Heves Megyei Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-17 / 114. szám

Amint közelítünk Egercsehiben a hajdani Benitzky-kastély felé, mind lehangolóbb a kép. Távolról, a lombjukat bontott fák laza takarásában, háttérben a templomtoronnyal úgy fest az egykori uradalom, akár egy mesebeli birodalom. Közelebb érkezve megpillanthatjuk a romos gazdasági épületeket, még közelebb a haldokló főépületet.

Micsoda élet lehetett itt valaha! - nézünk össze kollégámmal az udvaron járkálva. Mára az enyészeté minden. Elsőként a cselédházakkal, az istállókkal végeztek a tolvajok, később bemerészkedtek a kastélyba is. Kilopták a nyílászárókat, az egykor impozáns falépcsőt (csak a váza maradt), megbontották a közfalakat, kitépték a villanyvezetékeket.

Hit tud az önkormányzat?

A polgármesteri hivatalban elmondják, államosítás után té- esz-irodaként, majd szolgálati lakásként hasznosult a kastély. A rendszerváltáskor egy kft. tulajdonába került, aztán egy másik magáncéghez. Utóbbi ügyvezetője - csuda ügyesen - hitelt vett fel az épületre, aztán nyomtalanul eltűnt. Azóta sem sikerült fellelni az adóst.

És a pénzintézet?

A jelzálogjoggal terhelt kastélyra több érdeklődő is jelentkezett, komoly vásárlói szándékkal. Ám a pénzintézet nem tulajdonosa az épületnek, vagyis az eladásáról nem rendelkezhet. Az egyetlen, amit tehet, perelhetné az adóst. De - lévén az illető ismeretlen helyen tartózkodik - a per alig kecsegtet eredménnyel. Viszont csak önmagában az illeték 750 ezer forint. Ezzel csupán növelnék eddigi veszteségeiket.

A faluban szóbeszéd tárgyát képezi, hogy a hitel jóval magasabb összegű volt, mint

amennyiért az új tulajdonos az ingatlanhoz jutott.

Kérdem a - nevét nyomtatásban látni nem kívánó - pénzintézeti ügyintézőtől: mekkora összeget kapott a kámforként elillant illető? A válasz: „banktitok”. Hogy lássam azonban, anonim felvilágosítóm maga is helyteleníti a történteket, baráti- lag még hozzáfűzi: több ilyen eset is történt az országban. Nem ez az egyetlen kastély, amelyre nagyobb hitelt vettek fel. Áz értékbecslésnél az eszmei érték is „bejátszott”, így az is előfordult, hogy az ingatlan valós értékénél többhöz jutott a kérelmező.

És a műemlékesek?

A kastély műemlékileg védett épület, szerepel az országos jegyzékben. À téma felügyelője, Dürgő Erzsébet ismeri a Csehiben található állapotot.-Kötelezzük a tulajdonost az épület helyreállítására.- Csakhogy ő eltűnt...- Kerestetjük. Biztató jeleket kaptunk a pénzintézettől. Ez az egyetlen esély, hogy megmentsük a kastélyt. Sajnos, rendőri segítséget nerrf kapunk, hogy megfékezzük a vandálokat.

Milyen volt egykor?

Ficzere Józsi bácsi édesapja cseléd volt nagyságos Benitzky Aladár földbirtokosnál. A 69 éves ember szinte mindent tud, amit a kastélyról, s néhai tulajdonosáról tudni lehet.

Elmeséli, hogy eredetileg

mRI ï) ÍAM7,. u

cigányok. Az Antall-kormány alatt egy építő kft. tulajdonába került a kastély. Engem bíztak meg a gondnoksággal, aztán ’94-ben jött egy távirat: „Eladtuk, majd jelentkezik az új tulajdonos”. Hónapokig vártam. Közben a cigányok már nagyon bolygatták a kastélyt. Mentem a rendőrért, megken'tette a tettest, lefoglalta a téglát. Másnap újra bontották. Telefonáltam a tulajdonosnak, jöjjenek már. Nem jöttek. Szóltam a polgármesternek, spekuláltunk, mit csináljunk.-Nincs is talán Európának olyan országa, ahonnan ne érkezett volna érdeklődő, hogy megvennék a kastélyt. De most már olyan állapotban van, hogy senki sem ad érte milliókat.

KI volt az ügyes?

Már csak a végére járok, ki és mekkora pénzt kaszált a kastélyon. A Heves Megyei Földhivatalban megkapom az ingatlan helyrajzi számát. Ez alapján már tudható, a tulajdonos a budapesti Clipper Kft. A tulajdoni lapon olvasható: 35 millió forintot kapott a banktól a cégvezető.

De vajon mennyit fizetett ő a kastélyért?

A hivatal munkatársai készséggel előkeresik a ’93. december 14-én készült adásvételi szerződést.

A vételár: a földterület

(csaknem 3 hektár) 9 millió forint, a felépítmény (a kastély a melléképületekkel) 50 millió forint, plusz 25 százalék áfa.

Hol itt a haszon? Ha a vevő 59 milliót fizetett tisztán, s csak 35 millió hitelt kapott utána?

Lám a megfejtés. Idézem a szerződést: „ Vevő jelen szerződés aláírását követő öt napon belül köteles átutalni vagy befizetni 2 millió forintot foglalóként. A vételárból fennmaradó összeget a szerződés aláírását követő tíz éven belül, legkésőbb 2003. december 31. napjáig köteles befizetni vagy átutalni az eladó bankszámlájára. A szerződő felek megállapodása értelmében a vevő birtokába azt követően lép az ingatlan, ha a foglaló összegét (vagyis a kétmilliót!) befizette."

Naná, hogy befizette. Megtörtént a tulajdoni bejegyzés, amire felvehette a 35 milliót.

Csoda, hogy nyomtalanul eltűnt?

Négyessy Zita

Mi történt aztán?

egy földszintes kúria állt itt, ami 160 évvel ezelőtt épült.

Benitzky Aladár agglegény volt. A társaságot nem kedvelte, vendéget szinte sosem hívott. Amikor idősebb lett, testvérbátyja fiát, Györgyöt fogadta maga mellé a birtokra. Akkor, 1933-ban épült az emeletes kastély.

A földszinten az öreg, az emeleten a fiatal lakott. György egy gyönyörű, fekete hajú nőt hozott Olaszországból feleségnek. Gyerekük nem született.

Nagyon jól menő birtokot vezettek. Harminckét cselédet és rengeteg jószágot tartottak.-Csak annyi vétke volt az öreg nagyságosnak, hogy kevés pénzt adott - mondja Józsi bácsi. — Az igaz, hogy kenyérrel, tüzelővel ellátta a cselédséget,

de a készpénzzel csínján bánt. Negyedévente 25 pengő járt a szolgálónak. Egy pár bakancsért négy pengőt kért a cipész.

Ötödik osztályos voltam, amikor a kántortanító azt mondta: gyerekek, az új témához hozzatok új füzetet. Egy irka négy fillérbe került. Szaladtam haza, de az édesanyámnak egy fillérje sem volt. Sírtam az árokparton, jött apám, kérdi, mi a baj. Hosszasan kotorászott szegény a zsebében, mire talált négy fillért, hogy ne zokogjak.- Amikor a háborúban Sztálingrádnál megfordultak a dolgok, Aladár úr összehívta a cselédséget. Emlékszem a szavaira: „Nekünk, uraknak rossz lesz, de nektek, fiaim, jó lesz.” Az uraság tudta, hogy bejönnek az oroszok.- Aladár úrnak egyetlen szenvedélye volt: a vadászat. A kastélypad telis-teli volt agancsokkal. Napokra eltűnt a rengetegben. Három kis korcs kuFiczere Józsi bácsi emlékezik fotó: ötvös imre

tyája volt, azokat féltette, sose vitte magával. Csak a cselédek közül választott. „Fiaim, ki akar egy tábla szalonnát?” - kérdezte, s aki jelentkezett, mehetett neki hajtani az apróvadat. Volt neki egy autója. A típusát nem tudom, csak arra emlékszem, széles fellépője volt, meg hátul pótkereke. Ezzel a kocsival ment az utolsó télen is vadászni. Az autó elakadt a hóban, és olyan sokára érkezett csak a segítség, hogy addigra Aladár úr erősen meghűlt. Tüdőgyulladást kapott, ágynak dőlt, és kora tavasszal meghalt.- György vette át a gazdaságot. Ez ’43 elején volt. Ő már nem volt olyan jó uraság, mint az öreg nagyságos. Egy évre rá, decemberben itt voltak az oroszok. Györgynek és a feleségének menekülnie kellett. Budapesten vettek valami kis üzletet.- A németek korábban elhajtották az állatokat, lovakat, ökröket. Az oroszok pedig azt mondták, felgyújtják a kastélyt. Szóltak a cselédeknek, vigyék el a berendezést. Akkor jártunk először a szobákban. Eltátottuk a szánkat. Micsoda csillárok, tükrök voltak ott! Nyitogattuk a szekrényeket, vittük, amit tudtunk. Két-három nap alatt üres lett az épület. György úr soha többé nem jött vissza. A felesége is csak egyszer.

Nagyságos Benitzky Aladár omladozó birodalma

Először egy juhtartó költözött be - mesél tovább Józsi bácsi. - Aztán a hatvanas években a té- esz-iroda. Utána összevonták a téeszeket, Bélapátfalvára került a központ. Beköltöztek ide a

Szemüvegbiznisz

M

anapság az egyik legjobb üzlet az emberek betegségéből pénzt

csinálni.

Ezt Szathmári Elvira is tudta, és soha nem dőlt be a diploma nélkül gyógyítóknak, mindig orvoshoz fordult betegségeivel. Most is így tett. Egy nagyváros híres klinikájának reményteljes doktoránál jelentkezett, aki azonnal orvosolta a baját.- Új szemüveget írunk fel - jelentette az orvos, miután többször végigolvastatta vele a számsorokat. - Egyből jobban fog látni - tette hozzá.

Szathmári, mivel mindig jól megnézte, hogy hol hagyja a pénzét, egy olyan optikai szaküzletbe tért be, ahol a szemüveglencsékből jelentős árengedményt hirdetett a kirakatba helyezett, feltűnő színű reklámtábla szövege.

Még be sem csukta az ajtót maga mögött, amikor az üzlet- asszony már előre köszönt neki. Ez nagyon ritkán fordult elő vele.

Mintha a Máriahilferstras- sén lennék - tolultak fel benne egyszeri nyugati útja emlékei. - Tényleg Európa felé haladunk, akármit is írnak az újságok - konstatálta magában, meglepődéssel vegyes örömmel.

A tükörrel és üveggel körberakott szalonban a vörös, telt asszony érdeklődve lépett elé. Elvira azonnal megkérdezte, érvényes-e még az árleszállítás. Az aranykeretes szemüvegű biztosította a változatlan feltételekről, majd hellyel kínálta, és a kollégáját küldte oda hozzá.

Elvirának nem volt megnyerő a megtermett, fehér arcú, hideg-kék szemű férfi.- Magának mindig hordania kell ezt a szemüveget - közölte a férfi ellentmondást nem tűrő hangon, amikor meglátta a receptet.-Én csak az utcán használom, és tévézéshez - felelte meghökkenve a lány.- Ezt olvasáshoz is fel kell tennie - mondta a hideg szemű, és szigorúan nézett.-Nem teszem fel, mert zavar - felelte a lány.

Idegesíteni kezdte a férfi. Többet nem szólok erről, bármit mond, gondolta magában, s merően nézett rá. Milyen széles az arca - állapította meg.- Maga dolgozik számítógépen? Az előző szemüvegén volt fényvédő réteg? Hány órát tölt naponta a gép előtt? - záporoztak a nagy testű kérdései.-Nagyon keveset - mélázott el a lány. - Talán két-három órát...- Az nagyon sok - jelentette ki a férfi. - Magának rossz a szeme, most is könnyezik - támadt rá.

A lány dühös lett.-Nem könnyezik - emelte fel a hangját, az ujjaival dörzsölve nedves szemét. - Egyenesen a kozmetikustól jövök. Tartós szempillafestékkel festette be, azért ilyen.

Elhallgatott. Ha még egyet szól, elmegyek a másik üzletbe - feszítette tovább magában az indulatot.

A férfi megelégelhette a dolgot, mert papírjai között matatott.- Ajánlhatom a legjobb műanyag lencsét? - kérdezte.

A lány nem szólt. Amikor a férfi beszélni kezdett, érezte, hogy az előbbi szóváltással, a

rossz szemmel, a fényvédő réteggel elkezdődött üzletkötés most érkezik a tetőpontjához. A férfi sorolni kezdte a sok ezer forintos tételeket, a műanyag lencse vékonyításának díját, a csiszolást, a fényvédő réteg felvitelének összegét, a karcolásállóvá tételt, a tükröződésmentesítést. ..

A rózsaszín papírra írt számoszlop összege Elvirának csaknem az egész fizetését elvitte volna.-Most nézzük a nem márkázott lencsét - közölte a férfi, s szenvtelenül nézett a lányra. Újra elkezdte írni a számokat. A márka nélküli ára az előzőnek a fele volt. De Elvirát visz- szarettentette a kopásálló réteg lila villódzása. Nem szerette a lilát. Csúnya, olcsó holmi, gondolta. Már unta az egészet. Sajnálta, hogy a másik üzletben nem kérdezte meg az árakat.- Talán az üveg jobb lenne - mondta, s azt gondolta, a hagyományos talán olcsóbb.-A legjobb márkával kezdem - tájékoztatta a férfi, s új papírok között lapozott, rótta a számsorokat, és folyamatosan beszélt. Vajon mennyi a jutaléka, hogy ennyire rámenős? — vetődött fel Elvirában.

Hibátlan öltöny volt rajta, és világoskék ing. Teste túltáp- láltságról tanúskodott. Elvira látni vélte hasonlóan jó minőségű ruhába öltözött, puha húsú feleségét, a rajtuk csimpaszkodó kövér, rózsaszínű bőrű, kacagó gyerekkel.

Nézte a férfit - aki egyszer még egy szemüveget is feltett, érzékeltetve a tükröződésmentes réteg előnyeit -, de már nem figyelt rá. Elzsongította a sok beszéd, képzelete a múltba vitte. Arra eszmélt, hogy előtte fekszenek a számsorokkal teleírt rózsaszín papírdarabkák.- Bocsánat, nem figyeltem - mondta.

A férfinak rezzenéstelen maradt a tekintete. Elvira megadta magát. Végigfutott a szeme a lapocskákon, ujjaival kísérve a számokat, felmondta a tételeket.

A szakember helyeslőén bólintott.- Akkor legyen ez - bökött az utolsó papírra.

Az üveglencse ára megegyezett az előbbivel. Ezen nem lesz lila bevonat? - kérdezte feleslegesen.- Nem - érkezett a válasz. — A legjobb lencsét választotta - hízelgett a férfi. A lány megütközve nézett rá. Úgy érezte, most hibázott a férfi. Ezt már nem kellett volna mondania. Hiszen úgyis megvette volna valamelyiket.

Felállt és fizetett. A férfi rosszul adott vissza. Elvira szólt. De másodjára sem kapta meg hiánytalanul a pénzét. Végül megmondta neki, hogy mennyit kell adnia. A férfi elnézést kért, de közben nem nézett rá.

A lány kilépett az ajtón. Még hallotta a vörös köszönését, és látta, amint folytatják az előbb abbahagyott munkájukat. Szétnézett. Összehúzta a szemét, de így is homályosan körvonalazódott a fák lombkoronája. Tudta, hogy az új szemüvegével akár egyenként is megszámlálhatja majd a leveleket. Erre a gondolatra teleszívta a .tüdejét levegővel, és nem tudta elfojtani nevetését.

Császi Erzsébet