Heves Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-12 / 135. szám
2. oldal 1997. június 12., csütörtök Hegyei Körkép Ötvenmilliárdos hitel a mezőgazdaságnak (Folytatás az 1. oldalról) Bevezető előadásában dr. Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter emlékeztetett: az utóbbi időben reflektorfénybe került az ágazat, és az elégedetlenség látványos demonstráció-sorozatban is megnyilvánult. Ennek oka az a felgyülemlett gondtömeg, amelyet 10-15 éve hordoz a mezőgazdaság, elsősorban az alacsony jövedelemtermelő képessége miatt. Az előrelépés Nemzeti Agrárprogram nélkül elképzelhetetlen. Ez rövid idő alatt készült el, de nyitott. Emiatt sokan kritizálták, főleg, akik el sem olvasták. A szakma azonban védelmébe vette, s 150 írásos észrevétel is érkezett rá. Ezek összegzése elkészült, s hosszú távú igényeket fogalmaz meg. A mezőgazdaság és a vidék összekapcsolt fejlesztését, az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeinek megteremtését. Ezek az ágazatban dolgozók szemléletének átállítását is jelentik. Leszögezte, a sok gonddal küzdő mezőgazdaság biztosítja az ország élelmiszerigényét, alapanyagokkal látja el az ipart, és hárommilliárd dollárnyi exportot bonyolít le. Vannak azonban akut problémái. Ilyen az állami támogatás, amely az idén 101 milliárd forint. Kritikus az exportösztönzés, amely nem biztos, hogy oda kerül, ahová kellene. Ezért jövőre csökkentik. Azt is felülvizsgálják, vajon szükség van-e több ezer külkereskedőre, miután azok egy részének a munkája nem megfelelő. A Nemzeti Agrárprogram szellemében a bruttó nemzeti termék (GDP) 2f> százalékát kívánják az agrár- és vidékfejlesztésre fordítani. Ennek érdekében a földművelésügyi tárca kellő erővel lép fel. A jövőben nagyobb támogatást kap a kritikus helyzetben levő állattenyésztés, ösztönzik a meglevő épületek felújítását, segítik a zöldségtermelést, s közmunkával erdőt telepítenek. Kijelentette: tavaly 100 milliárd forint hitelhez jutott a mezőgazdaság, amelyet az idei első öt hónapban már újból megkapott. Nagy az érdeklődés a fejlesztések iránt. Ezért a tárca várhatóan ősszel 50 milliárdos hitelprogramot hirdet meg. A kölcsönök lejárati ideje 5-6 év lesz, kamattámogatás mellett. Ez előnyt jelent a termelőknek. így év végére az állami támogatás és a hitelek révén 300 milliárd forint kerül az ágazatba. Jövőre legalább eny- nyivel szeretnék segíteni a fejlődést. Hangsúlyozta: a kormány Telefondoktor magas vérnyomású betegek részére A Lilly Hungária 24 órán keresztül hívható telefonos szolgálatot indított magasvérnyomás betegségben szenvedő, a gyógyszergyár készítményére már beállított betegek számára. A szolgálat elsőként Budapesten lépett életbe, amelynek tapasztalatai alapján megszervezték az országos hálózatot, megyénként egy-egy mobiltelefon üzembehelyezésével. A vonal végén szakorvos válaszol a betegséggel és a gyógyszeres kezeléssel kapcsolatos kérdésekre. A telefonszolgálat az alábbi mobiltelefonszámokon érhető el: nem akarja a hazai termőföldet külföldiek tulajdonába adni. Ám az lehetetlen állapot, hogy a szövetkezetek ne juthassanak földterületekhez. Elengedhetetlen, hogy az elaprózott birtokok helyzetét rendezzék, koncentrálják őket. Ezt az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága is kedvezően fogadta - jelentette ki a miniszter. Végezetül arra utalt, hogy a kormány tavalyi és idei erőfeszítései révén olyan alapokat teremtenek, amelyek a hosszú távú fejlődést segítik elő. Ennek fontos része a hátrányos helyzetű térségek, mint Heves, Borsod-Abaúj- Zemplén, Nógrád, Szabolcs- Szatmár-Bereg és Baranya megye egyes részeinek felzárkóztatása is. A továbbiakban dr. Szegvári Péter, az Országos Területfejlesztési Tanács főigazgatója beszélt a térségi integrációs programokról, a bevonható hazai és külföldi pénzforrásokról. Szendrényi Péter, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője az agrárágazatban foglalkoztatottak támogatási lehetőségeit ismertette. A fórum után dr. Nagy Frigyes és kísérete a nagyrédei Szőlőskert Szövetkezet munkájával ismerkedett. Mentusz Károly Legfőbb ügyészi elismerés EGER Az ügyészség napja alkalmából dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész elismerő oklevelet adott át budapesti szakmai ünnepségen dr. Kovács Katalinnak, az Egri Városi Ügyészség ügyészének kitűnő munkájáért. Dr. Pásztor József lemondott (Folytatás az 1. oldalról) A távozó Pásztor dr. csak ennyit közölt:- Bármilyen kérdéssel forduljanak ügyvédemhez, dr. Bárándy Péterhez. A képviselők közül Blahó István osztotta meg elsőként a hírt az újságírókkal:- A polgármester lemondott. A testület nevében a történteket dr. Mann László, a városfejlesztési bizottság elnöke foglalta össze:-A rendkívüli ülésen, mielőtt az még érdemben megkezdődhetett volna, dr. Pásztor József felajánlotta lemondását, amit a teljes létszámban jelen lévő képviselő-testület elfogadott. A volt önkormányzati vezető egyébként a bejelentéssel egy időben megjegyezte, hogy bármilyen kérdésre csak jogi képviselőjének jelenlétében hajlandó válaszolni. Kérdés nem volt, ezért a testület a lemondás miatt előállt helyzettel foglalkozhatott.- A város ügyeinek irányítását dr. Pápái Sándor alpolgármester ügyvezetőként fogja végezni. Amennyiben ő akadályoztatva lesz, akkor Jeszenszky István, az ügyrendi bizottság elnöke látja el a feladatot. A választásokat két hónap, hatvan nap elmúltával kell kiírni, lebonyolítani. Dr. Mann. László arra a kérdésre, hogy van-e megfelelő polgármesterjelöltjük, így felelt:- Füzesabony kitermelt már annyi politikust, hogy lesz alkalmas utód. A megyei bíróságok munkáját tanulmányozzák Dél-afrikai vendégek Egerben Dr. Vastagh Pál igazságügyminiszter meghívására a napokban hazánkba látogatott egy dél-afrikai igazságügyi delegáció, melynek tagjai - programjuk során - tegnap Egerben jártak. A vendégeket - Dr. Abdullah Mohamaed Omar igazság- ' ügyminisztert, J. J. Noeth köz- igazgatási államtitkárt, M. John Makhubelét, a nemzetközi kapcsolatok főosztályának helyettes vezetőjét, valamint Jeanette Swanepoelt, Dél-Afrika budapesti nagykövetségének első titkárát - dr. Hunyadi-Buzás Agnes, a Heves Megyei Bíróság elnöke fogadta hivatali irodájában. A kötetlen beszélgetés keretében az elnökasszony tájékoztatta a vendégeket a honi bírósági szervezet működéséről. Egyebek mellett elmondta, hogy a hazai igazságügyi reform egyik lényeges eleme, hogy 1999. január 1-jétöl bevezetik a négyszintű bíráskodást, azaz a megyei bíróságok és a Legfelső Bíróság között három táblabíróság is működne majd. Ezek feladatú a már meglévő hivatalok szakmai segítése, illetve folyamatos tehermentesítése lesz. A küldöttség tagjai a tapasztalatcserét követően a megye- székhely történelmi nevezetességeivel ismerkedtek. Szervezői hibák miatt A Hírlap elhatárolja magát a fesztiváltól EGER Plakátok hirdetik: autókiállítással és sörfesztivállal egybekötött Európa-fesztivált rendez a Premier Bt. Lapunkat támogatóként nyerték meg a szervezők a rendezvényre, s a szakmai programok lebonyolítása lett volna a feladatunk. Kiderült azonban, hogy dr. Kis Zoltánt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárát meg sem hívták a rendezvényre, Habsburg György EU-megbí- zott neve is csak programcsalogatóként került a plakátokra és sajnálatos módon az újság hasábjaira. A több helyütt Eu- rópa-fesztiválként hirdetett programokat - mint utóbb kiderült - a Külügyminisztérium tudta és támogatása nélkül hirdették meg. Mindezek miatt a Heves Megyei Hírlap sem támogatóként, sem a rendezvény szakmai programjainak lebonyolítójaként nem lesz jelen, s messzemenően elhatárolja magát az Európa-fesztiválként hirdetett péntek-szombat-vasárnapi Dobó téri eseményektől. * A Földművelésügyi Minisztérium a következő közlemény megjelentetését kérte lapunktól: „Dr. Kis Zoltán, a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára értesíti a tisztelt olvasókat és érdeklődőket, hogy az Európa-fesz- tivál programjában június 13-án, pénteken - meghívás hiányában - személyesen nem tud részt venni. Az agráriu- mot a mezőgazdasági tárca illetékes szakembere képviseli.” Két kés, sok szúrás - hatesztendei fegyház Budapest 06 30 517 771 Baranya 06 20 562 021 Bács-Kiskun 06 20 562 022 Békés 06 20 562 023 Borsod-Abaúj-Zemplén 06 20 562 024 Csongrád 06 20 562 025 Fejér 06 20 562 026 Győr-Moson Sopron 06 20 562 027 Hajdú-Bihar 06 20 562 028 Heves 06 20 562 029 Jász-Nagykun-Szolnok 06 20 562 030 Komárom-Esztergom 06 20 562 031 Nógrád 06 20 562 032 Pest 06 20 562 033 Somogy 06 20 562 034 Szabolcs-Szatmár 06 20 562 035 Tolna 06 20 562 036 Vas 06 20 562 037 Veszprém 06 20 562 039 Zala 06 20 562 040 (Folytatás az 1. oldalról) Amint arról korábban beszámoltunk, 1996. július 21-én hajnali két óra tájban Vasalicz a rajta lévő bombermellény tulajdonjogát illetően egy gyöngyösi bár előtt szóváltásba keveredett L. L.-lel és annak három barátjával. Szó szót követett, majd a vádlott bement a bárral egy épületben lévő pékségbe, ahonnan egy üres sörös- pohárfal tért vissza. Tény, hogy az ivóalkalmatossággal rövidesen közepes erővel belevágott L. L. arcába. Utóbbi - amint ezt tegnap az orvos szakértő közölte - maradandó fogyatékosságot szenvedett, ugyanis egy arcidege is megsérült, amelynek következtében arcrángásai vannak, emellett szemének le- hunyása is komoly problémákat okoz. Mint kiderült, ez nem gyógyítható, így élete végéig megmarad. 1996. szeptember 24-én késő este Vasalicz már erősen ittas volt. Az egyik gyöngyösi söröző alkalmazottja éppen ennek okán kívánta őt eltávolítani a helyiségből. Kettejük között tettlegességre került sor, majd a tovább hepciáskodó vádlottat végül egy baráti társaság tagjainak segítségével sikerült az utcára kitenni. Vasalicz ekkor hazament, s magához vett két kést: az egyik szúrószerszám valóban elrettentő, ugyanis pengéjének hossza meghaladja a 23(!) centimétert, a másik kisebb volt, „csak” 13 centis pengéjű. A vádlott ezután visszafelé indult, s útközben összetalálkozott az említett asztaltársaság két tagjával, K. D.-vel és B. L.-lel. Utóbbit egyetlen szó nélkül hasba döfte a nagyobbik késsel, majd a kisebbildcel is megsebesítette. B. L. életveszélyes sérülést szenvedett, műtét nélkül meghalt volna. Vasalicz ezután a barátja védelmére kelő K. D.-t is megpróbálta leszúrni, ám az első döfést a sértett a kezével hárította el, a másodikat pedig az esernyőjével. Vasalicz ezt követően üldözni kezdte a menekülő K. D.-t, aki - pechjére - féltérdre esett, így aztán a vádlott még többször megszúrta öt a hátán. Nos, a bombermellényes ügy kapcsán a bíróság leszögezte: a vádlott - ellentétben a védő álláspontjával - nem volt jogos védelmi helyzetben, minthogy őt támadás nem érte. Bár a szurkálásos esetben a védelem vitatta Vasalicz ölési szándékát, a bíróság nem tette magáévá ezt az álláspontot, mondván: a bosszú motiválta cselekménynél a vádlottnak ölési szándéka volt, s azt végre is akarta hajtani. Ezt igazolja például a két kés (mindkettő alkalmas emberi élet kioltására, az egyik pedig példátlan méretű), a kitartóan folytatott támadás, továbbá a vádlottnak azon kijelentése, hogy ő mindenkit megöl, aki a kocsmai kidobásában segítkezett. A bíróság enyhítő körülményként értékelte Vasalicz fiatal felnőtt korát, bűnössége beismerését (ámbár a büntetőtanács szerint a tárgyaláson nem tanúsított őszinte megbánást), súlyosítóként a bűncselekmények halmazatát, erősen ittas állapotát, a testi épség elleni támadások országos elsza- porodottságát. (stanga) 10. Mérgesen vette kezébe a tegnapi újságot, hogy gátat szabjon a vakító fénynek.- Jó napot! - jelent meg egy hittérítői arc a fülke ablakában. Ez a megjelenés azonnali hatállyal véget vetett a napsugár szabad áramlásának.- Mi tetszik? - érdeklődött a portás, miközben fel sem nézett az újságból.- Hát maga nem Pista bácsi! Annyi szent! - dörmögte Vastag László az ablakban.- Jaj, hát te vagy az, Lacikám? Nem is figyeltem. Miben segíthetek? - váltott nyájasra az öreg.- Lóg nekem egy ötszázassal, öreg, de ezt most hagyjuk! A mondat második fele megnyugvást hozott a portás lelkivilágába, mert a mondat első fele kissé felzaklatta.- Szóval, keresek egy lányt. Ő az - tolt a portás elé Vastag egy képeslap nagyságú fotót.- Csinos, határozottan csinos - dünnyögte az öreg.- Nem azt kértem, hogy zsűrizze le, hanem hogy mit tud róla? - fortyant fel Vastag.-Hát nem is tudom - támaszkodott a portás. - Nem igazán rémlik. A magánnyomozó vette a lapot.- Vén hiéna! Felejtse el az Adyt. A magáé.-Hát persze! Már emlékszem. A múlt héten járt itt ez a lány, csak olyan furcsa volt az egész.- Mi volt furcsa?- Hát lehet, hogy konzervatív vagyok...- Maga nemsokára halott lesz, nem konzervatív! A lényegre öreg, a lényegre!- Hát szóval... izé... két hústoronnyal volt itt a lány.- Mit tud az ürgékről?- Hát... a lányt mindenhová kísérték. Hármasban béreltek egy faházat, és a lány olyan nagyon megviselt volt.- Tovább!- Nincs tovább, Lacikám. Ennyit tudok.- Na ide figyeljen! Kössünk üzletet! Ha mindent elmond a két pasasról, hozok magának két liter jó igazi kadarkát.- Öt liter! - vágta rá az öreg.- Négy liter!- Áll az alku. Szóval az egyik férfiról csak azt tudom, hogy akcentussal beszélt.- Három liter! - horkant fel Vastag.- Ez disznóság! - méltatlankodott a portás. - Tényleg nem tudok róla mást, de szerintem ruszki lehetett. Viszont itt kell valahol lenni a másik adatainak, mert ő bérelte a házat. A portás lázasan lapozgatott egy kockás füzetet, majd hirtelen felkiáltott.- Ez az! Beleznai Róbert, Röszke, Akácfa út 1.- Na jó. Legyen négy liter, de a demizson az visszajár. Mikor mentek el?- Maradhat a demizson?- Panírozza be és süsse ki! - dohogott a magánnyomozó.- Múlt kedden. Illetve ma van vasárnap, akkor e hét kedden. Egy piros Audival voltak.- Rendszám?-Hát azt már igazán nem tudhatom csak így ... - tamás- kodott az öreg. Vastag Lacit elkapta a pulykaméreg. Két hatalmas kezével benyúlt az ablakon és a portás torkánál jó erősen megmarkolta a pólót, és mérhetetlen hangon üvölteni kezdett:-Te vén simlis! Vagy megmondod a rendszámot, vagy többé soha semmit senkinek nem mondasz! Érted!? Azt hiszed, nem tudom, hogy még azt is felírod, hogy a legyek hányszor kefélnek a bódéban?-Jól van, Lacikám... csak nyugi. Mindjárt meglesz. Vastag elengedte a pólót, mire kapott egy fecnit.- CKK-999. Hülye egy szám - dünnyögte a magán- nyomozó, és köszönés nélkül távozott. Pista bácsi dünnyö- gött még valamit az ördög által el nem vitt hülyékről, de Vastag ezt már nem hallotta. VI. rész- A viharvert terv elkészül, de ettől a főnővér még nem lesz vidámabb Mányai János lelkiismeret- furdalást és mérhetetlen fáradtságot érzett, amikor szombat éjjel maga mögött hagyta a hegyeshalmi határátkelőt. Magában beszélt, mint boldogult nyomozó korában, amikor egyedül nyomozott. Bevált szokássá vált nála, hogy ezzel is elkerülje annak lehetőségé, hogy esetleg elszunnyadjon vezetés közben. (Folytatjuk)