Heves Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-16 / 138. szám

1997. június 16., hétfő SporTTüköR 9. oldal Labdarúgó megyei I. osztály Szombat estére maradt a bajnokává tás Amint az várható volt, az utolsó fordulóra marad a döntés a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Az aranyra esé­lyes három csapat közül az éllovas Poroszló kapta a legnehe­zebb ellenfelet. Görbe Károly együttese a hevesi vezető gólra hárommal válaszolt, így ha nehezen is, de begyűjtötte a re­mélt pontokat. Hatvanban öt gólt szerzett a Bélapátfalva, így biztosan nyert a Lokomotív ellen. A harmadik helyen álló pé- terkeiek is háromszor találtak a farnaörsi hálóba. Utólag számolva még legalább három találat kellett volna ahhoz, hogy utolérjék a listavezetőt gólkülönbség dolgában. Gyön­gyöshalászon a Felsőtárkány számára nem termett babér. A Petőfibánya sikere a Sírok ellen gyakorlatilag a vendégek búcsúját jelentette az első osztálytól. A sirokiak 3 pont hát­ránnyal követik a Tarnaleleszen vesztes Recsket, sőt, a gól- különbségük is lényegesen rosszabb. A tenkiek a jó hazai mérlegüket az Istenmezeje elleni sikerrel tovább javították. Megosztozott a pontokon az Energia SC és a Novaj. A 29. forduló mérkőzéseiről a következő tudósításokat kaptuk: Poroszló - Heves 3-2 (3-1) Poroszló, 700 néző. V.: Birin- csik. Poroszló: Magi - Kiszely, Nagy L., Horváth, Óceán (Himer), Farkas Z., Krasznai, Habóczki (Farkas A.), Csala (Fazekas), Nagy I. Kecske­méti. Edző: Görbe Károly. Heves: Bettenbuk - Bállá (Zsidó), Ötvös, Törő, Sági, Szabó Z., Vajner (Besenyei), Pusoma R., Farkas R., Lóié, Balogh. Edző: Balázs Tiha­mér. A gólok története: a 10. percben kapu előtti kavarodás után Lóié szerzett vezetést a Hevesnek, 0-7. A 12. percben Krasznait buktatták, a 7 7-est Óceán értékesítette, 7-7. A 24. percben Krasznai egyéni akció végén a kapu bal sar­kába talált, 2-7. A 41. percben Nagy 1. harcolt ki szabadrú­gást, melyet Óceán lőtt a ka­puba, 3-1. A 66. percben sza­badrúgás után lepattanó lab­dából Lóié szépített, 3-2. Izgalmas, rangadóhoz méltó mérkőzést látott a szép számú közönség. Az eredmény kifejezi a látottakat. Jók: Nagy L., Farkas Z., Krasznai, Nagy I., ill. Ötvös, Pusoma, Lóié. Ifik: 1-11. Görbe Károly: - Kitűnő já­tékvezetés mellett, magas színvonalú mérkőzésen a helyzetek alapján megérde­melten nyertünk. Balázs Tihamér: - Gratulá­lok Poroszlónak a győzelem­hez. Fejes Kálmán Hatvani Lokomotív - Bélapátfalva 0-5 (0-2) Hatvan, 100 néző. V.: Gom­bos. Hatvani Lokomotív: Roz­maring - Bodnár S. (Strausz), Labáth, Czakó, Dávid, Saly, Lukács (Jobbik Cs.), André, Simon (Pádár), Oldal, Bodnár 1. Edző: Kiss György. Bélapátfalva: Horváth A. - Fülep, Zay, Orosz (Fürjes), Bajzáth, Horváth T., Boros­tyán (Barta), Csanádi, Haj- mási, Berecz Zs.i Mikó (Ko­vács J.). Edző: Fodor Pál. A jobb erőkből álló bajnok- aspiráns magabiztos győzel­met aratott. G.: Hajmási 3 (egyet 11-esből), Borostyán, Horváth T. Jók: senki, ill. Hajmási, Csanádi, Horváth T„ Bajzáth. Ifik: 2-4. Kovács Sándor Pétervására - Tarnaörs 3-0 (1-0) Pétervására, 200 néző. V.: Ba­logh. Pétervására: Dávid - Pap, Csontos M., dr. Jacsmanik, Ivády P., Kovács, Ivádi Z. (Lázár II.), Fenyves, Kis-Si- mon, Lázár I. (Oláh), Pápai. Edző: Forgó János. Tarnaörs: Vágó - Peredi, Csömör A., Sáfi, Mága J., Es- vég (Csömör L.), Bodonyi (Mága Zs.), Kerek (Agócs), Szabó, Lőcsei, Danyi. Edző: Banka Ferenc. A péterkeiek a vártnál ne­hezebben törték meg a vendé­gek ellenállását, akik az első félidőben a mezőnyben egyen­rangú ellenfélnek bizonyultak. G.: Pápai 2, Kis-Simon. Jók: Csontos M., Pap, Kovács, Pá­pai, ill. Peredi, Szabó, Lőcsei. Ifik: 7-1. Dósa János Gyöngyöshalász - Felsőtárkány 2-0 (1-0) Gyöngyöshalász, 300 néző. V.: Csorba. Gyöngyöshalász: Szerdahe­lyi - Szabó Gy„ Huszár, Gö­dör, Szabó L., Friez (Halász), Varga, Asztalos, Tóth I. A., Incze, Hudák (Tóth II. A.) Edző: Péczely Szabolcs. Felsőtárkány: Kormos - Rácz, Bartuska, Erdélyi, Barta, Bajzát R. (Verebélyi), Viczepap, Bajkó, Szőke (Ke­lemen), Nagy T., Nagy G. Edző: Szabó András. A változatos első játékrész hajrájában egy védőktől ka­pott ajándék labdával Varga lapos lövésével szerzett veze­tést a hazai együttes. Alig kezdődött el a második félidő, Tóth I. A. szép fejesgóljával növelték előnyüket a halá­sziak, majd átadták a kezde­ményezést a vendégeknek. Ám hiába próbálkoztak a tár- kányiak, a kaput képtelenek voltak eltalálni, és akár éjfélig is játszhattak volna, akkor sem szereztek volna gólt. A haza­iak megérdemelt győzelem­mel búcsúztak közönségüktől. Kiállítva: Nagy G. a mérkőzés után a játékvezető megsérté­séért. Jók: Huszár, Varga, Tóth I. A., ill. Rácz, Bartuska. Ifik: 6-1. (bajzát) Tarnalelesz - Recsk 3-2 (1-1) Tamelelesz, 500 néző. V.: Vass. Tarnalelesz: Balázs - Ju­hász (Suha J.), Sztasák, La- bancz, Mikusi, Kovács B. (Fehér), Sike, Németi, Orosz, Bukrán, Suha Sz. Edző: Buk- rán Csaba. Recsk: Szabó - Sipos, Ko­lozsvári, Jeremiás, Rózsa, Csík, Kovács Z., Puporka, Farkas, Kiss, Katona (Tóth, Rozsnaki). Edző: Kiss Tibor. A mérkőzés előtt a Meteor vezetői, játékosai és szurkolói ünnepélyes keretek között bú­csúztatták az aktív játéktól Ivádi Istvánt, aki több mint 20 évig meghatározó játékosa volt a Tarnalelesznek. Kitűnő labdarúgóidőben a lelesziek küzdeni akarásból je­lesre vizsgáztak a sportszerű recskiekkel szemben. Tizen­egyessel jutottak vezetéshez a hazaiak, majd egyenlített a Recsk. Fordulás után újból le­leszi gól, majd egyenlítés kö­vetkezett. A befejezés előtt hat perccel bebiztosította győzel- .jnét a hazai gárda. G.: Suha Sz. 2, Labancz (11-esből), ill. Kiss T„ Farkas. Jók: Sztasák, Mikusi, Orosz, Suha Sz., ill. Farkas, Kiss. Ifik: 1-2. Sallai Ferenc Petőfibánya - Sirok 2-0 (0-0) Petőfibánya, 300 néző. V.: Berta. Petőfibánya: Szendrei ­Valkó (Karóczkai), Farkas A., Jónás, Szabó (Ugrai), Nagy, Králik, Smid, Fityó, Baranyi, Kerepesi (Lénárt). Edző: Ba­logh György. Sirok: Kelemen - Takács, László (Halasi), Doktorcsik, Halász, Varga, Bujáki, Erdé­lyi, Farkas O. (Harmati), Ku- lics, Farkas L. Edző: Csendes Bálint. Gyászszünettel kezdődött a mérkőzés, ugyanis a petőfibá- nyai Kozsa Tibornak elhunyt az édesanyja. A végeredmény nem tük­rözi a két csapat közötti kü­lönbséget, hiszen a hazaiak rengeteg helyzetet dolgoztak ki, ám csak lehetőségeik töre­dékével tudtak élni. G.: Ugrai, Králik. Jók: Jónás, Fityó, Ba­ranyi, Karóczkai, ill. Kele­men, Doktorcsik, László, Ha­lász. Ifik: 3-1. Gubis István Tenk - Istenmezeje 3-1 (0-1) Tenk, 100 néző. V.: Márta. Tenk: Nagy P. - Bakos T., Kovács I., Szabó R. (Kövesdi K.), Tamasi, Oláh (Baráth T.), Pusoma, Németh, Kovács R., Bakos Gy., Bakos K. (Sebők). Edző: Várallyay Miklós. Istenmezeje: Kovács M. - Földesi (Kotroczó), Nagy, Csóka F., Ivády, Lénárt, Si­mon (Csóka K.), Utasi, Ortó, Ludvig, Mihály. Edző: Tar Antal. A 20. perctől 10 emberrel játszó és 7-7-nél 7 7-est hibázó hazaiak az előbbiekkel együtt is könnyű győzelmet arattak. Kiállítva: Nagy P. G.: Bakos Gy. 2, Sebők, ill. Lénárt. Jók: Bakos Gy., Kovács I., Tamasi, Sebők, ill. Kovács M., Ivády. Ifik: elmaradt, mert a ven­dégek nem érkeztek meg. Nagy Lajos Energia SC - Novaj 0-0 Gyöngyös, 150 néző. V.: Tóth Béla. Energia SC: Miksi - Balogh (Domoszlai), Pásztory, Né­meth, Juhász Sz., Molnár, Csiba, Szűcs, Benus (Varga), Farkas (Nagy), Szabolcsi. Edző: Kiss István. Novaj: Bodolai - Karócz­kai, Csuhay, Bóta, Papp, Menyhért, Husi, Kasza, Barta (Vályi), Hegyi T., Hegyi L. Edző: Kasza Gábor. A két csapat közül a haza­iak tettek nagyobb erőfeszíté­seket a győzelemért, de hely­zeteiket rendre elhibázták. Jók: Csiba, Németh, Miksi, ill, Bodolai, Csuhay, Hegyi T. Ifik: 0-1. Kurfürst István A bajnokság állása: 1. Poroszló 29 19 6 4 77-32 63 2. B.falva 29 19 4 6 87-38 61 3. P.vására 29 19 3 7 71-30 60 4. Gy.halász 29 18 3 8 76-38 57 5. Heves 29 15 8 6 56-33 53 6. P.bánya 29 17 2 10 62-46 53 7. Felsőtárkány ' 29 14 8 7 60-33 50 8. Tenk 29 12 5 12 50-50 41 9. Novaj 29 11 7 11 41-43 40 10. Tarnalelesz 29 9 5 15 28-52 32 H.l.mezeje 29 9 5 15 49-85 32 12. Tarnaörs 29 6 8 15 31-54 26 13. Energia SC 29 6 7 16 34-62 25 14. H. Lók. 29 6 5 18 29«) 23 15. Recsk 29 6 3 20 4979 21 16. Sirok 29 5 3 21 3991 18 A 30. forduló párosítása, jú­nius 21., szombat, 17: Recsk - H. Lokomotív, Istenmezeje - Tarnalelesz, Novaj - Tenk, Heves - Petőfibánya, Felső­tárkány - Poroszló (Eger, Északi pálya), Bélapátfalva - Pétervására, Tarnaörs - Gyöngyöshalász, Sirok - Energia SC. Megyei II. osztály Nagy harc az ezüstért A megyei 11. osztályú labda­rúgó-bajnokságban a 29. for­duló mérkőzéseit játszották a csapatok. Eredmények: Gyön­gyöspata - Pély 2-0, Márkáz - Makiár 0-0, Vámosgyörk - Tamafnéra 1-2, Apc - Do- moszló 1-3, Erdőkövesd - Egerszalók 0-3, Abasár -Szű­csi 1-1, Egerszólát - Mátrat- herm 5-1. A Nagyréde szabad­napos volt. A bajnokság állása: 1. Egerszalók 27 23 3 1 8910 72 2. Egerszólát 27 15 7 5 71-30 52 3. Tárnáméra 27 15 7 5 4927 52 4. Nagyréde 27 15 6 6 6928 51 5. Domoszló 27 14 5 8 47-29 47 6. Makiár 27 14 6 7 4926 45 7. Márkáz 27 10 6 11 4957 36 8. Vámosgyörk 28 10 5 13 46-66 35 9. Gy.pata 27 9 5 13 35-40 32 10. Apc 27 8 7 12 5951 31 11. Pély 27 8 5 14 3956 29 12. Mátratherm 27 6 6 15 23-67 21 13. Abasár 27 4 8 15 36-64 20 14. Erdőkövesd 27 5 5 17 3979 20 15. Szűcsi 27 3 6 18 32-79 15 Megjegyzés: A Mátratherm és a Makiár csapatától 3-3 bünte­tőpont levonva. Az 1. FC Kosice stadionjában: Leomlott a dísztribün Súlyos sérülésekkel szállították kórházba, azt a leányt, aki szombaton nézőként látogatott ki a szlovák labdarúgó-bajnok­ságban aranyérmet szerzett 7. FC Kosice stadionjába egy mérkőzésre, illetve a házi ün­neplésre. Kassán egy olyan tor­nát rendeztek, amelyen a házi­gazdákon kívül a cseh Sparta Praha és az olasz Juventus vett részt. Egy 2.6 méter magas dísztri­bün eddig kiderítetlen okból összeomlott. Ennek következ­tében a kórházban ápolt szemé­lyen kívül további tíz néző sé­rült meg. Amikor a baleset be­következett, összesen negyve­nen tartózkodtak az összeom­lott lelátórészen. Köztük Telek András, a kassai csapat magyar középhátvédje is, aki megúszta kisebb horzsolásokkal a kezén és a lábán. Forma-1, Kanadai GP M. Schumacher nyert A montreáli 29. Kanadai Nagydíjon az első rajtkockából induló német Michael Schuma­cher legnagyobb ellenfele, a kanadai Villeneuve a második körben kicsúszott, és falnak üt­között. Az 56. körben Olivier Panis balesete után leintették a futamot. Végeredmény: 1. M. Schu­macher (Ferrari, német), 2. Alesi (Benetton-Renault, fran­cia), 3. Fisichella (Jordan-Peu­geot, olasz). Petik Attila két gólt lőtt Pesten FOTÓ: MAJOROS TAMÁS Vízilabda, bajnoki rájátszás - Ma jön az FTC Nagyon nehéz falat a Fradi FTC-Vitalin - ÚVMK-Egervin 16-6 (5-0,5-2,3-2,3-2) Férfi vízilabda bajnoki ráját­szás a Dreher-kupáért, ne­gyeddöntő, első mérkőzés. Egervin: Csányi - dr. Án- csán, Kovács R. 1, Petik 2, BIROS 3, Seress, Szabó, Wolf, Denk, Habi, Madarasi, Takács. Edző: Szilágyi Péter. Gól - emberelőnyből: 9/5, ill. 814. Négyméteresből: 1/0, ill. 1/1. Amint az eredmény is mu­tatja, a zöld-fehérek az első két negyedben eldöntötték a találkozó sorsát, hiszen már 7 0-7 -re is vezettek. A mérkő­zés második felében már szó­hoz jutottak az egriek is, de nem lehetett vitás a Fradi biz­tos győzelme. A hazaiaknál a center Nagy Sándor 5 góllal járult hozzá csapata sikeré­hez. Egyértelmű különbség mutatkozott a két gárda kö­zött, az 7-TC-nél számos vá­logatott szerepelt, az Egerből pedig még Katona is hiány­zott derékfájása (idegbecsí- pődés) miatt. A jobb csapat győzött. Alapvetően többet vártunk az egri csapattól. Reméltük, hogy a Hajós Alfréd-uszodá- ban is szorosabbá teszik a mérkőzést, de így a mai talál­kozó sem sok sikerrel kecseg­tet a számukra. Ezzel együtt, mivel nem kell idegeskedniük, még megviccelhetik az FTC-t. Szilágyi Péter: - Nem vi­tás, hogy a lényegesen kedve­zőbb feltételekkel rendelkező Ferencváros jobb csapat, mint a miénk. Mégis megpróbáljuk jobb védekezéssel megnehe­zíteni Kiss Gergelyék dolgát a hétfői mérkőzésen. Szeret­nénk nagyobb erőkifejtésre késztetni az FTC-t, mint sike­rült az szombaton. A két győztes meccsig tartó rájátszás második összecsa­pását ma 17 órakor rendezik Egerben, a Bárány-uszodá­ban. További eredmények: UTE-Office and Home - He- liomed Szeged 7-4 (3-1, 1-1, 2- 2, 1-0), Vasas-Plaket - Bp. Spartacus 8-7 (2-0, 2-4, 1-1, 3- 2), BVSC-Westel - Konta- vill-Szentesi VK 11-4 (2-0, 3-1, 2-2,4—1). Cselgáncs rangsorverseny Barta Zsolt harmadik lett Szilvásvárad Országos rangsorversenyt rendeztek szombaton á Bp. Honvéd csarnokában, ame­lyen megyénkbeli cselgán- csozók is indultak. Érdekes­ség, hogy hosszú szünet után ismét tatamira lépett a ko­rábbi nagy tehetségű, ifjúsági világversenyen is indult, de már felnőtt Barta Zsolt is a 95 kg-ban, mégpedig a Szilvás­várad színeiben, ahol műkö­dik cselgáncs szakosztály. Barta próbálkozása nem volt eredménytelen, hiszen súlycsoportjában - a szolnoki Borossal holtversenyben - harmadiknak végzett. Remél­hetőleg az érmes helyezés visszaadja a még mindig fia­tal sportoló kedvét, és hosz- szabb távra visszatér a csel- gáncsozók családjába. Len­nének még esélyei. A 95 kg-os súlycsoportban egyébként az olimpiai bajnok Kovács Antal szerezte meg az elsőséget. Totó A TOTÓ 24. játékhetének eredményei: 1. Lengyelország - Grúzia 4-1 1 2. Chile - Argentína 92 2 3. Paraguay - Ecuador 92 2 4. Bari - Castel di Sangro 91 1 5. Brescia - Venezia 91 1 6. Cesena - Lecce 93 2 7. Chievo - Foggia 1-1 X 8. Cosenza - Lucchese 1-1 X 9. Cremonese - Empoli 91 2 10. Genoa - Palermo 4-1 1 11. Pescara - Padova 1-2 2 12. Salernitana - Reggina 1-3 2 13. Torino-Ravenna 0-4 2 Pluszmérkőzés: 14. VfB Stuttgart - Cottbus 2-0 1 HEVES "»"HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KIS SZABÓ ERVIN, az AS-M. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlap@mail.datanet.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ESZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644), a gyöngyösi (37/311 - 697), a hatvani (37/341-051) HÍRLAP-fiókszerkesztőségben, és ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénz- forgalmi jelzőszámra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000. Előfizetési díj egy hónapra 645 Ft, negyedévre 1935 Ft, fél évre 3870 Ft, egy évre 7740 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynök­ségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 I à 4

Next

/
Thumbnails
Contents