Heves Megyei Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-21 / 116. szám
1997. május 21., szerda 5. oldal Füzesabony És Körzete Az illetékes nyilatkozata nélkül... A COTEXCO Kft. poroszlói varrónői az országgyűlési képviselői kérték Erőgépek földmunkák közben a káli csomópontnál fotó: ötvös imre A Tama felett a századik kilométer Millió köbméternyi sóderhalom szétterítése folyik az M3-as autópálya Kál-közeli nyomvonalán. A munka napi 12 órán át tart, s ha a kivitelezők tartják az ütemet, úgy 1998. szeptember 1-jétől Gyöngyös és Füzesabony között újabb 43 kilométernyi szakaszon is megindulhat a forgalom. Kálnál forgalmi csomópont lesz. A pályához felhajtósávok csatlakoznak. Az M3-as mellett itt kap helyet a szakaszmérnökség épülete is. Gyöngyöstől Füzesabonyig jó ütemben halad a földművek építése, valamint a 37 új híd alapozása. A Budapesttől mért 100. kilométer Kál közelében, a Tama-patak felett átívelő Vasút és út kereszteződése, ahol már javában tart afelül- hídszakaszra esik. járó földmunkáinak alapozása Füzesabonyi Mozaik Pályázat, sport, gyereknap Dr. Puha Sándor országgyűlési képviselő néhány hete poroszlói fogadóóráján nem unatkozott. Népes csoport kereste meg a COTEXCO Kft. helyi varrodájából. Elmondták: túlfeszített- nek tartják a kiszabott normát, amit ráadásul folyamatosan emelnek, képtelenek ezért megbirkózni napi penzumukkal, s így a fizetésük is kevés. Nem kapják meg az őket megillető" szabadságot, sokszor kell túlórázni, nincsenek megelégedve a munkakörülményekkel. A budapesti központ által kiküldött munkaszerződés ismét nagyobb teljesítményt tartalmaz a minimálbérért. A Heves Megyei Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőséghez is fordultak, akik vizsgálták panaszukat, ennek eredményéről várják a híreket. Akkor a képviselő megígérte, utánanéz. * * * Össze is hozott egy találkozót, melyre Szabó József, a megyei felügyelőség vezetője, néhány dolgozó (akik azóta, talán mert nem írták alá a szerződést, nem alkalmazottai a kft.-nek, s nem jöttek el - a szerk.), lapunk munkatársa is meghívót kapott. A varrodában, mivel áramszünet miatt kényszerszabadság volt, senki nem dolgozott. Eljött a kft. igazgatója, aki sem nevét, sem pedig az általa mondottakat nem kívánja nyomtatásban látni. Szabó József azonban készségesen állt rendelkezésünkre. * * *-A COTEXCO Kft.-1 megalakulása óta felügyeljük. 1993, 1995, majd most 1997-ben folytattunk munkabiztonsági és munkaügyi vizsgálatokat - mondja Szabó József. - Az első két ellenőrzésünkkor nem találtunk komoly hiányosságokat. Éveken át nem volt panasz a dolgozók részéről. Tavaly év végén, s az idén szaporodtak meg a telefonok, a legtöbbször névtelenül.- Munkajogi szempontból korábbi ellenőrzéseink alkalmával nem találtunk eget verő hiányosságot. Az adminisztrátor a szabadságolásokról olyan kimutatást is végzett, amire semmilyen törvény nem kötelez. Minden alkalommal vizsgáltuk a minimálbér betartását. Teljesítménybérben dolgoznak, s a Munkatörvénykönyv azt mondja ki, hogy százszázalékos teljesítmény és a teljes munkaidő esetén érje el a bruttó munkabér legalább a mindenkori minimálbért. A normák úgy voltak megállapítva, mind a három esetet mondom, hogy 100 százalék teljesítése esetén a minimálbért elérte, sőt fölötte volt. A normakövetelmény reális voltának vizsgálatához pedig felügyelőségünknek nincs hatásköre.- Ami a szabadságokat illeti, a munkáltatónak ki kell adnia! Ennek elmulasztása miatt az ez évi vizsgálat után munkaügyi bírság kiszabását javasolták munkatársaink. A szabadság 43 főnek összesen 375 nap lett kiadva tavaly. Volt alkalmazott, akinek 30 napja maradt bent. * * * A beszélgetésen elhangzottak szerint 100 százalék esetén a dolgozók a minimálbért, plusz ennek 30-35 százalékát kapták. Olyat is hallhattunk, hogy a teljesítményhez kötött órabérben dolgozó varrónők „ lassúak”. Állítólag egy világszínvonalon elkészített férfinadrághoz külföldön 36 perc kell, a magyar átlag 50-53, Poroszlón pedig 61 perc. A szabadságolások ügyét pedig a vizsgálat óta rendezték. * * * Szabó József, a felügyelőség vezetője:- Munkabiztonsági szempontból egy varroda nem egy veszélyes üzem. Az alapvető biztonsági előírások be voltak tartva. A gépek műszaki állapotát olyan szempontból mi nem vizsgáljuk, milyen gyakran hibásodnak meg, meghibásod- nak-e, s emiatt mennyit áll egy dolgozó. Ipari varrógéppel dolgoznak, s van néhány automata is. A túlórával sem volt eddig gond, panasz sem érkezett a felügyelőségre. Csak most. Októberben például, a kapott jelenléti ívek alapján, túlórák nem is voltak. Szeptemberben voltak. De az is egy hétre koncentrálódott. Azonban azt kell mondanom, hogy a piunkavál- lalók, de a munkaadók sem ismerik a Munkatörvénykönyv rendelkezéseit. Az utóbbiak például azokat, melyek kedvezőek lennének számukra. A legtöbbek meggyőződése: a napi munkaidő nyolc óra. Holott lehetőség van a dolgozókat rendes munkaidőben akár napi tizenkét órában foglalkoztami. Akár több héten keresztül is. Természetesen ' vannak ennek korlátái, ezt két hónapon belül szabadidőben kompenzálni kell a dolgozóknak. * * * Talán úgy tűnik, kicsit eltértünk a konkrét esettől. Mivel azonban az illetékes véleményét nem közölhetjük, kénytelenek voltunk. Amit Szabó József általában a felvetett problémákról elmondott, arra még visszatérünk. Felvetődik a kérdés: mi is van akkor a poroszlói varrodában? Reméljük, a pénzbírság miatt nem zárják be... (r. k.) Nehéz volt a döntés Füzesabonyban a legutóbbi testületi ülésen megnevezték az önkormányzat ifjúsági és tömegsport bizottsága által meghirdetett környezetvédelmi pályázat győzteseit.- Százhuszonnyolc pályamunka, próza, vers, s zömmel rajzok közül kellett válogatnunk - mondja Balsai Tamás, a bizottság elnöke. Az óvodások, iskolások vetették papírra, ki mit gondol, hogyan képzeli el városunk környezetét. Az írásbeli pályamunkák közül Orsó Viktória, a rajzok közül pedig Dósa Viktor (Teleki Blanka-iskola) teljesítményét emelte ki a zsűri. Tíz év alatti kategóriában Kiss Éva Lilla vívta ki az elismerést. Csapatmunkában a telekis 4. b osztály előzte meg az 1. óvoda Zöld Szív csoportját, iskolájuk környezetvédelmi csapatát, a 2. sz. óvoda 2. sz. nagycsoportját, valamint a széchenyisek 4. b-seit. A legjobb pályamunkát leadó osztály a széchenyis 6. b. Ismét Fut Abony • •• Szombaton délelőtt kilenc órakor kezdődik a Fut Abony verseny Füzesabonyban. Évek óta sor kerül ilyen, kicsiket és nagyokat megmozgató rendezvényre. Az útvonal már sokak számára megszokott. A Széchenyi-iskolától indul a mezőny, s ide is ér vissza. A Rákóczi, Baross, Hunyadi és a Kossuth út által bezárt kör három kilométer. Ezen a távon 14 éves korig indulhatnak a futók. Aki ennél korosabb, az kétszer teszi meg az utat. A távot teljesítők között jutalmat sorsolnak ki, a legtöbb tanulót mozgósító iskola pedig sportszereket kap. Gyermeknapi vigasságok A Fut Abony után futhatnak a gyerekek egy kis szórakoztató pihenésre a moziba, ahol Álmodik az állatkert címmel matiné lesz tíz órától. Tizenegytől este kilenc óráig a városi könyvtár ad otthont a gyereknap rendezvényeinek. Szabadtéri rajzverseny, sárkányépítés és -eregetés, vetélkedő az udvaron, bőrdíszműves-foglalkozás, fonóház kínál kellemes időtöltést. Este hattól diszkó,, sztárvendég az UFO együttes. A belépés minden programra ingyenes. Farmosi felújítás - közmunkásokkal Két szolgálati lakást újíttatott fel Egerfarmos önkormányzata. A munkát - amelyre 600 ezer forint állt rendelkezésre - közmunkásokkal végeztették. Az ingatlanok egyikét testületi döntés értelmében hamarosan a település egyik óvónője kapja meg bérleményként. A sportpálya „örökölt” Demjénben Lakossági igényt teljesített a polgármesteri hivatal, amikor új hangosító berendezést szereltetett fel a településen. Az ön- kormányzati közlemények immár mindenütt hallható minőségben szólnak. A régi technikát is hasznosították, a sportpályán a nézőközönség információs szolgálatát teljesíti. Kábeltelevíziós hálózat Andornakon Már hozzákezdtek egy modem kábeltelevíziós hálózat kiépítéséhez Andomaktályán. A tervek szerint szeptemberre a képernyőkön is megjelenik a sokkal nagyobb kínálat. A programcsomagban 12 csatorna vételére lesz mód. A korszerű rendszerbe való belépés mellett eddig 240 család döntött. A csatlakozás bekerülési költsége 19 ezer forint. Gazdajegyzők fóruma Sarudon Május 22-23-án Sarudon, az agrárkamara szervezésében a megyei gazdajegyzők számára kétnapos tanácskozás lesz. A kétnapos rendezvény a polgár- mesteri hivatal tanácstermében zajlik. Fellépés előtt a nagytályai diákok A felsősök Makiárra járnak, de a falunak van saját alsó tagozatos iskolája Nagytályán. A hét végén, május 24-én az intézmény szervezésében változatos műsor keretében mutatkoznak be a kisdiákok. A szombati kulturális seregszemle szereplőinek legszebb jutalma az érdeklődő szülők tapsa lehet a helyi népházban. A mozgássérültek érdekében Területfelelősi rendszer alakul Besenyőtelek, Dormánd és Mezőtárkány után Poroszlón A besenyőtelki önkormányzat az ÁMK-ban biztosított helyet a Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete füzesabonyi csoportjának működéséhez. Keddenként délelőtt kilenc órától tart itt fogadóórákat Bartus Sándor, a csoport vezetője. Erről már hírt adtunk lapunk hasábjain, amikor arról is szóltunk, hogy ingyenes halló- készülékhez juthatnak a rászoruló mozgássérültek.- Akciónk sikeres volt - mondja Bartus Sándor -, a megye több településéről jöttek mozgássérültek a vizsgálatra, illetve kapják meg a hallókészüléket. Azzal, hogy van helyünk, tagjaink száma is gyarapodott, sorstársaink szívesebben fordulnak segítségért, tanácsért hozzánk. Van egy hivatalos értéke a dolognak. S ez sokakra megnyugta- tólag hat, bátrabbá tesz. Az irodát pályázaton nyert pénzből rendezték be, s most a szervezeti fejlesztésen, kiépítésen dolgoznak.- Azt szeretnénk, ha minden faluban lenne felelősünk - vázolja az elképzeléseket Bartus Sándor. - Ilyen aktivista tagjaink pontosabban fel tudnák mérni azon sorstársaink számát, igényeit, gondjait, akik falujukban élnek, s nem tagjai egyetlen érdekvédelmi szervezetnek sem. Besenyőtelken Veres Katalin, Mezőtárkányban Papp Bé- láné vállalta ezt a szerepet, míg Bartus Sándor lakhelyén, Dormándon fogja össze a mozgáskorlátozottakat. A közeljövőben Poroszlón jöhet létre egy kis csapat, mégpedig Gaál Sándorné, a szövetség régi tagjának közreműködésével. Ujlőrincfalva, Sarud is támogatja az ötletet. Remélik, hogy Füzesabonyban is lesz jelentkező erre a jótékony tevékenységre. A csoportvezető elképzelései között munkalehetőség felkutatása is szerepel a tagok számára. Már most is, akinek megfelel, hímzést tudnak ajánlani.- Szomorúak is vagyunk, különösen a tervezett új egészségügyi törvény miatt - fakad ki Bartus Sándor. - Ha majd a 67 százalékos rokkantnak is dolgoznia kell, nem tudom, mitévők leszünk. Morbid a dolog, de jobb kéz nélkül mit kezd majd egy szakmája szerint varrónő, vagy fél láb nélkül egy ács?! Bízunk abban, hogy nem tollvonással intéződnek majd ezek a kérdések, s mérlegelik az egyéni problémákat, bajokat is. (r. k.) Június 13-án tervezik az átadást Kálban foglal új helyet a rendőrőrs A jobb feltételek mellett szakmai indokai is vannak annak, hogy hamarosan költözik a régió egyik rendőrőrse. A most Kápolnán szolgálatot teljesítők befogadására Kál önkormányzata tesz meg mindent.-A volt községháza teljes felújítása befejezéshez közeledik - említi Tompa Vilmos polgármester. Ebben a sokhelyiséges épületben folytathatja rövidesen tevékenységét a rendőrség. Nemcsak építési, de fűtéskorszerűsítési munkákat is elvégeztetett az önkormányzat, ide is bevezették a gázt. Hartmann György r. alezredes, Füzesabony rendőrkapitánya bizakodással tekint előre:- Várhatóan május végére átköltöznek munkatársaim Kápolnáról, s két hét elég lesz a zökkenőmentes átálláshoz. A káli létesítmény átadásának ünnepi külsőséget szeretnénk kölcsönözni, erre vendégül kívánjuk látni az országos rendőrfőkapitányt. Az előzetes egyeztetések szerint erre június 13-án kerülhet sor. Kálban tízen teljesítenek majd szolgálatot, s a városi parancsnok két nyomozót is ide vezényel. Az M3-as autópálya közelsége, a bűnözés szempontjából fertőzöttebb Kompolt és Kál egyaránt indokolja a közeli rendőri jelenlétet. *