Heves Megyei Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-10 / 83. szám
1997. április 10., csütörtök 3. oldal Megyei Körkép Hangos, ugat és büdös: mi az? Tollvégen Szemét-ügy Tfissé késve, de csak kibontakozott a vita a Galagonyás-dű- JA. lobé tervezett kommunálishulladék-lerakó körül. Hogy miért késve? Az erre a területre vonatkozó rendezési terv senki előtt nem volt titok. Több alkalommal, több településen lakossági fórumokon ismertették az elképzeléseket, ahová meghívták a tervezéssel megbízott szakembereket is. Ezeken az előre beharangozott találkozókon bárki feltehette kérdését, megfogalmazhatta aggályait. Magam is részt vettem egy ismertetőn, ahol a sajtó képviselőin kívül alig-alig jelent meg érdeklődő. Amikor aztán már napok kérdése, hogy döntés szülessen az egyik horribilis összegű, a térség szempontjából kiemelt jelentőségű beuházásról, egyszer csak az érdekeltek is odakapják a fejüket, és heves támadást intéznek a testület ellen. Tény, hogy hat hektár szőlőt kivágnának, ám ennek ellentételezéséről gondoskodni kíván az önkormányzat. A szakemberek határozottan állítják: a völgyi típusú lerakó nem veszélyezteti a környező dűlőket, s a tervezésnél szigorúan az európai előírásokhoz alkalmazkodtak. Azt is mondják, Spanyolországban ma is folyik szőlőművelés már rekultivált szeméttelepen, s ettől az itt termett nedű remekül eladható az európai piacokon. Persze, a hegyközségnek az a dolga, hogy igazolja létének fontosságát, s megmutassa, bármilyen harcra képes tagjai érdekében. Ez így is van rendjén. A bökkenő csak az, hogy a kesztyűt nem árt idejében felvenni, s a megalapozott ellenérveket a kellő időben napvilágra hozni. Ilyen dokumentumok lennének azok a szőlőművelésre vonatkozó európai szabványok, amelyekre a hegybíró hivatkozik, de amelyeket a képviselők a mai napig nem láttak. Csak azért, mert amikor kérték azokat, a hegybíró azt üzente a sajtón keresztül, hogy szerezzék be a hivatal emberei. No már most, kinek is van igaza? Tfgyelőre nem tudni. A döntés második fordulójáig minden- L-j esetre még van idő. Addig is a terveket bárki megtekintheti, hiszen azok kifüggesztése mellett voksoltak a városatyák. Barta Katalin Gazdátlan a bükkszéki strand? Védőpajzs nélkül A napokban hangzott el az egyik párt vezérétől az a ja- .vaslat, hogy a politikai csatározásokból ki kell hagyni a vallási és etnikai csoportokhoz tartozókat. Nos, kérdezem én, mi lesz a „maradékkal’’ ? Azokat a nagy csaták vívásakor már ki lehet rázni a gatyájukból? A zsebeiket jól ki lehet forgatni? S talán jól a hátsó feleikbe lehet durrantani? A javaslat őket nem érinti, ők a védtelenek... (f.a.) Fogad a képviselő Dr. Fodor Gábor országgyűlési képviselő április 11-én, a megszokottól eltérő időpontban, 13 órától várja a választópolgárokat. A fogadóóra helye a gyöngyösi Fő téri SZDSZ-iroda. Diákköltők randevúja A Mátra Művelődési Központ Pincegalériájában rendezik meg április 11-én, 17 órakor a diákköltők találkozóját. Az est házigazdája Jónás Zoltán előadóművész lesz.. Szívesklub Egerben Ma délután 4 órakor kezdődik a Megyei Művelődési Központban a szívesek klubjának újabb összejövetele. Dr. Szalóky Pál osztályvezető főorvos tart előadást arról, miként hat az időjárás-változás a szív- és érrendszeri betegekre. Habis Budapesten Ma tartja a fővárosban a Magyar Urbanisztikai Társaság rendkívüli közgyűlését. Az eseményen előadást tart többek között Habis László, Eger alpolgármestere is „Új típusú várostervezés” címmel. Előadás az MMK-ban Április 11-én 18 órától a Megyei Művelődési Központban a Maharishi védikus tudományokról hallható előadás. * Az egri MAS-klubban Ma 20 órától a graffitis legális falakról beszélgetnek az egri MAS-klubban. A vendég dr. Renn Oszkár önkormányzati képviselő. TRAFFIPAXVEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület. Hatvan belterület. 14.00- 22.00 - Gyöngyös belterület. (Folytatás az 1. oldalról) Este az unokákkal már sétálni sem merünk kimenni, mert félő, hogy egy levegőzésre kicsapott eb megharap bennünket. A kisunokám napokig nem mert elaludni, annyira ráijesztett egy kutya, ami észlelve jövetelünket, nekiugrott a kerítésének.-Ebet tartani házőrzés céljából nem tilos.- Igen ám, de itt négylakásos házak vannak, és ketten laknak egy udvart. A többség nagy testű házőrzőt tart, s este arra sem veszi a fáradságot, hogy pórázon sétáltassa. Tűrhetetlen a helyzet, ezért fordultunk a városhoz segítségért. Némelyik portán elviselhetetlen a bűz. Miért nem lehet szabályozni valamilyen módon az ebtartást? Mivel a városnak van rendeleté, ezért dr. Képes László főállatorvostól arról érdeklődtünk: szabályos-e társasházban nagy testű kutyát tartani?- Ha családi házról lenne szó, akkor bármilyet, bármenynyit lehetne tartani - feleli a szakember. - Ám azokban a lakásokban, ahol minimum négy ember lakik, már csak két ebet lehet elhelyezni, azokat is a kisebb testű fajtákból. Tehát kuvaszt, dogot, német juhászt elvileg tilos.- Miért határozta meg ezt így a rendelet?- Részben az állatok hely- és mozgásigényét vették figyelembe, részben az ott lakók kényelmét, életkörülményeit. Ha az ebtartás nem felel meg a rendeletben foglaltaknak, úgy a tulajdonost előbb felszólítjuk, majd megtiltjuk a tartást.- Volt már erre példa?- Igen, de az a tapasztalat, hogy ezt nem várják meg a gazdik, hanem hamarabb új helyet keresnek a kutyának.-Mik azok a körülmények, amikor kezdeményezik a tartás megtiltását?- Ha túl hangos az eb, vagy méretei nem felelnek meg a lakóház követelményeinek, polgármesteri hatáskör a felszólítás.-Gondolom, a kora reggeli séta eredményét már nem eny- nyire könnyű eltakaríttatni a tulajdonossal?- Ez országos probléma. A fővárosban 25 millió forint értékű berendezést állítottak be ilyen célokra, de az eredmény igen kétes volt. A piszok eltakarítása morál kérdése.- Ki intézkedik majd a Brez- nay útiak érdekében?- Ha a lakók úgy vélik, hogy a tartás körülményei zavarják őket, akkor az Idegenforgalmi és Kereskedelmi Iroda felé kell jelezni. Ha a közterületi biztonsággal vagy higiéniával van gond, akkor pedig a polgármesteri hivatal főmérnöki irodája, illetve azon belül is a közterület-fenntartók járnak el. Mi pedig addig annyit tanácsolhatunk: ha a kutya ebben a helyzetben nem lehet okos, legyen az helyette az ember... Szuromi Rita (Folytatás az 1. oldalról) Kérdésünkre, hogy valóban tárgyalnak-e erről ma esti rendkívüli ülésükön, annyit jegyzett meg: egyelőre nem lehet tudni. Elsőként az immár volt bérlőt, Kovács Bélát kérdeztük arról, valóban visszalépett-e az üzemeltetéstől. Ezt a tényt ő megerősítette, azonban további Öt dél-hevesi település iskolája nevezett be a Vöröskereszt Hevesi Szervezete által meghirdetett egészségnevelési versenyre, melynek tegnap a Gyermekház biztosított helyet. Az általános iskolás gyerekek feladatai az egészséges életmódhoz, táplálkozáshoz, a drog és az AIDS témaköréhez kapcsolódtak. részletekkel nem kívánt szolgálni, csupán utalást tett arra, hogy az önkormányzat említett ajánlatát gazdasági okokból nem áll módjában elfogadni. Kérdésünkre azt is elmondta, talán lesz ülés ma este, azonban beszélgetésünk időpontjáig - tegnap délig - erre nem kapott meghívót. (s. p.) G. Kiss Katalin, a Gyermekház programszervezője elmondta: Kisköre, Kömlő, Heves, Tárnáméra és Tarnaörs csapata nevezett a versenyre. A legjobb teljesítményt a kömlői gyerekek nyújtották, akiket Kissné Vízkeleti Anna védőnő készített fel. A második Kisköre, a harmadik Tarnaörs. Lomtalanítási akció Egerben Csak a lakosság számára, építési törmelék nélkül Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala megbízásából a megyeszékhely egész területén lomtalanítási akciót szerveznek. Az évek óta ilyentájt megszervezett kezdeményezést három, a város fenntartását végző vállalkozó végzi majd. Az Északi városrészben április 14. és 21. között kerül rá sor, április 21-től 24-ig pedig a város többi részéről viszik el a kipakolt, kiselejtezett holmit. Felnémeten április 28-án és 29-én járnak majd a szállítást végző járművek. Fontos információ, hogy a lomtalanítást csak a lakosság részére biztosítják, s az építési törmelékeket és az egyéb ipari szemetet nem viszik el. Kérik az illetékesek az állampolgárokat, hogy a papírhulladékot összekötözve, a többi fölöslegessé vált lomtól elkülönítve, a közterületről jól látható helyre, a megjelölt időpont reggelén 6 óráig helyezzék el. Saját környezetük tisztaságának védelmében is kérik, hogy a megadott szállítási időpontok előtt lomot ne helyezzenek ki a közterületre, hiszen a városunkban egyre szaporodó guberálók azokat szétszórhatják, elhordhatják. (elek) A siegeni Unió kóras nagy sikerrel szerepelt kedden este Egerben, a Megyei Művelődési Központ színháztermében. Az egri Movendo vegyes kar köszöntésére szűkebb hazánkba érkezett német vendégegyüttest Bernd Schneider karnagy irányította, a szépszámú nézőközönség örömére. fotó: perl Márton Bélapátfalván is szigorítás várható Változó szociális rendelet Bélapátfalván a képviselő-testület a módosított szociális rendelet egyes pontjait vitatta meg. Szó esett arról, kiknek adható rendszeres szociális segély és lakásfenntartási támogatás. Tizenkét közhasznú munkás alkalmazásával csökkenteni szeretnék a mindenféle állami ellátásból kikerült emberek körét. Az építkezők gyermekenként 50 ezer forint támogatásra számíthatnak. Szigorítás~várható a közgyógyellátási igazolványok, s a különböző átmeneti segélyek odaítélésében is. Egészségnevelők Hevesen Kőművesek mestervizsgái8 Tizenhét jelentkezőből tizenegyen fejezték be eredményesen a mestervizsgát - tájékoztatta lapunkat Felföldi Gyula azután, hogy hétfőn este véget ért Hevesen az elméleti és gyakorlati megméretésből álló szakképzés. Idáig a mestervizsgáztatás az Ipartestülethez tartozott, a ’97-es év volt az első, amikor a feladatot átvette a Heves Megyei Kézműves és Iparkamara. A követelménynek hatan nem tettek eleget, ők újra próbálkozhatnak. A jelentkezők a szakmai és elméleti vizsgát Hevesen, az Eötvös József Középiskolában, a gyakorlatit Füzesabonyban tették le. Mint Fodor Endrétől, a hevesi Eötvös József Középiskola igazgatóhelyettesétől megtudtuk: a jelentkezők április 3-án gyakorlatból vizsgáztak, míg másnap nyolc órát igénybe vevő írásbeli tesztet oldottak meg. Itt a tervezési, statikai ismereteikről kellett számot adni, de bizonyítani kellett az anyag- és fuvarár-ismereteiket is. A szóbeli vizsgán a szak- tantárgyak kiegészültek jogi, adózási és pedagógiai kérdésekkel. Az országos átlaghoz képest eredményesebben zárták a vizsgázók a kurzust - tájékoztatta lapunkat Fodor Endre. - A szeptemberben újra induló képzéshez egyébként a kőműveseknek öt, az építésztechnikusoknak három, a mérnököknek két év gyakorlati idő szükséges. Számlák nem létező szolgáltatásért? A gazdasági bizottság ma tárgyalja a vállalkozók panaszát (Folytatás az 1. oldalról) A lőrinci polgármesteri hivatalban a Hírlap kérdésére Fónagy László jegyző elmondta: az ön- kormányzat korábbi rendelete szerint a helyi vállalkozóknak - ha a tevékenységük következtében keletkező kommunális hulladék mennyisége meghaladja az átlagos háztartásokban elfogadott mértéket - külön szerződést kell kötniük a megnevezett szállítóval, vagyis a BDT. Környezetvédelmi Betéti Társasággal. A szemét tömegét a szakmák sajátosságainak megfelelően célszerű lenne személyes egyeztetés alapján megállapítani. A panaszosok szerint idáig mindez nem történt meg, ennek ellenére mégis kiküldték számukra az áfával együtt csaknem 2000 forintról kiállított első negyedévi számlát. A BDT. Bt. ügyvezető igazgatója, Sánta Gyula elismerte: valóban nem biztosítottak pluszszolgáltatást - legalábbis papíron -, ám a vállalkozóknál keletkezett hulladékot e nélkül is is elszállították. 1993 óta - vagyis, amióta „jelen vannak” a településen - akadt, akivel már korábban szerződést kötöttek, a többieket illetően pedig most pótolják ezt a hiányosságot. Kérdésünkre, miszerint bizonyos szakmákban a veszélyes anyagokon kívül milyen többletmennyiség keletkezhet még, az ügyvezető igazgató kijelentette: szerinte minden „maszek" többet termel az általánosnak mondható tételnél. Munkásokat foglalkoztatnak, akik ott fogyasztják ennivalóikat, csomagokat kapnak, ami szintén gyarapítja az elszállításra váró tömeget. Természetesen - zárta szavait Sánta Gyula - a tevékenységi körök ismeretében differenciált összegről állították ki a számlát. A vállalkozók jelentős része nem tartja kielégítőnek ezt a magyarázatot. Az önkormányzat gazdasági és környezetvédelmi bizottsága ma délután találkozik az érintettekkel a problémák megvitatása érdekében. (t. o.) A HEVESTHÍRLAP ÜGYELETE: Újságíró: ELEK ESZTER Telefon - (36)413-853 Fax-(36)412-333 Hirdetésfelvevő: AMBRUS HENRIETT Telefon - (36)410-880 Fax-(36)412-333 Terjesztő: GAZSÓ LÁSZLÓNÉ Telefon - (36)412-646 ? ». I: