Heves Megyei Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-10 / 108. szám
mim ?/ (aradit TV ~r^rtheíö módon fokozott Ê-y várakozás előzi meg a Magyar Szocialista Párt idei esztendei, június 6-7-i kongresszusát. Noha a tervek szerint ezen nem lesz szó a párt jövőjét meghatározó személyi kérdésekről, többen azonban úgy vélik, a szocialistáknak - ha hatalmon akarnak maradni - már itt el kell dönteniük, hogy kikkel vágjanak neki az 1998-as választásoknak. A dokumentum-előkészítő bizottság elnökeként Ön miben látja e kongresszus tétjét?-A kongresszus tétje számomra elsősorban az - mondotta válaszában Jánosi György -, hogy tudunk-e világos jelzéseket megfogalmazni a társadalom felé, avagy ugyanolyan szürkeségbe fogunk burkolózni, mint amilyen szürkeség jellemezte az utóbbi idők kongresz- szusait. Egy évvel a választások előtt ilyen döntő kérdés, hogy meg tudjuk-e értetni a társadalommal: ’94 után nem volt más út, nem volt más választás ebben az országban. Meg tudjuk- e értetni, hogy a régióban nem egy ország példája igazolta: igazán súlyos és kezelhetetlen válság ott alakul ki, ahol nem indultak el a reformok. Ez a kormányzat vállalta ezeket a lépéseket, hibákkal, kellően át nem gondolt intézkedésekkel ugyan, de egyértelműen az 1990-ben egy egész társadalom által eldöntött rendszerváltás útján ment tovább. A kongresz- szus tétje tehát az: képesek leszünk-e bizonyító erővel beszélni arról, hogy a gazdaságipénzügyi stabilizációt végig kellett vinni, hogy stabilizálni kellett a gazdasági növekedés feltételeit, s hogy csak ezek eredményeként jelentkezhetnek azok a lassan akkumulálható források, amelyek valamelyest kompenzálni tudják a társadalom bizonyos rétegeit azért a teherviselésért, amit kénytelenek voltak ebben az időszakban magukra vállalni. A kongresz- szus sikere szempontjából a másik kérdés számomra az, hogy tudunk-e világos választ adni a társadalom - végérvényesnek tetsző - kettészakadásának problémájára, azaz arra, hogy a rendszerváltásnak voltak vesztesei és voltak nyertesei. Kérdés, hogy szembe tud-e nézni a kongresszus azzal, hogy nem minden tekintetben mérte fel jól az elkerülhetetlen és a jövőt szolgáló stabilizációs lépések következményeit. Mert tény, sok szempontból mi magunk sem számítottunk rá, hogy ilyen erővel indul el a társadalom a kettészakadás irányába, így döntő kérdés lehet, hogy képesek leszünk-e olyan program-elemeket letenni a kormányzati ciklus hátralévő egy évében, amely világos és viszonylag elfogadható választ ad a társadalom számára. Mindezt persze úgy kell megtennünk, hogy ne veszélyeztessük vele a stabilizációt, az inflációkezelést. Bár rendkívül szűk a mozgástér, de lassan megjelennek azok az akkumulálható erőforrások, amelyek mozgósíthatók a legsúlyosabb problémák kezelése érdekében. A harmadik, nem kevésbé lényeges dolog, hogy mi magunk is szembesüljünk azzal, hogy komoly veszélyt hordoz magában az, ami ma a magyarországi szélsőjobboldalon történik. Mert lehetetlen nem észrevenni, hogy egy-két kivételtől eltekintve a középpártok bizonytalan helyzetbe kerültek, ezzel párhuzamosan pedig a szélsőjobb — jórészt meglovagolva a társadalmi elégedetlenséget — egyre inkább teret nyer az utóbbi időben. Itt a nagy kérdés az, hogy felismeri-e az MSZP, hogy már nemcsak a saját pozíciójáról, hanem az egész ország érdekeiről van szó: hogy kárba vesz- nek-e a stabilizáció terén eddig tett erőfeszítések.-Minap Békési László volt pénzügyminiszter az egyik országos napilapnak adott interjújában ismét igen súlyos kritikával illette az MSZP vezetését, és elég keményen bírálta a párton belüli viszonyokat. Ez, illetve a külső szemlélődő számára szintén furcsa képzettársításra okot adó, Szekeres Imre frakcióvezető elhíresült vörös- boros-őzpörköltes „traccspar- tija” joggal veti fel a kérdést: ennyire komoly válságban lenne a párt? Netán szakadás fenyegeti a szocialistákat?- En nem hiszek ebben. Ez a párt ugyanis már születése pillanatában a platformok szövetségeként jelenítette meg magát. Sokféle elképzelés, szellemi áramlat, értékirányzat van egyidejűleg jelen az MSZP-ben. Nyilván, amíg ellenzéki pozícióban voltunk, meg tudtuk találni azokat a közös nevezőket, amelyek mellé oda lehetett állítani a döntő többséget, meg lehetett fogalmazni azt a minimumprogramot, ami mentén elindulhattunk. Az utóbbi hetek, hónapok eseményei természetesen ebben a kérdésben is újdonságot hoztak, hiszen ahogy csökkent a párt népszerűsége, ahogy fölerősödtek a társadalmi konfliktusok, ezen külső nyomás hatására a platformok közötti összhang - és a közös nevező keresése is - óhatatlanul problematikussá, kérdésessé vált. Ebben a sokak számára válságosnak tűnő helyzetben szinte természetes, hogy a szereplők több irányban keresik a kiutat és a felelősség kérdését. Nem véletlen, hogy ebben az időszakban a nyilvánosJánosi György az MSZP kongresszusának tétjéről, a szürkeségről és arról, hogy milyen veszélyeket rejt a „Nyírfa-ügy” Szocialisták a kétlelküség fogságában A korábbinál kiegyensúlyozottabb kampányra lehet számítani az elektronikus médiákban? szó, hogy Horn Gyula és közvetlen környezete miatt nem tűnhetett fel olyan egyéniség, aki ezen a- ha úgy tetszik, válságos - időszakon átvezethetné az MSZP-t?-Azt hiszem, éppen ez a kérdés fogja eldönteni az ügyet a kongresszuson. Mert a másik énünk nagyon sok vonatkozásJánosi: A felelősség kérdése már nehezebb dolog... fotó: piusy ság előtt újra fölerősödtek a párt platformjai... Természetesen ebben a helyzetben döntő kérdés: a kongresszushoz közeledve képesek vagyunk-e újból asztalhoz ülve megfogalmazni egy minimumprogramot, amit minden oldal el tud fogadni. Magam hiszek abban,- hogy megtalálható ez a közös nevező... Ami a felelősséget illeti: itt már nehezebb a dolog, hiszen ez nyilvánvalóan személyi kérdésekkel függ össze. Ahogy Vitányi Iván megfogalmazta: jól tetten érhető egy kétarcúság és kétlelküség a párton belül. Az egyik énünk a stabilitást akarja: azt, hogy egy évvel a választások előtt ne boruljon föl a dolog, hogy legyen kifutási idő, próbáljuk meg inkább összerendezni a sorokat. Minden személyi változásnak ugyanis sajnos komoly következményei lehetnek, hiszen ez azt a veszélyt hordozza magában, hogy az újraépítéssel telik el az utolsó év, ez köti le az energiáinkat.- Nem pusztán arról van ból elégedetlen a vezető politikusokkal. Ott lebeg a kérdés: biztos, hogy jól csináltuk azt, amit a kényszerűség diktált? Sokak szerint ebben a helyzetben a megújulás záloga az, hogy a személyi kérdések igenis kerüljenek terítékre. Bukkanjanak fel új arcok, ezzel is jelzésértékű válaszokat adva a társadalomnak, miszerint képesek vagyunk megújulni. Ezt az fogja eldönteni, hogy van vagy nincs alternatív megoldás. Erre a kérdésre pedig most, a kongresszus előkészületei kapcsán kell válaszolniuk a küldötteknek, hiszen nekik kell eldönteniük, hogy napirendre vesznek- e személyi kérdéseket, avagy sem. Az elnökség és a választmány viszont nem tehetett mást, mint hogy azt javasolja: csak tartalmi kérdésekkel foglalkozzunk, személyi kérdésekkel ne. A korábbi kongresszusi döntések arról szóltak, hogy ebben a felállásban kell megkísérelni végigvinni az ügyeket, s csak a választások után legyen szó tisztújításról.-Azaz: eszerint meglehetősen kicsi a valószínűsége annak, hogy személyi kérdések is terítékre kerülnek...- Én úgy érzem, hogy a stabilitás iránti igény fog megerősödni a kongresszusi küldöttekben, s csak a választások után vonjuk le azokat a személyi konzekvenciákat, amelyeket az eddigi három év kormányzati tapasztalatai után mindenképpen le kell vonni...- Szintén izgalmasnak tűnik a kérdés, hogy milyen szerepet játszanak majd a médiák a választásokon, mennyire tudnak- akarnak beavatkozni a hatalmi pozíciók újraosztásába?- Hiszek abban, hogy ebből a szempontból rendkívüli jelentősége volt a médiatörvénynek, amely ugyan sok ponton rossz, korrigálásra szorul, pontatlan- • sága miatt többféle értelmezésre ad lehetőséget, de mégiscsak megpróbálta keretek közé vinni a közszolgálati elektronikus médiumokat, s a politikai kapcsolatok terén a kereskedelmi televíziók és rádiók világának is mondott valamit. Ebből fakadóan én azt gondolom, hogy kiegyensúlyozottabb lesz az előttünk álló kampány időszakában az elektronikus sajtó, mint volt a ’94-es választások idején. Ez annál is inkább várható, mert - főleg az országos televíziók és rádiók esetében - olyan tulajdonosi kuratóriumok és kuratóriumi elnökségek működnek, amelyek maguk is kiegyensúlyozott erőviszonyokat tükröznek. Azt hiszem, ezek a grémiumok szigorúan megfogják követelni a közszolgálati- ságra vonatkozó előírások betartását. A helyzetet azzal lehetne igazán megkönnyíteni, ha a választásokon elinduló pártok közösen megfogalmaznák maguk számára azt az etikai kódexet, amelynek betartását kölcsönösen elvárhatják majd egymástól. Én látom esélyét annak, hogy a kampány kezdete előtt megszülessen egy ilyen megállapodás.-Mennyire tekinthetők jogosnak azok a vádak, amelyek szerint a törvény végrehajtása indokolatlanul „döcögős”?-Ebben joggal éri kritika a kormányt és az Országos Rádió Televízió Testületet. Való igaz, olybá tűnt, mintha a törvény megszületése után mindenki fellélegzett volna, noha ekkor már sokan tudtuk: az igazi munka, 'a jogszabályok végrehajtása feltételeinek megteremtése csak ezután kezdődik. Mindezt viszont attól az ORTT-től elvárni nonszensz, amelyik hetekig, hónapokig nem kapott infrastruktúrát, székházat, íróasztalt, helyet, telefont. Ezek voltak azok az „apró” dolgok, amelyek döcögőssé tették a törvény végrehajtását, ráadásul a Közlekedési, Hírközlési, Vízügyi Minisztérium a frekvenciahivatallal együttműködve vagy azt utasítva nem dolgoztatta ki időben a frekvenciatérképet. Másfelől viszont, a realitások talajáról nézve, kicsit naiv és illuzórikus volt az az erőltetett ütem és menetrend, amit hatpárti alapon körvonalaztunk.-Lassan nem múlik el hét úgy nálunk, hogy ne derülne fény valamilyen kiadós botrányra. Most éppen a „Nyírfaügy” néven elhíresült történet foglalkoztatja a közvéleményt. Mennyire lehetnek károsak az ilyen elképesztő esetek az MSZP-re, illetve a bimbózó parlamentáris demokráciánkra nézve?-Természetesen ártalmas mind a szocialista párt, mind a politika, mind pedig a Parlament számára. Az, hogy egy nagyon súlyos hiba következtében titkosszolgálati eszközöket kiterjesztettek vezető politikusokra, parlamenti tisztségviselőkre - és mindebből készült egy 1600 oldalas anyag -, azt jelzi, a titkosszolgálati hivatal háza táján olyan komoly gondok vannak, amelyekre a miniszternek időben oda kellett volna figyelnie. Egyszerűen megengedhetetlen az ilyen dolog... Bármely politikus, parlamenti tisztségviselő és képviselő ki lehet téve ennek. Azt hiszem, joggal várható el a minisztertől, hogy következetesen vigye végig azt a belső vizsgálatot és fegyelmi eljárást, amit az ügy nyomán elindított. Ha ez kellő gyorsasággal lezárul és nyilvánosságra kerül az eredmény, az a kölcsönös vádaskodás is megszüntethető, ami a különböző politikai pártok között - ezen ügy kapcsán - az utóbbi hetekben kialakult. Kühne Gábor Egy diákgaléria tizenöt esztendeje A régi szekrény fiókjaiban kincseket találtunk A kulturális események iránt különösképpen érdeklődő emberek számára igen izgalmas, látványos kiállítás várta a látogatókat nemrégiben az egri Ifjúsági Ház földszinti kiállító- termében. A Gárdonyi Géza Gimnázium Fodor Jánosné vezette diákgalériájának ösz- szegző tárlatára invitálták a vendégeket. Mondhatni persze, hogy ez csupán egy iskola belügye, bemutatkozási vágya a város előtt. A kívülálló számára azonban ennél többet is mutat: egy tudatos, éveken, évtizedeken át tartó következetes pedagógia munka összegzését. A kiállított alkotások azt üzenték nekünk, tárlatlátogatóknak: itt szerették és tisztelték a gyerekek személyiségét, hiszen azok ki mertek állni a közönség elé, ha mégoly kezdő, de tehetséget mutató rajzaikkal, rézkarcaikkal is. Nem véletlen, hogy többen közülük a művészpálya közelében maradtak, vagy éppenséggel pedagógusok lettek, avagy más téren arattak nem is kis sikert. Egyben azonban közösek mind a 107-en: rendkívül büszkék arra, hogy a gimnázium kisgalériájában mint végzősök, bemutatkozhattak, s közel hatvanan hasonlóképpen büszkék arra is, hogy sok évvel az érettségi után ezen az egri közös kiállításon diákköri munkájukkal szerepelhettek. Fábián Noémi iparművész, a Budapesti Tanítóképző Főiskola tanára, volt gárdonyis így vall erről:- Úgy állok most itt, mint amikor az ember sok-sok éve kinyitatlan szekrény fiókjában talál régi emlékeket, fényképeket, amelyek néhány évvel ezelőtt nagyon fontosak voltak a számára. Az ilyen fiókok sorsa az, hogy kulcsaik elkallódnak, mi pedig új szekrények új fiókjaiba halmozzuk az éppen aktuális fontosságokat. S bizony, hajlamosak vagyunk megfeledkezni a régen lezárt fiókok igen értékes tartalmáról. Aztán valami véletlen hiány, nosztalgia visszasodor bennünket a régi fiókhoz, és csodálkozással vegyes kíváncsisággal figyeljük az emlékekben tárgyiasult magunkat: Ez én voltam? Én gondoltam így? Én csináltam ezt?- Tényleg, milyenek voltak ezek a régi, s mostani tanítványok? Hogyan, miként nyíltak meg a rajzórán a tanári biztatás vagy feddés hatására? - kérdeztem Fodor Jánosné Kati nénit, mikor egy délelőttöt eltöltöttünk az alkotások között.- Azt hiszem, a rajztanítás bizalom kérdése is, hiszen ha kifejezésre biztatom őket, akkor így a legbelsőbb titkaikat is „elmondják”, elbeszélik rajzban. Óvatosan kell őket irányítani, mert ebben a felnőtté válás korában érzékenyek. Van, aki művészallűrökkel rendelkezik, a másiknak lelki problémája van, amelyben az alkotás segíti. Ötleteket, technikákat mutatok meg nekik. Soha bele nem rajzolok a munkáikba, de biztatom őket. Mondják is a kollégák, hogy nálam kilógnak az ötösök a naplóból, mert ha valaki valami önmagához képest jót, szépet alkot, azt honorálom. A szabadságot kell megadni ezeknek a gyerekeknek, hogy kibontakozzanak. Ez a legfőbb. (jámbor) Fodor Jánosné tanítványával a kiállításon fotó: perl marton ■
