Heves Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-17 / 139. szám
4. oldal 1997. június 17., kedd Hazai Tükör Nincs MSZP állásfoglalás. A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportjának hétfői ülésén nem foglalt állást a Vatikánnal kötendő szerződés ügyében, mert idő előttinek tart mindenféle döntést. Az SZDSZ parlamenti frakciójának ülésén elhangzott: bíznak abban, hogy mégsem kerül sor pénteken a megállapodás aláírására a Vatikánnal, akár oly módon is, hogy a Szentszék kéri esetleg annak elhalasztását. Roma csomagterv. Rövidesen a kormány elé kerül a cigányság problémáival foglalkozó intézkedési csomag - jelentette be dr. Hegyesiné Orsós Éva, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke a hét végén Győrött rendezett roma találkozón. Hegyesiné szerint a politikai akaraton túl legalább 10-15 év szükséges az előítéletek megváltoztatásához. Emlékezés a mártírokra 1956 örökségén nem civódni kell; a forradalom emlékét úgy kel) ápolni, hogy hazánk és a múltat sokszorosan megszenvedett népünk egészének javát szolgálja. E gondolat jegyében idézte az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak emlékét tegnap Csiha Judit tárca nélküli miniszter. A Nagy Imre és társai kivégzésének 39. évfordulója alkalmából a Rákoskeresztúri köztemetőben tartott emlékünnepségen a miniszter asszony követendő példaként szólt az egykori miniszterelnök emberségéről és magyarságáról, mártíromságot is vállaló politikai moráljáról. Németh Bálint, az 56-os Szövetség elnöke arra emlékeztetett: a mártírok bűne csupán az volt, hogy olyan korszakban küzdöttek a szabad, független, demokratikus Magyarországért, amikor az idegen érdekek szolgálata számított a legfőbb érdemnek. Az emlékműnél közös koszorút helyezett el. majd Nagy Imre és a vértanúk szimbolikus sírjánál, valamint a 298-as parcella központi kopAz örökség az egész népé fotó: feb/kallus jafájánál együtt rótta le kegyeletét Göncz Árpád köztársasági elnök. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke és Horn Gyula miniszterelnök. Együtt koszorúztak a Történelmi Igazságtétel Bizottság, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége és az 56-os Szövetség vezetői. Göncz Árpád. Gál Zoltán és Horn Gyula megkoszorúzta Nagy Imre belvárosi szobrát is. A szerkezeteket ugyanaz a kéz fabrikálta Politikai merényletet sejtenek Nagyon valószínű, hogy ugyanaz készítette az SZDSZ XV. kerületi irodájában vasárnap megtalált robbanószerkezetet, mint aki az idén már három hasonlót elhelyezett a két koalíciós párt különböző pártirodáiban mondta szerkesztőségünknek Gergelics Zsóka, a BRFK sajtószolgálatának vezetője. Erre a következtetésre jutottak a szakemberek a mostani és a korábbi merényleteknél alkalmazott eszközök, a csőbombák hasonlóságából. Ami az előzményeket illeti: az első „pártirodai" bombát ez év február 9-én az MSZP XIV., Rákosfalva part 4. szám alatti helyiségében helyezték el. Ez fölrobbant, de csak üvegkárok keletkeztek. A másodikra március 16-án, az SZDSZ XVI., Köztársaság út 6-8. számú irodájában bukkantak rá - ezt hatástalanították. Április 21-én az MSZP IV., Nádor utca 21. számú épületében robbant bomba - de csak üvegek törtek be. A vasárnap hatástalanított bomba előző társainál nagyobb erejű volt; szakvélemények szerint ha a szerkezet működésbe lép, száz méter sugarú körben komoly pusztítást okozott volna. Készítője egyébként időzítőként egyszerű mechanikus órát használt. A rendőrség szerint a meghiúsult merénylet célja az lehetett. hogy megrongálja az irodát. A szabaddemokraták azonban - mint frakcióvezetőjük elmondta - politikai indítékra gyanakszanak. sz. e. Csökkentik a szolgálati időt Éles bírálat a fiataldemokraták címére Ismét heves napirend előtti viták színhelye volt tegnap a parlament ülésterme. Kovács László külügyminiszter történelmi jelentőségű eredményként szólt arról, hogy Magyarország eljutott az euroatlanti szervezetek küszöbéig,. Parázs vita az egészségbiztosító közgyűlésén Kemény szavak az alelnök ellen Decembertől műhold váltás. A Duna Televízió vezetése kitart 1996 karácsonyán bejelentett szándéka mellett - amelyet az Antenna Hungáriával kötött érvényes szerződés is megerősít - hogy várhatóan ez év decemberétől a Duna Televízió műsorát a Hot Bird-IV műholdról (Kelet 13 fok) sugározza. Gabonaexport-engedélyek. Az idei termésű gabonák közül búzára - a hazai szükségleteken felül - mennyiségi korlátozás nélkül kaphatnak exportengedélyt azok, akik megfelelnek a feltételeknek. Árpából csak 150 ezer tonnát lehet idén a külpiacokon értékesíteni. Az engedélyek érvényessége július 1-jétől október 31-ig tart, és ez semmilyen indokkal nem hosszabbítható meg. Ugyancsak július 1- jétől lesz érvényes a búza 15 ezer forintos tonnánkénti garantált ára. Erről döntött a földművelésügyi és az ipari miniszter, Új ifjúsági szövetség. Tegnap megalakult a Szent László Ifjúsági Szövetség, amely párt- politikától mentes, nemzeti szellemiségű, a keresztény értékrenden alapuló, nyitott szervezetként kíván működni. Ezt Bakonyi Tibor, a szövetség alapító elnöke jelentette be. Elmondta azt is, hogy a szervezet Göncz Árpád támogató javaslatára vette föl a Szent László nevet. Bombariadó. Nem találtak robbanóanyagot a rendőrség tűzszerészei a Főpolgármesteri Hivatalban, amelyet a hétfő délelőtti bombariadó után átvizsgáltak. Reggel 9 óra tájban robbantásos fenyegetésről szóló bejelentés érkezett a városházára. Az 1000 dolgozót foglalkoztató, gyakorlatilag nyitott házként üzemelő hivatalt sikerült gyorsan kiüríteni. Hozzátette azonban, hogy bizonyos politikai erők nem értik a parlamenti demokrácia lényegét. Másképp aligha követelnék, hogy a kormány a ciklusból hátra lévő egy évben már ne tegye meg az általa szükségesnek vélt lépéseket - mondta. Kovács László bírálta Orbán Viktor pártelnököt azért, mert a közvéleményt időről időre az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk ellen próbálja hangolni. Kijelentette, hogy a kormány az euroatlanti integrációt pártpolitikai érdekek felett álló nemzeti ügynek tekinti. Kérte, hogy ezt az ellenzéki pártok is hasonlóan ítéljék meg. Deutsch Tamás (Fidesz) leszögezte, hogy az elmúlt három év alatt az MSZP-SZDSZ koalíció számos olyan döntést hozott, amelyek szemben állnak az ország érdekeivel. Ezek a lépések csak azt a célt szolgálják. hogy az ország működő vagyonát az utolsó szögig széthordják. Tegnap a Ház megkezdte a honvédséggel és a fegyveres erőkkel foglalkozó három törvény módosítását, ami tartalmazza a sorkatonai szolgálat idejének csökkentését. A javaslat a fegyveres és a fegyver nélküli katonai szolgálat időtartamát 9 hónapban állapítja meg, a kétgyermekesek a jelenlegi 6 hónap helyett 3 hónap sorkatonai szolgálatot teljesítenek. A csökkentett időt az 1997. február 1 -je után bevonult hadkötelesek esetében kell majd alkalmazni. S. Á. Jelenlegi összetételében utoljára ülésezett hétfőn az Egészségbiztosítási Önkormányzat közgyűlése, amelynek napirend előtti részében Simsa Péter alelnököt kemény vádak érték. Keller László népjóléti államtitkár hozzászólásában elmondta, hogy a szaktárca szerint a Wesselényi utcai egészségbiztosítási székház megvásárlásánál Simsa Péter alelnök a közgyűlés felhatalmazása nélkül járt el, és megsértette a közbeszerzési törvényt. Keller szerint a delegáló szervezetek Egyes kulturális műsorok megszűnése nem jelenti azt, hogy programjából száműzi a kultúrát a Magyar Televízió. Azoktól a műsoroktól kell elbúcsúzni, amelyek szüneteltetését üzlet- és műsorpolitikai szempontok indokolják - közölte Peták István egy tegnapi háttérbeszélgetésen. A televízió elnöke hangsúlyozta: munkáját a tévé kuratóriuma által kinevezésekor elfogadott pályázata alapján végzi, amelyben rendező elvként szerepelt az úgynevezett saját gyártású műsorok arányának jelentős csökkentése. Bejelentette, hogy a Múzsa című kulturális híradó, amelynek napi ötperces adása 500 ezer forintba kerül, véglegesen megszűnik. E műsor esetleges pótlásáról László Józsefnek, az aktuális műsorokért felelős al- elnöknek kell majd döntenie. felelőssége, hogy azok, akik a múltbéli törvénysértésekben részt vettek, a jövőben „kicsit távolabbról szemléljék az ön- kormányzatot”. A közgyűlés elfogadta az úgynevezett overbizottság jelentését, amely a régebbi és a jelenlegi vezetés felelősségét is megállapítja. Ezután csaknem kudarcba fulladt az önkormányzat elmúlt négyéves tevékenységéről szóló beszámoló megvitatása. Többen kivonultak a teremből, az iparszövetség egyik képviselője pedig lemondott a tagságról. Ez volt a mandátum dicstelen vége. A Stúdió ’97 jövőbeni sorsáról az elnök e hónap végén tárgyal Érdi Sándorral, a műsor főszerkesztőjével. A Cimbora című gyermek- műsort az elnök fontosnak, és folytatásra érdemesnek tartja, de költségvetését radikálisan csökkenteni kell. A Nap-kelte című műsor további sorsáról szintén tárgyal az érintettekkel. Peták munkája jelentős eredményeként értékelte, hogy minden nehézség ellenére sikerült elkerülni az intézmény ösz- szeomlását, és már működőképes a Magyar Televízió Rt. új szervezeti reildje. Az elnök bejelentette: szeptember 1-jén előreláthatólag megkezdi műholdas sugárzását a MTV 2-es csatornája. Ez az adó elsősorban a fiatalokhoz szól majd, és összefogja a regionális műsorokat. Az MTV1 marad továbbra is a nemzeti főadó. -tas Új rendőrségi központ. Nyolcemeletes tömbből és 16 emeletes toronyból álló székházba költözik az Országos, a Budapesti, valamint a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Az angyalföldi irodaház a legnagyobb, amely igazgatási intézményként az utóbbi évtizedekben épült. FOTO: FEB/DIÓSI A Múzsa végleg elköszönt Búcsú Turay Idától A háború előtt indult nagy színészgeneráció egyik nagy művészétől vettek búcsút tisztelői tegnap Budapesten, a Farkasréti temetőben. Az életének 90. évében elhunyt Turay Ida alakját, személyiségét Bánffy György színművész idézte fel. Elmondta: évtizedekig külföldön élt, majd hazatérve több szerepet tett emlékezetessé. Nagy sikerű filmek egész sorában játszott, életének lényege volt a rivalda, a fény. I BÉRLET A PANNONHOZ! Június 28-ig. 1 Pannon GSM MX-3000 mobiltelefon 500.-Ft/hónap. j Előfizetés 9.900.~Ft ingyenes belföldi beszélgetéssel csak 19.900,-forint! Havi 500.-forint bérleti díj ellenében máris használhatja az új világszínvonalú Pannon GSM MX-3000 mobiltelefont! Top-CarKft. Eger, Kisasszony u. 34. Tel.: 36/413-550 Grimaszolni, csettinteni nem szabad Az utóbbi időben egyre több magyar bor ért el dobogós helyezést a nemzetközi versenyeken. Legutóbb Brüsszelben 25 ország 1180 itala között 12 hazai bor is felvette a versenyt. Az eredmény; két arany- és három ezüstérem. Nem sokkal előtte Veronában a szekszárdi és az egri Bikavér verte a mezőnyt. A siker titkáról, a borok megmérettetésének miként jéről kérdeztük Zilai Zoltánt, a Magyar Szőlő és Borkultúra Alapítvány ügyvezető igazgatóját, aki maga is borbíró.-Szőlőkultúránk ezeréves hagyományai, történelmi borvidékeink és az ország kitűnő természeti adottságai együtt adnak esélyt arra. hogy jó minőségű borokat készíthessünk. Ezüst- és aranyérmek, oklevelek jelzik a sikereket.- Milyen követelményeknek kell megfelelniük a rajthoz álló boroknak?- A nemzetközi borízlést a piac illetve a fogyasztók elvárásai határozzák meg. A fehér borok közül ma a könnyed, gyümölcsösebb, szőlőízű, illatos, alacsony alkoholtartalmú fajták felelnek meg a nemzetközi bordivatnak. Ugyancsak kedvelt a rozé, amely nálunk még csak most jön divatba. A vörös borok közül a mélyszínű, vaskos borok mellett egyre inkább tért hódítanak a „lezse- rebb” ízűek. A hagyományosan jó minőségűek azonban továbbra is a testes, bársonyos, gazdag csersavtartalmú, fahordóban érlelt, idős vörösborok.- Mit vizsgálnak a borbírók?- A borbírálat során a páratlan számú - öt-hét fős - nemzetközi zsűri tagjai legfeljebb azt tudhatják, hogy melyik ország mely borvidékének italát kóstolják. A termelők kiléte mindenkor szigorúan titkos. A megmérettetés a fehér, a vörös, a fiatal és a muzeális borok kategóriájában zajlik, íz, szín, tisztaság, illat és más ismérvek szerint.- Miként zajlik a ceremónia?-A bírálók tiszta levegőjű, száraz, hűvös helyiségben fehér asztalok mellett „dolgoznak”. Nem szólhatnak egymáshoz, grimaszolni, csodálkozni, ujjongani, csettinteni nem szabad. mert az befolyásolná a többieket. Döntésük között nagy eltérés nemigen lehet, ha mégis, akkor ennek oka elfogultság, vagy az, hogy az illető a minősítéskor nem jól alkalmazta a nemzetközi mércét.- A dicsőségen túl mit jelent a borásznak, ha érmet nyer?- Az érmés italok előtt világszerte megnyílnak a piacok. Az a termelő, gyártó, aki korábban ismeretlen volt, egy csapásra ismertté válik.- Említene néhány győztest?- Champion-díjas lett tavaly az 1983-as évjáratú, 6 puttonyos Tokaji Aszú, az 1964-es évjáratú Egri Leányka, és az 1993-as Villányi Cabemet Sauvignon. Újvári Gizella