Heves Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-14 / 137. szám
1997. június 14., szombat 9. oldal A megye területfejlesztési elképzeléseihez kérte a képviselők segítségét Dr. Jakabék Eger mellett lobbyznak HEVES MEGYE- Önkéntes alapon és fakultatív jelleggel szerveztük e találkozót, arra gondolva, egy év múlva már országgyűlési választásokra kerül sor. Am szükségesnek érezzük, hogy képviselőink a hátralévő időben is megfelelő, a munkájukban hasznosítható információkkal rendelkezzenek. Mindezt dr, Jakab István, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke bocsátotta előre azon a tegnap délelőtti, a megyeházán megtartott tanácskozáson, ahol szőkébb pátriánk vezetői megyénk parlamenti képviselőivel cseréltek eszmét. A „parlamenti oldalon” ezúttal Pálfy István, Godó Lajos, Korózs Lajos és Hiesz György MSZP- s, dr. Puha Sándor SZDSZ-es, valamint dr. Farkas Gabriella MDNP-s képviselők foglaltak helyet. Dr. Jakab István felvezetőjében egyebek mellett arra is rámutatott, hogy a megye első félévi pénzügyi helyzete a vártnál jobban alakult, ami jórészt nem várt bevételek megjelenésével magyarázható. Ezzel együtt - fűzte hozzá - az intézmények gazdálkodását tovább már nem lehet racionalizálni. Területfejlesztési kérdésekről szólva elhangzott: Hevesben nehezményezik, hogy a kormány a külföldi tőke „becsábítására” csak négy határ menti megyét kíván preferálni a régióban. Szintén szóba került: a hat megyét tömörítő regionális fejlesztési tanács székhelyére - Tokaj ellenében - elsősorban Eger, de Gyöngyös és Hatvan is pályázik. Az elképzeléseknél maradva a közgyűlés elnöke megemlítette a Tisza-tavi Regionális Fejlesztési Tanács létrehozásának gondolatát is. Dr. Vass Géza megyei főjegyző a közelgő választást érintve arról szólt, hogy a Belügyminisztérium már megkezdte a felkészítést az aktusra. Ezzel függ össze, hogy a kormány - várhatóan még a nyári szünet előtt - a Tisztelt Ház elé terjeszti az egységesített Választási Eljárási Kódexet. Kun Zoltán, a területfejlesztési iroda vezetője - azon túl, hogy felhívta a figyelmet az állami alapok összehangolásának szükségességére - több megyei programhoz is kérte a képviselők segítségét. Ilyen lenne az M3-as majdani kápolnai leágazójától az észak-hevesi térségbe vezető gyorsforgalmi út kiépítése, vagy a Heves város körzetében építendő élelmiszer-ipari feldolgozó kapacitás megteremtése. Ugyancsak kardinális kérdésként vetődött fel a 33 észak-hevesi és Ózd környéki települést érintő vállalkozói övezet életrehívása is. (kühne) 7IGAZ ÉRTESÍTÉS Értesítjük T. Gázfogyasztóinkat, hogy a MÓL Rt. tervezett karbantartási munkái miatt 1997. június 18-án 8.00-tól 12.00-ig Zagyvaszántó, Petőfibánya, Lőrinci-Selyp településeken A VEZETÉKES FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÁS SZÜNETEL Kérjük fogyasztóinkat, hogy a gázszünet alatt a gázfőcsapokat ZART állapotban tartsák, és a készülékek beüzemelésével ne kísérletezzenek! A gázszünet ideje alatt ügyeletet tartunk: Hatvan, Radnóti tér 7. Tel.: 37/342-511 Kérjük fogyasztóink türelmét munkánk elősegítése érdekében. Köszönettel: TIGÁZ RT. (770) Üdülése, távolléte során ÉKSZEREIT BIZTOS HELYEN TUDHATJA ÉS AZONNAL PÉNZHEZ JUTHAT ha igénybe veszi ZÁLOGHÁZUNK kedvező szolgáltatásait. Nemesfémekre, drágakövekre és apróbb műszaki cikkekre előnyös feltételekkel ZÁLOGKÖLCSÖNT adunk. Két héten belüli kiváltás esetén kamatot nem számítunk fel! Nyitva: hétfőtől péntekig 8-16 óráig. (Eger, Bajcsy-Zs. 15. - Bizományi Áruház mögött.) Információs telefon: 36-311-063. JÓ PIHENÉST, KELLEMES ÜDÜLÉST KÍVÁNUNK A BÁV RT. ZÁLOGHITELE AZ ÉRTÉK HITELE s inarms soproni vakáció GTfPfKfKfM! A háromcsillagos Hotel Maroni*’* speciális ajánlata: 4 nap 3 éjszaka reggelivel két felnőtt részére 18.000.- Ft és a velük érkező 14 év alatti egy gyermek pedig szállodánk, a Hotel Maroni*** vendége. Cím: Hotel Maroni**’ Sopron, Lővér krt. 74. Tel.: (99)-312-549 TELEFONOS LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT Hívható: mindennap este 7-től reggel 7-ig. Eger: 36/321 -488 Gyöngyös: 37/319-700 37/319-710 Hatvan: 37/341-700 A HÍVÁS INGYENES ! Egercsehi Baromfifeldolgozó Üzembe keresünk géplakatos szakmunkást, ív-lánghegesztő vizsgával, csőszerelésben jártassággal. Bérezés megegyezés szerint. Helybeliek ill. vonzáskörzetben lakók előnyben. Érdeklődni személyesen vagy tel.: 36/485-015 ill. 485-276. SI Sipos Lászlóné munkaügyi e.a-nál. A Mátrai Állami Gyógyintézet Mátraháza értékesíti pékségének működőképes komplett berendezését. Érdeklődni a 37-374-014 telefonon, vagy személyesen Füzessy Zsolt élelmezési osztályvezetőnél lehet. ■S ________ (,o87)/l F elhívjuk Eger Város lakosságának és intézményeinek figyelmét, hogy az 1997. II. f.évi szemétszállítási díjat július 15-ig lehet fizetni. Befizetés helye: Bródy Sándor u. 4. Hétfőtől - Péntekig 8.00- 16.00-ig. Homok út 26. sz. Hétfőtől-Péntekig 6.00- 14. OO-ig. 1997. július 15-e után csak az érvényes matricával ellátott szeméttároló priém/pket íirítiiik « TISZTELT MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐK! Értesítjük Önöket, hogy megkezdtük az alábbi mezőgazdasági alkatrészek árusítását: CLAAS, J.DEERE és "E" jelű (NDK) kombájnokhoz- osztrák gyártmányú kaszapengék- komplett kaszák (megrendelésre)- kalászemelők E-280, E-281 silókombájnokhoz- állókések- forgókések RM-2, RK-2, ZTR rotációs gépekhez- kaszapengék Kardántengelyek és tartozékaik Valamint: DIESEL adagolók javítása! PATKÓS VÁLLALKOZÁS Eger, Mátyás király út 56. Tel.: 36-313-050 r A ZALA BUTOR Rt. vállalkozási formában ÜZLETKÖTŐKET keres. Szakmai önéletrajzát a következő címre szíveskedjen elküldeni: Zala Bútor Rt. Belkereskedelem 8900 Zalaegerszeg, Pf.: 85. Tel/Fax: (92) 312-063 \ (95!) A Nagy György és Nagy Györgyivé Nagy Judit június 15-én ünnepli 1 éves házassági évfordulóját Sarudon. Szeretettel köszönti őket _ Anyu Laci Béla gj Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi müsormagazin A hét sztárja: Rob Lowe Julianna Margulies feketében és lilában Dustin Hoffman szerény és jólelkű Jubiláló Szomszédok Jenny Jürgens az apja támasza lett Folytatódik a nyári nyereményzápor pályázatunk! Tvr-hét - a műsorújság József Attila Kollégium Eger, Mátyás kir. út 62., 400 m2-es helyisége kereskedelmi és raktározási tevékenység céljára kiadó. Tel:. 310-869 _____________________ ' (695) A Lenkey János Honvéd Gimnázium igazgatója 1997.08. l6-tól határozott időre szóló pályázatot hirdet matematika-számítástechnika (fizika) szakos tanári állásra. Feltételek: - szakirányú egyetemi végzettség,- magyar állampolgárság,- erkölcsi feddhetetlenség. Bérezés: a Kjt. szabályai szerint. Beküldési határidő: 1997. július 20. Cím: 3300 Eger, Bem tábornok u.3. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett féljem, édesapánk, nagyapánk, keresztapánk HORVÁTH BÉLA a Vas és Fémelektro Szövetkezet volt dolgozója hosszú szenvedés után 65. életévében elhunyt. Temetése június 16-án hétfőn de. 10 órakor lesz az egri Kisasszony temetőben. A gyászoló család Köszönetét mondunk Köszönetét mondunk mindazoknak, mindazoknak, akik akik drága halottunk CSATLÓS TURCSÁNYI BARNA KÁLMÁN temetésén részt vettek, temetésén megjelentek, és fájdalmunkban fájdalmunkban osztoztak. osztoztak. Gyászoló család A gyászoló család (962) (675) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik NAGY SÁNDOR temetésén személyes részvételükkel gyászunkban osztoztak. A gyászoló család ____________________(Ml)