Heves Megyei Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-28 / 122. szám
1997. május 28., szerda 7. oldal Hazai Tükör A Ford Escort ára lent van! Engedély megkötésekkel Külföldiek is vásárolhatnának termőföldet A parlamenti vitákban gyakori téma, hogy szabad-e külföldi kézbe adni magyar termőföldet. Minden jelentős politikai erő úgy nyilatkozott, hogy nem. A kormány is több esetben leszögezte, hogy nincs szándékában „kiárusítani” a hazai földvagyont. Az ügyben tegnap a miniszterelnök nyilatkozott. A kormány tervei szerint a jövőben külföldiek is vehetnének Magyarországon termőföldet, igaz, csak belföldi gazdálkodó szervezetekkel együtt. A fentieket Horn Gyula kormányfő jelentette ki a Magyar Szocialista Párt agrártagozatának tegnapi ülésén. Elmondta: a kabinet nézetei szerint csak olyan társaságokról lehetne szó, amelyek a székhelyükön legfeljebb háromszáz hektáros területet vásárolnának, ezenkívül már legalább öt éve gazdálkodnak, s van említésre méltó mezőgazdasági tapasztalatuk. Amennyiben a belföldi szervezet úgy dönt, hogy kilép a társaságból, a külföldi tulajdonostársak nem kapnák meg a föld tulajdonjogát, csupán a közösen vásárolt föld forintellenértékére tarthatnának igényt. A termőföldek tulajdonjogát érintő törvénymódosítás beterjesztéséről a kormány csütörtöki ülésén dönt. Ezután kerülhet sor a földtörvény vonatkozó előírásainak módosítására. Megfigyelők szerint a parlamentben élénk vita várható. Törvény a közhasznú magánszervezetekről Féltik a függetlenségükét A civil szervezetek működéséhez - a törvényes alapokon túl - elsősorban függetlenség kell, de nem árt némi készpénz sem. Erről elmélkedtek tegnap a nonprofit törvény készítői és azok, akikre a szöveg vonatkozik. Várhatóan egy hónapon belül a kormány elé kerül a közhasznú magánszervezetekről (közismertebb nevükön: nonprofit szervezetekről) szóló törvény újabb tervezete, amelyet a Művelődési és Közoktatási Minisztérium dolgozott ki - jelentette be Pankucsi Márta, a minisztérium Civil Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője egy tegnapi szakmai fórumon. Elmondta, hogy az elmúlt év nyara óta zajló társadalmi vita tapasztalatai alapján számos ponton módosították az előző tervezetet. Kemény László, a Társadalmi Érdekegyeztető Tanács tagja leszögezte: a törvénynek elsősorban gazdasági jellegűnek kellene lennie, nem lenne szabad beleszólnia a nonprofit szervezetek működésébe. Farkas Gábor (Európa Jövője Egyesület) szerint pedig a törvényjavaslat számos eddigi jogot megvon az érintett civil közösségektől. A felszólalók többsége úgy vélte, hogy a tervezet szövege nem eléggé közérthető, egyes fogalmak használata pedig nem tisztázott. Hiányolták a javas-, latból a finanszírozás lehetőségeinek felvázolását is. Márpedig az anyagi feltételek pontos körvonalazása nélkül a törvény nem érné el a célját. Mit kap a Mól és a Dunaferr az egyetemtől? Akiknek már itt van Európa A Budapesti Közgazdaság- tudományi Egyetemre másfél éve járnak egy csereprogram keretében a legnevesebb nyugati testvérintézmények hallgatói. A külföldi vendégdiákok szakmai gyakorlatot is végezhetnek Magyarországon, többek között a Duna- ferrnél és a Mólnál. Az Európai Gazdasági Egyetemek Társaságának - angolul CEMS - céljá, hogy a diplomán kívül széles körű nyelvtudást és magas színvonalú vállalati gyakorlatot is nyújtson a legtehetségesebb tanulóknak. Ezeket a frissen végzett, jól képzett szakembereket - minthogy jól ismerik a kelet-európai viszonyokat - szívesen foglalkoztatják a legnevesebb európai cégek, bankok is. A CEMS-nek nemcsak több felsőoktatási intézmény, hanem számos nagyvállalat is a tagja. Amióta a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem teljes jogú tagságot nyert, két magyar cég, a Dunaferr és a Mól is csatlakozott a CEMS-hez. Ez nekik évente 12 ezer ECU (kb. 14 ezer dollár) költséggel jár, de megéri, mert évente több tucat fiatalt fogadhatnak szakmai gyakorlaton s ez segíti a hazai szakembergárda szemléletének felfrissítését is. A csereprogram révén számos magyar diák tanul és szerez gyakorlatot külföldön. FEB Napirenden az alkotmánymódosítás Az Országgyűlés tegnap törvényerőre emelte a magyar-orosz, a magyar-román és a magyar-szlovák alapszerződéseket. Döntött a helyi önkormányzatok 1997. évi új, induló címzett támogatásairól, és módosította a Házszabályt. Törvény született az Országos Magyar Vadászkamara létrehozásáról, ani'ely a hivatásos és a sportvadászok önkormányzati elveken alapuló, köztestületi fdltnában működő szakmai érdek-képviseleti szervezete lesz, amely közfeladatokat is ellát majd. Az ülésnap legnagyobb részében az alkotmány módosításával foglalkozott a Ház. Ezek a módosítások Hack Péter (SZDSZ) szerint alapvetően technikai jellegűek, de egyéb törvények módosítása, illetve meghozatala miatt nélkülözhetetlenek. A törvényjavaslat kimondja, hogy az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségének megállapításához a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Országos népszavazást a jelenlegi százezer helyett kétszázezer választópolgár kezdeményezésére kell tartani. Az alkotmány pontosan felsorolja majd, hogy milyen kérdésekről nem lehet népszavazást tartani. Az új alaptörvény szabályozza majd a miniszterelnök és a miniszterek megbízatásának megszűnését. Megjelenik majd az alkotmányban az igazságszolgáltatási reform néhány eleme. Az új szöveg a nemzetközi jogelveknek megfelelően rendelkezik a menedékjogról. Az ellenzéki felszólalók megkérdőjelezték, hogy ennyi fontos javaslat pusztán technikai jellegű módosítást jelentene. Kifogásolták azt is, hogy a tervek szerint az alkotmány módosításáról előbb szavazna a Ház, mint az itt érintett törvényekről, amelyek vitája és szavazása így utóbb formálissá válik. Kónya Imre (MDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy 1989 óta most először a kormányzó többség egyoldalú akarata fogja módosítani az ország alkotmányát. S. Á. Szezon előtt fokozott ellenőrzés Lehet, hogy a pár nappal ezelőtt bezárt Dréher csárda esete nem marad egyedüli - mondta lapunk kérdésére válaszolva Szűcs András, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főosztályvezetője. Hamarosan megkezdődik ugyanis az idegenforgalmi főszezon előtti vizsgálat, s nem kímélik azokat, akik rászolgálnak a bezáratásra.- Kik, illetve mely szervezetek kezdeményezhetik egy vendéglátó-ipari egység bezárását?- A helyi önkormányzat jegyzője rendelheti el, 90 napra. Ezt mindig valamely ellenőrző hatóság kezdeményezése előzi meg. Ilyen jogkört kapott a főfelügyelőségen kívül a tisztiorvosi szolgálat, az APEH, a Vám- és Pénzügyőrség, valamint a Szerencsejáték Felügyelet.- Milyen jogcímen rendelhetnek el vizsgálatot és mi indokolhatja a bezárást?- Számos oka lehet a vizsgálatnak is, a bezáratásnak is. Lehet egyszerű rutinellenőrzés, s lehet bejelentés nyomán indított vizsgálat. A leggyakoribb probléma a vásárlók megkárosítása, azaz nem az árlapon feltüntetett mennyiséget, illetve árat számolják fel. A mi hatáskörünkbe kimondottan a fogyasztóik életét, egészségét veszélyeztető esetek tartoznak. Ilyen például a vendéglátóegység állagának vizsgálata. A törvény előírja azt is, hogy a II. osztályú, vagy annál magasabban rangsorolt éttermek, cukrászdák kötelesek a bejáratnál tájékoztatni a vendéget a választékról és az árakról. Ha ez elmarad, büntetést von maga után.- A 30 ezer forintos bírság nem igazán riasztja el a vendéglátósokat. Nem lehetne emelni a tarifát?-Ez nem a mi feladatunk, hanem a jogalkotóké. Évek óta próbáljuk elérni a szigorítást.- Mit lehet tenni az egy szezon alatt megtollasodni kívánó kereskedők ellen?- Felkértük a kamarákat, hogy az egyes kategóriában elfogadható árkalkulációkat küldjék el hozzánk. így maga a szakma szűrhetné ki a szerencselovagokat. Szalóky Eszter A fejlesztési költségek 60 százalékáig adható kedvezményes kölcsön Támogatott környezetvédelem A Környezetvédelmi Alapból megpályázható támogatások között szerepel olyan is, amely a munkaadóknak szól. Nem véletlenül, hiszen a munkahelyek környezetkímélő telepítése és üzemelteti elsősorban rajtuk áll vagy bukik. Sindel István, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője elmondta:- Minden belföldi jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozó pályázhat, de csak a felhívásban és útmutatóban meghatározott követelményeknek megfelelő anyagok nyújthatók be. Ennék határideje folyamatos, elbírálásuk negyedévente történik. A pályázatokat a Környezetvédelmi és Terület- fejlesztési Minisztérium területi szervezetei fogadják. A tárca azokat a pályázatokat részesíti előnyben, amelyek közvetlenül elősegítik a környezet védelmét, gátolják a levegő és a víz szennyezését, a zajártalmat, a hulladékok keletkezését, hozzájárulnak a védett területek és jelentős természeti értékek megőrzéséhez, természetvédelmi hasznosításához, a környezetvédelmi ipar fejlődéséhez. Ebbe a körbe tartozik a környezet védelmére vonatkozó nemzetközi segély-együttműködési és hitelprogramok megvalósítása, a környezetbarát fogyasztói szokások és termékek terjesztése. A pályázatokra vissza nem térítendő, kamatmentes vagy kedvezményes kamatozású visszatérítendő támogatás, hitelgarancia és kamattámogatás egyaránt adható. Általában a támogatás a fejlesztés költségeinek 60 százalékáig, vissza nem térítendő támogatás esetén 30 százalékáig terjedhet, de ettől eltérő megállapodás is köthető. Dr. Ruzsicska Mária Vita a vényekről. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ígéretéhez híven hétfő óta minden lehetőséget megad ahhoz, hogy a HiCare a biztosító gépein a gyakorlatban bizonyítsa be: működőképes az országos vényellenőrzési rendszer - közölte hétfőn Cser Ágnes, az OEP főigazgatója. Aki elviszi az autót: lop. Az autólopások magas száma miatt feltétlenül szükséges, hogy szigorítsák a jármű önkényes eltulajdonításának büntethetőségét - mondta kedden újságíróknak Szájer József, a Fidesz frakció- vezetője, majd hozzátette: képviselőcsoportjuk önálló módosító indítványt nyújt be. Hazatérnek a katonák. A boszniai SFOR-erőkben szolgáló 310 magyar katona közül kilencvenen hazatérnek június 30-án, s helyettük ugyanannyi utazik ki. A kiutazás előtt álló katonák június 2-án Ercsiben, a műszaki alakulatnál kezdik meg a felkészülést. Tejtámogatás. Már a nyáron felvásárolják a piaci intervenciós pénzekből a tejfelesleget. A Tej Terméktanács és a szaktárca 425 millió forintot kíván fordítani e célra. Ford Escort Club Magyarországi r „ Ford márkakereskedők PRÓBÁLTA MAR VELÜNK?