Heves Megyei Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-06 / 104. szám

1997. május 6., kedd 7. oldal Hazai Tűkör Albérleti hozzájárulás, egyenruha, nyelvtanulás Jó zsold a zsoldosoknak Élénk az érdeklődés a HM ál­tal meghirdetett kétezer szer­ződéses álláshely iránt, ame­lyekre 18-30 év közötti harc- járművezetőket, gépkocsive­zetőket, híradósokat, mester- lövészeket, páncéltörőket, szakácsokat várnak. A tárca szóvivője, Erdélyi La­jos ezredes kérdésünkre el­mondta: a pályázók a megyei hadkiegészítő parancsnokságo­kon, illetve a tatai, hódmezővá­sárhelyi, debreceni vagy a szol­noki alakulatnál jelentkezhet­nek. A részletes elbeszélgetést erőnléti vizsga és pszichikai teszt kitöltése követi, s az egészségügyi alkalmasság is alapfeltétel. A pótlékokkal együtt maxi­mum 29 000 forintos nettó havi bér mellett laktanyai elhelye­zést - vagy albérleti hozzájáru­lást -, egyenruhát, nyelvtanu­lási lehetőséget, esetenként kü­lön illetménnyel honorált kül­földi szolgálatot - nemzetközi hadgyakorlatokon, békefenn­tartó missziókban való részvé­telt - is ígér a honvédség. A szóvivő szerint a mostani kétezres keretet egy-két hóna­pon belül bizonyosan betöltik, de a toborzás később rendsze­res lesz. A legalkalmasabb je­löltekkel minimum két évre kötnek szerződést, amely öt évre meghosszabbítható; ez utóbbi esetben hivatásos kato­naként nyugdíjas állásra is szert tehet az illető. A „zsoldosokra” a normál munkahelyen szokásos szabá­lyok vonatkoznak. (takács) Borítékolták döntésüket a honatyák: mandátum vagy gazdasági poszt Az ellenzék sikerpropagandát emleget Jó (?) szokás szerint tegnap is napirend előtti felszólalások­kal kezdte meg heti munkáját az Országgyűlés. Ennek során ellenzéki oldalról sikerpropagandának minősítették a nem­zetgazdaság eredményeiről szóló méltatásokat, amelyekből - mint elhangzott - „a kevesebb több lenne”. Kádár Béla (MDF) a kormány gazdasági eredményeiről szóló híradásokat elemezte. Véleménye szerint a nagy­számú méltató elfelejti: a helyzet javulása azt jelenti, hogy 1997-ben talán sikerül megközelíteni az 1994. évi növekedési ütemet és inflációs rátát, csak éppen a reálbérek színvonala lett 17, a reálnyug­díjaké 23 százalékkal alacso­nyabb, és az állami vagyon is megfogyatkozott 5 milliárd dollárral. Akar László pénz­ügyi államtitkár válaszában elmondta: a rendszerváltás időszakában a bruttó nemzeti termék 20 százalékkal csök­kent, de az előző kormány csak 10 százalékkal fogta vissza a fogyasztást. A másik 10 százalék a Bokros-prog­ramra maradt, mert arányos­ságnak kell lennie a megter­melt jövedelem és a lehetséges fogyasztás között. Bemutatkozott frakcióveze­tői posztján Szent-Iványi Ist­ván (SZDSZ). Kitért arra, hogy lejárt az országgyűlési képviselők összeférhetetlen­ségéről szóló törvényben megszabott két határidő: be kellett nyújtani a vagyonnyi­latkozatokat, és a gazdasági összeférhetetlenségben érin­tett képviselőknek dönteniük kellett, gazdasági posztjukat vagy képviselői mandátumu­kat tartják-e meg. Szájer József (Fidesz) - amellett, hogy bírálta a kor­mány teljesítményét - az autó­lopások vészesen emelkedő számát tette szóvá. Bejelen­tette, hogy kezdeményezik a büntető törvénykönyv módosí­tását. Elsősorban azért, hogy a jövőben a tolvajok ne bújhas­sanak az enyhébb megítélést és büntetést jelentő „jármű önkényes elvétele” tényállás mögé. Simonffy Ágnes Szezonnyitó ingatlanárak a Labirintus Üzletházban I 3300. Eger, Szent J. u. 11. • Most - bérlet esetén - 50 %-os árengedmény! • Egyénre szabott, kedvező lízinglehetőségek! • Több használatbavételi konstrukció! Érdeklődni: QUAESTOR RT. 3300.EGER, SZENTJ. u. 11. Tel/Fax:06-36/428-410, VADÁSZTÁRSASÁGOK FIGYELEM! Lőttvad-átvételi telep • nyílt Egerszalókon Éjjel-nappali átvétel HEVES MEGYÉBEN j A LEGMAGASABB NAPIAKON' Fizetés készpénzzel v. átutalással. A vad átvételi ára felett beszállítási költséget térítünk 20 Ft-ot kg-onként, amit helyben fizetünk. Nyitva május 1-től. Átvételi hely: Egerszalók, Széchenyi u. 43. Tel.: 36-474-007 (85944): Elhunyt Kibédi Ervin. A Já­szai Mari-díjas érdemes mű­vészt hetvenhárom éves korá­ban, hétfőn érte a halál. Teme­téséről később intézkednek. Kibédi Ervint a Vidám Színpad saját halottjának tekinti. Interneten az APEH. A tár­sasági adóbevallás adatainak rögzítésére és az alapösszefüg­gések ellenőrzésére alkalmas az a program, melyet május 1-jétől bocsát az Internet-felhasználók rendelkezésére az APEH. Má­jus 31-ig - a társasági adó be­vallásának határidejéig - mű­ködik ez a szoftver. Háromszázezer előfizető. A budapesti vásárközpontban ma nyílik meg a Nemzetközi Szá­mítástechnikai és Kommuniká­ciótechnikai Szakvásár (Ifabo). Ebből az alkalomból a Westel 900 rádiótelefon cég bejelen­tette: előfizetőinek száma elérte a háromszázezret. Kinek kell fizetnie, kinek nem? A népjóléti tárca szakembere az egészségügyi hozzájárulásról Az egészségügyi ellátás anyagi fedezetének biztosítása végett iktatta törvénybe az Országgyűlés az egészségügyi hozzájá­rulás intézményét. Bár a jogszabály az év eleje óta hatályos, máig is sok a bizonytalanság akörül, hogy kire vonatkozik a járadékfizetési kötelezettség. Forgó Györgyné, a népjó­léti tárca főosztályvezetője kérdésünkre elmondta: a hoz­zájárulást fizetnie kell a mun­káltatónak az általa foglalkoz­tatott személyek után és az egyéni vállalkozóknak - ki­véve, ha egyidejűleg fennálló, biztosítási jogviszonyuk alap­ján ez munkáltatójukat terheli. Azok után, akik munkanél­küli járadékban, illetve kere­setpótló juttatásban részesül­nek, a Munkaügyi Központ fi­zeti a hozzájárulást. Az ön­kormányzatok pedig azok után róják le a járadékot, akiknek a munkanélküliek jövedelem- pótló támogatását folyósítják, továbbá akik szociális rászo­rultság alapján egészségügyi szolgáltatásra jogosító igazol­vánnyal rendelkeznek. Ezenkívül azoknak a sze­mélyi igazolvánnyal rendel­kező, nagykorú állampolgárok is fizetésre kötelezettek, akik után más - például a munkál­tató - nem fizet, s nem tartoz­nak a felmentettek közé. Ez utóbbi kategóriába, az­az a mentességet élvezők közé sorolja a törvény a nyugdíjban, táppénzben, ter­hességi-gyermekágyi segély­ben, GYED-ben, GYES-ben, nyugdíjszerű rendszeres pénz­ellátásban, nemzeti gondozási díjban, bányászati keresetki­egészítésben, rendszeres szo­ciális segélyben, ápolási díj­ban, gyermeknevelési támoga­tásban, hadigondozotti pénzel­látásban részesülőket. Nem kell fizetniük az okta­tási intézmények nappali ta­gozatán tanuló diákoknak, a bentlakásos szociális intéz­ményben elhelyezetteknek, a hajléktalanoknak és a sorkato­náknak sem. (németh) n \ PROVIDENCIA Osztrák-Magyar Biztosító RT. Életvonal Most nyíló egri kirendeltsége keres fő- és mellékállású munkatársakat dinamikusan növekvő csapatához. Legalább középfokú végzettségű, nagy munkabírású, jó kapcsolatteremtő képességű, kreatív pályázók jelentkezését várjuk. Bővebb felvilágosítás a (36) 323-506-os telefonszámon. ? Jelentkezés részletes önéletrajzzal az alábbi címen: Eger Pf. 561.

Next

/
Thumbnails
Contents