatt, de a végén valami felszabadult, légies könnyedséget éreztem, és az izomlázat alig. Azt ígérte, a gerincem problémáját is megoldja. Majd meglátjuk... Fáczán Attila Lapunknak ez a különkiadása Önnek nem kerül pénzébe. Csak nyerhet: fizessen elő a Heves Megyei Hírlapra! Nyereményakció! Minden régi és új előfizetőnk között, akik július 10-ig előfizetik lapunkat - a Heves Megyei Hírlapot - azok között 15 darab értékes háztartási eszközt sorsolunk ki. Jól dolgoztak a gyöngyösi rendőrök Elfogták a sorozatos betörőt GYÖNGYÖS A Gyöngyös környéki községekben az utóbbi időben sorozatbetöréseket követtek el - kaptuk a tájékoztatást Bálint Sándor r. őrnagy, kiemelt főelőadótól. A gyöngyösi nyomozók az egyik közeli faluban az éjszaka folyamán egy kerékpáros férfira lettek figyelmesek, akinél a kerékpárra kötve találtak egy hordozható szivattyút és autó-üléshuzatokat. Az eredetükre azonban nem tudott hiteles magyarázatot adni. Alapos a gyanú, hogy a 30 éves cibakházi férfi a következő lopásokat követte el. Június 10-én egy étterembe tört be, ahonnan élelmiszert vitt magával. 11-éré virradóra bejutott egy ház pincéjébe, s onnan lopta el a nála talált tárgyakat. A gyanúsított kihallgatása során elmondta, hogy egy falu óvodájába is betört, de onnan nem vitt el semmit, mert megzavarták és elmenekült. Közben eltulajdonított egy kempingkerékpárt, és azzal kerekezett a következő betörés helyszínére. Az étterembe egyébként a már lopott csákány segítségével hatolt be, s vette magához az ott talált kolbászféleséget. A gyanúsított ellen a nyomozás tovább folytatódik, és feltehetően további bűncselekmények elkövetésére is fényt derítenek a gyöngyösi bűnügyesek. Bálint Sándor egy másik bűnesetről is beszámolt lapunknak. Az egyik gyöngyösi videotéka tulajdonosa ellen indítottak eljárást, ugyanis engedély nélkül sokszorosított videofilmeket, anyagi haszonszerzés érdekében. A rendőrök 146 kalózkiadású kazettát foglaltak le, amit a szakértő szokatlanul nagy mennyiségnek minősített. Ellene a szerzői és szomszédos jogok megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt folytatják a vizsgálatot. (f.a.) Nyugdíjasok A Mátraalján A bélyeggyújtés tanít, nevel és szórakoztat GYÖNGYÖS Vincze Bertalan építész-pályafutását még a legendás Gaj- dóczky-vállalkozásban kezdte. A háború után három évre „má- lenkij robotra” vitték a Szovjetunióba. 1948-ban jött haza, majd az Építőipari Nemzeti Vállalatnál dolgozott. Életét az építőiparban élte le, különböző vezető beosztásokban. Tervezőintézeti szakemberként ment nyugdíjba 1983-ban. 1938 óta szenvedélyes bélyeggyűjtő. A Mátra Művelődési Központ bélyeggyűjtő körének titkára immár huszonöt éve, valamint a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége (MABE- OSZ) Heves megyei küldöttközgyűlésének elnöke. Közel hatvan éve ő volt segítségére Guba Pál piarista tiszteletesnek az öreg várQsháza alagsorában létrehozott első gyöngyösi múzeumszoba berendezésében. Ekkor kapott kedvet a szépnek és jónak a gyűjtésére. Tette ezt amikor cserkész volt, majd a Katolikus Legényegylet tagjaként, bármivel foglalkozott is. Sajnálja, hogy front alatt eltűnt az addigi gyűjteménye. Újrakezdte, és Tovább gyűjtött minden fi- latéliához, pa- rafilatéliához tartozó dolgot, így képes levelezőlapokat, osztott leveleket, borítékot, okmánybélyeget, amelyek szinte szünet nélkül kiállításon szerepelnek különböző rendezvényeken. Képeslapjai a kezdetektől gyűjteményében vannak, a XIX. sz. utolsó negyedétől napjainkig. Témái felölelik a város és a Mátra történetét, fejlődését. Felesége, Katalin asszony szintén nyugdíjas. Egyéniségéből adódóan rendkívül sok tisztelője van a Mátraalján. Ikerfiaik, Bertalan és Tibor mindketten építészek. Berci bácsi jelenleg a gyöngyösi posta történetének anyagán dolgozik. Tervei: az ez évben 75 éves MABÉOSZ és a 35 UJI UJ! UJ! UJ! UJ! UJ! UJ! UJ! UJ! UJ! UJ! UJ! UJ! UJ! KONYHASTUDIO TISZA magyar konyhabútor 1.5 év garancia PELGR1M konyhai berendezések 5 év garancia BR1BUS holland konyhabútorok 5 év garancia RÉSZLETVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG Gyöngyös, Országút u. 11. Tel.: 37/310-665 Papírsárkány Nyomtatvány-Irodaszer Széleskörű nyomtatványválaszték, számlák, nyugták, bér, könyvelési és szállítási nyomtatványok. Fénymásoló és faxpapírok. Leporellók, gyűjtő szalvéták 10.000 Ft feletti vásárlás esetén 10 %, 50.000 Ft lelett további 5 % kedvezményt biztosítunk. ELECTRONIC BT. Körösi Cs.S.u.1.37/301-336 CÍMÜNK MEGVÁLTOZOTT! TEMETKEZÉS Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 13. Tel.: 37/312-841 munkaidőben. Éjjel és munkaszüneti napokon ügyelet: Tel.: 37/320-014 i A T R A H 0 L D I N G RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Gyöngyösről és Egerből is feladhatja tőzsdei megbízását, amelyet akár már aznap teljesítünk. Értékpapír-kereskedelmi tevékenységünket a DUNAHOLDING-BRÓKERHÁZ Kft. — teljes körű értékpapír-forgalmazó brókercég — bizományosaként végezzük. Értékpapír üzletágunk állandó szolgáltatásai: — tőzsdei megbízások, — tőzsdén kívüli adás-vétel, — állampapír-kereskedelem, — tőkeszámla-vezetés, — befektetési tanácsadás. Címünk: 3200 Gyöngyös, Petőfi út 1. 3300 Eger, Csíky Sándor út 32. Nyitva tartás: hétfőtől-csütörtökig 9-15 óráig, pénteken 9-13 óráig. éves Vidróczki táncegyüttes tiszteletére rendezendő kiállítás anyagának előkészítése, valamint a Gyöngyösi Bélyeggyűjtők Körének jövő évi, negyvenedik évfordulós országos kiállításának megszervezése. Tevékenységét számos elismerés jelzi, a MABÉOSZ legnagyobb elismerésétől a Gyöngyösért és a Heves Megye Kultúrájáért díjon át egészen a Művelődés Kiváló Dolgozója kitüntetésig. Bágyi Ferenc Ne toljon ki magával. használjon inkább eredeti, gyári alkatrészeket! Most akciós áron kínáljuk Önnek a gyári alkatrészeket! Volkswagen Csoport SKODA. VÁLTSON VELÜNK Sándor Autóház 3200 Gyöngyös, Jászsági út 24. Tel/Fax: 37/315-515 4 \